Szentesi Éva - Pedig olyan szépen éltek

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, amikor nagy ritkán hozzá szól egyáltalán, ne úgy szólítsa, hogy „Mari, fiam”. Nem csoda hát, hogy amint tud, elmenekül otthonról. Önmagát és a boldogságot keresi, de vajon képes-e a boldogságra az, akit olyan hosszú ideig csak boldogtalanság vett körül?

Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN.hu magazin főmunkatársa. Hamvaimból című könyvében őszintén és tabuk nélkül írt rákos megbetegedéséről. Első novelláskötete, a Kardos Margit disszidál 2017-ben jelent meg."

Az első könyvem volt Szentesi Évától, de ezek után biztos vagyok abban, hogy nem az utolsó. Ez a 188 oldal tömény őszinteség levett a lábamról. Nem volt az oldalakon semmi kertelés, csak az igazság, bármilyen nehéz is olykor szavakba önteni.
A regény egy kisvárosban játszódik, és eleinte Nyilánszki Mari gyerekkora tárul elénk. Olyan közegben nevelkedett, amelyben nem tudták őt eléggé értékelni, a legnagyobb pofonokat mind fizikailag, mind lelkileg a saját családjától kapta, akiknek leginkább védelmeznie kellett volna őt. Ehelyett nap mint nap becsmérelték, szeretetlenségben nőtt fel: az apja csúnyának nevezte, az anyja pedig elhanyagolta, mikor a lánya felnézett rá. Szem- és fültanúja volt annak, hogyan veri meg az apja az anyját, és hogyan csalja meg a feleség a férjét. Honnan gondolná egy hétéves, hogy nem ez a megfelelő családi norma, ha egyszer ebben a közegben szocializálódott?
Hamar megtanulja, mi az a féltékenység, hiszen a legjobb barátnője jómódú családban él, olyanokat megkap a szüleitől, amiről Mari még csak álmodni sem mer, a legújabb Barbie babát, közös felsőt az anyukájával, kávézásokat és főként figyelmet és szeretetet. Brigi karaktere erős kontrasztban áll Mariéval, és majd a könyv végén ismét megjelenik mint a főszereplő ellenpéldája.
Mari a családja hagyta űrt egyre inkább mással próbálja betölteni. Eleinte csak csinos holmikkal, sminkeléssel, majd megműtteti a szemét, mivel kiskorában az osztálytársai mindig a szemüvegével bántották, aztán a szexszel és a nála idősebb pasikkal. Önálló vélemény hiányában mindig az alapján cselekszik, amivel aktuális legjobb barátnői telebeszélik a fejét. Mari mindenkinek meg akar felelni, de közben önmagát veszti el.
Mígnem úgy tűnik, sínre került az élete, látszólag boldog Mátéval, a fiú is komolyan és hosszútávúan tervez vele. Lett egy biztos pont az életében, aki azt ígérte neki, hogy soha nem hagyja el. De a kapcsolatuk csak látszólag volt harmonikus. Mindenki azt mondta róluk, hogy olyan szépen élnek. Ez Marinak mégsem volt elég. A korábban meg nem kapott anyagi jólét és biztonság már nem képezte az ideális jövőjét, maradt a folytonos elégedetlenség, ami további döntéshelyzetek elé állította a már felnőtt nőt.

"Én egyébként előírnám az összes szülőnek, hogy szeresse a gyerekeit."

Ez a családregény felteszi bennünk a kérdést: Vajon ennyire függünk a felmenőinktől? Bármennyire is próbálunk eltérni a gyerekkorban látott etalontól, ez sosem fog sikerülni? 
A szívem szorult össze Mari egyre etikátlanabb lépéseitől, ahogyan próbál alkalmazkodni ebben a torz világban. Senkinek nem kívánok ilyen életet, ilyen légkört, amiben a kislány nevelkedett és ilyen életformát, amiben végül a felnőtt Mari megrekedt. A reménytelenség és szeretetlenség elvette tőle a teljes élet lehetőségét, míg végül olyanná vált, amilyen soha nem akart lenni. Olyan mint az anyja. 
A regényben megjelenik fontos témaként a megcsalás, a házasságon kívüli félrelépés, amely szinte keretként öleli körbe a történetet. Első fejezetben az édesanya, majd az utolsókban Mari az, aki hűtlen férjéhez. Olvastam más könyvet, amelyben szintén megjelenik főbb problémaforrásként ez a téma, ám ott a főszereplő könnyedén lesöpörte magáról a terhet annyival, hogy mindenki ezt csinálja. Semmi lélektana nem volt a kérdéskörnek, ez viszont itt teljesen jól megtalálható. Megválaszolja az örök kérdést: Vajon mi visz arra egy nőt, hogy félrelépjen? 
Ám Szentesi Éva nem csupán Mari életét, hanem különböző sorsokat is felvonultat a Pedig olyan szépen éltek soraiban. Az apjáét, aki saját keservét a családján töltötte ki. Az anyjáét, aki nem látott túl önnönmagán, még akkor sem, mikor megkapta az élettől a második esélyt. Egy férfiét, aki lehorgonyoz egy kirakatkapcsolatban. Egy másikét, aki kihasználja a nőket. Régi és új legjobb barátnőkét. Megannyi sors és életút fut össze egy darab 188 oldalas regényben. 
Ez a történet általános érvényű a mai világban. Tükröt tart és felteszi a kérdést: Mi tudjuk, merre tart az életünk? Helyes ösvény az, amin járunk? Vagy csak sodródunk, és másoknak megfelelve élünk?
A Pedig olyan szépen éltek egy őszinte regény, amibe nem kis szomorúság és fájdalom vegyült. Látszólag vékony, de annál súlyosabb történet tele mondanivalóval és a valósággal. Minden megrázó jelentésével együtt is egy letehetetlen könyvnek tartom, ami szókimondóan, egyenesen elénk tárja az élet kevésbé napsütéses oldalát is, hiszen ez is benne van a pakliban, amit a végzettől kaptunk.

"Egy kő vagyok, amit ha meglöknek, gurul. Egy kő vagyok, amit nem lehet szeretni, ami igazából nem is igényelte sohase, hogy szeressék. A kőnek nincs szüksége ilyesmire."

Borító:
Első ránézésből tudhatjuk, hogy ez a regény nem mindennapi olvasmány. Erre már a borítóból is következtethetünk. Az egész kép egy rendkívül groteszk alkotás, hiszen amit látunk, az egy vízben elmerülő pár, akik nyugodt pulzussal teáznak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. De nem ez a legrémisztőbb a képen! Hanem hogy ennek párnak állatfeje van. A férfinak ló, a nőnek nyúl. Tökéletesen illusztrálja azt az abszurd helyzetet, ami a regényben is megjelenik: Mari élete süllyedőfélben van, de észre sem veszi, csak éli tovább a megszokott formában. Rátelepedik a hétköznapokra az élethazugság, hiszen kívülről mindenki azt gondolja, milyen szépen is élnek, de közben nem mások, mint ösztöneiket követő állatok. 


Összességében:
Szentesi Éva családregénye messze felülmúlta az elvárásaimat. A története elgondolkodtatott, szókimondó, őszinte stílusával pedig teljesen magával ragadott. A Pedig olyan szépen éltek soraiból is tükröződik, hogy nincsenek számára tabutémák, amiről beszélni kell, arról beszélni is fog. Ebben a kötetben nyomon követhettük Nyilánszki Mari gyerek- és felnőttkorát, megláttuk, milyen mély sebeket és torzulásokat tud okozni, ha egy kislány nincs kellőképpen szeretve, ápolva. Mi mindenen megy keresztül egy örökké pápaszemesnek csúfolt tinédzser? Milyen érzések keringenek benne, ahogy azt látja, mások milyen szépen élnek? 
Mari életéből sugárzik a kozmikus magány, a szeretetéhség, amit azzal tölt ki, hogy mindenki másnak meg akar felelni. De eközben elfelejt önmaga lenni.
Azoknak ajánlanám ezt a könyvet, akik egy mély történetre vágynak, amely súlyos mondataival örökre az emlékezetünkbe vési magát. 


Ha az ajánló felkeltette az érdeklődésed, a regény a BOOK24 online webáruház oldalán 16% kedvezménnyel rendelhető meg, és akár már másnap a kezedbe veheted!


Oldalszám: 188
Kiadó: Libri

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim: 

"Várunk mindig valamit, és amikor ott van, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. Szentül hisszük, hogy akarjuk, de nem lesz jobb tőle az életünk. És közben végig a remény dolgozik bennünk a legerősebben. De a remény még soha nem tett jóvá semmit."

*

"Amikor az ember szíve megszakad, akkor valami olyasmit érezhet, hogy mennyire tökéletesen egyedül van ezen a világon."