2024. március 1.

Január & Február 丨 Összefoglaló és tervek tavaszra - 2024


 

Boldog szökőévet mindenkinek! Ahogyan a Libri szlogenje mondta: eggyel több napunk van olvasni. De most tekintsünk is vissza, mi minden történt a házam tájékán 2024 első hónapjaiban.:)

A szilveszterem az utolsó pillanatban nagyon eseménydúsra sikeredett. A kolléganőimmel szerveztünk egy pizsamapartyt, és átbingóztuk magunkat az új évbe. Imádtam, mert tele volt nevetéssel minden perce. Utána viszont rögtön rám szabadult a véres valóság: két vizsgám volt januárban és számos beadandóm, amiket meg kellett írnom. De összességében kijelenthetem, hogy sikerült abszolválnom az első szemeszteremet az Irodalom- és kultúratudomány mesterképzésen! *konfettieső* 

2024-es évem egyik fogadalma, hogy több kulturális eseményen szeretnék részt venni, mint színházi előadás vagy múzeumlátogatás. Ennek tettem eleget ebben a két hónapban. Januárban megnéztem a Nemzeti Múzeumban egy tárlatvezetést, melynek középpontjában a középkori, magyar nőalakok álltak. Érdekes élmény volt, főleg, hogy egyes pontokon színészek öltöttek autentikus ruházatot, és előadtak egy-egy korhű jelenetet. (Bár ez engem inkább feszélyezett, így legközelebb saját magam megyek felfedezni a kiállításokat.) Majd február első hetében megnéztem a Van Gogh kiállítást - ami interaktívan próbálja bemutatni a festő életművét. Ezzel kapcsolatban ambivalens érzelmeim voltak, mivel egyrészt szuper volt a látványvilág, a vetítést nagyon élveztem és minden információt ittam magamba. Ugyanakkor véleményem szerint néha logikátlanul volt berendezve, hiányoltam a festmények alól a konkrét címet, egyébiránt valamiért rendkívül bántotta a szememet a táblákon a balra rendezett szöveg. Bár ezek apróságok, mégis amilyen - valljuk be, borsos - áron látogatható a kiállítás, ezekre jobban figyelhettek volna. Nem olyan régen pedig a Madách Színházban néztem meg a The Six c. musicalt, ami témáját illetően nagyon egyedi - hiszen VIII. Henrik király hat feleségének élettörténetét mutatja be női oldalról, ugyanakkor számomra nem volt igazán átütő alkotás.


 

Könyvek terén a januárom illetve a februárom váltakozóan telt. Az év eleji lendület teljesen elkapott, sokáig faltam a könyveket - saját magam szórakoztatására illetve a szakirodalmakat is. 2024-et Hannah Grace: Jégtörő című újdonságával kezdtem, ami a nagy hype ellenére nekem nem igazán nyerte el a tetszésemet. Úgy éreztem, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, és egyes jelenetek ki is akasztottak. Majd egy sokkal szebb olvasmányélménnyel folytattam az évet: ez volt Taylor Jenkins Reid - Egyetlen szerelmeim. Nincsenek szavak rá, mekkora csoda volt ez a történet. Imádtam minden betűjét, annyira igaz és valódi minden mondata. A fájdalom, a magány, majd az, mégis hogyan találja meg az ember igazán azt a személyt, aki a másik fele. Csodálatos! Ezután Genevieve Gornichec újdonságát olvastam, A vér szövetségét, ami elkalauzolt az északi mitológia és a vikingkultúra izgalmas világába. A regények sorát egy különleges olvasmányélmény törte meg: ez volt Budai Lotti és Zubor Rozi közös albuma, a Micsoda "szajhák" voltak! Számos női, inspiráló életutat mutatnak be, melyben olyan nők kapják a rivaldafényt, akik valamiféleképpen nem illettek bele koruk nőideáljába. Úttörőek voltak a maguk nemében, és emiatt az utókor örökké hálás lesz nekik. Olyanokat említenek meg, mint Marie Curie, Karády Katalin, Szendrey Júlia - irodalmi igényességgel perlik vissza a meghurcolt nők tekintélyét. Ezután egy könnyedebb olvasmány következett, Sarina Bowen - Rendíthetetlen című műve, ami szenvedélyessége mellett tartogat izgalmakat is az olvasója számára. Majd két fantasy-kötet következett. Az egyik Catherine Doyle és Katherine Webber közös alkotása, az Ikerkoronák, mely egy mágiával átitatott hercegnőtörténet egy ikerpárról, akik a jogaikért harcolva nem engedik, hogy bárki megfossza őket attól, amire születtek. A másik pedig az Átoktörő trilógia befejező része volt, a Merész, gyilkos eskü, ami által megtudhatjuk végre, mi is lett a végzete Emberfall országának. Memoárt is olvastam ebben a két hónapban: Matthew Perry emlékiratát. Előre is ki merem jelenteni, hogy 2024 egyik legmegrázóbb olvasmánya volt. Nemcsak a színész halála miatt, hanem mert olyan súlyos dolgokat ír le benne, amit nagyon nehéz volt még olvasni is, nemhogy átélni. Ezután jött egy újraolvasás, mert kellett a lelkemnek Colleen Hoover Egy nap talán című mesterműve. Bármikor a kezembe tudom venni, és mindig ugyanúgy, vagy talán még jobban elvarázsol. A februárt pedig Budai Lotti - A márkinő titka című regényével fejeztem be, ami így lezárta A borostyánszemű trilógiát, ugyanakkor aki kíváncsi a folytatásra, az folytathatja Louise de Morainville kalandjait az Ágyas és úrnő duológiával, ahol a feleség és édesanya képében tűnik fel a főszereplő. 


