2024. augusztus 19.

5+1 kedvenc Ezer csók idézetem

A Thousand Boy Kisses - Ezer csók című történet középpontjában az igaz szerelem áll. Poppy és Rune nagyon fiatalon találkoznak, és már akkor tudják, hogy ők egymáshoz tartoznak. De az élet nem ilyen egyszerű, és egy sor akadály kerül a szerelmük elé, melyeket ki kell állniuk ahhoz, hogy végül a sorsuk beteljesedhessen. A Könyvmolyképző Kiadó új fordításban hozta el ezt a szívszaggató regényt, melynek olvasása közben szem nem marad szárazon. Tartsatok ti is a bloggereinkkel, és ha részt vesztek a nyereményjátékban, esélyetek nyílik megnyerni egy példányt a kötetből!

🕮🕮🕮 

Ebben a bejegyzésben 5+1 kedvenc idézetemet hoztam el nektek ebből a csodálatos, megindító regényből!

1.

"Az emberek nem értették, hogy lehet Poppy ennyi idő után is az enyém. Még csak tizenöt évesek voltunk, de azóta, hogy nyolcévesen megcsókoltam a ligetben, senki más nem jöhetett képbe. Mintha szemellenző lett volna rajtam, ha más lányokról volt szó. Én csak Poppyt láttam. Az én világomban csak ő létezett."

2.

"– Jeg elsker deg.
Poppy nyelt egyet, majd elmosolyodott.
Visszamosolyogtam rá.
– Szeretlek – fordítottam, csak hogy biztosan értse."

3.

"– Szabad mosolyogni. Szabad boldognak lenni. Mi más értelme lenne az életnek?"

4.

"Poppy kedvéért erős maradtam. Nem hagyhattam, hogy lásson összetörni. Arra volt szüksége, hogy erős legyek."

5.

"Talán mi is olyanok vagyunk, mint a cseresznyevirág, Rune. Mint a hullócsillagok. Talán túlságosan szerettük egymást, túl fiatalon, és annyira fényesen égtünk, hogy ki kellett hunynunk."

+1.

Azoknak, akik hisznek a mindent felülmúló, szívszorító, igaz szerelemben. Ez a történet nektek szól. (Ajánlás)

Nyereményjáték


A regény végén található egy dallista azokból a zeneszámokból, amiket az írónő hallgatott a történet írása közben. Mi ebből a listából válogattunk dalszövegeket a nyereményjáték során, Nektek pedig nincs más feladatotok, mint kitalálni az előadót és a dal címét. A választ írjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az állomás feladványa:
“Do you remember when you loved me once? 
What happened? What happened?”

A turné állomásai:
08.15. Kitablar
08.17. Kelly és Lupi olvas - extra
08.19. Kitablar - extra
08.21. Kelly és Lupi olvas

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése