2019. január 1.

2018 évzáró | 5+1 könyv, amit ajánlok az idei olvasmányaimból

Sziasztok!

Elérkeztünk egy újabb év első napjához. De egy bejegyzés erejéig térjünk még vissza a 2018-as évhez!

Az elmúlt 365 napban a blog megállás nélkül robotolt előre: elérte a 280 rendszeres olvasót, hamarosan pedig 300.000 kattintásssal büszkélkedhet, a facebook oldal pedig túllépte az 1000 követőt. Mindnek rettentően örülök! Köszönöm!

Mint az ezt megelőző néhány évben, eljártam a könyvmolyok számára kötelező szintű eseményekre, mint az áprilisi Könyvfesztivál vagy a júniusi Ünnepi Könyvhét. Ezekről bővebben külön-külön bejegyzésben már írtam, de összességében azt tudom mondani mindkettőre, hogy fantasztikus élmény ennyi embert mindenféle korosztályból látni, akiknek tényleg azonos a szenvedélyük, mint nekem: az olvasás. Ezeken kívül sok könyvbemutatón is részt vettem, többek között az Álomgyár kiadó szervezésében a Blaha Lujza téri könyvesboltjukban, de alkalmam adódott eljutni Szurovecz Kitti legújabb regényének, A kisemmizett angyal bemutatókörútjának budapesti állomására is. Persze ilyenkor mindig adódott társaságom is, mindegyikőtöknek nagyon hálás vagyok, csajok, hogy együtt tölthettünk csodás délutánokat, amelyek sokszor már egészen az estébe húzódtak.
Élménybeszámolók bővebben: KönyvfesztiválKönyvhét

Külön örömként ért, hogy az Álomgyár kiadó jóvoltából idén 7 könyvet is előolvashattam, amelyeket immár nyomtatott formában a soraim díszítenek:
Palotás Petra – Vénasszonyok nyara 

Ráadásul ebben az évben olyan megtiszteltetés is ért, hogy a Book24 online könyváruház felkért, hogy írjak az oldalukra ajánlókat, ezek közül már 6-ot meg is találhattok a felületen!

Azonban véleményem szerint a 2018-as év kicsit nehézkes volt, sokszor az érettségire vagy éppen nyelvvizsgára készülés miatt voltak időszakok, amikor annyi időm sem volt, hogy ránézzek egy könyvre, nemhogy elolvassak egyet, ez pedig sajnos meg is látszik az eredményen. A tavalyi 127 elolvasott könyv után úgy kezdtem neki 2018-nak, hogy idén meglesz a 150 is. Erről a célomról viszont elég hamar le kellett mondanom, mikor a tanulást kellett előtérbe helyeznem. És bár a 100-ért a végsőkig harcoltam, végül azt sem sikerült elérnem. De talán a 95 is egy szép szám ahhoz, hogy boldogan zárhassam 2018-at.

Ciki, nem ciki, de idén több könyvet szereztem be, mint amennyit olvastam. Összesen 110 kötettel lettem gazdagabb ebben az évben, és ezek közül 7 angol, 4 pedig német nyelvű. Van köztük ajándék, (meglepetésemre) nyeremény, előrendelés, molyos vétel, recenziós példány, ajándéknovella és hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás is. Ősszel be kellett újítani egy új könyvszekrénnyel, és nyitottam itthon egy könyvtárszobát is a meglévő eddigi 4 sor polc mellé. Meseszép egyszerűen csak ránézni erre a sok kötetre! 

A bejegyzés további részében pedig összeszedtem nektek egy 5+1-es listába az idén elolvasottak legjobbjait!


Tillie Cole - A Thousand Boy Kisses c. regényét az év elején olvastam eredeti nyelven még a magyar megjelenése előtt, de az abban a percben beírta magát a szívembe, ahogyan elkezdtem. Egy csodálatos, megható szerelmi történetet olvashattam és élhettem át a regény által. Szem nem marad szárazon az olvasása közben, azt garantálom. És bárkinek ajánlottam eddig, nem csalódott benne, remélem, ez így is fog maradni. Rune és Poppy története az egyik legmeghatározóbb romantikus könyv, amelyet valaha olvastam és olvasni fogok. Beleírta magát a szívembe, és amikor tehetem, mindenképp újra fogom olvasni majd, mivel ismét át szeretném élni azt a megrendítő, de utánozhatatlan érzést, amit ez a kötet ad az embernek. Imádtam.

 A kronológiai sorrendet folytatva februárban is hatalmas kedvencet avattam. Sarah J. Maas a fantasy zsáner koronázatlan királynőjeként ismert. Hazánkban és külföldön is hatalmas rajongótáborra tett szert, és nem is jogtalanul. Hihetetlen az, amire ez a nő képes. Összetöri az ember szívét darabokra, az tény, az egyik szemünk sír és a másik nevet a könyvei olvasása közben. Bár az első rész is levett a lábamról, a Köd és harag udvara azonban nálam abszolút mindent vitt. Rhysandbe egyetlen másodperc alatt fülig szerelmes lettem, és én váltam a lehető legnagyobb #feysand shipperré a földkerekségen. Izgalmas, romantikus, de ezer szilánkra töri az olvasó lelkét. Amint lesz időm, belevetem magam eredeti nyelven is! Már ott vár rám a polcomon... De addig is alig várom, hogy megérkezzen az előrendelt befejezőkötete a trilógiának! Már előre félek, mit fog hozni, de abban biztos vagyok, hogy hatalmas űrt fog hagyni maga után.

 Nyáron azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy előolvashattam Baráth Viktória legújabb sorozatának első kötetét, Az igazság nyomábant. Alig vártam, hogy milyen történetet körít Hannah-nak és Jasonnek, az ügyész és az ügyvéd harcának, és amit kaptam, az teljességgel letaglózott. Szuperül építette fel, minden lépése logikus volt, ami egy bírósági tárgyalás központú regénynél nem hátrány. Filmbeillő volt az egész! Nagyon örülök, hogy megismerkedhettem vele és az írásaival, egyáltalán nem bántam meg, hogy két évvel ezelőtt belevetettem magamat Baráth Viki világába. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat még számunkra a függővég után! 

 Számomra egyértelmű, ha romantikus krimit akarok olvasni, akkor mindenképpen egy Carrie Cooper könyvet veszek a kezembe. A Marionettjátszma első része, a Kétségekbe zárva a női lélek útvesztőibe kalauzolja el az olvasót és hihetetlen élményt nyújt neki végig. Annyira büszke vagyok, hogy ilyen írónő él hazánkban, akinek ekkora a fantáziája és olyan könnyedén szövi a szálakat, amelyek teljesen kiszámíthatatlanok, mintha a napi rutinját végezné. Minden alkalommal elkápráztat és elállítja a lélegzetemet, és ez itt sem volt másként. A könyv olvasása közben sosem tudhatjuk, kiben bízhatunk, vagy hogy ki a bábmester, de az bizonyos, hogy nem tudjuk letenni, annyira magával ragadó.

 Idén sem maradhat el Anne L. Green a sorból, hiszen bár tavaly is hatalmas kedvencet avattam az ő szériájából, az Arcátlan csábítóval még jobban a szívembe írta magát. Én mondom, zseniális, amit az írónő alkot! Azonban a legújabb regénye, a Csábító trilógia első kötete abban különbözik az eddigiektől, hogy saját élményei ihlették, részben a saját történetét vetette papírra, amivel bemutatja a behajtó munkáját és ad hozzá egy csalót is, hogy végképp ne unatkozzunk. Anne L. Green arról híres, hogy minden történetét váltott szemszögből írja. A kezdetek óta kíváncsivá tett, miként helyezkedik bele a csaló fejébe is és mutatja be az ő oldaláról a cselekményt. És abszolút nem csalódtam a végeredményen. Becsülöm őt, amiért ezt megalkotta. Nem szűkölködik akcióban, izgalomban és romantikában sem. Minden betűje kincs. 

 Mint láthatjátok, ebben az évben is hatalmasat arattak a magyar szerzők, hiszen 4 helyet a 6-ból hazai írók művei foglalnak el. És ez nem véletlen.
A megjelenést követően azonnal belevetettem magamat Szurovecz Kitti legújabb művébe, biztos voltam benne, hogy idén is ellopja a szívemet, mint ahogyan az eddigi könyveivel is tette. Szuper kortárs írónő, aki ezzel a mesterművével bemutatta az olvasóinak Budapest sötét oldalát, az emberrablást, a kiskorú prostitúció veszélyeit, az árvaházak borzalmait, mindezt úgy leírva, hogy Mia és Panna története remény és fényfolt legyen az ezt elszenvedők számára. Hatalmas élményt nyújtott ez a regény! Az egyik legátütőbb alkotása Kittinek! Alig várom, hogy megtudjam,  mit tartogat a jövőben még az olvasói számára. 

Egy szó mint száz, szuper eredmények születtek ebben az évben is, és bár a tavalyi célomat nem sikerült idén teljesítenem, és van egy olyan érzésem, hogy jövőre sem jelent majd kisebb kihívást a 150 könyv a szalagavatóra és az érettségire készülve, de igyekszem majd a köztes időket mindenképpen olvasásnak és a blognak szentelni, hiszen számomra ez az egyik legnagyobb kikapcsolódás.

Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben az évben is, remélem, tetszett ez a kis összegzés, és jövőre újra találkozunk ugyanekkor, ugyanitt!

Millió puszi és boldogságos új évet!
Barby

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése