
Mivel kiolvastam a trilógiát, gondoltam ezt a kis kiegészítő könyvecskét sem ártana kihagyni. Így, ezt azoknak ajánlom, akik szintén olvasták. Maximum fél órát vesz igénybe, mivel tényleg egy rövidke könyvről van szó.
A címe passzol is a történethez, hiszen az egész cselekmény a 2. és 3. kötet között lévő nyáron játszódik, mikor Clara és Angela Olaszországba mennek. A befejező részben kissé homályos foltokat élessé teszi ez a kiegészítő, talán logikusabb lett volna az Angyalvágy előtt nekikezdeni.
Annyiban ad még nekünk egy kis pluszt, hogy Angela szemszögéből is ismerhetünk meg dolgokat, nem csak Claráéból.
A lányok elmesélik, hogy találkoztak Phennel, a teljes angyallal, akibe beleszeretett, mi történt akkor, és hogy telt a kis kiruccanásuk a fiúk nélkül. Közben Angela vonzalma megjelenik, mint fő elem a kisregényben, és tulajdonképpen erről szól az egész.
Bár néhol kicsit erőltetetten voltak megírva egyes jelenetek, de tulajdonképpen jó volt újra visszacsöppenni erre a 100 oldalra az Angyalsors történetébe.
Karakterek:
Angela: A trilógiában megismert Angela tekint vissza ránk. A talpraesett lány, akinek eddig is sok mindenen kellett átmennie, és most szerelmes... Angela+szerelem= elég furcsa kombó.
Clara: A tökéletes Clara, aki vigyázni próbál barátnőjére, és nem bízik meg a fazonban, talán van indoka?
Borító:
Sokkal, de sokkal jobban tetszik így, hogy erre nem tették rá azt a lányt. Csak az égbolton lévő felhőzetet látjuk, ami passzol is a történethez. De közben nem üt el a trilógiától, megjelennek a sajátosságai, mint például a betűtípusa a címnek. Gyönyörű. Szerintem sokkal szebb, mint az előzők.
Összességében:
Külön nem ajánlanám, de akinek van egy kis ideje, és olvasta az alaptörténetet, mindenképp érdemes rááldoznia azt a fél órát, amíg kivégzi szegényt.
Oldalszám: 100
Kiadó: Maxim
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése