Egy csipet fantasztikum - Interjú Eszes Rita írónővel

Eszes Ritának a napokban jelent meg a hatodik regénye a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában: Egy csepp tűz, egy szikra víz. A könyveiben a múlt, a fantasztikum és a kulturális örökség fontos szerepet kapnak. Írásai egyaránt szólnak a fiataloknak és a felnőtt korosztálynak. Az interjúból kiderül, hogy honnan inspirálódik, hogyan lépett írói útjára és mit szeret legjobban benne. Tarts Te is velünk!

Eszes Rita

1. Mi vezetett Téged a regényíráshoz? Hogyan lett az írás az életed része?

Egyetlen dolgot nem tudnék kiemelni, inkább azt mondanám – micsoda közhely! – az írás mindig is az életem része volt. Gyerekkoromban éveken át naplót vezettem, néha kikerekítve az eseményeket, hogy klasszabb történet legyen egy-egy bejegyzésből. Sok levelező barátom is volt, még a hagyományos, kézzel írt és postán feladott levelek idején, és igyekeztem itt is jó mesélő lenni, viccesen, fordulatosan megírni, mi minden történik az életemben épp. A suliban nagyon szerettem fogalmazást írni, bevallom, nem csak magamnak, bárkinek, aki megkért. Később írtam novellákat is a magam szórakoztatására, illetve volt több regénykezdeményem is, amiket főleg akkor kezdtem írni, ha beteg voltam, és aztán azért hagytam abba, mert meggyógyultam és elsodort a mindennapi élet. És mivel versenyezni viszont sosem szerettem, ezért soha nem küldtem be semmilyen pályázatra semmilyen írásomat, de még csak idegenek elé sem tártam, mondjuk egy blogon vagy ilyesmi. Igazából írónak lenni az egy nagyon megfoghatatlan álom volt, sosem gondoltam, hogy ez egy életút lehet nekem. Elengedtem. A munkám során aztán szerkesztettem újságot, írtam cikkeket, katalógusokat, honlap szövegeket, reklámanyagokat, mindenfélét. De már harminc is elmúltam, amikor – megint csak egy elég tipikus írói életút a nőknél – megszületett a kisfiam, és a vele való otthonlét alatt megírtam az első regényemet.

2. Hogyan jött az első regényed, az Illangók ötlete? Hiszen egy Erdélybe helyezett fantasy-történetet nem mondanék éppen hétköznapinak!

forrás: @reading_ismytherapy

Őszintén szólva szerintem némi bosszankodásból jött. Untam már az erdélyi vámpírokat. Én szeretem a folklórt, és zavart, hogy arról még itthon is egy csomóan nem tudnak, hogy a magyar hitvilág szerint Erdély a tündérek lakhelye volt. És az sem tetszett, hogy ha valaki azt mondja, hogy Erdély meg ősmagyar mitológia, akkor mindenki ilyen pátoszos és hazafias dolgokra gondol, de legalábbis a matyómotivumos kismadárra a magyar népmesék elejéről. Ja, és azt se hagyjam ki, hogy egy valamire való kalandos történetben (ez úgy tíz éve volt kábé) MINDIG a fiúk voltak egyrészt a természetfeletti képességű lények, másrészt, ebből következően a hős megmentők is.Szóval arra gondoltam, oké, mi van, ha két egyetemista srác elmegy Erdélybe, totál felelőtlenek, szórakoznak, és némi kábítószer hatására tündéreket vélnek látni. Akik egyáltalán nem gyámoltalanok, inkább harciasak, a fiúk meg azt sem tudják, hogy most tényleg szólnak a sámándobok vagy az egész csak egy rosszul elsült hallucináció. Azt akartam, hogy az elején legyenek akadékoskodók és kellőképpen töketlenek, aztán szépen nőjenek fel a feladathoz és úgy tanítsanak néhány érdekes dolgot az olvasóknak a magyar folklórról is akár, hogy az ne legyen poros és tankönyv szagú.

3. Az egzotikum és a kulturális sokszínűség jellemzi a regényeidet. Hogyan váltál a keleti kultúra szerelmésévé?

Kéttannyelvű középiskolában tanultam japánul, ami közben egy évet Oszakában töltöttem cserediákként. Japán középiskolába jártam és japán családoknál laktam, akikhez utána még sok évig „hazajártam látogatóba”. Bár régen volt, a mai napig életem egyik legmeghatározóbb évének gondolom az ott töltött időszakot, nagyban meghatározta a világlátásomat és önismereti utazásnak is kiváló volt.

4. Egy csipet fantasztikum a legtöbb esetben található a történeteidben. Mi fogott meg Téged a fantasy-zsánerben?

forrás: @reading_ismytherapy

Valószínűleg van egy ismeretterjesztő vénám, mert nagyon szeretem megosztani az olvasókkal, hogy miket tanultam vagy tanulok épp kutatás közben egyes népekről, korokról, szokásokról. A múltat hajlamosak vagyunk valami kőbe vésett dolognak látni, de engem egyrészt mindig nagyon érdekelt, hogy mi van, ha valami mégsem úgy volt, ahogy jelenleg hisszük, illetve mit hittek, hogyan gondolkodtak a korábbi emberek. És persze, mik azok az örökérvényű dolgok, amik mindenütt jelen vannak, akár más korba, más helyre, egyenesen, ha más világba teszek egy történetet. Szerintem ezért szeretem a mítoszokat, a legendákat, a történelmet, nálam ez köszön vissza a fantasy témáimban, akkor is, ha épp a jelenben járunk – mert mindig meghatározó elem a folyamatosan változó folklór.

5. Legújabb regényed, az Egy csepp tűz, egy szikra víz a Szaffi című mesét veszi alapul. Van valami különleges kapcsolatod ezzel a mesével? Hogyan jutott eszedbe beemelni a történeted középpontjába?

A mese nagy kedvencem volt gyerekkoromban, de én soha nem terveztem retellinget írni. Róbert Katalin (írótársam a Könyvmolyképző Kiadónál is, valamit több regényem szerkesztője is) asztala ez. Ajánlgattam is neki a sztorit egy időben, hogy meg kéne írnia, de nem ugrott rá, nekem meg megtetszett az ötlet. Nagyon szeretem a japán történeteimet és tudom, hogy az olvasók elsősorban ezt várják tőlem – de úgy éreztem, szükségem van valami másra is, egy kis újdonságra, kikacsintásra. Talán bizonyításra is, hogy nem csak az lehet érdekes, ha Japánról írok. Ráadásul nagyon sok munkám volt, és én balga azt hittem, egy retellinget sokkal könnyebb megírni, mint nulláról egy regényt, elvégre már van egy sztoriváz, ami vezeti a kezem. Hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna! Talán ehhez a könyvhöz olvastam el a legtöbb szakirodalmat, mert nekem nagyon fontos a történelmi hűség és Jókai több helyütt megtréfált – ugyanis neki meg az volt fontos, hogy az 1848-as szabadságharcra reflektáljon az amúgy a török hódoltság alatt játszódó rövidke története. Merthogy amúgy Jókai: A cigánybáró című kisregénye az alapmű, amiből aztán készült a Strauss-operett és a Dargay Attila féle rajzfilm is. Szóval mindhárom műbe bele kellett ásnom magam, hogy kihámozzam az igazságot és eldöntsem, mi az, amit meg akarok tartani, aztán pedig azt, hogyan csinálok az emberlány Szaffiból és a macska Szaffiból egyetlen alakváltót, aki természetesen mitológiai szempontból teljesen hiteles. És akkor még csak itt jött képbe a Baltikum pogány őstörténete…

6. Nehéz elengedni egy-egy történetet, karaktert, miután befejezted a regény írását?

Nekem egyáltalán nem, sőt. Mire megjelenik egy regényem vagy akár eljutunk a szerkesztésig, furcsán vissza kell helyezkednem belé, mert fejben (vagy most éppen már írásban is) egy másik történetben járok. Az Illangókat trilógiának terveztem, és bár a második kötet évekkel korábban elkészült, a harmadik még mindig nem. Nem azért, mert meguntam a srácokat vagy nincs kedvem befejezni, de közben kialakult egy írói stílusom, megtaláltam a célcsoportom, megvan, hogy az olvasóim többsége és a kiadóm is mit vár és mit szeretne tőlem. Az Illangók sorozatom – bánatomra – egy nagyon lelkes, de jóval kisebb közönséget vonz, mint a többi regényem, ezért bár nem tettem le róla, hogy igenis befejezem, mert sem az olvasókkal, sem a karakterekkel nem csinálom meg, hogy lógva hagyom őket, de nagyon nehéz sorra keríteni, amikor tudom, hogy mást meg sokkal többen, sokkal jobban várnak. Ez tanulópénz is volt arra vonatkozólag, hogy terveim szerint továbbra is egykötetes, önálló történeteket fogok írni, nem áll szándékomban újabb sorozatba kezdeni. És amikor befejezek egy regényt, úgy vagyok vele, hogy a karaktereim valahol tovább élik az életüket a maguk happy endjében, de nem valóságshow szereplők, hogy én folyamatosan nyomon kövessem őket és beszámoljak róluk.

