2019. június 16.

2019 - Emelt magyar érettségi, kötelező olvasmányok, egy végzős diák tapasztalatai

Már egy ideje érlelődött bennem, hogy megosszam veletek az érettségis, de legfőképpen az emelt magyaros élményeimet. Így visszatekintve erre az időszakra néhány nap kivételével lényegében öröm volt a felkészülés. Az a néhány nap pedig a vizsga ill. az előtte lévő nap, amikor állandóan izgulós személyiségemből kiindulva gondolhatjátok, hogy mekkora gyomorideggel küzdöttem, és a kettő közti éjszaka az álommanó sem talált meg igazán. Na igen, én ebből a szempontból a rosszabb fajta vizsgázó vagyok. Agyontanulom magam, aztán mégsem tudok megnyugodni. De kezdjük az elején.

Mikor az emelt magyar mellett döntöttem, nem gondoltam volna, hogy kifacsart logikával, de ekkora buli lesz a felkészülés. Izgatottan és abszolút nyitottan vetettem bele magamat a tanulásba és a rengeteg papírhalmazba, és igazából szívesen töltöttem ezekkel a gondolatokkal, versekkel a szabadidőmet.
Az elmúlt évben három magyar tanárhoz is jártam, mindhármójuktól rettenetesen sokat tanultam, és ezekből a különböző perspektívákból kaptam egy átfogó képet a majdnem 3000 év irodalmáról. Alapórán is kezdtem másként látni a tananyagot, a kezdeti kuszaságok a külön emelt magyar felkészítő hatására kitisztultak, és a fakultációs tanár pedig a lényegi anyagok mellett különböző "fun factekkel" látott el bennünket és tette ezáltal színesebbé az órákat. Egy szó mint száz, élveztem magát a tanulást, és úgy éreztem, ezek azok az információk, amire nekem, az én életemnek szüksége van: a niebelungizált alexandrinra, a nyugat-európai verselés különböző sorfajtáira, a zeugma alakzatára és felismerésére, az epitáfium és az epigramma közötti különbségre, hogy mit jelent az ekfrázis, és hogy mégis mi a bokám az az aszklepiádészi strófa.

Az emelt magyar egyik hátulütője, hogy szinte bármit kérdezhetnek az írásbelin. Nagyjából be lehet határolni a korábbi évek tapasztalatai alapján, de az ember azért szeret mindenre felkészülten nekivágni a feladatsornak, ami elég sanszos, hogy nem sikerülhet, mivel még ha irtó penge is vagy versfelismerésből, tudnak olyat kérdezni, amire éppen, vagy soha nem is tudtad a választ, esetleg pont azt nem nézted át a készülés közben, mivel azt gondoltad "na ez tuti nem lesz benne". Murphy. Az első blokkot magamban és közvetlen környezetemnek csak "műveltségi vetélkedő"-nek hívtam, hiszen tényleg körülbelül erről is van szó. Mi a különbség a két elégia között? Tekinthető-e intertextualitásnak az alábbi szintagma? Kinek írta a verset József Attila? Milyen verstípusba tartozik a "Karóval jöttél" c. vers? És hiába adott egy hosszú szöveg a legelején, maximum 3 kérdés szól a szövegre magára, és a bázisnak alig két bekezdésére vonatkozik. A többi feladat csupán szabad képzettársításokon alapszik.
A második rész a műelemzés. Ez leginkább lírai mű szokott lenni, de jobb félni, mint megijedni alapon, inkább fussa át mindenki a novellaelemzési szempontokat, hiszen tudjátok. Ha nem gondoltok rá, tuti az lesz. Idén egy Tandori Dezső verset adtak elemzésre, aminek a címe az, hogy A Semmi Kéz. A költő idén hunyt el, így alkotása előtti tisztelgésként az ő művét adták az emelteseknek május 6-án. Mivel nekem alapjáraton jobban megy a reflektálás, annak veselkedtem neki előbb, és a végére hagytam a Tandori-elemzést. Minden tanárom mondta, hogy a vázlat kulcsfontosságú mind ennél a résznél, mind a reflektálásnál. Vezet, segít, és nem hagyja, hogy elússzunk. Egy jó vázlat lehet az alapja egy jó írásnak. Nem egyszer, minimum tízszer olvastam el a költeményt, mire oda jutottam, hogy a piszkozatlapomra felvegyem a lírai elemzési szempontokat, és megtervezzem, mi alapján is állítom össze az esszémet. Bevallom, sokat küszködtem azzal, hogyan húzzam rá ezeket a szempontokat a műre, és közben az idő gyorsan pergett, én meg nem igazán haladtam a feladattal, míg végül bele kellett ugranom. Fejessel, mert szólt a fejemben a vészjelző, hogy már csak másfél órám van hátra. Soknak tűnik, de hamar elmegy, ha az ember 400-800 szavas szöveget ír. Aztán mikor elkezdtem, jöttek az ötletek és a gondolatok sorjában, és a kezdeti rettegés helyét a nyugalom vette át.
Nem általános információ, de az évfordulókat igencsak szeretik az érettségi összeállítói, csak egy tipp.
Amikor megláttam a reflektálás feladatát, majdnem sírva futottam ki az ajtón. Nem egy korábbi mintafeladatot oldottam már meg, de olyannal, hogy egy zenész irodalmi Nobel-díjára kell reflektálni úgy, hogy a bázisszöveg lényegében az énekes egyik dala, na olyannal még nem találkoztam. Először persze jött a pánik, de a szívverésemet normálisra visszaállítva rájöttem, hogy ez egy hihetetlenül testhezálló feladat számomra, aki viszonylag otthonosan mozog a zene és az irodalom témájában.

Május 6. után pontosan 4 hetem volt felkészülni a szóbelire. Addig is olvastam már a kötelezőket, a két nagyregényen már akkorra túl is voltam, de féltem attól, hogy mire odakerülök, elfelejtek részleteket, fontos momentumokat nem fogok tudni felidézni a könyvkavalkádtól a fejemben. De szerencsére ez nem történt meg, de azért az olvasnivalók jelentős részét erre a 4 hétre hagytam.

Idén ez volt a kötelezők listája:
- Kosztolányi Dezső: Pacsirta
- Borbély Szilárd: Nincstelenek
-  Esterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj!
- Weöres Sándor: Psyché
- Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
- Madách Imre: Az ember tragédiája
- Henrik Ibsen: Nóra
- Ray Bradbury: Fahrenheit 451
- Tolnai Ottó: Világítótorony eladó
- Petőfi Sándor: Az apostol
- Ottlik Géza: Iskola a határon
- Mikszáth Kálmán: A jó palócok