 

Sorozatok terén ismét elszaladt velem a ló, mivel (nehezen vallom be) 405 epizódot néztem meg két hónap alatt. Mentségemre legyen mondva, hogy mostanában nagyon sok sitcomot nézek, az évet is a Jóbarátokkal nyitottam. Három hét alatt végeztem a 10 évaddal, utána jöhetett ismét a Sárkányok háza és a Loki első valamint a második évada. Jelenleg az Agymenőket nézem, de már a 7. évadnál járok. Így nem is csoda, hogy ilyen gyorsan lépegetek a százasok között.
Filmekből 22-t néztem ezidáig. Háromszor voltam moziban: elsőként a Wonkát néztem meg, ami bár nagyon tetszett, nem sok köze van az eredeti Charlie és a csokigyárhoz. (Amit amúgy szintén újra megnéztem előtte, és bevallom, korábban valamiért nem lett a kedvencem, de 23 éves fejjel olyan gondolati síkokat is észrevettem benne, amik korábban valószínűleg elkerülték a figyelmemet.) Másodjára a Csábító leckékre ültem be, ami nem volt rossz film, mégis hagy némi kivetnivalót maga után. A cselekmény a tanár-diák szerelemre és annak etikai vétségére épül. Habár nem történik kettejük között fizikailag szinte semmi, mégis terhelt a film érzelmileg, végül pedig a tanár kiszolgáltatott helyzetére helyezi a hangsúlyt a rendező, amit elbagatellizáltnak éreztem, valamint sok kérdőjelet hagynak maguk után a záró képsorok is. Végül pedig a Semmelweist néztem meg apukámmal, ami nekem rettentően tetszett. Ugyan elfogult vagyok Vecsei munkásságával, de szerintem nagyszerű alakítást láthattunk tőle a filmben, emellett pedig a cselekmény is izgalmas és a többi szereplő is kitett magáért. Ezeken kívül nagyon sok mesét néztem - kellett a kis lelkecskémnek a vizsgaidőszakban. Az HBO Max kínálatából szemeztem néhány filmmel, aminek végül adtam esélyt: így a Barátnőt felveszünk! című romantikus vígjátékot is láttam, ami szerintem egy igazán szórakoztató, egyszer nézős film. A Marvel univerzumot már nem is kell említenem, úgyis szinte borítékolható, hogy mindig nézek valamit innen. Most egy Loki-idővonalat néztem végig kezdve a Thor első részével, utána Bosszúállók, Thor 2 és 3, zárva pedig a sort a sorozattal. Amit még mindenképp meg szeretnék említeni, hogy holnap megyek megnézni a Dűne 2-t, így muszáj voltam újra belevetni magamat a világába - amiket néztem kritikákat, azok mind dicsérően szóltak a folytatásra. Bízzunk benne!

A tavaszi terveim között ezek szerepelnek:

2024.03.09.
Magyar Menyasszony Kiállítás
Nemzeti Múzeum

2024.03.16.
Follow the Flow koncert
Papp László Aréna

2024.05.04.
Bagossy Brothers Company koncert
Budapest Park

Mindenkinek csodaszép tavaszi feltöltődést kívánok és rengeteg nagyszerű olvasmányélményt!

Puszi,
Barby


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése