"Létezik tökéletes férfi?
Anna élete nagyszerű. Második évét kezdi az egyetemen, és a legfőbb problémája, hogy mikor jut el álmai városába, Rómába. Szereti az életét, vágyik a nagy Ő-re, és imád a barátnőivel csetelni.
Megismerkedik a titokzatos és vonzó Rolanddal, aki nem nyugszik, amíg Anna bele nem egyezik egy randevúba.
A szerelem hirtelen születik, és Anna úgy érzi, nem is lehetne boldogabb, bár a barátok egyre jobban aggódnak a túl gyors összeköltözés miatt. Anna nem érti, miért, hiszen Roland figyelmes, vonzó és mellette minden vágya teljesül, még a várva várt utazás is.
Csakhogy az álomvilág hirtelen szertefoszlik.
Vajon milyen a nagy Ő igazi arca?
Mit jelent a birtoklás, és mit az őszinte szerelem?
Anna úgy érzi, az élete romokban hever, és egyre nehezebb a kiút megtalálása.
De küzd, még akkor is, amikor egy váratlan tragédia mindent tönkretesz.
A regény az V. Aranymosás Irodalmi Válogató Public Star kötete,
az olvasóközönség kedvence."
Mostanában elég sokszor szembekerültem ezzel a könyvvel itt-ott. Bloggerek írtak róla értékelést, készítettek interjút a szerzőjével, különböző listára tették molyon, így amikor megláttam a könyvtár polcán, rettentően megörültem.
Az utóbbi időben elég sokat olvastam hazai íróktól, főleg az Álomgyár kiadó jóvoltából, így kíváncsivá tett, mit tett le az asztalra Lylia Bloom, az Aranymosás pályázat Public Star kategóriájának nyertese.
Kezdjük a történettel.
Eléggé tabutémának mondható, nem sokan beszélnek róla, inkább kerülik a dolgot, mégis rengeteg ilyen eset van látottan-látatlanul a világban. Nők bántalmazása. Erről ír ebben a könyvben Lylia Bloom, ezt fejtegeti, ez az alapösszetevője az egész műnek. Kíváncsi voltam, mit adhat nekem ez a könyv. És sajnos nem azt kaptam, amire vártam.
A cím még tetszetős, lényegre törő és figyelemfelkeltő. Védtelenül. Egy szóban bemutatja a történetet, ami igazából egy ütős cím lényege. Talán a főszereplőnk, Anna érzéseire utalhat, miszerint eléggé védtelennek gondolta magát, viszont a könyvet olvasva rájövünk, hogy ez egyáltalán nem így volt, egyszerűen a lány nem volt annyira képes, hogy lépjen egyet, és segítséget kérjen.
Túl gyors volt az egész. Viszonylag vékony könyvről beszélünk, így el tudnám képzelni, hogy itt-ott bővítve legyen, főleg az elején. Ugyanis az első fejezetben összeismerkednek főszereplőink, első találkozás után egymásba is szeretnek, és azt hiszik, létezik a boldogan élnek, míg meg nem halnak. Anna semmit, azaz semmit nem tud Rolandról, mégis már rózsaszín köd lebeg a szeme előtt, ami inkább egy rajongó tinilány viselkedésére hasonlít, mint egy érett egyetemistáéra. Naivan bedől minden egyes kedves szónak, pedig azt írja, már volt barátja ezelőtt, mégis úgy éreztem, ez hatalmas kamu. Teljesen zöldfülűnek bizonyult a témában. És ezzel talán át is térhetek egy kicsit arra, ami a legjobban bosszantott az egészben.
Női főszereplőnk idegesítőbb volt, mint Rentai Renáta. Hatalmas szó! Talán mégsem kéne ilyeneket mondanom, de minimum egy szinten van vele, az biztos. Magára a lányra később kitérek még, mégis azt mindenképp meg kell említenem, hogy ez az én olvasási élményemet nagyban rombolta. Fájtak a hülyeségei, és merem állítani, hogy közben az agysejtjeim öngyilkos osztagot játszva szuicid hajlamúak lettek.
Mielőtt jönnének a kérdések, hogy ha ennyire nem jöttek be már az első fejezetek sem, miért olvastam egyáltalán végig? Senki nem tartott pisztolyt a fejemhez, visszavihettem volna simán olvasatlanul. Meg is válaszolnám. Egyszerűen azért, mert vártam valami határt, ahonnan a cselekmény is jobb irányt vesz és a főszereplő is észhez tér. Viszont sajnos nem így történt.
Az írónő egy totálisan felesleges szerelmi háromszöggel akart minket elkápráztatni, aminél már tényleg gondolkodtam, a fentebb említett megoldáson, de még mindig vártam a csodára.
És a vége felé valamicske fényt láttam már az alagút végén. Mikor hatott a sok belső fejmosás Annával, és végre tett egy lépést, hogy kiszabaduljon a borzalmas kapcsolatból, úgy éreztem a történet elindult végre a jó irányba. Talán sokakkal ellentétben azt kell mondanom, hogy én megelégedtem az Epilógussal. Nem éreztem, hogy máshogy kellett volna befejeződnie. Teljesen egyet kellett értenem Annával.
Olvasás közben sokszor éreztem, hogy az írónő még csak bontogatja a szárnyait ezzel a kötetével. Mind a karakterekben, mind a történetben, és sajnos a stílusában is megfigyelhető volt ez. Nem egyszer találtam nem odapasszoló szót. Egyik példának a traccsolni szót hoznám fel, amit egy dialógushoz akár még be is tennék, mégis egy leírásba nem alkalmaznám, ahogy ez itt is szerepelt, abba a szövegkörnyezetbe biztos nem. És ez így volt a párbeszédekkel. Sokszor erőltetettnek éreztem őket, nem igazi beszédnek, és ez zavart.
Karakterek:
Anna: Mint már említettem, a lány rettentően idegfeszítő volt. Egy tizenhárom éves tinilány módjára viselkedett, miközben egy egyetemistáról beszélünk. Egyáltalán nem ismerte a férfit, akibe állítása szerint fülig szerelmes lett az első pillanattól fogva. Naivan minden kis kedveskedést szinte jegygyűrűnek tekint. És amikor elkezd Roland teljesen máshogy viselkedni, Anna megkapja az első kék foltjait, nem tudja, hogy ekkor fel kell kapni a nyúlcipőt, és futni. Hagyta, hogy az állítólagos szereleme elmarja őt az egész családjától és az összes barátjától. Inkább nem találkozott a legjobb barátnőjével csak hogy neki a kedvére tegyen. Elrejtette a foltjait, lemondta a vacsoráit, nem volt képes kiállni magáért, és tulajdonképpen ezért lett védtelen. Nem mert beszélni róla, nem merte elhagyni a férfit, mivel az ragaszkodóan ráakaszkodott, és állandóan azt hajtogatta, hogy az övé és nem lesz másé. Ekkor már jelentősen villogott nagy betűkkel a tábla, hogy FUTÁS. Mégis talán annyi pozitívumot láttam benne, hogy nem adta magát oda a szerelmi háromszög másik férfinemű szögének. Tetszett neki a srác, de nem akart harmadik kerék lenni egy kapcsolatban. Nem elégedett meg ezzel a státusszal.
Roland: Az elején nagyon nem bírtam. Igazából a végére se szerettem meg, mégis jókora jellemfejlődésen ment keresztül a srác. Kitartott Anna mellett, mikor más nem. De még mindig nem értem. Az élet elgáncsolta, ezért neki is el kell kezdenie lökdösni az embereket? Igaz, a maga beteges módján szerette a lányt, de a kapcsolatuk mérgező volt.
Kristóf: Mint említettem, egy szerintem teljesen felesleges szerelmi háromszöget írtak bele a könyvbe, aminek a két része a fentebb említett párocska, a harmadik pedig egy Kristóf nevezetű fazon, akivel Anna az egyik előadáson találkozott. A srác érzelmeket kezd táplálni iránta, és mivel a lány ekkor már nem kapja meg azt a szeretetet a párjától, amit elvár, így a gyengéd érzései más iránt kezdenek előtörni. Ez lenne Kristóf, akinek viszont barátnője van. Céljai. De elszántan próbálkozik ennek ellenére Annánál, aki egy ideig enged neki, őt legalább megismeri mielőtt azt állítja, hogy fülig szerelmes. Mégis gondolkodtam egy kicsit, milyen célja volt annak, hogy Lylia Bloom mégis beleírta a történetbe ezt a krapekot. Éspedig arra jutottam, hogy leginkább amiatt került ő a képbe, hogy legyen egy talán Rolandnál is negatívabb karakter. Ugyanis míg ő a végére szinte pozitívvá alakult, addig Kristófot továbbra is lehetett utálni a viselkedéséért.
Borító:
Szimbolikus borító. Haha, tudjátok, mennyire imádom őket. Itt bár a horgony szinte alig jelent meg a könyvben, mégis azért több jelentésben is idekapcsolódhat. Ráadásul én amúgy is imádom őket.#HarryStyles'tattoo De a lényeg a lényeg, hogy maga a borító viszont nem szép, sőt.. Lehetne mondani, hogy egyszerű, de nagyszerű, viszont nem az. Inkább semmilyen. Belőlem egyfajta melankolikus érzetet váltott ki, ami igazándiból hasonlít a könyvéhez, mégis ez már túl egyszerű. Nem figyelemfelkeltő. Ráadásul a cím betűtípusa se valami gyönyörű. Tudom, nem illik ide egy rettentően kalligrafikus, mégis sokkal jobb lenne, ha nem lenne dőlt. Nem a készítőjét szeretném megsérteni, mégis ha ezen múlik, hogy leveszem-e a polcról, akkor egyértelműen otthagynám.
Összességében:
Komoly témát boncolgat, a nők elleni erőszak az sajnos már része a világnak. Ráadásul sokszor nem is észrevehető.
Vártam. Vártam, hogy a kezdeti nehézségek után belendüljön a könyv, de nem tette. Anna karaktere szinte végig antipatikus volt, naiv és idegesítő. Saját maga tette magát védtelenné. Egy férfi miatt eltaszított magától mindenkit. És ez jelentősen rontott az olvasás élményén.
Elsietett volt, főleg az eleje. Mintha Lylia Bloom már rögtön a férfi erőszakoskodásával akarta volna kezdeni a történet. Anna semmit sem tudott a partneréről, de már rögtön szerelembe is esett.
Nagyon elsőkönyves szaga volt. Érezhetően.
Mind a történetnek, mind a stílusnak. Pedig nem ez az első kiadott könyve az írónőnek.
Az utóbbi időben elég sokat olvastam hazai íróktól, főleg az Álomgyár kiadó jóvoltából, így kíváncsivá tett, mit tett le az asztalra Lylia Bloom, az Aranymosás pályázat Public Star kategóriájának nyertese.
Kezdjük a történettel.
Eléggé tabutémának mondható, nem sokan beszélnek róla, inkább kerülik a dolgot, mégis rengeteg ilyen eset van látottan-látatlanul a világban. Nők bántalmazása. Erről ír ebben a könyvben Lylia Bloom, ezt fejtegeti, ez az alapösszetevője az egész műnek. Kíváncsi voltam, mit adhat nekem ez a könyv. És sajnos nem azt kaptam, amire vártam.
A cím még tetszetős, lényegre törő és figyelemfelkeltő. Védtelenül. Egy szóban bemutatja a történetet, ami igazából egy ütős cím lényege. Talán a főszereplőnk, Anna érzéseire utalhat, miszerint eléggé védtelennek gondolta magát, viszont a könyvet olvasva rájövünk, hogy ez egyáltalán nem így volt, egyszerűen a lány nem volt annyira képes, hogy lépjen egyet, és segítséget kérjen.
Túl gyors volt az egész. Viszonylag vékony könyvről beszélünk, így el tudnám képzelni, hogy itt-ott bővítve legyen, főleg az elején. Ugyanis az első fejezetben összeismerkednek főszereplőink, első találkozás után egymásba is szeretnek, és azt hiszik, létezik a boldogan élnek, míg meg nem halnak. Anna semmit, azaz semmit nem tud Rolandról, mégis már rózsaszín köd lebeg a szeme előtt, ami inkább egy rajongó tinilány viselkedésére hasonlít, mint egy érett egyetemistáéra. Naivan bedől minden egyes kedves szónak, pedig azt írja, már volt barátja ezelőtt, mégis úgy éreztem, ez hatalmas kamu. Teljesen zöldfülűnek bizonyult a témában. És ezzel talán át is térhetek egy kicsit arra, ami a legjobban bosszantott az egészben.
Női főszereplőnk idegesítőbb volt, mint Rentai Renáta. Hatalmas szó! Talán mégsem kéne ilyeneket mondanom, de minimum egy szinten van vele, az biztos. Magára a lányra később kitérek még, mégis azt mindenképp meg kell említenem, hogy ez az én olvasási élményemet nagyban rombolta. Fájtak a hülyeségei, és merem állítani, hogy közben az agysejtjeim öngyilkos osztagot játszva szuicid hajlamúak lettek.
Mielőtt jönnének a kérdések, hogy ha ennyire nem jöttek be már az első fejezetek sem, miért olvastam egyáltalán végig? Senki nem tartott pisztolyt a fejemhez, visszavihettem volna simán olvasatlanul. Meg is válaszolnám. Egyszerűen azért, mert vártam valami határt, ahonnan a cselekmény is jobb irányt vesz és a főszereplő is észhez tér. Viszont sajnos nem így történt.
Az írónő egy totálisan felesleges szerelmi háromszöggel akart minket elkápráztatni, aminél már tényleg gondolkodtam, a fentebb említett megoldáson, de még mindig vártam a csodára.
És a vége felé valamicske fényt láttam már az alagút végén. Mikor hatott a sok belső fejmosás Annával, és végre tett egy lépést, hogy kiszabaduljon a borzalmas kapcsolatból, úgy éreztem a történet elindult végre a jó irányba. Talán sokakkal ellentétben azt kell mondanom, hogy én megelégedtem az Epilógussal. Nem éreztem, hogy máshogy kellett volna befejeződnie. Teljesen egyet kellett értenem Annával.
Olvasás közben sokszor éreztem, hogy az írónő még csak bontogatja a szárnyait ezzel a kötetével. Mind a karakterekben, mind a történetben, és sajnos a stílusában is megfigyelhető volt ez. Nem egyszer találtam nem odapasszoló szót. Egyik példának a traccsolni szót hoznám fel, amit egy dialógushoz akár még be is tennék, mégis egy leírásba nem alkalmaznám, ahogy ez itt is szerepelt, abba a szövegkörnyezetbe biztos nem. És ez így volt a párbeszédekkel. Sokszor erőltetettnek éreztem őket, nem igazi beszédnek, és ez zavart.
Karakterek:
Anna: Mint már említettem, a lány rettentően idegfeszítő volt. Egy tizenhárom éves tinilány módjára viselkedett, miközben egy egyetemistáról beszélünk. Egyáltalán nem ismerte a férfit, akibe állítása szerint fülig szerelmes lett az első pillanattól fogva. Naivan minden kis kedveskedést szinte jegygyűrűnek tekint. És amikor elkezd Roland teljesen máshogy viselkedni, Anna megkapja az első kék foltjait, nem tudja, hogy ekkor fel kell kapni a nyúlcipőt, és futni. Hagyta, hogy az állítólagos szereleme elmarja őt az egész családjától és az összes barátjától. Inkább nem találkozott a legjobb barátnőjével csak hogy neki a kedvére tegyen. Elrejtette a foltjait, lemondta a vacsoráit, nem volt képes kiállni magáért, és tulajdonképpen ezért lett védtelen. Nem mert beszélni róla, nem merte elhagyni a férfit, mivel az ragaszkodóan ráakaszkodott, és állandóan azt hajtogatta, hogy az övé és nem lesz másé. Ekkor már jelentősen villogott nagy betűkkel a tábla, hogy FUTÁS. Mégis talán annyi pozitívumot láttam benne, hogy nem adta magát oda a szerelmi háromszög másik férfinemű szögének. Tetszett neki a srác, de nem akart harmadik kerék lenni egy kapcsolatban. Nem elégedett meg ezzel a státusszal.
Roland: Az elején nagyon nem bírtam. Igazából a végére se szerettem meg, mégis jókora jellemfejlődésen ment keresztül a srác. Kitartott Anna mellett, mikor más nem. De még mindig nem értem. Az élet elgáncsolta, ezért neki is el kell kezdenie lökdösni az embereket? Igaz, a maga beteges módján szerette a lányt, de a kapcsolatuk mérgező volt.
Kristóf: Mint említettem, egy szerintem teljesen felesleges szerelmi háromszöget írtak bele a könyvbe, aminek a két része a fentebb említett párocska, a harmadik pedig egy Kristóf nevezetű fazon, akivel Anna az egyik előadáson találkozott. A srác érzelmeket kezd táplálni iránta, és mivel a lány ekkor már nem kapja meg azt a szeretetet a párjától, amit elvár, így a gyengéd érzései más iránt kezdenek előtörni. Ez lenne Kristóf, akinek viszont barátnője van. Céljai. De elszántan próbálkozik ennek ellenére Annánál, aki egy ideig enged neki, őt legalább megismeri mielőtt azt állítja, hogy fülig szerelmes. Mégis gondolkodtam egy kicsit, milyen célja volt annak, hogy Lylia Bloom mégis beleírta a történetbe ezt a krapekot. Éspedig arra jutottam, hogy leginkább amiatt került ő a képbe, hogy legyen egy talán Rolandnál is negatívabb karakter. Ugyanis míg ő a végére szinte pozitívvá alakult, addig Kristófot továbbra is lehetett utálni a viselkedéséért.
Borító:
Szimbolikus borító. Haha, tudjátok, mennyire imádom őket. Itt bár a horgony szinte alig jelent meg a könyvben, mégis azért több jelentésben is idekapcsolódhat. Ráadásul én amúgy is imádom őket.
Összességében:
Komoly témát boncolgat, a nők elleni erőszak az sajnos már része a világnak. Ráadásul sokszor nem is észrevehető.
Vártam. Vártam, hogy a kezdeti nehézségek után belendüljön a könyv, de nem tette. Anna karaktere szinte végig antipatikus volt, naiv és idegesítő. Saját maga tette magát védtelenné. Egy férfi miatt eltaszított magától mindenkit. És ez jelentősen rontott az olvasás élményén.
Elsietett volt, főleg az eleje. Mintha Lylia Bloom már rögtön a férfi erőszakoskodásával akarta volna kezdeni a történet. Anna semmit sem tudott a partneréről, de már rögtön szerelembe is esett.
Nagyon elsőkönyves szaga volt. Érezhetően.
Mind a történetnek, mind a stílusnak. Pedig nem ez az első kiadott könyve az írónőnek.
Oldalszám: 280
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézet: -
 |
| Sajnálattal, de nem fogok hazudni |
Szia! :) A szóban forgó könyvet nem olvastam sajnos, mert alapból fenntartásaim vannak a Könyvmolyos kötetekkel, így most az írásodra szeretnék reagálni, azon belül is a bántalmazásra. Én magam elég jól ismeret a témát, évekig éltem egy ilyen kapcsolatban, és amiket leírtál Annáról, az rám is igaz volt. (Első szerelem, nagyon-nagyon régen.) Én is eltávolodtam a családomtól, a barátaimtól egy fiú miatt. A szerelem képes felülírni mindent, a józan észt is beleértve. Igen, logikusan az lenne a megoldás, ha a bántalmazott nő menekül egy ilyen kapcsolatból, de mi van akkor, ha fél? Ha retteg otthagyni a párját, akiért él-hal. Ha bízik abban, hogy megváltozik. (Hiú remény, igaz.) Sajnos elég sokan esnek ebbe a hibába; nem kérnek segítséget, sőt, eltaszítanak mindenkit maguk mellől. Lehet azt mondani, hogy úgy kell neki, miért nem lép? Miért tűr még mindig? A saját életét nehezíti. Ez nem ennyire egyszerű, csak kívülről nézve. Abban a pillanatban, amikor belekerül az ember, már teljesen máshogy látja a dolgokat.
VálaszTörlésÉrzékenyen érintett ez a felfogás, látszik, hogy nincs még benne tapasztalatod, és isten ments, hogy legyen! Egy ilyet soha senkinek nem szabadna átélnie!
Bizony van ilyen, hogy egy férfiért félredob a szerelmes nő mindent és mindenkit.
Szia!
TörlésÖrülök, hogy elmondtad a véleményed, és sajnálom, hogy ilyeneken kellett keresztül menned. Tényleg senkinek se lenne szabad hasonló dolgokat átélnie.
Nem bántásnak írtam az értékelést, egyszerűen úgy gondolom, hogy akár a könyv lehetne bátorítás is az ilyen helyzetben levő olvasóinak. Csak ahhoz viszont egy kicsit el kellene ferdítenie a reális történéseket. Egy erős főhőst kellene beállítani, aki képes kilépni egy ilyen kapcsolatból, így talán az olvasó is kapna egy löketet ehhez a lépéshez. Nem akkor elhagyni, amikor majdnem az ember életébe került.
Ez viszont igaz, közvetíthetne ilyen üzenetet is, hiszen a könyveknek az a feladatuk, jobb esetben. Utat mutatni, bátorságot önteni az olvasóba, és megismertetni egy másik lehetőséggel is, hogy úgyis lehet csinálni, ahogy a főszereplő. Ezért írtam, hogy nem olvastam a könyvet, én csupán a véleményedre reagáltam :)
Törlés