2018. szeptember 22.

Vi Keeland - A beosztott

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást. Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról. Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez. 
Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott. Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott. Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak. Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról. 
A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától. Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra. Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban? A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…"

Még a magyar megjelenés előtt is nagyon sokat lehetett hallani Vi Keeland munkásságról itt, Magyarországon is. Bár a külföldihez képest parányi, de azért van itthon is méretes rajongótábora, és most már én is értem, miért vannak oda az írónő könyveiért. 
Kikapcsolódásra volt szükségem. Elkezdődött a végzős évem a gimiben, már most készülünk a januári szalagavatóra, egyelőre minden a feje tetején áll, rengeteg a munka, rengeteg a szervezés és az energia, amelyet bele kell fektetni. Ezek mellett persze a tanulás még több szerepet kap az életemben, mint eddig, pedig korábban sem apróztam el az órákra készülést. Bár még csak a harmadik hét telt el a suliból, már elhasználtam a nyár alatt feltöltött aksimat, egy jó könyv pedig mindig segít feltöltődni, így az utazással töltött idő is hasznosan telik számomra. Úgy álltam hozzá a regényhez, hogy segíteni fog kikapcsolódni, ennél többet nem vártam, viszont annál többet kaptam. 
Vi Keeland egy ütős első oldallal indít, amelyben nem is húzza az időt, ugyanis már itt találkozik a két főhősünk. Reese egy elfuserált randi közepén próbálja elérni barátnőjét,  hogy mentse ki a ciki szituációból, így neki legyen valami nyomos indoka lelépni a helyszínről, ám peche van, Jules nem veszi fel a telefont. Szerencsétlenségére (vagy inkább szerencséjére?) egy nem éppen kedves fazon hallgatja ki a kétségbeesett vészjelzését, aki néhány epés megjegyzés után visszamegy a saját randijára. Nem sokkal később kiderül, hogy a fickó nem is olyan vészesen faragatlan, mint azt Reese elsőre gondolta, hiszen a pasi hazugságot hazugsággal keverve előad egy megható romantikus történetet a gimnáziumi Reese-zel töltött közös éveikről, az első csókjukról, és a kamuismerettség rögtön egy duplarandit eredményez. Áh, egyszer túléli, hiszen soha többet nem fogja látni ezt a bizonyos Chase Parkert, habár lekötelezte egy életre azzal, hogy kimentette ebből a borzalmas randiból. Gondolta Reese.

„A félelem nem akadályozza meg a halált. De lehetetlenné teszi az életet. ” 

Azonban érezzük, hogy itt nincs vége a sztorinak, sőt még csak most kezdődött el. A beosztott címből rögtön asszociálhatunk már az alapfelállásra, hiszen maga a kerettörténet a főnök-beosztott viszonyra alapoz. Érdekes téma humorral és erotikával fűszerezve. 
Alig bírtam letenni, többször majdnem fennmaradtam a tömegközlekedési eszközökön, annyira belemélyedtem a történetbe. Reese és Chase románca sokszor mosolyt csal az olvasója arcára, azonban néha könnyeket is. Az írónő stílusa gördülékeny, laza és könnyed, olvastatja magát a regény. Nagyon megkedveltem az írásmódját, biztos vagyok benne, hogy a jövőbeni regényeit is el fogom olvasni! 
Imádtam az elejétől a végéig. 
Külön tetszett, hogy a humor, a romantika és az erotika mellett megfért a mélyebb tartalom is, amelyet az írónő Chase és Reese múltjában rejtett el, mégis ezt úgy tálalta, hogy ettől csak szebb lett a regény, nem csak a könnyed és laza arcát mutatta meg. 
Nekem ez a könyv jókor jött és jó időben. Kiszakított a hétköznapok ritmusából, színessé varázsolta a néha nyomott kedvemet, de  volt olyan is, hogy összeszorította a szívemet. 

Karakterek:
Reese-t nagyon hamar sikerült megkedvelnem. Emberi karakter, vannak hibái, és én azt vallom, hogy az utóbbi fontos azért, hogy azonosulni tudjunk vele. Van tartása, tisztában van az értékeivel, mégsem használja ki őket méltatlan módon. Chase-t már az első kis kamuzásánál megszerettem azon a bizonyos duplarandin. Megállás nélkül csak nyomta az abszurdabbnál abszurdabb kamurizsát, de én minden szavát imádtam. És hasonlókból még volt néhány a regény során, olyanok, amelyek igazán vicces végkimenetelhez vezettek. Egy szó mint száz, elég hamar a szívembe zártam mindkét főszereplőt. :)

Borító:
Nagyon sok pozitív visszajelzést hallottam már az eredeti borítóról, mennyire imádják, kár hogy nem így jelent meg itthon is. Bevallom, nekem nem igazán jön be az, pedig próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy a rajta szereplő hímegyed nem igazán az én zsánerem. Bár teljes mértékben passzol a könyvhöz, szerintem a magyar változat jobban sikerült. A félmeztelen pasi+nyakkendő kombináció megmaradt, viszont a Chase-t ábrázoló férfi fejéből csak a borostája látszik, így nem ad nekünk teljes képet, mi magunk képzelhetjük el a saját Chse-ünket. Reese-ből még kevesebbet jelenítettek meg a borítón, csupán a két keze látszik, ahogy megköti a csokornyakkendőt.


Összességében:
Vi Keelandnek nem hiába van ekkora rajongótábora, ezt már én is megtapasztalhattam. Rettentően laza, könnyed stílussal rendelkezik. A történet már az első oldalakon magához láncol, és nem ereszt el egészen a végéig, mert az írónő egy olyan remekül megírt, romantikus, pikáns és szenvedélyes regényt tárt elénk, amelyből nincs kiszállás.
A humor mellett azonban található mélyebb tartalom is, üdítő változatossággal főleg a férfi részéről, így Reese szemszögén kívül Chase múltjával is megismerkedhetünk egy-egy fejezetben, amely csak színesítette az egész művet. Csodálatos, ahogyan ezt a két dolgot az írónő egyensúlyba tudta hozni!
Tökéletes kikapcsolódást nyújt a zsánert kedvelőknek, így a romantikus-erotikus történetek rajongóinak egy aranyos, humoros, mégis mélyebb tartalommal is rendelkező élményben lesz részük, ha a kezükbe veszik A beosztottat!

Oldalszám: 400
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Chase Parker
Kedvenc idézetek:

"– Néha az ember nem is tudja, mi hiányzik neki, míg rá nem talál hirtelen." 

*

„Ha tudni akarod, kié a szíved, nézd meg, merre visz a lábad, amikor hagyod szabadon csatangolni.” 
(Ismeretlen szerző)


2018. szeptember 17.

Darcey Bell - Egy kis szívesség [+ filmkritika]

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Egy ​kis szívességgel kezdődik – hétköznapi szívességgel, amelyet az anyukák szoktak egymásnak tenni. Amikor az elbűvölő Emily megkéri Stephanie-t, hogy hozza el a fiát az iskolából tanítás után, Stephanie boldogan igent mond. Emilynek olyan élete van, amelyet sok nő irigyel. Ő a tökéletes anya, aki káprázatos karriert futott be egy híres manhattani divatcégnél. Stephanie özvegyasszony, aki magányosan él iskola-előkészítőbe járó fiával Connecticut peremvárosában, és a naponta vezetett blogjában keres kapcsolatokat és megerősítést. Stephanie azt hiszi, Emily lesz az új bizalmas barátnője, és megdöbben, amikor Emily váratlanul és nyomtalanul eltűnik, figyelmeztetés nélkül magára hagyva a fiát és a férjét. Stephanie tudja, hogy valami szörnyűség történt. Képtelen távol tartani magát a gyászoló családtól és hamarosan viszonyba keveredik Seannal, Emily jóképű, tartózkodó, brit férjével. De nem tudja figyelmen kívül hagyni a nyugtalanító érzést, hogy a férfi nem őszinte Emily eltűnésével kapcsolatban. Lehetséges, hogy Stephanie csak képzelődik? Mennyire ismerte „legjobb” barátnőjét? Stephanie kezdi megérteni, hogy semmi – sem a barátság, sem a szerelem, de még egy hétköznapi szívesség – sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik."

Ha egy könyvadaptáció kerül megrendezésre, az egész könyvvilág a tetejére áll. Egy zseniális marketingfogás, hiszen a film hatására egyre többen kezdenek el az alapjául szolgáló regény után is érdeklődni, a legtöbbjük ismét megjelenik, csak újabb, filmes köntösben, ez pedig vonzza a népet. Vonz engem is. 
Mikor megnéztem a készülő film trailerét, az egyből megfogott. Két hatalmas kedvenc női színészem kapta meg Stephanie és Emily szerepét, így már csak Anna Kendrick és Blake Lively miatt is el akartam menni a moziba, de mindezen kívül a történet is vonzott. Nagyon szeretem az izgalmas cselekményszálakat, ennek ellenére elég kevés szimpla krimit vagy thrillert olvasok, mivel a könyvmoly lelkem még mindig teljesen romantikus, azonban a románc mellett imádom, ha a regény szerzője a fordulataival elállítja a lélegzetemet. 
Valami hasonlót vártam az Egy kis szívességtől is. 
Mégis eleinte szembesülnöm kellett azzal, hogy kezdetben elég vontatott. Már az első oldalakon kiderül Emily eltűnése, méghozzá Stephanie blogbejegyzéséből. Sokáig csak az anyuka internetes publikációiból informálódhatunk mi, olvasók, ez pedig engem már a 10. után kezdett rendesen zavarni. Először megijedtem a balra igazított oldalaktól, féltem, hogy az egész regény nem fog másból állni, mint a bloggermami oldalára kiírt posztokból, viszont néhány (számomra túl sok) ilyen után végre megérkezett egy rész Stephanie szemszögéből, és elkezdődhetett úgymond rendesen is a könyv.
Darcey Bell írása bemutatja, hogy mindenkinek vannak titkai. Még a kedvesnek tűnő édesanyáknak is, akik nap mint nap hordozgatják a gyerekeiket az iskolába. Eleinte Stephanie az Emilyvel kapcsolatos információkat osztja meg velünk, így beleláthatunk a barátságukba az ő oldaláról, azonban ahogy haladunk előre az olvasásban, ahogy kerülnek elő újabb nevek a múltjából, úgy derülnek ki titkok is, amelyeket a nő úgy rejteget mindenki előtt. Megmagyarázza, miért is lett vegetáriánus, miért döntött úgy, hogy a gyereknevelés lesz számára az egyetlen és legfontosabb dolog az életében.

"De a bűnös mindig azt hiszi, hogy valaki ismeri a titkát." 

Az olvasó sokkolódik, mikor előkerül Emily holtteste. Kiderül, hogy nem csak eltűnt, hanem meg is találták egy tó mélyén. Élettelenül.
Stephanie jó barátnő lévén segít Seannak, akit lesújtott a gyász, hiszen elvesztette a feleségét. Azonban egy valamit még tehetett még holtan is Emily. Összehozta a férjét a legjobb barátnőjével. Még ki sem hűlt a teste, de ők ketten már a boldogan éltek, míg meg nem haltak résznél jártak a sztoriban. Gondolhatták volna...
De mi van, ha Emily mégsem került a másvilágra, hanem él és virul?
Az olvasóban rengeteg kérdés felmerülhet főleg akkor, mikor Emily kerül a középpontba. Számomra a nő, bár nem egészen komplett, mégis hamarabb megkedveltette magát velem, mint Stephanie. Azt állítom, hogy hihetetlen egy személy, egyáltalán nem százas, de hihetetlen. Bevállalós, és mindent megtenne a fiáért.
Említettem, hogy az eleje nehezen indult be, és a Stephanie-ra irányuló unszimpátiám miatt az ő részével igencsak lassan haladtam, viszont a 2/5-től a könyvnek beindult az egész, és akkor nem volt megállás. Sorjában derültek ki a titkok, minden oldalon előhozakodott valamivel az írónő. Alig vártam, hogy a végére érjek, de a lehető legjobb értelemben! Kíváncsi voltam, mit képes kihozni mindebből Darcey Bell.
Melyik volt az a rész, amelyet a legjobban szerettem? Kétségkívül a vége, amikor mindenről lehull a lepel, és nekünk nincs más dolgunk, mint ámulni.
Azonban ez sem kárpótol igazán az elején elszenvedett fájdalmakért, amelyet Stephanie okozott, az ő karaktere csaknem a sírba vitt, de azt meg kell hagyni, hogy Anna Kendrick nagyon jól hozta a filmben a szerepét.
És akkor evezzünk is át a filmkritika részéhez a bejegyzésnek!
A nagyon megkapó trailer és a szereposztás után alig bírtam már kivárni, hogy végre ott üljek a moziteremben, és nézzem a filmet. Eleinte aggódtam, mivel bár Anna Kendrick rettentően jó színész, alig egy éve még frissen végzett egyetemistát játszott a Pitch Perfect 3-ban, most meg hirtelen egy kisiskolás gyerek édesanyjává változott? Kíváncsi voltam, és pozitívan csalódtam benne! Rettentően jól alakította Stephanie-t, azonban így sem vált számomra kedvelhetőbb karakterré. Ha már a színészeket emlegettem, nem volt kétséges, hogy Blake Lively tökéletes Emily lesz. Zseniálisan szerepelt, megvolt benne az anyai szeretet, amit sajnáltam, hogy nem igazán hoztak ki jobban a film készítői, mivel így szimplán egy pszichopata nő volt. A regényben mindkét karakter sokkal árnyaltabb. Míg Stephanie a filmben egy földre szállt angyal, segítőkész, mintaanya, kihozza a legjobbat az emberből, ráadásul furfangos is, addig a könyvben mardossa a bűntudat a múltja miatt, próbálja elnyomni, de cseppet sem tökéletes. Inkább csak próbálja azt sugallni, hogy az. Seanról említenék pár szót még, hiszen az övé is egy nagyobb szerep. Nekem itt magával a történettel van bajom, hiszen egy papucsférj. Emily csinált rettentően sok meredek dolgot, amitől a legtöbb férfi mindent hátrahagyva menekülne, de ő maradt, és még azt sem tudjuk pontosan, miért nem fogta az első adandó alkalommal a sátorfáját, és lépett le míg tehette. Henry Goldingra sem lehetett panasz azonban a filmben még lúzerebb lett Sean karaktere, mint a könyvben. .A foglalkozását is megváltoztatták, így úgy tűnt, mintha Emily tartaná el őt, aki ráadásul utálja a munkáját. Nem tud titkot tartani, ami miatt nem bízott rá a felesége egyet sem az idők alatt, végül pedig egy megbízhatatlan alak, aki több vasat tart a tűzben.

"Mintha a világ elcsendesedett volna, és én hallottam a csörgőkígyó sziszegését." 

Eleinte azt hittem csak, hogy néhány apróbb, vagy kicsivel nagyobb dolgot változtattak meg a film készítői. Néhány jellemvonást kicseréltek, egyet jobban kiemeltek, míg mást elnyomtak, foglalkozásokat változtattak meg, találkozásokat színeztek ki és írtak át, beletettek könyvben nem szerepelt, látszólag jelentéktelen karaktereket, mint pár szülő az iskolából és a festőművész, vagy éppen egy hatásvadász Stephanie-Emily csókot. Ez pár dolog aminél jeleztem azért apumnak, akivel mentem a filmre, hogy azért ezek nem egészen így íródtak meg. Ráadásul még az Emilyéknél lógó faliképet is inkább kicserélték egy pikánsabb darabra, és adtak neki egy külön szálat, ami a történet szempontjából teljesen lényegtelennek bizonyult. De gondolom kellett egy jelenet, ahol Blake Lively vörös hajjal díszeleg. És még sorolhatnám elég sokáig, mi minden különbözött az alapjául szolgáló regény és a végül megszületett mozifilm között, viszont az az igazság, hogy a kettőnek nem igazán sok köze van egymásoz. Mivel most jön az a rész, amelyen én a legjobban kiakadtam. A legvége. Annyira ideges lettem, de annyira, hogy azt alig tudjátok elképzelni! Nemcsak, hogy egy olyan embernek is unalmas és logikátlan volt, aki nem olvasta könyvben, de még annak, aki olvasta! Fogták az egész végét, és úgy gondolták, ők jobbat tudnak helyette alkotni, és lett egy olyan végkimenetele a filmnek, ami már nem is kapcsolódott a regényhez. Nem tudtam elképzelni, hogyan voltak képesek a készítők ilyen módon átverni az embereket! Ezek az utolsó percek pedig szinte sutba vágták az egész élményt, amelyet alapjában véve minden kisebb-nagyobb hibájával együtt adott, mert emellett nem tudtam szó nélkül elmenni. Még azokat talán valamelyest meg tudom érteni, ha apróságokkal kiegészítik az alaptörténetet, egy-egy dolgot megváltoztatnak benne, és a vége megmarad annak, amelynek a szerző eredetileg megírta. De így!!! Még mindig alig hiszem el, hogy komolyan ilyet csináltak... Lassan tényleg le kéne szoknom a könyvadaptációk nézéséről, mivel olyan keveset tudnak úgy megcsinálni, hogy az tényleg felérjen a regényhez és tényleg hűen meg tudják alkotni.
Egy szó mint száz: Megéri megnézni?
Ha nem olvastad a könyvet, nézd meg, ha van időd, kedved és alapból is érdekel a film. És ha már olvastad? Akkor is ugyanezen feltételek mellett tudom ajánlani, csak készülj fel lelkiekben, hogy ég és föld a kettő. És miután kiadtam magamból az indulataimat, már én is nyugodtabb szívvel tudok visszagondolni arra a szűk két órára, amelyet a moziteremben ültem.

Borító:
Elsőnek mikor megláttam, már akkor imádtam a könyv külsejét! Itthon csak filmes borítóval jelent meg, és ez fényévekkel jobban sikerült, mint amilyennel külföldön kijött. Nagyon tetszenek a színei, árbázolja a két főszereplőt egy-egy itallal a kezükben. Szerintem nem csak én vagyok az egyetlen, aki rögtön belehabarodott.


Összességében: 
Azaz igazság, hogy mást vártam az Egy kis szívességtől. Kedvelhető főszereplőt, erre megkaptam Stephanie-t akinél antipatikusabb karakterrel nem sokkal találkoztam könyvmolylétemben. Bevallom, sok helyen elég kiszámítható lépései voltak az írónőnek, de néhol mégis tudott, főleg a vége felé izgalmas jelenetekkel kecsegtetni.
Jó alapötlet, kicsit rögös kivitelezés.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy olyan regény részesei szeretnének lenni, amely bár nem tökéletes, mégis élvezhető és fordulatos.

Oldalszám: 392
Kiadó: GABO

Kedvenc karakter: Emily Nelson
Kedvenc idézetek:

"Az anyám mindig azt mondogatta, mindenkinek vannak titkai. Ez az oka, hogy sohasem ismerhetsz igazán másokat. Vagy bízhatsz bennük. Ez az oka, hogy magadat sem ismerheted igazán. Néha még magunk előtt is titkolózunk."

*

"Hogyan lehetséges valakit olyan jól ismerni, ahogy én hittem, hogy ismerem őt és közben mégsem tudni róla a legalapvetőbb dolgokat sem?"


2018. szeptember 13.

Leylah Attar - Papírhattyú

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"A szerelem nem halhat meg soha. 

 Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel. 

Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról."

Ezzel a könyvvel már a megjelenése óta szemezgetek, de egészen eddig halogattam az elolvasását, amit ezek után rettentően bánok. 
A Papírhattyú egy csodálatos, sokszor mégis lelket tépázó szerelmet mutat be. A fő szálát a bosszú mozgatja, amely egy bizonyos helyzetben egyszerre élteti és emészti fel apránként az embert. 
Skye abban sem biztos, hogy él-e még, vagy esetleg már a másvilágon van. Az emlékezete azonban lassan kitisztul, és rájön, hogy elkábították és elrabolták. Először a természetes emberi reakció, a félelem lesz úrrá rajta, majd a túlélési ösztön hajtja őt előre. A fogvatartója kilétét titok fedi, mégis a férfi egy mondatából Skye rájön, elrablója nem is olyan ismeretlen személy, mint amennyire ő azt gondolta. A férfit csak a bosszúja fűti, mindent megadna azért, hogy kiegyenlítse a számlát.

Veszélyes, fordulatos, szívszaggató.

Nem bírtam letenni, annyira beszippantott a világa. Az írónő teljességgel átadja az érzelmeket, Skye-jal együtt az olvasó is sír, fél és nevet. Mintha én magam is a része lettem volna a történetnek.
Leylah Attar bár E/1-ben írja le a főszereplőnk életét, mégis színesebbé teszi a férfi saját hátterével, amelybe E/3-ban kapunk betekintést. Tökéletesen megoldotta a belső személélő hátrányait, kicselezte, és gólt lőtt.

"Mert ha szeretünk valakit, mindig ott van bennünk, és a legsötétebb pillanatokban is rátalálhatunk a világosságára. Minél mélyebb a szeretet, annál fényesebben ragyog." 

Számomra telitalálat volt ez a könyv. Egyszerre izgalmas és a szívtépő, fájdalmas és csodálatos. Imádtam minden sorát, amely csak le van írva a regényben. A végére néhány könnycseppet is elmorzsoltam, mert megérdemelte. Ez a történet egy hihetetlen csoda, egy gyémánt a romantikus regények között. Egyedi, különleges.
Könyvmoly életem egyik legszívszorítóbb regényét olvashattam el, mikor a kezembe vettem a Papírhattyút.
Skye és Damian szerelme nem könnyű, sokszor kemény és fájdalmas, de mégis olyan csodával ajándékozza meg az olvasóját, amelyre kevés képes.
Szavakba sem lehet önteni, mennyire AJÁNLOM a regényt mindenki számára, de a romantikus zsáner kedvelőinek kihagyhatatlan lehetőség egy sokszor nehéz, azonban annál szebb utazásra.

Karakterek:
Utólag visszagondolva mindkét szereplő hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül. Skye eleinte egy elkényeztetett hercegnő volt, akit bár megtépázott a múlt, mégis apuka szeme fényeként élte az életét, míg egy sötét lyukban nem találta magát, ahova elrablói zárták. Onnantól kezdve nem igazán gondolt Louis Vuittonra és Michael Korsra, sokkal inkább az érdekelte, hogy életben maradjon, minél hamarabb kijusson a zárkájából, és megtudja, merre van. Szinte a poklok poklát éli át, ez mégis megtanítja alázatra és teljesen más emberré formálja. Bár szerintem mindenkivel ezt tenné egy ilyen helyzet.

"Vagy a szerelmet választod, vagy a gyűlöletet, mert ahol az egyik él, ott a másik el fog pusztulni."

Damien a bosszújának és a gyűlöletének élt, nem volt más miért. Ez a kettő hajtotta, de nem gondolta volna, hogy egy pillanatnyi megingás az egész világát megváltoztathatja. Nem ment neki könnyen, mégis a szerelem és a remény szikrája ha fellobban, akkor az hatalmas lánggal ég.

Borító:
Bevallom, ami elsőnek megfogott a könyv során, az a borítója volt. Csodálatosan szép. Átadja a regény hangulatát a fájdalmát, az érzelmességét. Nem találok rajta negatív pontot. Figyelemfelkeltő, illik a történethez, ráadásul szimbolikus is ezek mellett.

Összességében:
Leylah Attar könyve egyszerűen letehetetlen. Egy csodával határos. Fájdalmas egyben gyönyörű. Szívszaggató, de nem lehet nem imádni.
Különleges élményt adott a könyvmoly lelkemnek.
Izgalmas, romantikus, de mégis apró szilánkokra töri az olvasóját. Nem bírtam letenni, csak úgy a kezemben ragadt. De egyáltalán nem bántam ezt.
A romantikus zsáner kedvelőin belül is azoknak ajánlanám leginkább, akik nem rettennek meg a dark romance-től, és egy fordulatos, szívszorító regényre vágynak, amely színt visz az olvasója hétköznapjaiba.

Ha az ajánló felkeltette az érdeklődésed, a regény a BOOK24 online webáruház oldalán 16% kedvezménnyel rendelhető meg, és akár már másnap a kezedbe veheted!

Oldalszám: 376
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Sierra
Kedvenc idézetek: 

"– Mi vagyunk a homok, amit még nem mosott el az óceán." 

*

 "Nem mindig akkor kapjuk meg a kincset, ha kitartunk valami mellett. Néha akkor történik meg a varázslat, ha elengedjük, amit kell." 


"A remény gyenge pillér. Nem mindig bírja el a valóság súlyát."


2018. szeptember 8.

Mary E. Pearson - Az árulás csókja

HANGULAT                                MOLY                                        2015

"Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. 
Ő Lia hercegnő, Morrighan Királyságának Első Leánya. Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. 
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet."

Nagyon régóta szemeztem már ezzel a trilógiával, így nagyon örültem, mikor a barátnőmtől kapott szülinapi csomag ezt rejtette. Már maga a címe és a fülszövege is rendkívül figyelemfelkeltő, és már akkor tudtam, hogy ezt nekem valamikor el kell olvasnom. Titkon valamiféle Sarah J. Maas hatást vártam tőle, amely megkönnyíti számomra az első iskolai napok borzalmait, és kiszakít a valóságból néhány száz oldal erejéig. Hálás vagyok ennek a regénynek, amiért tényleg ezt adta, sőt még a vártat is felülmúlta. 
Ha egy történetben egy herceg tűnik fel a láthatáron, akkor biztos vagyok benne, hogy azt nekem olvasnom kell. Nagy mániám a téma, valószínűleg gyerekkorom Barbie-mesékkel töltött idejének a származéka, a lényeg a lényeg, hogy egyszerűen imádom az ilyen könyveket. Nem hiába lett nagy kedvencem Kiera Cass Párválasztó sorozata. 
Lia hercegnőben rögtön felleltem a saját tulajdonságaimat. Nem fogadta el, hogy mások adják őt férjhez, ráadásul egy olyan emberhez, akit még életében nem látott. Hatalmas lutri, én sem vállalnám a kockázatot, így teljesen megértettem, mikor a regény elején lóhátra szállt, és meg sem állt, míg egy vélhetőleg biztonságos helyre nem ért. Új életet kezdhet barátnője, Pauline oldalán egy fogadóban, ahol nem éppen királyi munkát végez: felszolgál, mos és takarít. A régi Lia, Morrighan hercegnője nem létezik többé, azonban nem olyan egyszerű maga mögött hagynia a múltját, mint azt eredetileg képzelte. Mikor a szállóba két kellemes kinézetű fiatalember lép be, nem is sejti, mekkora veszély leselkedik rá. Az egyik az utána küldött orgyilkos, a másik a herceg, aki elől  elmenekült. 

"Ezt az életet, ezt az álmot magam kovácsolom, és csak a képzeletem szabhat határt neki. Ebben az életben egyedül én parancsolok." 

Eleinte homályos, a két név közül melyik-melyik, csak találgathatunk, ki kicsoda. Rafe a herceg? Kaden az orgyilkos? Vagy fordítva? Nem tudhatjuk, melyikük akarja a vesztét, és melyikük az életét. 
Ami rögtön már az első oldalakon feltűnt, hogy az írónő különös gonddal válogatja meg a szavait. Olyan szépen formálja őket, nem hétköznapi a stílusa, és hála a fordítónak, ezt a magyar olvasók is megtapasztalhatják. 
Rettentően fordulatos és kiszámíthatatlan! Minden percet imádtam, amit ezzel a könyvvel tölthettem. A kíváncsiságom mindig hajtott előre, a különböző szemszögek pedig színesítették az amúgy is elég tarka történetet. Alig bírtam letenni, mindig a kezemben volt: tömegközlekedésen, szünetekben, otthon, még az ebédnél is. 
Sokan ajánlották nekem a trilógiát, én pedig ezt szeretném továbbadni nektek. Ha egy rendkívüli, kiszámíthatatlan fantasy történetre vágytok, ez mindenképp a nektek való regény lesz! Teljes szívemből képes vagyok ajánlani Lia, Kaden és Rafe történetét – a hercegnőét, az orgyilkosét és a hercegét –, akik kirántanak a valóságból, és alig eresztenek oda vissza. Sarah J. Maas rajongók, míg vártok az utolsó Üvegtrón kötetre, iktassátok be a napirendetekbe Mary E. Pearson trilógiáját! Nem fogjátok megbánni! 

"Talán száz módja is van, hogy az ember szerelembe essen."

Borító:
Gyönyörűen megjeleníti az egyik jelenetet: a fejdíszt a lány hajában, a ruháját, a tájat és a háttérben fellelhető alakokat. Azonban amelyek már első pillantásra elbűvöltek, az a cím és a köré rajzolt motívumok voltak. Így egyedibbé vált az írás rajta és szemet kápráztató lett az összhatás.

Összességében:
Egy rendkívüli olvasmányt vártam ettől a regénytől, amely kikapcsolást és menedéket nyújt a valóság elől, és mindezt meg is kaptam Az árulás csókjától. Már az elején beszippantott a világa, az egyedisége, az írónő különleges stílusa. Egyszerűen imádtam olvasni! Izgalmas, kiszámíthatatlan és kivételes történet.
Sarah J. Maas rajongók, ti imádni fogjátok A Fennmaradottak krónikái trilógiát, ezt garantálom!

Oldalszám: 400
Kiadó: GABO

Kedvenc karakter: Arabella Celestine Idris Jezelia (Lia), Kaden
Kedvenc idézetek: 

"Aznap volt a napja, hogy ezer álom elpusztuljon, és egyetlen új szülessen."

*

"Megtalállak. A legtávolabbi zugban is megtalállak."

*

"Egy álmot évekig kovácsolhatsz, hogy aztán egy pillanat alatt szilánkokra törjön."



2018. szeptember 5.

Sarah J. Maas - Árnyak királynője

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Első a bosszú, a többi várhat… 
Celaena Sardothien mindenkit elvesztett, aki a szívéhez közel állt, végül mégis visszatért a birodalomba, hogy bosszút álljon, felszabadítsa egykor dicsőséges királyságát és szembeszálljon múltja árnyékaival… Tiszta szívéből elfogadta, hogy ő Aelin Galathynius, Terrasen királynője. De mielőtt visszaszerezné trónját, harcolnia kell. Küzdeni akar unokatestvéréért, aki harcosként az életét is kész feláldozni érte, a barátjáért, aki egy borzalmas tömlöcben sínylődik és a kegyetlen király rabságában tengődő népéért, akik rendületlenül várják eltűnt királynőjük dicső visszatérését. 
A New York Times bestseller sorozat negyedik kötetében folytatódik Celaena szenvedélyes és időnként fájdalmas epikus utazása, mely fenekestül forgathatja fel az életét."

Ha Sarah J. Maasról van szó, tisztában vagyok azzal, hogy ő mindig meg tud lepni. Így nem is csodálkoztam azon, hogy fordulatot fordulatra halmozva állította el a lélegzetem minden fejezetben. Ugyan az eddigi Üvegtrón köteteket is imádtam, mégis azt tudom mondani, hogy az eddigiek közül ez lett a legizgalmasabb, de hát nem is aprózta el az írónő, hiszen maga a regény egy 800 oldalas súlyzó, amelynek viszont minden betűje kincs.
Mivel nem igen szeretem a függővégeket – a Viharok birodalmának pedig legjobb tudásom szerint brutálisan az van –, így spórolok az Üvegtrón sorozattal addig, míg az utolsó kötet is végre napvilágot lát. Erre viszont még egy ideig várnom kell, szóval nem siettem el Celaena, avagy ebben a kötetben már Aelinként nevezett királynő történetét, bármennyire is vágytam rá, megembereltem magam. Elég nehéz dolgom volt, valljuk be őszintén. 
A fiatal nő karaktere annyira szenvedélyes és abszolút szerethető. A harcos, aki a népéért küzd, az olvasója már rögtön az elején a szívébe zárja, főleg azok után, hogy kiderül a valódi személyazonossága. Celaena nem csak egy egyszerű bérgyilkos, hanem egy jól képzett katona, egy királynő, aki képes lenne hadat is viselni azokért, akik belé vetették a bizalmukat. Végtelenül erős és bátor, kiáll a szeretteiért, és mindemellett eszes és agyafúrt. Ezekkel a tulajdonságokkal ő beírta magát a szívembe. Aelin karaktere miatt is lett ez a sorozat az egyik kedvenc fantasym. Hiszen nélküle a rengeteg fordulat és ármány sem létezne. Ő egy olyan főszereplő, akiről az olvasó mindig is álmodott. 
Az E/3-as szemléletmódnak köszönhetően egyszerre lehetünk jelen Aelinnél, és követhetjük végig, ahogy kiszabadítja Aediont a király rabságából, ahogy találkozik Rowannel, viszont közben beleláthatunk Dorian fejébe is, és mindemellett Manon parancsnokságába is kapunk némi betekintést. Zseniális az egész! Sarah J. Maas mindig tudja, mikor melyik oldalról kell figyelnünk az eseményeket, ugrálunk az időben és térben, mivel sokkal kötetlenebb ez a fajta írásmód ebből a szempontból.

"Aelin sírt és nevetett, az idegen csak ölelte, csuklyás fejét a nyakába temette. Mintha az illatát lélegezné be. 
– Ki ez? – kérdezte Nesryn. 
Aedion mosolygott. 
– Rowan." 

Nehéz spoilermentesen beszélni az Árnyak királynőjéről, mégpedig úgy, hogy újat is mondjak az első három részhez képest, így főként azzal próbálkozom, ha még nem tettétek,  mindenképp adjatok az Üvegtrón sorozatnak egy esélyt.  
A nem annyira romantikus alkatok itt felkaphatják a fejüket, hiszen a történet alapját nem egy romantikus szál képezi, hanem Aelin és az ő története, a bosszúja, a célja, ez pedig mérhetetlenül izgalmassá teszi a regényt, mindig történik valami, soha nem unatkozhatunk, mert azt Sarah J. Maas nem hagyja nekünk. Azonban a romantikus lelkek is otthonra találnak ebben a könyvben, hiszen az írónő nem hagy minket kedvenc könyves párosok nélkül. A harmadik részben feltűnt Rowan Whitethorn nem csak egy erős, halhatatlan tündérharcos, hanem eskü és gyengéd érzelmek is kötik a főhősünkhöz. Azonban felejtsétek el a csöpögős, nyálas romantikát! 
Gondolhatná az ember, hogy a negyedik résznél járva miféle újat képes ez a regény adni az olvasójának. Megbizonyosodtam róla én magam is, hogy sokat és még annál is többet. Beszippant a világa, nem várt fordulatokkal halmoz el bennünket, alig bírjuk lerakni, hogy pihentessük a kezünket néhány óra a téglasúlyú könyv tartása után. Már rögtön az elején, Aedion kiszabadításánál is hevesen vert a szívem, ez viszont még csak az eleje volt az útnak, amire ráléptem. Aelinnek újra találkoznia kell múltjával, mesterével, akiről kiderült az idők során, hogy árulónak bizonyul. Titkokra derül fény, problémák merülnek fel, amelyeket az összeállt csapatnak le kell győznie. A valgok még mindig veszélyt jelentenek a népre, a démonok nem hagyták el az országot, se Dorian testét, és ki tudja, hogy menthető-e még a koronaherceg, vagy sem. Aelint a bosszúja hajtja előre, végezni akar a királlyal. A népéért. A családjáért. Önmagáért. 
Örültem, amiért ebben a kötetben Chaol Westfall több szerepet kapott, a történet legelején nagyon megkedveltem őt, voltak hibái, ezeknek ellenére én mégis már az első kötetben a szívembe zártam, onnan pedig nincs kiút. Valamint Dorian is többször feltűnt a színen. Mégis külön kiemelném még Rowant a sorból. Bár már az előző részben is imádtam őt, most aztán végképp, és nem is kell sokáig magyaráznom, miért is lettem újdonsült tagja a #Rowaelin fandomnak. 
Alig várom, hogy kiderüljön, mit tartogat számomra a Viharok birodalma!
Nagyon ajánlom a regényt minden fantasy-kedvelő molynak! Abszolút kedvenc lett a sorozat!

"– Miattad akarok élni, Rowan. Nem túlélni, nem vegetálni. Élni."

Borító:
Imádom a színeit. Csodaszép és gyönyörű. Pontosan illik az eddigi kötetekhez. Nincs is több hozzáfűznivalóm. 

Összességében:
Egy rettentően egyedi fantasy történet, amely minden oldalon tartogat számunkra valami újdonságot, valami mérhetetlen fordulatot. Telhetetlenül faltam a sorokat, sokszor alig bírtam letenni, csak úgy a kezemben ragadt. Ilyen egy igazán jó könyv!
Aelin Ashryver Galathynius története igazán kivételes, és méltó arra, hogy az egyik kedvencemnek mondjam a fantasy zsánerben.
Mindenkinek ajánlom, aki kicsit is nyitott egy fantasy világra, ahol a túlélés a tét. Vigyázat, ha egyszer belekezdesz, nincs megállás!

Oldalszám: 800
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Rowan Whitethorn, Aelin Ashryver Galathynius
Kedvenc idézetek:

"– Hová menjünk?
– Úgy hallom, hogy a pokol különösen szép ebben az évszakban."

*

 "Aelin a kezét nyújtotta, gesztusa kérdés volt, felajánlás, ígéret.
– Egy jobb jövőért – mondta.
– Visszajöttél – felelte, mintha válasznak szánta volna.
A kezük összekapcsolódott.
A világ véget ért.
És egy új kezdődött."
*
"Szörnyeteg. 
De mégis… A barátaiért, a családjáért boldogan lenne szörnyeteg. Rowanért, Dorianért, Nehemiáért még a megaláztatást, a pusztulást is vállalná. Tudta, hogy ők ugyanezt tennék érte." 

*

"Terrasen. És ez az illat… Fenyő és hó illata. Hogy nem vette eddig észre, hogy Rowan illata erre emlékezteti, az otthonára?"


2018. szeptember 1.

Anne L. Green - Arcátlan csábító

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Minden történetnek több oldala van, ahogy minden embernek több arca.

Olivia Clark évek óta behajtóként dolgozik. Szereti a munkáját, de kezdi unalmas mókuskeréknek érezni, míg egy napon egy barátnője a segítségét nem kéri. Valaki titokzatos módon visszaél a lány férjének személyazonosságával. Olivia elszánt kutatásai egy rejtélyes férfihoz vezetnek, aki nagylelkűen felajánlja a segítségét. Thomas, Carl vagy Niko? A valódi nevét senki nem ismeri, egy vérbeli kaméleon. Igazi átváltozóművész, de az örökös szerepjátéknak köszönhetően már ő maga sem biztos abban, hogy ki is ő valójában. A szálak egymásba futnak, a titkokról lehull a lepel, hőseink pedig zűrös csalási ügyek kellős közepén találják magukat. De hogy ki melyik oldalon áll, abban már egyikőjük sem lehet biztos. 

Az Arcátlan csábító a Csábító-sorozat első része, melyben a többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal valós eseményeket dolgoz fel. A történet az Érzéki csábító című kötetben folytatódik."

Az írónő eddigi regényeit olvasva mindig elmerültem az adott történetben, kijelenthetem, imádom Anne L. Green munkásságát, hiszen hihetetlenül sokszínűek és fordulatokban gazdagok, mindemellett az összesben megjelenik a kedvenc elemem: a romantika. 
Ez jelen esetben sincs másképp, csak még egy extra részecskével megtoldotta, mégpedig a sorok mögött rejtőző igaz történettel. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy az írónő le merje írni az egykori énjének darabkáit, mikor még ő is behajtóként dolgozott, az érzelmeit, a tapasztalatait, és ezt egy zseniális köntösben Olivián és a mi arcátlan csábítónkon keresztül egy trilógiában elénk tárja. Azt hiszem, megköszönhetem a többi olvasó nevében is, hogy ezt megírta nekünk, hiszen annyival kevesebbek lennénk, ha ezeket a gondolatokat nem olvashattuk volna. Köszönjük!
A behajtóként dolgozó Olivia Clark nap mint nap kapja az ügyeket, kapcsolja le a rosszfiúkat, akik nem hajlandóak tovább törleszteni, lopnak, csalnak, vagyis törvénybeütköző cselekményt folytatnak. Ez így megy már évek óta, a nő jó is a szakmájában, szereti is csinálni, azonban emiatt sok rosszalló megjegyzést kap a családjától, és talán épp ezért nem rendelkezik bő baráti körrel sem. Az emberek szemében ez a munka nem jár pozitív elismeréssel. Az élete folyna tovább a saját medrében, amelyben már évek óta, mígnem egykori barátnője a segítségét nem kéri: Kapja el a csalót, aki visszaél a férje személyazonosságával. Olivia magánakciózás közben összeakad egy Carl Brooks nevű különleges ügynökkel, aki sármjával rögtön leveszi a lábáról, és a férfinak sem közömbös ám a nő. Szigorúan munkakapcsolat céljából összeülnek vacsorázni, mégis olyan szikra lobban lángra köztük, amely nem vezetne semmi jóra. De vajon ez a különleges ügynök is az, akinek kiadja magát? És ha a csalónak mégsem csak a rossz oldala létezik? 

"Két dolog van, amiben mára egészen biztos vagyok. Az első, hogy behajtónak születni kell! A másik, hogy amíg két ember él a földön, az egyik mindig tartozni fog a másiknak." 

Izgalmasabbnál izgalmasabb sorok váltják egymást a regényben, soha nem tudhatja az olvasó, mi fog történni a következő fejezetben. Fordulatos és szenvedélyes. Az írónő lenyűgöző stílusa már az első pillanatokban elvarázsolja az olvasót, a történet pedig magához láncolja az embert. Ha egyszer nekikezdünk, onnantól nincs megállás! A nyomozás végére kell járnunk, és megtudnunk, mi lesz Olivia és az arcátlan csábító sorsa. 
Letehetetlen és páratlan regény!
Azonban hatalmas függővéggel zárul a kötet, az ember pedig tövig rágja a körmeit a következő rész megjelenéséig izgalmában, míg megtudja, mégis mi történik mindezek után. Mikor azt hinnénk, már nem érkezhet egy újabb csavar, akkor jön Anne L. Green, és keresztülhúzza a számításainkat, na meg persze az idegeinket. Hogy fogunk tudni ezek után több hónapot kibírni?! Nehezen. Nagyon nehezen.
De a lényeg a lényeg: Anne L. Green mesterműve ez a történet! Érződik benne, hogy mélyen érinti a téma, tapasztalatból beszél, a saját életének darabkáit osztja meg éppen velünk a lapokon keresztül. Kiszámíthatatlan, mesteri és megunhatatlan.
Az írónő eddigi könyveit is imádtam, de ezt különösképpen. Nem csak a történetet zártam a szívembe, hanem a szereplőket is.

Karakterek:
Olivia egy csinos nő, akinek az önbecsülését a múlt árnyai széttépázták. A műben erről ködösen esik szó, pont annyira, hogy meg akarjuk tudni, mégis mi történt vele, ami őt ilyenné formálta. Mérhetetlenül bátor, amit nagyon tiszteltem benne. Egyedül indul a Fantom megkeresésére, nem riasztja meg a gondolat, hogy talán éppen ő áll vele szemben. Ennek ellenére mégsem teljesen tökéletes.

"– Helló, Olivia! Itt az arcátlan csábítója – kacsintott rám magabiztosan az ajtófélfának támaszkodva."

A történetet a másik oldalról is olvasva megismerkedhetünk a sokáig John Doe-ként fejlécezett arcátlan csábítónkkal, akiről pontos meghatározást nem tudunk adni. Lehet a neve Thomas, Garrett, vagy éppen Niko. És mivel egy csalóról van szó, ez nem éppen egy előny, ha csevegésnél feldobják a munkahely témát. A hazugságok mesterévé vált, ha ég a talpa alatt a talaj, azon nyomban új személyazonosságra vált, és lelécel. Így ő tényleg mindig a következő percnek él, az életében nincs sok kötöttség. De lehet egy csalónak jó oldala is? Mint sok női olvasótársamnak, nekem is gyengéim a rosszfiúk, így nem volt kérdés, hogy megszeretem az alakot, csak az, hogy hány oldal után. Mit ne mondjak, elég hamar sikerült elérnie, nem hiába nevezik arcátlan csábítónak.


Borító:
Hihetetlenül imádom ezt a borítót! Annyira zseniálisan passzol a könyvhöz, a főszereplőhöz, és tényleg egy igazi csábító a pasas a képen. Szuper tervezés és még jobb megvalósítás! Egyszerűen alig várom, hogy az egyik példányt a kezemben tarthassam!


Összességében:
Egy hihetetlenül izgalmas történet egy rettentően romantikus írónő tollából. Mi lesz, ha ezt a két dolgot összekeverjük? Egy egyedi és zseniális műalkotás, amilyet még nem olvasott a világ!
Olivia Clark és az arcátlan csábító története lenyűgözi az olvasót, a lapokhoz vonzza őt, és nem engedi el. Fordulatos és páratlan regény méghozzá megtörtént események alapján írva. Ez mérhetetlenül nagy bátorságra és merészségre vall az írónő részéről. Köszönjük, Anne L. Green, hogy megosztottad életednek egy darabkáját velünk, olvasókkal is!
Azoknak ajánlanám leginkább, akik szeretik a letehetetlen, kalandos és szédületes könyveket romantikával fűszerezve, mert rájuk egy hatalmas és megunhatatlan utazás vár a lapokon keresztül. 

Oldalszám: 420
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Az arcátlan csábító (akármi is legyen az igazi neve)
Kedvenc idézeteim:

"Megbénított a súlyos hallgatás, és a tudat, hogy talán sosem látom őt többé."

*

"– Nem bízom magában. 
– Helyesen teszi."

*

"Az élet néha rákényszerít, hogy olyanok legyünk, amilyennek nem akarunk lenni."


2018. augusztus 29.

Carrie Cooper - Kétségekbe zárva

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Lili Green élete már nem is lehetne tökéletesebb: imádja a munkáját, igaz barátok veszik körül, és boldogságban él együtt szerelmével. 
Ám minden megváltozik, amikor Lili párja segélykérő üzenetet kap volt ügynök kollégájától, és azonnal a baljóslatú hívás nyomába ered. Amikor a szeretett férfi is eltűnik, Lili kétségbeesésében a saját kezébe veszi a nyomozást, és a rendelkezésére álló kevés információt követve Franciaországba utazik. 
Ahogy Lili egyre mélyebbre ás az ügyben, olyan kérdésekkel és kétségekkel találja szembe magát, amelyek egy csapásra kettétörhetik korábbi tökéletes boldogságát. Vajon a bennünk dübörgő félelmek és kételyek a valóság kongó vészharangjai, vagy a saját bizonytalanságunk hangjai csupán? 

A szemtanú és az Ügynök tűsarkúban című könyveiért Aranykönyv-díjra jelölt Carrie Cooper ezúttal egy romantikus, érzelmes, szenvedélyes utazásra hívja az olvasót a női lélek átláthatatlan világába."

Könyvmoly életem egyik legeslegjobb döntéseként könyveltem el magamban azt a pillanatot, amikor úgy döntöttem, megismerkedem Carrie Cooper regényeivel. Az írónő már A szemtanú alapötletével belopta magát a szívembe, azonban ami még ezt is felülmúlta, az a stílusa. Egyedien fogalmaz, a történet olvasója szinte jelen érezheti magát a helyszíneken, mintha ő is a regény részét képezné. Az első rész után nem gondoltam volna, hogy az Ügynök tűsarkúbannal még jobban el tud kápráztatni és le tud venni a lábamról, mint az előzménye, de ez történt. Viszont akkor mit mondhatok ezek után a Kétségekbe zárváról?  
Az írónő megint egy remekművet alkotott. Az egész regény egyedüliként is megállja a helyét, így aki még nem tette volna, könnyen becsatlakozhat Lili és Nikosz történetébe. 
Úgy tűnik, minden megoldódott a paradicsomban, jöhetne a boldogan életek, míg meg nem haltak, azzal viszont főszereplőink nem számoltak, hogy a férfinek maradt egy utolsó küldetése, amelyet végre kell hajtania, ezzel hátrahagyva Lilit, aki utánaindul, hogy megtudja, minden rendben van-e szerelmével. Carrie Cooper ebben a regényében az érzelmekre helyezte a hangsúlyt, az izgalmak közepette Lili belső vívódása kerül előtérbe, amint különböző fázisokon áthaladva őrlődik a kétség hullámzó tengerén. Megkérdőjelezi a múltját, a jelenét és a jövőjét, egyedül önmagára számíthat ebben a harcban. Természetesen nem is adná önmagát, ha nem egy fontos ügy kellős közepébe tenyerelne bele azon nyomban, amint megérkezik Franciaországba, ugyanis az egzotikus szigetvilág után a Kétségekbe zárva fő színtere a sokszor a szerelemmel párosítandó francia vidék. Szándékos lett volna ez a választás? 

"Sosem szerethetsz ugyanúgy két embert, és nem is kell. Minden ember más és más, ezért a közöttük lévő érzelmek is csak rájuk jellemzőek, egyediek és kivételesek."  

Lehengerlő, rabul ejtő érzelmi hullámvasút, amelyből soha nem akarok kiszállni.
A Marionettjátszma sorozatcím gondolom nem csak az én fantáziámat mozgatta meg azonnal. Már első hallásra beleszerettem ebbe az elnevezésbe, hiszen hihetetlenül ütős és egyedi, ahogyan maga a regény is. A marionett bábok végtagjai zsinórokkal összeköttetésben állnak farudakkal, amelyek segítségével a bábmester mozgatni tudja magát a bábot. Azonban felmerül a kérdés: Vajon ki a bábmester? Sokáig nem kapunk választ erre a kérdésünkre, de ahogy egyre jobban elmerülünk a történetben, úgy kristályosodik ki előttünk a megoldás. Viszont a könyv végére az lett a véleményem, hogy ez a bábmester nem más, mint maga az írónő, Carrie Cooper. Annyi szálat tart egyszerre a kezében, annyi szereplőt mozgat párhuzamosan, mindenre gondol, kis apró részletek sem kerülhetik el a figyelmét. Ezért pedig mérhetetlenül csodálom őt, és pont ez az a tulajdonsága, ami zseniális és egyedi íróvá teszi őt mind hazánkban, mind külföldi társai között. 
Egy csodálatos embert és szerzőt ismerhettem meg Carrie Cooper személyében, és azt kívánom neki, hogy soha ne hagyja abba az írást, mert különleges tehetsége van hozzá. Ez az ő szuperereje. 
Kedvenccé vált a regény, ez nem is kérdéses.

Karakterek:
Lilinek teljesen új oldalát ismerhettük meg ebben a kötetben. A női lélek rejtett dolgait tárja fel előttünk az írónő a főszereplő hölgyön keresztül. Teljességgel átérezzük Lili belső vívódását a szerelem és a kegyetlen valóság között. Nikosz pedig számomra mindig is egy hatalmas rejtély volt. A férfi, akit több köteten keresztül nem sikerült teljesen kiismernem, mert mindig lépett olyat, amire nem számítottam. Ez a Marionettjátszmában sem volt másképp. Talán egyedül az írónő tudja igazán, ki is ő valójában, vagy esetleg még ő sem igazán. De éppen ezért izgalmas a karaktere, mert nem fedi fel a teljes valóját. Ennek ellenére viszont rettentően szerethető egyén, aki nélkül Lili Green történetei nem lennének az igaziak. Ez pedig ugyanúgy passzol Johnra és Zacre, akik bár kevesebbet szerepelhettek ebben a részben, mégis színt vittek a lapokra. Egyszerűen imádom!


"Ha valaki hozzászokik a hatalomhoz, akkor eltűnik belőle a félelem, az egyetlen fék, ami távol tartja attól, hogy mindenekfelett állónak érezze magát. És ha ez megtörténik, akkor csak az uralkodás mámora marad."  

Borító:
Ámulatba ejtő. Első pillantásra levett a lábamról, egyáltalán nem csalódtam a kiadó grafikusaiban. Csodaszép lett, alig bírom levenni róla a szemem! Nagyon illik egymáshoz a szürke és a rózsaszín. Titokzatos, mégis vonzza a tekintetet. Tökéletesen fog mutatni a könyvespolcomon, na meg az írónő többi regénye mellett.


Összességében:
Carrie Cooper neve számomra már garancia egy izgalmas és lebilincselő olvasmányra. Egyedi stílusa színt visz az olvasó életébe, különleges humora felvidítja, érzékletessége pedig sokszor összeszorítja az ember szívét. A Marionettjátszma első részével az írónő levett a lábamról, elkápráztatott és a bűvkörébe vont. Bár ebben a kötetben az érzelmeké lett a főszerep, izgalmak nélkül nem telhet el egy Carrie Cooper-regény. Nyomozás, intrika, szerelem Franciaországban. Fordulatok, amelyekre senki sem számít. Bábmester, akire senki sem gondol. 
Igazi érzelmi hullámvasút. 
Azoknak ajánlanám, akik egy izgalmas, letehetetlen olvasmányra vágynak, olyan érzelmekre, amelyek mindannyiunkban rejtőzködnek és egy olyan harcra, amelyben csak önmagunkra számíthatunk.


Oldalszám: 420
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Lili Green, John Fuller, Nikosz Sztatopulosz
Kedvenc idézetem:

"Olyan volt, mintha Nikosz egy apró gyufát lobbantott volna fel a vaksötétben. A fény kiutat mutatott a sűrű feketeségből, de túl rövid villanás volt ahhoz, hogy meglássa, mibe és hová is csöppent. És ha még egy ideig tudja is követni a gyufa lángja által mutatott irányt, félő volt, hogy ha ismét túl sokáig marad jel nélkül, megint el fog tévedni a homályban, és egyre inkább káprázatnak fog tűnni az egész."