Elizabeth Adler - Toszkánai nyár

 HANGULAT                                MOLY                                        2006

"Gemma ​Jericho elvált, agyonhajszolt New York-i orvosnő, akinek életét az egyre nehezebben kezelhető kamaszlánya és állandóan aggódó édesanyja tölti ki. Egy titokzatos toszkánai örökségről szóló levél azonban felvillantja előtte a változás lehetőségét: búcsút mond hát az unalmas hétköznapoknak, s családjával Olaszországba utazik. Gemma azt reméli, hogy a kiruccanás alatt kibékülhet lányával, és a változás új értelmet adhat édesanyja életének is. Ám a toszkánai valóság sokkal bonyolultabbnak bizonyul, mint amilyenre Gemma számított. A helybeliek azt hiszik, hogy az örökséget képező romos villa tulajdonosa Ben Raphael, a gazdag és sármos amerikai vállalkozó. Az ízléskülönbség, a pletykaéhség és az egyre durvuló viták miatt Gemma élete leggyötrőbb, ugyanakkor leggyönyörűségesebb szerelmi viszonyába keveredik a csodabogár amerikaival. A toszkánai nyár örökre megváltoztatja életszemléletét – és az életét is. 

Elizabeth Adler számos pazar helyszíneken játszódó romantikus regény világhírű szerzője, aki finom humorral átszőtt fordulatos történetben varázsolja elénk a lenyűgöző toszkánai tájat és lakóit."

Tombol a hőség, itt a nyár, mi másra van ilyenkor szüksége egy könyvmolynak, mint egy jegeskávéra, nyugalomra és egy kis utazással teli, nyári regényre? 

Gemma egy középkorú orvos, aki életének minden percét a lányának és a karrierjének szentelte. Édesanyja kiskorában megözvegyült, a család így számukra három tagból áll - anyából, lányából és unokájából. Az élet szalad, beköszöntött a nyár New Yorkba, ám egy levél nem várt fordulatot hoz mindhármuk életébe. Nonna, vagyis Sophia Maria, a vérbeli olasz nagymama, akiről kiderül, hogy egy toszkánai gyönyörű villa örökösnője. Gemma hiába ellenkezik, hogy nem tudja otthagyni a munkáját egy hétre, édesanyja addig erősködik, míg elviszi magával a lányokat a csodálatos Toszkánába, hogy megismerhessék gyökereiket és kiszakadjanak az amerikai állandó nagyvárosi nyüzsgésből.

Toszkána rögtön elvarázsolja Gemmát, ám a bonyodalmak csak ekkor kezdődnek igazán. Mint kiderült, talán nem Nonna az egyetlen örökös, hanem már egy Ben Raphael nevű amerikai úriemberé a birtok és a villa, akinek feltett szándéka hotellé alakítani azt. De ha harc, hát akkor legyen harc - ahogyan mondani szokás. Gemma látva, hogy édesanyja mennyire fellelkesült az öröksége kapcsán, nem hagyja annyiban a ház tulajdonosának kérdését. De azt be kell vallania, hogy nem közömbös számára az amerikai vállalkozó, és Bent is elvarázsolta a kecses, Boticelli-angyal. 

Ami engem rögtön magával ragadott, az az olasz atmoszféra, amit az írónő, Elizabeth Adler megteremtett. A szereplők többször is olasz nyelven szólalnak meg, ami szerintem színesebbé tette sokkal a szöveget - habár egy mukkot nem értettem belőle, a szövegkörnyezet mindig engedett következtetni arra, mégis mit mondtak a karakterek a számomra idegen nyelven. Valódi utazás érzését kölcsönözte, mert azt meg kell hagyni, hogy Adlernek van tehetsége a táj festői bemutatásához, az ételek, italok olyanszintű tálalásához, hogy olvasóként összefut a nyál a szánkban. Olyan légkört teremtett, hogy teljesen belevesztem a regénybe, szinte megcsapott a szellő, vagy eláztatott a vihar az egyes jeleneteknél, mivel rendkívül érzékletesen mutatott be mindent az írónő. Aprólékosan festette le mind a várost, mind az eseményeket, hogy azok képként megjelentek a lelki szemeim előtt. Mint egy film, úgy futott le előttem a regény. Ez az olasz életérzés pedig rögtön megragadja az olvasót, főleg ilyen nyári időszakban és egy olyan pandémia után, mint amit az elmúlt időszakban élt a világunk. Adler pedig kiszakít a saját kis buborékunkból, és megmutatja, milyen a kontinens déli féltekén a kultúra, az élet - az olasz konyha, a bálok, az emberek mentalitása. 

A kiinduló konfliktus is szerintem nagyon szuper. Egyrészt az örökség kérdése, másrészről viszont ez egy háromgenerációs romantikus történet. Nonna szinte kicserélődik, ahogyan visszatér a családi gyökereihez, gyerekkorához, talán ez azért van, mert itt teljesedhet ki igazán. Amerikában egy idő után jól érezte magát, de az otthonát nem lelte benne. Livvie barátnőre talál Toszkánában Muffie személyében, ugyanakkor ezen az új helyen érzi először, mi az a szerelem, és mi mindenre képes érte az ember. Főszereplőnk, Gemma nehezen oldódik fel az új közegben. Folyamatosan az elmulasztott munkaórákon jár az agya, és hogy az ő helye nem Toszkána vidékén van, és mindez csupán ideiglenes, hiába érzi jól magát sok-sok idő után először. A nő múltjának tragikumát hordozza, lelke mélyén bűntudat gyötri, ami nem hagyja nyugodni. Úgy gondolja, nem érdemes a szerelemre. De talán az önmarcangolásból a megfelelő férfi kirángathatja, és rámutathat arra, milyen szeretetre méltó is ő. 

"Nem kell tökéletesnek lennie, elég, ha élvezed, amit csinálsz."

Elizabeth Adler szépen felépítette a mellékszálakat, ugyanakkor Gemma és Ben része, ami egyértelműen a regény vázát jelentette volna, szerintem pont annak a gyenge láncszeme lett. Nekem szedett-vedett volt, és ami negatív érzelmeket váltott ki belőlem - ahogyan a férfi maga is megemlíti: szeretlek, most már engedd, hogy megismerjelek. Szerintem ez pont fordítva történik. Csupán egymás felszínét ismerik, mégis túl mély érzelmeket társítanak a bennük dúló vágyhoz. Adler jól indította a szálukat a köztük lévő viszállyal és rivalizálással, de utána túl gyorsnak éreztem mindent, nem volt se szikra, se lobbanás. Nem izzott közöttük a levegő, nem éreztem azt a mindent átható szerelmet, pedig a tájak festői megalkotása után vágytam volna egy tűz erejével lángoló, szenvedélyes szerelemre.  Amit nem kaptam meg. Ez következhet Gemma túlontúli múltbéli önhibáztatásából, de abból is, hogy ugyan Adler fantasztikusan bánik a szavakkal, az emberi lélek rejtelmeit nem tárta fel kellően, csupán a felszínt kapargatta. 

Egy nyári kalandnak, limonádé-történetnek szuper olvasmány a Toszkánai nyár. Az első regényem volt Elizabeth Adlertől, amiből ugyan lejön, hogy a szavakkal érzékletesen, festőien bánik, amivel így megjelenít egy nagyszerű atmoszférát, amiben az olvasó szívesen elidőz, de a cselekmény és karakterábrázolások szintjén van még mit fejlődnie. Az izgalmat hiányoltam a kezdeti konfliktushelyzet után, amit nagyon jól feldobott Adler, de mintha hagyta volna leesni ezt a labdát. Több fordulatot és izgalmat is ki lehetett volna hozni ebből az alaptörténetből. De amit legfőképpen hiányoltam, az a szenvedély volt, ami talán megvolt Ben és Gemma között, de nem tükröződött a sorokból, nem éreztem úgy, hogy ez egy olyan szerelem, amiért az ember mindenét odaadná, csak hogy megtapasztalhassa. 

Borító:
Könnyed, nyárias, ahogyan maga a történet is. Ugyan én sokkal elegánsabban képzeltem el a toszkánai villát, de abszolút átadja a táj szépségét, a világának hangulatát. A színek harmonizálnak egymással, és kínálja a nyár illatát. 

Összességében:
Amikor beköszönt a szép idő, akkor még inkább megjön a kedvem a nyári, romantikus történetekhez. Elizabeth Adler Toszkánai nyár című regénye pedig pont ezt nyújtja az embernek. Ugyan voltak hiányosságai - főként karakterisztikáját és cselekményét tekintve -, de olyan mesés tájra kalauzol el bennünket, hogy az érzékletes tájleírások hatására mi magunk is érezzük a bőrünkön a szellőt, az esőt, a perzselő napsütést,  a nyelvünkön pedig a bor aromáját és a finom falatok ízét. A regény legfőbb erénye, hogy egy különleges kultúrával ismertet meg minket, megeleveníti a vidéket, az atmoszférát, ezáltal tényleg szinte mi is jelen lehetünk a helyszínen. Igazi utazásra hív. 

Azoknak ajánlanám ezt a kötetet, akik egy nyári kikapcsolódásra vágynak a napsütésben, valamint hogy megtapasztalják az olasz életérzést, mentalitást egy romantikus családregényben, ahol a szerelemé a főszerep. 

Oldalszám: 380
Kiadó: Ulpius-ház

Kedvenc karakter: Nonna
Kedvenc idézetem:

"Vajon ott tudnánk-e hagyni a kifinomult, városi, világot, és tudnánk-e új életet élni itt, ahol a múló időt a gyümölcs érésében mérik, ahol a szüret az év legnagyobb ünnepe, és ahol az olajfák termése fontosabb, mint a legszebb gyöngyszemek? Ahol egy kirándulós nap abból áll, hogy az ember elmegy Firenzébe, cappuccinót kortyol a Gilliben, aztán körbejárja a várost, és különleges sajtokat vagy szép cipőket keres, de végül egy régi festményt talál egy hajlott hátú régiségkereskedő üzletében, s többször is elgondolkodik azon, hogy vásárolnia kéne egy gyors, ezüstszínű robogót?"