Őszintén, lehetett volna sokkal rosszabb is ez a lista. A többségük tetszett is... de hát volt amelyiknél fogtam a fejemet. Elsőként a Nórát olvastam el, amúgy is nagy dráma-rajongó vagyok, de ez a mű engem tényleg elkápráztatott. Sokan ellenszenvesnek tartják Nóra karakterét, vagy nem tudnak vele kellőképpen azonosulni, de engem ez a mű ösztönöz, hogy ne csak ezt és A vadkacsát, hanem Ibsen más műveit is olvassam el. Ebben a témakörben a másik dráma műnemű alkotás Madách - Az ember tragédiája volt. Két éve nem volt pozitív tapasztalatom vele, de látszik, hogy az eltelt idő mennyire képes az embert megváltoztatni. Most az egyik legjobb kötelező olvasmánynak gondolom, egy reggeles program volt, és úgy gondolom, nagyon sok értéket hordoz ez a könyv, szóval aki affinitást érez rá, olvassa el, én csak ajánlani tudom.
Kosztolányi kisregénye bár könnyed kikapcsolódásnak tűnt a vaskosabbak között, azért hordoz mondanivalót rendesen, és értékítéletet is mond a sorok között. A Bradbury könyvet összehasonlítani a filmmel egy gyakorlott könyvadaptáció-nézőnek már nem okoz problémát, de azért valamelyest megnyugtatott, hogy a '60-as években sem aprózták el a változtatásokat, amikor vászonra vitték a könyveket. A Mikszáth novelláskötetnek gyorsan a végére értem, mivel egy komplex világot mutat be különböző karaktereken keresztül. Bár már korábban is olvastam néhány darabját, érdekes volt egységként kezelni, és elejétől a végéig újraolvasni.
Bár nem vagyok nagy kedvelője az orosz irodalomnak, sokkal inkább szeretem a francia és angol műveket, de meglepetésemre A Mester és Margarita sokszor kaotikusnak tűnő cselekményét lazán és nevetve olvastam, mondjuk a sok hasonló névvel meggyűlt a bajom, de Trónok harcán nevelkedtem, így a rengeteg szereplő nem okozott akkora problémát. Ez tipikusan az a könyv, mit nem egyszer kell elolvasni, hanem valószínűleg minden egyes alkalommal többet ad majd. Nem hiába vált kultuszregénnyé, mikor a cenzúra engedte olvastatni.
Nagy nyomot hagyott bennem Borbély Szilárd regénye. Megrázóan, egy kisfiú szemszögéből ábrázolja a '60-as évek tanyasi világát. A cím nem csupán az anyagi helyzetükre utal, hanem az életükre. Nincs identitástudatuk, a főszereplő kisfiúnak gyerekkora sincsen, kirekesztettek a közösségből és a társadalomból. Rettenetesen fájdalmas volt olvasni ezt a könyvet, sokszor le kellett tennem, mikor eluralkodott rajtam a kozmikus méretű letargia, és párhuzamosan olvastam mellette más, derűsebb regényt, hogy azért mégis valahogyan túléljem.
Weöres Sándort eddig zseninek tartottam, tényleg fantasztikusan sokszínű a palettája, ám a Psyché után azért kicsit biztos vagyok benne, hogy kellőképpen kattant volt. A jó értelemben. Néhol fogtam a fejemet, de lényegében végignevettem az egész kötetet.
Ottlik Géza regénye is kultuszregény, ám azon kívül, hogy korában újításnak számított az elbeszélésmódja, nekem nagyon nyomasztó volt a könyv. Történet egy katonaiskoláról és az abban kialakult hierarchiáról szól, ezáltal kicsinyítve bár, de bemutatja az akkori világot. Lehet máskor kell majd megpróbálkoznom vele újra, de én nem láttam benne azt, amit Esterházy Péter. És ha már nála tartunk, ne feledkezzünk meg az ő könyvéről, a Pápai vizeken ne kalózkodj!-ról sem. Hát... Ezt hagytam utoljára, de minél hamarabb a végére akartam érni. Ahh nem.. egyszerűen nem nekem íródott, ahogy Tolnai Ottó regényével sem tudtam mit kezdeni, mert túlment az én befogadási képességeimen.

Mit csinálnék másként, ha visszamehetnék?
Nem stresszelnék annyit. Ez nagyon fontos.
A szóbelimmel nem voltam teljesen megelégedve, mégpedig azért, mert tudtam, hogy képes lennék többre és jobbra, ha a beszélőkém nem repült volna ki az ablakon, a szívem nem vert volna olyan sebesen, hogy úgy éreztem, kiszalad a mellkasomból, és ha tényleg nem agyaltam volna túl, akkor elmondhattam volna rendszerezettebben mindazt, amiről felkészültem.

És hogy mindezt megéltem, mégis kinek ajánlanám, hogy a jövőben ezt, a magyar emeltet válassza? Mindenkinek, aki szeretné jobban beleásni magát a magyar irodalomba, érdeklik azok a művek, az irodalomnak az a mélysége, amit alapórán nem tanítanak, mindenkinek, aki úgy érzi, hogy van benne kreativitás is a tudásvágyon kívül, nem gond az esszéírás, elemzés és reflektálás. Hajrá-hajrá!

Aki érez affinitást, hogy erre szakosodjon a közeljövőben, szívesen válaszolok mindenféle kérdésre, ha bármit is kifelejtettem volna.

Köszönöm, hogy elolvastad,
egy frissen érettségizett magyar faktos

2019. június 11.

Sienna Cole - Reményszimfónia

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Zene ​és szerelem Bécs szívében 
Patrick Byrne, a nagyreményű zongorista-zeneszerző sötét múltja elől menekülve Bécsben próbál új életet kezdeni. Egyetlen dolog hajtja: hogy befejezze és színpadra állítsa élete fő művét, ám eközben nemcsak a lehetetlen feltételekkel, de saját démonaival is meg kell küzdenie. Carla Kimmel tehetős üzletember férjével érkezik Bécsbe. Egy művészeti alapítvány vezetőjeként felajánlja Patricknek a támogatását, de cserébe ő is kér valamit: zongoraleckéket szeretne venni a zseniális művésztől. 
Közös munkájuk során nemcsak Patrick küzdelmei állítanak eléjük akadályokat, de Carla rég eltemetett titkai is felszínre kerülnek. Vajon a zene képes rá, hogy begyógyítsa a sebeket? Van-e remény két összetört szív számára, hogy újra megtalálják a boldogságot? 

Sienna Cole, az Aranykönyv-díjra jelölt Négyszáz nap szabadság és a páratlanul izgalmas Lefelé a folyón szerzője új, drámai, romantikus regényében is az emberi lélek legsötétebb mélységeibe tesz lebilincselő utazást."

A Reményszimfónia az a kötet, ami miatt végleg elhatároztam, hogy még közelebbről megismerkedem Sienna Cole munkásságával. A cím, Reményszimfónia, a legszebb szó, amit valaha olvastam, amit valaha bárki megteremtett. Simán beállhatna 11.-nek Kosztolányi 10 legszebb magyar szó gyűjteményébe. Első hallásra szerelem volt, és tudtam, hogy ezt a történetet nekem el kell olvasnom. 
Patricket már a Négyszáz nap szabadság olvasása közben a szívembe zártam. A meg nem értett zenész, aki a premodern esztétikához hasonlóan azt vallja, hogy a világmindenségből legtisztábban darabokat csak a zene képes átadni. Minden tökéletlenségével együtt megkedveltem a férfit, és alig vártam, hogy olvashassak életének folytatásáról, zenei karrierének alakulásáról. Eddig is fantasztikus írónőnek találtam Sienna Cole-t, de a Reményszimfóniával abszolút utat talált a szívemhez. Ahogyan a külső borítón Pandalány szavai is sugallják: Ez egy tökéletesen megkomponált regény.
Patrick Byrne életét a látszólag tökéletesen folyó medréből a munkatársaival, Denával és Jay-jel való utazás örökre kizökkentette. Végre a saját kezébe vehette sorsát, azt csinálja, amit szeret, zenél és komponál, ott,  ahová a szíve húzta. Bécsben. Nagy fába vágta fejszéjét, egy teljes szimfónia megírására szánta el magát, de a zenemű sokkal több időt vesz igénybe és pénzt, mint azt gondolta volna. Magában már el is temette a projektet, míg egy koncertjén fel nem bukkan Carla Kimmel, aki alapítványából támogatná a tehetséges zenészt, cserébe zongoraleckéket kér Patricktől, ami életmódját tekintve, eléggé kívül esik a férfi komfortzónáján. Hogy Dena  nem őt választotta, az teljesen felőrölte kívülről és belülről is, ismét a drogokba vetette magát, egyetlen mentsvárként pedig a szexet használta a kokainfüggősége mellett. A múlt árnyai élete minden pillanatában jelen voltak, és mikor leül a zongora elé, a fájdalmas melankólia még inkább előhívja korábbi idők keserű emlékeit. Ebből a helyzetből pedig csak egy megoldás van: talál valakit, aki  mindezen szerek, pótlékok helyébe lép.

"– Te vagy az egyetlen, aki képes elüldözni a kételyeimet, az egyetlen, aki napsütést tud lopni a sötét világomba."

Carla élete látszólag tökéletes, egy mesebeli palotában éli mindennapjait, dúskálnak a pénzben, jótékonykodhat és a zene bűvöletében élhet. De belülről senki sem látja, hogy a férjében hűség egy cseppje sincs meg, elnyomja a nőt és szinte játékszerének, kiegészítőjének használja a nagy játszmáiban, és néha dob neki egy-egy csontot, hogy a csendben megfigyelt pénzmosás és illegalitás ne jusson illetéktelenek fülébe. Carla miközben arra vágyik, hogy egy férfi megértő társa legyen, csak megszégyenítést  és rosszalló megjegyzéseket kap Hanstól és az ő felnőtt lányától, Lottétól is. Magányos, és ebből az érzésből csak a zene képes őt megváltani. Vajon két összetört lélek képes melódiát alkotni?
Egy szívig hatoló történetet olvashatunk Sienna Cole írónő tollából. Ahogyan megszólaltatja ezt a történetet, az maga a varázslat. Minden egyes pillanat hatalmába keríti az embert, megragadja az egész lényét és átjárja a lelkét.
A zene az első oldaltól az utolsóig átjárja a regény atmoszféráját. Egykori zongoristaként talán még mélyebben érintett a Reményszimfónia, mint másokat. Bár közel sem voltam annyira tehetséges, mint Pat, mégis hatalmába kerített a vágy, hogy ismét leüljek, és eljátsszak néhány darabot a régi időkből.
Egy jó könyv nemcsak addig tart, amíg az olvasó a regény utolsó betűjét is elolvassa, hanem utána is a szívében marad, talán örökre. Nekem a Reményszimfónia ilyen alkotás. Közel 400 oldal után sem voltam képes elengedni, annyira a részemmé vált, és ennél nagyobb kincset egy történet aligha adhat.

"Semmi sem varázslatosabb a frissen kibomló szerelemnél, amikor az ember úgy érzi, képtelen a másik nélkül létezni és minden szívdobbanása a másikért sóvárog. Az élet legboldogabb pillanatai ezek, talán semmi sem érhet fel hozzá."

Borító:
A legszebb külcsín, amit valaha láttam. A sötét háttér megfogja Patrick melankóliáját, a történet fájdalmakkal teli részét, mégis ott virít rajta a gyönyörű szép zongora, ami sugározza a reményt. A férfialak arca nem teljesen kivehető, vonásaira lehet következtetni, de összességében a képzeletünkre van bízva, hogyan is jelenik meg előttünk Patrick képe.


Összességében:
Sienna Cole fantasztikusan tehetséges írónő. Sokszínű egyéniség, mesterien szövi a szálakat, legyen az egy lehengerlő, thriller történet vagy egy lélektani, romantikus regény.
A Reményszimfónia dallama elért a szívemig.
A történet nem véletlenül kapta ezt a címet, hiszen két összetört lélek, kinek már csak a zene hoz fényt az életébe, hirtelen egymásra talál, és közös történetük egy monumentális alkotássá bővül. Saját szólamuk külön-külön kilátástalan, de együtt harmonikus dallammá olvadnak össze.
A zene és a romantika kedvelőinek kihagyhatatlan olvasmány!

Oldalszám: 400
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Patrick Byrne
Kedvenc idézeteim: 

"– A szenvedés egy döntés – válaszolta Carla. – És a boldogság is az. Én az utóbbit választom, bármi történjen is."

*

"Egy sebzett lelket csak egy másik sebzett lélek érthet meg – aki erőszakkal közeledik a törékeny rózsához, csak a töviseit érheti el."

*

"A férfi ugyanis zseni volt, és Fabian szentül hitt bene, hogy ha sikerülne őt kirobbantani az elefántcsonttoronyból, akkor mesés utat járhatna be."


2019. június 7.

Érkezik a Könyvhét a sok új megjelenéssel - 2019

Hűha! Már nem is kell sokat aludnunk, és elérkezik az idei év másik nagy könyves eseménye, amire rengeteg kiadó már hihetetlen módon készül! Ebben a bejegyzésben összeszedtem, milyen újdonságokat is tartogatnak az egyes kiadók a rendezvényre. :) Ajánlatos mindegyik helyen körülnézni, hiszen fantasztikus és ígéretes könyvekkel érkeznek idén is!

Könyvmolyképző kiadó:
 Vörös pöttyös:
 Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből
 Margaret Stohl: Royce tarol
 Marie-Aude Murail: A lélekdoki (A megváltó 1.)
  Tera Lynn Childs: Fins Are Forever – Hableány mindörökké (Hableányok kíméljenek 2.)
 Jeff Zentner: The Serpent King – A kígyókirály

Rubin pöttyös:
  Rachel Van Dyken: The Matchmaker’s Replacement – A randiguru szárnysegéde
(Szárnysegéd Bt. 2.)
  Jessica Sorensen: The Destiny of Violet and Luke – Violet, Luke és a sors (Véletlen 3.)
 Bethany-Kris: Vakmerő és végzetes (A chicagói maffiaháború 2.)

Arany pöttyös:
 W. Bruce Cameron: Egy kutya négy útja – Újabb regény az embereknek
 Dion Leonard: Találkozás Góbival, avagy egy kiskutya, akinek nagy szíve volt
  Cselenyák Imre: A tölgyek alatt (Arany János életregénye 2.)
 Brit Bennett: Az anyák

Rázós könyvek:
 L. J. Shen: Sparrow
  Katy Evans: Real – Valós (Valós 1.)
 Katy Evans: Remy (Valós 3.)

Zafír pöttyös:
 Brian Freeman: Éjszakai madár (Frost Easton 1.)

Bel Canto:
   Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok

Fekete macska regénytár:
 Geoffrey Household:  Magányos vadász (Raymond Ingelram 1.)

Athenaeum kiadó:
 Bíró Szabolcs: ANJOUK – VI. rész: Királyok éneke
 Miklya Luzsányi Mónika: Az ecsedi boszorkány
 Kalapos Éva Veronika: F mint
 Cso Namdzsu: Született 1982-ben
 Hartay Csaba: Köszönöm a befogadást
 Kálmán Olga: Szeretemország - Beszélgetőkönyv Márki-Zay Péterrel

21. század kiadó:
Sally Rooney: Normális emberek
Paul Auster: Az orákulum éjszakája
John Updike: A farm
Zsolt Ágnes: Éva lányom
Mucha Dorka: Puncs
Szerencsés Dániel: A 13. emelet
Kordos Szabolcs: Luxushotel Hungary 2.
Braun Róbert: Faltól falig Amerika
Tasmina Perry: A család barátja
Laura Marshall: Három apró hazugság

Agave kiadó:
Blake Crouch: Hamis emlékek
Blake Crouch: Sötét anyag
Laurell K. Hamilton: Elátkozott kígyók
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Samantha Downing: Elbűvölő feleségem
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Partvonal kiadó:
Peter Mayle: Bor, mámor, Provence
Peter Mayle: Egy év Provence-ban
Peter Mayle: Huszonöt év Provence-ban
Dr. Yann Rougier- Marie Borrel: Természetes fájdalomcsillapítók

Park kiadó:
Makovecz Benjamin: Száztizenegy lábjegyzet Makovecz Imréről
Sándor Erzsi: Meddig jössz
Elisabeth Åsbrink: 1947 – Újrakezdés a háború után
 Irvin D. Yalom: Úton önmagamhoz – Egy pszichoterapeuta emlékiratai

Magvető kiadó:
Sándor Iván: A korszak tekintete
Schein Gábor: Megleszünk itt
Tóth Krisztina: Fehér farkas
Závada Pál: Hajó a ködben
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
Pál Sándor Attila: Balladáskönyv
Szép versek 2019
Körkép 2019

Ciceró Könyvstúdió:
Huszti Gergely - Mesteralvók hajnala
Szabó Tünde  - Kata, álommeló
Fehér Klára - Négyen meg a béka
Szigeti Kovács Viktor - A táltos

GABO SFF:
Tünde Farrand - Farkasország
Rusvai Mónika - Tündöklő
Hanu Rajaniemi - Öröknyár

GABO:
Andrew Ridker - Jótét lelkek
Michael Lewis - Az ötödik kockázat

Libri kiadó:
 Fábián Janka: Adél és Aliz
 Joanna Goodman: Elveszett lelkek otthona
Katie  Fforde: Tökéletes ajánlat
 Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
 Kondor Vilmos: Bűnös Budapest
 Kondor Vilmos: A budapesti gengszter
E. L. James: Mister
 Zakály Viki: Szikra
 Amy Plum: Álomfogó

General Press kiadó:
Beth O’Leary: Az ágybérlő
Jeffrey Archer: Fej vagy írás
Linda Castillo: Égető titkok
Kristan Higgins: Zöld út a szerelemhez
Mary Alice Monroe: Ház a parton

Menő könyvek:
Király Anikó: Csak barátok?
Morgan Rhodes: Falling Kingdoms - Árnyak gyűlése

Animus kiadó:
Viola Stern Fischer & Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Camilla Läckberg: Aranykalitka
Louise Boije af Gennäs: Vérvirág
Elek Lívia & Kaszás György: Amit ​a birkákról feltétlenül tudni kell
Elek Lívia & Kaszás György: Amit ​a rókákról feltétlenül tudni kell

Central Könyvek:
Vekerdy Tamás: Válás és ami körülötte van
Anne Jacobs: A villa
 Szuna Noémi: Tea

Helikon kiadó:
Lázár Ervin: Játék álarcban
Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk
Lackfi János: Minden napra egy sztori
Romsics Ignác: Bethlen István
Böjte Csaba: A lélek lélegzetvétele
Márai Sándor: Német farsang
Örkény István: Tóték + Rózsakiállítás
Benedek Szabolcs: Vörös, mint a vér
Bob Dent: A vörös város
Jü Hua: A hetedik nap
Vladimir Nabokov: Lolita

Szenzár Könyvek:
Hoppál Mihály: Sámánművészet
Izolde Johannsen: A pontlövész – La Fayette 2.
Jamagucsi Szango: Kamikaze, az isteni szél

Helikon Zsebkönyvek:
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Immanuel Kant: Az örök béke
Edgar Allan Poe: A kút és az inga
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre
H. P. Lovecraft: Onnan túlról
Mircea Eliade: A szent és a profán 

Nagyon köszönöm a kiadók munkatársainak, hogy segítettek a lista elkészítésében!

Remélem, hasznosnak találtátok a bejegyzést, és találkozunk majd a rendezvényen!

Millió puszi:
Barby

Kép forrása: x

2019. június 1.

Március & Április & Május | Összefoglaló és tervek nyárra

Sziasztok!

Az előző ilyen bejegyzés óta eltelt három hónap. Lássuk, mi is történt ez idő alatt a bloggal és velem. 

Rögtön március elsején kulturális programmal kezdtem a tavaszt, mivel jegyem volt a Spirit Színház Dorian Gray előadására főszerepben mostanában az egyik kedvenc magyar színészemmel, Sándor Péterrel. Hosszú volt, de minden pillanata szuperül össze volt rakva, ráadásul a hely maga is abszolút családias benyomást kelt, hiszen viszonylag kis férőhelyes előadótermet kell elképzelni, ahova maximum 20 ember férhet be, és a színpadtól az embert legfeljebb 20 centi választja el, így minden az orrom előtt történt, és mit ne mondjak, abszolút megihletett, így felkerült az olvasós bakancslistámra Oscar Wilde regénye is. Ennyivel nem ért véget a tavaszi színházi élménytáram, mivel én voltam a szerencsések egyike, aki nyert egy szabadon választott előadásra jegyet, így Sándor Péter másik darabjára is beültem a hónap végén, az Örökké... szabadon...-ra. Illetve most májusban is eljutottam az Erkel Színházba, és megnéztem a Sylvia c. orosz balettet, amint egy görög komikus történetet jelenítettek meg a színpadon. Érdekes volt, maradjunk ennyiben. Ám a színházi előadások fénypontja az e hónap végi Rocksuli volt. Tavaly is számos alkalommal láttam a Madách Színházban, de most egészen más élményt nyújtott, mivel az egész előadás alatt a kisöcsém is a színpadon játszott, és ezt hiszem, ezt az élményt nem igazán tudja bármi is überelni.

Ballagási idézetünk
Sajnos ebben az évszakban már nem volt szalagavató izgalmas próbákkal, hanem sok időt töltöttem az íróasztalomnál, hogy az érettségire készüljek. Május 3., a ballagás, majd  6-a rettentő gyorsan elkövetkezett, amikor is elém tették a vizsgát, amire már 2 éve serényen készültem. Az emelt magyar érettségit. 7-én jött a matek, ami elég nagy felháborodást okozott országszerte. (Véleményem szerint jogtalanul, de ez szubjektív dolog.) 8-án pedig a történelem, amivel nem volt kevesebb gond, hiszen előző éjszaka kiszivárogtak az esszétémák, így valakinek könnyebb, míg másoknak nehezebb dolga volt a megírásával. 
Kicsit előreugrottam a hónapokban, mivel az érettségi az indoka annak, hogy alig sikerült kimozdulnom a házból, leginkább az iskola és az íróasztalom között ingáztam. De azért volt pár lopott pillanatom, amikor megengedtem magamnak egy kis rest-time-ot. Ilyen volt a Baráth Viktória, R. Kelényi Angelika és Budai Lotti közös könyvbemutatója március 31-én. Az új regényeiket már sikeresen el is olvastam. Hatalmas megtiszteltetésként ért, amikor megláttam, hogy az én soraim kerültek rá a Mennyei bűnök 2. részének hátuljára! Könnybe is lábadt a szemem. Valamint egy napra kisomfordáltam a Könyvfesztiválra, mivel mindenképpen be akartam szerezni Vivien Holloway Winie Langton sorozatának maradék részeit, és dedikáltatni is azokat az írónővel, ezért szombat délután néztem ki és vásároltam be a standoknál, de ezekről kicsivel később. 

Mint ahogy említettem, az érettségire való készülés az időm nagy részét kitöltötte, mégis sikerült 25 könyvet elolvasnom a 3 hónap alatt. 

Bár ezek javarészt kötelező olvasmányok volt:
Ottlik Géza: Iskola a határon
Thomas Mann: Mario és a varázsló
Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről
Franz Kafka: Az átváltozás
Mihail Afanaszjevics Bulgakov: A Mester és Margarita
Kosztolányi Dezső: Pacsirta
Borbély Szilárd: Nincstelenek
Tolnai Ottó: Világítótorony eladó
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Mikszáth Kálmán: Jó palócok

Olvastam romantikus regényeket:

Fantasy történeteket:
Vivien Holloway: Mechanikus farkas

Még megjelenés előtt előolvashattam:

Versek világába elkalauzolt:
Tisza Kata: Legjobb hely a városban te vagy

És jó néhány novellát is a kezembe vettem:
Anne L. Green: Pokoli fizetség
Budai Lotti: Az idegen
Sienna Cole: Az álmok küszöbén
Sienna Cole: Az álmok útján

Ezek közül tavasz legjobbja fej-fej mellett Budai Lotti duológiája és R. Kelényi Angelika sorozatának második része. Egyszerűen hihetetlen, hogyan képes mindkét írónő ilyen fondorlatosan csűrni és csavarni a szálakat, és mindig újabb és egzotikusabb helyekre invitálni bennünket, olvasókat. Ugyanakkor Tisza Kata kötete is kellett a lelkemnek ebben a stresszes időszakban. Egyszerűen csak kihúzott a szürke percekből, és verseivel elgondolkodtatott vagy megnevettetett. Legrosszabb címért Tolnai Ottó és az eladó világítótornya erősen beszállhat a versenybe még akkor is, ha megpróbálom irodalmi szempontból figyelni és értékelni a posztmodern sajátosságokat a könyvében. Imádkozzunk, hogy nem ezt fogom húzni majd a szóbelin. Egyszerűen nekem ez a könyv nagyon nem... 

Ebben a három hónapban sikerült majdnem a háromszorosát beszereznem a téli könyvek számának. 26 új szerzeményem lett tavasszal, jó de ebben benne van a Könyvfesztiválos kihagyhatatlan költekezés is. 

Anne L. Green: Pokoli fizetség
Naomi Novik: Ezüstfonás
T. M. Frazier: King
Vi Keeland – Penelope Ward: Nagyképű öltönyös
Holly Black: The Cruel Prince – A kegyetlen herceg
Eszes Rita: Rókatündér
Weöres Sándor: Psyché
Budai Lotti: A párizsi gésa
Baráth Viktória: Az igazság árnyékában
R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 2.
Ella Maise: Akarlak, Adam Connor
Mary E. Pearson: Tolvajok tánca
J. K. Rowling: Grindelwald bűntettei
Tabitha Suzuma: Forbidden (angol)
Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója
Mary E. Pearson: Az árulás szépsége
Bryn Greenwood: Minden csúf és csodálatos dolog
Vivien Holloway: Mechanikus farkas
Vivien Holloway: Forgandó szerencse
Rachael Lippincott – Mikki Daughtry – Tobias Iaconis: Két lépés távolság
Anna Todd: Before – Mielőtt
Tisza Kata: A legjobb hely a városban te vagy
Jodi Picoult: Szívverés
Cassandra Clare: Clockwork Angel (angol)
Stephanie Perkins: Anna and the French Kiss (angol)
Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Könyvfesztiváli szerzemények
Van köztük POKET zsebkönyv, Libris előrendelés, molyos vagy facebook csoportos vásárlás (angol könyvek), recenziós példány, e-book novella is.

6 könyv jött velem haza a Könyvfesztiválról: a fentebb említett Vivien Holloway könyvek, a Két lépés távolság, a Minden csúf és csodálatos dolog, az utánnyomott Az árulás szépsége és a Csáth kötet a POKET automatából. :) Szép nyaram lesz, bizton állíthatom!

Három hónap alatt összesen 3-szor mentem el moziba. Még márciusban a Családi bunyóra ültem be, áprilisban az After - Miután film premierjére, amit már évek óta töretlen lelkesedéssel vártam, talán ez okozta a hatalmas pofára esést. Valamint a Sugár moziba is ellátogattam így május hónap utolsó napján, keresztanyummal néztük meg a Csaló csajokat. Összesen 21 filmet néztem tavasszal, ami kevesebb, mint a téli adagom, de a 420 sorozatrész pedig bőven kétszer annyi, mint az ezt megelőző két hónapban. Hoppsz? Nagy hibás ebben az ügyben az HBO Go, amiért engedte állandóan újranézni a Trónok harca új évadának részeit. Majdnem két nagyon hosszú éve vártam erre a pillanatra, ami április 15-én hajnalban be is következett. Barátnőmmel hatalmas pizsamapartyt csaptunk, és fennmaradtunk hajnalig, megpengettük lelkünk két darabját, először a gyermekded Így neveld a sárkányodat 1-2.-t néztük meg, majd a Szilajt, hogy aztán 3-kor kezdődhessen a vérengzés a GoT-tal. Csak egy tipikus vasárnap este a Németh rezidencián. Ja igen... és onnantól kezdve minden héten megnéztem 3-kor az új részek vetítéseit (kivéve máj. 6-án, amikor necces lett volna utána emelt magyar érettségit írni), és persze mindig meg kellett nézni előtte a már meglévő epizódokat... És akkor még nem számoltam a random megnézéseket. Huh. Volt olyan nap, amikor megnéztem hajnalban, délután és este. Mennyire vagyok elvetemült rajongó? Csak egy kicsit.

Simogattam Rhaegalt az Árkádban áprilisban
Filmek tekintetében tavasz legjobbja továbbra is az Így neveld a sárkányodat és a Szilaj, mert hát elrabolták a szívemet. Télen is láttam őket, tavasszal is, ez így van rendjén. Valamint újra megnéztem a Bohém rapszódiát, és annak is itt kell lennie a sorban. Újak közül, amiket kiemelnék: nekem nagy meglepetés volt, de a jó értelemben, A Vadász és a Jégirálynő c. film Chris Hemsworth főszereplésében. Olyan aranyos kikapcsolódó. Valamint az instant röhögőgörcsök okozója, az Állj, vagy jövök! Martin Lawrence film. És hogy miért nem láttam a Végjátékot, amiért annyi fan ezerszer elment a moziba? Confession time következik: nem láttam a Marvel filmeket. Ezer bocs mindenkitől, de javamra legyen mondva, letelik az érettségi időszak, és neki is veselkedek, hogy jó kis kronológiai sorrendben megnézzem az összes huszonvalahány filmet. Trónok harca. Örök kedvenc, és most hogy véget ért... kellett találnom újat, így hát nem volt más hátra, mint nagy nyaggatásoknak engedve belekezdtem a Szívek szállodájába, és rögtön függővé váltam. 4 hét alatt a teljes 7 évad... Szerintem ez a tény beszél arról, hogy mennnnnnyire imádom. Illetve meg kell említeni a Jóbarátok maratonom, először láttam, de rögtön a szívemhez nőtt Rachel, Ross, Chandler, Monica, Joey és Phoebe.
Ezek után már nem is annyira csoda a 400+ epizódszám, azt hiszem.
Most akkor jöjjön a fekete leves... az évszak legrosszabbjait mutatom meg most nektek. Filmeknél az abszolút nyertes ebben a kategóriában az After-Miután. Ez a film akkora mérhetetlenül nagy szofisztikáltan meg nem fogalmazható dolog lett, hogy ez a tövis szerintem egész életemben a szívemben marad. Megmutatta, hogy miért is vagyok szkeptikus minden alkalommal a könyvadaptációkkal, és elgondolkodtatott, akkor miért is nézem meg az összeset.

Bár jelenleg sem tűnik úgy, hogy végre megérkezett a nyár, továbbra is azt a kérdést kell feltennünk magunkban "na és milyen évszak lesz holnap?", ajánlom a réteges öltözködést, mert csalfa ez az időjárás... Azért összegyűjtöttem néhány célkitűzést a június-július-augusztus hónapokra is!

Június 5.
Emelt magyar szóbeli érettségi, drukkoljatok!

Június 6.
Rocksuli előadás - ismételten megnézem, mert megunhatatlan

Június 13-17.
Könyvfesztivál

Június 17-19.
Középszintű (törti és hittan) szóbeli érettségik

Augusztus 9.
Szülinaaaaap!

Ezek pedig nincsenek időponthoz kötve, de el szeretném kezdeni a jogosítvány nagy procedúráját és tanulási folyamatát, leutazni Szarvasra egyetlen Malec sis'emhez, Virághoz, lehet, hogy kiruccanok egy kis időre Németországba, de igazából olvasni akarok és olvasni és olvasni. 

Fergeteges nyári szünetet és nyaralásokat meg olvasással töltött időket kívánok nektek!:)

Puszi:
Barby

2019. május 27.

Baráth Viktória - Az igazság árnyékában

HANGULAT                                MOLY                                        2019

Váratlan fordulatok a tárgyalóteremben!

Hannah Jones immár San Franciscóban egyengeti karrierjét. Ő az iroda első számú védőügyvédje, így amikor egy fekete férfit gyilkossággal vádolnak, ő kapja a feladatot, hogy képviselje a védelmet. Ám az ügy igencsak kellemetlen, és nagy port kavar, mivel az áldozatok mind jómódú, fehér lányok. Hannah-nak félre kell tennie a saját érzelmeit. Hisz abban, hogy az igazi áldozat a vádlottak padján ül, és mindent megtesz azért, hogy ezt bebizonyítsa.
Hannah töretlen lelkesedéssel végzi munkáját egészen addig, míg a múltja ismét árnyékot nem vet karrierjére és szerelmi életére.
Képes lehet egy nő elfeledni minden fájdalmat, amit a számára legfontosabb ember okozott? Hogyan tudja feldolgozni az árulást és a hazugságokat? Létezhet második esély egy romokban heverő kapcsolatban?

Baráth Viktória, a kétszeresen Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának második része romantikában és nem várt fordulatokban egyaránt bővelkedik. Ezúttal azonban még mélyebbre kalauzol minket az emberi lélek rejtelmeibe. 

Tűkön ülve vártam már az Igazság trilógia második részét, hiszen az első kötet akkora csattanóval zárult, hogy rögtön szomjaztam a folytatásra.
Hannah maga mögött hagyva múltját immár egy jól menő ügyvédi iroda egyik legelismertebb dolgozója. Az élete ennél tökéletesebb aligha lehetne, szereti a munkáját, a kolléganője egyben jó barátnője, pénzben sincs hiánya, és van egy férfi, aki melegíti ágyát. Jackpoint. Ugyanakkor élete egyik legnehezebb ügyét sózza rá a főnöke: egy huszanéves, fekete férfit gyilkosság vádjával letartóztatnak, azonban ő váltig állítja ártatlanságát. Hannah dolga lesz bebizonyítani, ügyfele nem bűnös a kérdésben. Vajon ez az igazság?
Eközben nem mást kap társául, mint a valamikori sztárügyvédet, Jason Wilburnt, aki egykori életének szerves része volt, ugyanakkor az oka is annak, hogy új otthont keresett magának, távol a régitől. Azonban a férfi nem hagyja magát, és megkeresi Hannah-t, hajlandó utána menni akár az ország másik végébe is. De szembesülnie kell azzal, hogy a nő már új életet kezdett, és talán Jasonnek nincs már ebben helye. Ezen a közös munka talán némiképp változtathat...

"Gyűlölöm, hogy nem tudom gyűlölni."

Szerettem olvasni, mivel kirángatott a hétköznapokból bele egyenesen egy gyilkossági ügy kellős közepébe. Izgalmas volt, ahogyan a nyomok egyre kerültek a napvilágra. Úgy éreztem, mintha én is a helyszínen lennék, és várnám a fejleményeket. Nem csalódtam Viki stílusában sem. Ugyanolyan lehengerlően fogalmaz, talán még gördülékenyebben, mint eddig. Egy csapásra képes volt beszippantani a világába, és onnan nem elengedni.
Baráth Viki ebbe a regénybe pluszban egy tabutémát csempészett, a rasszizmus problémáját. Nagyon nehéz kérdés, és szerencsére ez inkább a nagy Amerikára, mintsem hazánkra jellemző. Jodi Picoult egy egész könyvet szentelt ennek a kérdéskörnek, az Apró csodákat, ami nagy kedvencemmé vált az előző évek során. Így már több ponton is összekapcsolódik a két írónő: a bírósági tárgyalások és a nehéz témaválasztás. Viki részéről nagy kutatómunkát igényelhetett, hogy jól beleépíthesse a regényébe a rasszizmus problémáját. Egyrészről úgy érzem, ez sikerült is neki, másrészről viszont megoldatlan és éppen csak megpengetett darabjává vált a történetnek, miközben valójában szerves részét képezi.

"… az akadályoktól és kihívásoktól erősödünk és fejlődünk. Ha ezek a kis kellemetlen intermezzók nem lennének, csak egy helyben állva toporognánk a megszokásban, mint egy kellemesen langyos kis pocsolyában."

Nem vagyok elégedetlen, hiszen megkaptam sok mindent, amit egy jó könyvtől várni lehet: fordulatos történetet, kedvelhető szereplőket. Mégis, talán azért, mert az első rész túlságosan a szívemhez nőtt, de ebben a másodikban hiányoltam azt a varázst, ami Az igazság nyomábant körüllengi. Tény, hogy nehéz helyzetben van az a szerző, aki trilógiát akar alkotni, hiszen az elején megvan az újdonság csapdája, a végében pedig a lezárás eredményezte katarzis és izgalom, nem könnyű dolog olyan középső részt írni, ami megugorja ezeknek a szintjét. Kicsit ezt éreztem Az igazság árnyékábannál, ezt a második kötet szindrómát. Ugródeszka volt a kétségtelenül izgalmakban gazdag harmadik részhez, hiszen ekkora csattanót, ami ennek a végén van, nem olvasott még a könyvmoly világ, ugyanakkor úgy éreztem, addigra csúcsosodott ki a történet, ott érte el a tetőpontját, és az addigiak tagadhatatlanul élvezetes, ám rámpaként funkcionáltak a végén bemutatott csattanóhoz.
Alig várom, hogy megtudhassam, mit tartogat Az igazság ára az olvasói számára! De biztos vagyok benne, hogy ezennel sem fogunk unatkozni.

Borító:
Tökéletesen illik a Baráth Viktória-szekció soraiba. Szemlélteti a tárgyalóterembe vezető, oszlopokkal dekorált utat. Kedvencem a képen a kék, a szürke és a fehér sajátos összhangja és keveréke.

Összességében:
Baráth Viktória ismét megmutatta, hogy mennyire ért az íráshoz. Rögtön beszippantott az Igazság trilógia folytatása, és megtudhattuk, hogy mi is történik az első kötet függővége után. (Persze írónőnk nem fogyott ki belőlük, és erre a kötetre is tartogatott számunkra egy ütős befejezést!)
Szórakoztatott, kikapcsolt és rögtön a bűvkörébe vont.
Kíváncsian várom, mit tartogat a befejezőkötet számunka!
De addig is, azoknak ajánlom a trilógiát, akik szeretik az izgalmas nyomozásokat, a mélyebb tartalmakat, a romantikus kikapcsolódást.

Oldalszám: 360
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim: 

"Nem szeretek előre tervezgetni, mert sohasem tudhatom, hogy mi fog történni, de azért ki kell tűznöm magam elé egy határozott célt."




*

"A bizalom olyan, mint egy féltve őrzött porcelántányér. Ha nem vigyázol rá eléggé és kicsúszik a kezeid közül, összetörik. Megragaszthatod, majd teleszedheted finomabbnál finomabb ételekkel, mert használatra teljesen alkalmas. De ha elfogy belőle az étel, az alján újra meglátod azt a csúnya repedést, ami emlékeztet arra, mekkora hibát követtél el."


2019. május 14.

Vi Keeland & Penelope Ward - Nagyképű öltönyös

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Az ellentétek meddig vonzzák egymást? 
A szokásos reggelnek indult a vonaton. De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira. Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot. Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek? Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten. Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek. És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről. Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni. Mert minden jó véget ér, igaz egyszer? Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik."

Bár nem vagyok író, korábbi blogolásaim során próbálkoztam már néhány emberrel közösen írni egy történetet, és őszinte leszek, mindig kudarcba fulladt. Máig nem tudom elképzelni, hogy volt képes rá akár az Erin Watt álnév mögött rejtőző páros, vagy jelen esetben Vi és Penelope duója, hogy két ember közösen sikersztorit alkosson. Valószínűnek tartom, hogy nagyobb tapasztalattal, mint ami nekem volt hajdanán. Mégis egyszer olyan szívesen elbeszélgetnék erről a témáról velük. Hogyan ment a munkamegosztás? Hogyan alakult a történet? Kinek az elképzelése vált valósággá, ha konfrontálódtak egy-egy elágazásnál? És még ezer meg egy kérdés cikázik jelenleg a fejemben, amelyekre szívesen kapnék választ. Külön-külön már mindkettejüktől volt szerencsém olvasni. Vitől A beosztottat, Penelopetól pedig a Legdrágább mostohabátyámat még évekkel ezelőtt. A regényeik hasonló összetételűek, megragadó romantikus-erotikus könyvek, szókimondó stílussal, így nem is lepődtem meg, hogy néhány történet erejéig összeálltak egy csapattá. Összességében pedig nem is bántam meg, hogy a kezembe vettem a Nagyképű öltönyöst, hiszen hasonlóan az előbb említett kettőhöz, összegyúrva Keelandet és Wardot egy humoros, fenti zsánerű történetet kaphattunk, ami kikapcsolja az embert, elfelejti a problémáit, és csak az érdekli, mi történik éppen Grahammel és Sorayával. 
A könyvbe belekezdve már az ajánlás maga megnevettetett, és ez a mosoly a továbbiakban sem olvadt le az arcomról. 
Főszereplőink egy vonatúton találkoznak, Soraya az éppen telefonáló, üvöltöző, ám kétségtelenül jóképű fazont elnevezi magában Mr. Big Brokinak, és egy idő után adja magát a Nagyképű öltönyös elnevezés is. Ám a férfi nagy mérgében észre sem veszi, hogy a szerelvényben hagyta a telefonját, amit Soraya felvesz, és elhatározza, hogy visszajuttatja a tulajdonosának, bármennyire tűnik az arrogáns és antipatikus személyiségnek, ezt diktálja az erkölcs. Egy kis nyomozás után meg is találja, kinek adta becenévnek a Nagyképű öltönyös szófordulatot. Graham Morgannek, a kitömött pénztárcájú üzletembernek. Nem várva semmi szívélyességet felkereste az irodájában, de a férfi még üdvözlésre sem méltatta, nemhogy egy köszönöm kicsúszott volna a száján. Soraya pedig nem az a csendes nő, akinek az agyvizét ne forralta volna fel egy hasonló cselekedet, így bosszúból arc nélkül lefotózza magát, a telefonját megnézve Mr. Morgan láthassa, miről is maradt le azzal, hogy nem nyitott ajtót neki. Ez a lépés meg is tette a hatását, a morgó üzletember piszkos fantáziájából nem képes kiűzni Soraya képeit, és egy véletlennek hála nem tart sokáig rájönnie, ki is rejtőzik a Soraya Venedetta név mögött. És így még jobban nem tudja kiverni a nőt a fejéből, amin az elmés üzenetek és mindennapos szócsaták csak tetéznek. 
Minden oldalon volt valami, ami érzelmeket váltott ki belőlem. Eleinte persze hatalmas, szűnni nem akaró kacajokat, a végén viszont legördült az arcomon néhány könnycsepp is.

"Hinni kell a sorsban. Minden meg van írva. Nem számít, hogy ma vagy két év múlva, ha úgy kell lennie, akárhogyan is, de meg fog történni."

Limonádé történet ellenére, hiszen nem egy közhely fordult elő a regényben, volt mögöttes tartalma. Kiélezte a szórakoztatás mögötti tanulságot a változás jótékony szerepére egy párkapcsolatban, házasságban. Mesés véletleneknek köszönhetően négy sorsban is megmutatkozik, hogy a család nemcsak a szokványos anya-apa-gyerekek felállásban létezhet, hanem ha bejön a képbe mostohaanya vagy apa, az sem elvetendő dolog, sőt olykor ez vezet el a felek boldogságához. Én alapvetően konzervatív beállítottságú vagyok ebben a kérdésben. Szerintem az embernek önmagában kell megtalálnia azt, amitől jobb emberré válik, nem mástól kell várni, pedig milyen romantikus elgondolás. Így, bár kétségtelen, hogy Grahamnek és Sorayának megerősítésként szolgált, nekem erőteljes meggyőzésnek tűnt, hogy szinte mindegyik a könyvben megforduló karakterek közül hasonló családi élettel rendelkezik, és persze mind tökéletes a váltás óta. Szóval erősen egyoldalú a problémafelvetése, de ez legyen az én bajom, és a hozzám hasonlóaké. 
Hiszen ennek ellenére olyat adott nekem, amire éppen szükségem volt. Szórakozást, kikapcsolódást, vidámságot és jó kedvet. Fergeteges az írónők humora, ebben a kérdésben mindenképp az idei évem egyik nagy dobása regény. Vicces volt, a történet bár eléggé kiszámítható, mégis abszolút szerethető és magával ragadó. 
Tényleg kell ilyen az ember életébe. Mikor nem akarja megváltani a világot, csak ülni, pihenni, kávézás közben olvasni, és mosolyogni, mintha ez volna élete legszebb napja. Kiszínezi a borús délelőttöket, a felhős délutánokat, fényt hoz az éjszakába. Így lehetne legjobban jellemezni a Nagyképű öltönyöst.

Karakterek:
Sorayát jelleménél fogva hamar a szívükbe zárhatják az olvasók. Szókimondó egyéniség, bátor, de a múlt sérelmei nyomot hagytak a lelkében. Gyerekkori fájdalmak nyomták rá a bélyegüket, ennek következtében nehezen bízik meg emberekben, nem sokszor enged közel magához bárkit is. Elvan a régi barátaival, akik szinte már családtagnak számítanak neki, és akkor jön Graham, és betoppan az életébe a maga arrogáns stílusával. A férfi pökhendisége és az, ahogyan a beosztottjaival bánik, rettentően taszító. Mégis oldalról-oldalra kezdjük megkedvelni őt, ahogyan derülnek ki elásott, mélyre eltemetett tulajdonságai. Reményt adhat nekünk, romantikus lelkűeknek, hogy még az ilyen, maguktól eltelt alakoknak is van jó oldaluk, és van az a nő, akik mellett képesek ezeket az elzárt, porosodó jellemvonásokat ismét elővenni. És már csak egy kérdésem van: Hol vannak a Graham Morganek, amikor én utazom a vonaton?

"Néha a kimondatlan szavakat kellene a leginkább kimondani."

Borító:
Igen-igen, egy elegáns férfipéldány szerepel a borítón, napbarnított bőrrel, ahogyan Soraya Grahamet is leírta. Legalább itt a készítők olvasták a regényt! Az óra árulkodik a főszereplő gazdagságáról is. Ám az egyszerű háttértől nem dobtam el az agyam. Már csak egy kérdésem van: Hol az öltöny?


Összességében:
Ha kikapcsolódásra vágysz egy lehangolóan borús időben (mint a mai), a legjobb megoldás erre a Nagyképű öltönyös. Kihúz a letargiából, kiszakít a szürke hétköznapokból, és ami a legfontosabb, felvidít. A két írónőnek olyan humora van, ami miatt az egész könyv alatt levakarhatatlan mosoly ül az ember arcán, sőt, néha még hangosan fel is nevet, mert nem tudja megállni.
Olvastatta magát, így szinte egyhuzamban a végére értem, és már csak arra kaptam fel a fejemet, hogy a köszönetnyilvánítás következik. Ezt teszi egy abszolút kikapcsolódásra teremtett regény az olvasójával. Elveszti az időérzékét, és hagyja beletemetkezni a lapokba.
És mégis kinek ajánlanám? Ezt a két írónő előttem már tökéletesen megfogalmazta: "Ezt a könyvet azoknak a lányoknak ajánljuk, akik neonzöldben szeretnének táncórára menni, miközben mindenki más pasztellrózsaszínben van."

Ha az ajánló felkeltette az érdeklődésed, a regény a BOOK24 online webáruház oldalán 16% kedvezménnyel rendelhető meg, és akár már másnap a kezedbe veheted!  

Oldalszám: 360
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Soraya Venedetta; Graham J. Morgan
Kedvenc idézetem: 


"– Ne félj a sérüléstől! Sokkal jobb az, mint soha nem élni át valami eget rengetőt."


2019. május 11.

Sienna Cole - Elmejáték

HANGULAT                                MOLY                                        2019

„Élni ​vagy túlélni”

"Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik. 

Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri. 

Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak. 

Sienna Cole, a lehengerlően izgalmas Lefelé a folyón című regény szerzőjének új lélektani thrillerében az emberi elme félelmetes játékaiban merülhetünk el."

Hatalmas megtiszteltetésként ért, hogy én lehettem az egyik szerencsés, aki még a megjelenés előtt kezébe vehette Sienna Cole írónő legújabb regényét, ami abszolút tabukat szólaltat meg, a középpontjában pedig a bullying, avagy embertársaink szándékos bántalmazása áll. 
A végére összetörte a lelkemet, darabokról darabokra szedem jelenleg össze. Teljesen a padlóra küldött. Egy hihetetlen alkotás, egy mestermunka került a kezembe. 
A regény rögtön in medias resszel indít, és leírja, ahogyan Tim Ellis halálvággyal és egy gépfegyverrel beállít a középiskolájába, ahol könyörtelenül golyót repít az épület hátuljában bandázó nagymenő diákok testébe, menekülés közben megöl egy rendőrt is, végül nem jut túl az iskola kerítésén, és kómába kerül. 
Elég erőteljes felütést tudhat magáénak a könyv, hiszen egy ilyen kezdéssel nemcsak a figyelmünket, de a kíváncsiságunkat is megragadja. Tudni akarjuk, mi áll a lövöldözés hátterében. 
Azonban aznap nem az összes tagja volt a konténereknél az iskolai hierarchia csúcsának. Eric Hadley betegségre panaszkodva otthon maradt. És mekkora szerencséje volt. Vajon mindez véletlen egybeesés volna?
Mike Marshall, a megbízott nyomozó az előléptetéséért küzd, ahhoz viszont fel kell göngyölítenie a Washington High-ban történt ügyet. Az egyetlen, aki segíthetne az elindulásban a trauma következtében nem beszél. A fiatal Ericet beutalják a nyomozó által felkért specialistához, Miranda Crane-hez, aki az ügy mögött rejtőző lelket, elmét vizsgálja. A pszichológusnő munkájától válik a regény nem csupán krimivé, hanem megjelenik benne a lélektaniság eleme is, ami különlegessé varázsolja az egész történetet. Hamar arra kerül a sor, hogy már nemcsak Miranda és Mike akarja megtudni, mi áll a lövöldözés árnyékában, hanem mi, olvasók is várjuk a nagy fordulatot.
Ugrálunk a jelen idősíkja és a múlt különböző állomásai között. Az olvasó megismeri Timet úgy, mint eddig senki más az életében. A különc jellemét, a családi hátterét, a ránehezedő apai nyomást, a szeretethiányt, a magányt, amit minden nap átél, és az iskolai zaklatásokat, amelyek egyre csak fokozódnak és válnak brutálisabbá, elviselhetetlenebbé.

"De nem jött senki. Senki, aki bármit is észrevett volna titkos kálváriájából."

Különösen szerettem a regényben, hogy a központi gondolat köré társultak nem kevésbé fontos témák is. Megtalálhatjuk benne a mai, elektronikus világ egyik generációs problémáját, a videójátékok, főleg az erőszakosabbak hatását a tinédzserek életére. Mikor a fiatalok már nem tudják, hol a határ a kreált világ és a valóság között. Az ottani kommunikációs formákat és mechanizmust átvéve alkalmazhatják a saját életükben is, és romboló hatást érve el a másikéban. Bemutatja az elrontott szülő-gyerek kapcsolatot, amikor a felnőtt nem látja a fától az erdőt, a saját elvárásaitól a gyereke vágyait és jólétét. Ugyanúgy egy karrierébe beletemetkező nő sorsát, akit a nyomozás hatására megrohamoznak a régi emlékek és fájdalmak.
Ugyanakkor a sok különféle téma megpendítése nem terelte el figyelmet a fő mondanivalóról, a lényegről. A bántalmazásról, legyen az fizikai vagy lelki. Bár hazánkban nem elterjedt a hasonló, rémhírek terjengenek a világban nem egy Tim Ellishez hasonló esetről. Ez a könyv ráébresztheti az embert, ő mégis melyik oldalhoz tartozik. Elgondolkodtatja, és tükröt állít elé. 
És mindezek mellett nem unatkozhatunk a regényt olvasva, hiszen tele van olyan fordulatokkal, amire nem vártunk, és nem is gondoltunk volna! Nincs mese, teljesen levett a lábamról! 
Azt hiszem, megtaláltam a magyar Jodi Picoultot! Nála, az egyik kedvenc írónőmnél érzek ilyen lélektaniságot és váratlan eseményeket minden alkalommal. Erről beszélek, amikor a hazai írókat dicsérem! Láthatóan nem alaptalanul...
Hatalmas kedvencem lett, az év egyik legjobbja, pedig még csak májust írunk!

Karakterek:
Tim Ellist múltja alapján ismerhettük meg alaposan. Különcként mindenhol, még a családi fészekben is kirekesztettnek érzi magát. Amit az osztálytársai művelnek vele, az leírhatatlan. Ő meg csak tűr és tűr, míg végül bomba módjára robban, és puskát fog a diáktársaira. Miután végigolvastuk a sok szenvedést, amin végig kellett mennie, nem tudjuk eldönteni, végül melyikük is az igazi áldozat. A négy fiú, akik életükkel fizettek meggondolatlan cselekedeteikért, vagy Tim, a megalázott, aki bosszút állt minden szenvedéséért.

"Egy kissé bogaras, magának való, a reáltantárgyakban és a zenében kiemelkedő, egyébiránt átlagos teljesítményű tinédzsernek tűnhetett, de a valódi arcát senki nem látta; senki sem ismerhette."

Dylan és brancsa nem volt elég érett ahhoz, hogy felfogják tetteik következményét. Az Elmejáték bemutatja, hogy egy iskolai szívatás mekkora kárt tud okozni, és hány ember, akár ártatlan ember, életébe is kerülhet. A szavak sokszor jobban fájnak, és mélyebb sebeket tudnak okozni, mint egy éles penge. A szavaknak súlya van, rémisztően nagy súlya.

Borító:
Eszméletlen színösszeállítás és munka. Nem kérdés, hogy első pillanatban azonnal beleszerettem. Csodálatos. A regényről pedig rengeteg minden elmond, csak figyeljünk a részletekre!

"Szomorú, hogy le lehet úgy élni tizenhat évet, hogy senki nem látja és ismeri valójában az embert."

Összességében:
 A regény létrejöttét nem kis kutatómunka előzhette meg. Minden profi módjára a helyén volt, és zseniálisan lett összerakva. Elgondolkodtatott, szíven ütött, és magához láncolt a legjobb értelemben.
Nehéz témát dolgoz fel a regény, de ezt úgy, hogy nemcsak az olvasó elméjével játszik, hanem a szívével is. Rendkívüli történet, ami biztosan levesz a lábadról!
Sienna Cole rettentően tehetséges írónő korlátlan fantáziával és páratlan stílussal. Korábban megmutatta, hogy képes rózsaszín romantikus regényeket is írni, de a lélektani tartalmú krimik világában is teljesen otthonosan mozog! Kíváncsian várom még, milyen történetek lapulnak még ebben a briliáns elmében!
Ajánlom mindazoknak, akik egy izgalmakkal teli, lélegzetelállító történetre vágynak, amely megpengeti a szívünk húrjait is. Darabokra tör, de ennek ellenére, vagy épp ezért minden betűjét imádod.

Oldalszám: 432
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: dr. Miranda Crane
Kedvenc idézeteim: 

"Vajon lehetséges, hogy egy nap ő is boldog lehet? Egyáltalán mi az a boldogság?
[…]
– Szerintem az a boldogság, ha elfogadnak olyannak, amilyen vagy – felelte végül."

*

"A halál közelsége azonban mindent egy csapásra megváltoztathat."

*

"Könnyei fátylán át a két távolodó alakot nézte, és elemi erővel szakadt rá a magány."