7. A regényeid mellett novellák is jelentek meg a tolladból a Könyvmolyképző Kiadó antológiában. Mesélj, kérlek, róluk! Van olyan, amelyik különösen közel áll a szívedhez?

forrás: @reading_ismytherapy

Hat antológiában jelent meg hét novellám, ezek mindegyike valamilyen formában kötődik a regényeimhez. Nem feltétlenül előzmény vagy folytatás mindegyik, de olyan témával foglalkoznak, amin jár az agyam, ami valahonnan kimaradt vagy valahová még szeretném betenni. Például a kedvencem a Nem vagy egyedül! kötetben lévő Lebegő világ című novellám, ami egy ezeréves Fergie dalból született, a Big Girls Don’t Cry-ból, amikor egy hosszú kocsiúton régi cd-ket hallgattam meg még utoljára, hogy aztán leadhassam őket egy gyűjtőponton. Okinava szigetét és azt a kultúrát, mint helyszínt és körítést vizsgáltam egy életérzéssel, amiből aztán lett egy szerintem totál pozitív novella, amiben a szereplők mégis ketten kétfelé mennek, de mindketten megerősödve. És ez a nagyon nyári, nagyon tengerpartos, nagyon napfényes novella kellett ahhoz, hogy utána megszülethessen a nagyon téli, nagyon erdős, nagyon hóeséses regényem, az Északról fúj a szél.

8. Mit szoktál csinálni, amikor éppen nem írsz?

Munkámat tekintve szerkesztek és fordítok a kiadónak, szabadidőmben pedig szórakoztatom a családom, beleértve a kutyáinkat és a nyulainkat, ASMR videókat hallgatva (a férjem szerint valakik hullákat húznak az avaron) olvasok, valamint élet-halál fontosságú dolgokról diskurálok viber-üzenetekben a barátnőmmel (női kalózok, viktoriánus divat, kastélyromokba való belopódzás, ilyesmik).

9. Hogyan változott meg az életed a könyvkiadást követően?

Őszintén szólva sokkal elfoglaltabb lettem. Publikáló szerzőként nem is maga az írás az időigényes dolog, hanem az embernek menedzselnie önmagát. Tartalmakat gyártani a közösségi médiára, jelen lenni különböző felületeken, egyszerre jó fotósnak, jó videósnak, jó előadónak, jó marketingesnek lenni. A helyzet az, hogy élvezem, de ezek baromi időigényes dolgok, főleg, ha az ember nem őstehetség bennük, mint mondjuk én sem. Ha főállású író lennék, akkor is kitöltene egy plusz teljes állást ezeknek a dolgoknak a kezelése.

10. Számodra mi a legjobb dolog abban, hogy író lettél?

Azt hiszem, maga a mesélés és a kapcsolódás másokhoz. Ha az előző válaszból úgy tűnt volna, hogy teher, mi mindent kell manapság csinálnia az embernek íróként amellett, hogy ír, akkor el kell mondanom, hogy nincs annál kifizetődőbb, mint amikor valaki azt mondja, hogy a könyvem segített egy problémája feldolgozásában, általa megértett valamit, vagy csak jó kedvre derítette, amikor mélyponton volt. Sőt, még ez sem kell hozzá: mosolyt csaltam az arcára egy amúgy átlagos napon és pont. Nagy példaképem, Dr. Jane Goodall mondta pár éve egy interjúban: „Ami leginkább elér az emberekhez, az az, ha történeteket mesélünk”. Én ezzel próbálkozom. 

Eszes Rita elérhetőségei:

FACEBOOK
MOLY
INSTAGRAM
KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Nyereményjáték

A játék során nem lesz más feladatotok, mint felismerni a különböző tájszavakat, és az általunk kínált lehetőségekből kiválasztani a helyes megfejtést, amit a Rafflecopter megfelelő sorába kell beírni. 

Az állomás feladványa:
Mit jelent a dajbas?
{kövér, csúnya, kedves}

A turné állomásai:
12.13. Milyen könyvet olvassak?
12.16. Spirit Bliss oldala
12.19. Kitablar
12.21. Spirit Bliss oldala - extra

a Rafflecopter giveaway