Marie-Aude Murail - Oh, boy!

HANGULAT                                MOLY                                        2014

"Három ​testvér néhány órája magára maradt a világban, de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól. 

A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű. Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül. 

A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső. Különleges ismertetőjele: a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről. 

A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos. Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele: forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival. 

A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni. Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból, ahová elhelyezték őket, és családra leljenek. Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga. Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul… Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást."

Sokáig csak halogattam a könyvet, porosodott egy ideig a polcomon várva az olvasásra, ami bő egy év után következett csak be. És bevallom, eleinte ódzkodtam tőle. Nem olvastam még francia szerzőtől, de nagyon sokan ajánlották Marie-Aude Murail könyveit, mind ezt, mind a Lakótárs kerestetik!-et. 

Az írónő stílusa felettébb sajátos. Olyan egyedi, közvetlen, humoros, mégis azért elég nehéz témát boncolgat az igen vékonyka könyv lapjain. A család kérdése ugyanis alapja az Oh, boy!-nak. Amennyire furcsa volt az elején, a végére annyira megszerettem ezeket a Morlevent testvéreket. 

Az árvasággal sajnos a világ tele van. Elhagyott gyerekek, akiknek nincs senkije, jobb esetben fivérek-nővérek ott vannak egymásnak. Összeszorult a szívem a lapokat olvasva, amikor láttam a három testvér hatalmas ragaszkodását egymás iránt, ahogy ők mondták: Morlevent-ok vagy a halál! 

Egy barátnőm kérdezte tőlem, hogy mennyire nehéz a témája, mire azt válaszoltam csaknem 60 oldalon túl, hogy egyáltalán nem az. Lelki szemeim előtt a Forbidden lebegett, aminél durvábbat nem hinném, hogy valaha is olvastam, vagy fogok a jövőben. De amint a regény végére értem, rá kellett jönnöm, hogy igenis nehéz és durva ez is a maga szintjén. Tény, ami tény, sokszor humoros köntösbe és szituációkba van mindez csomagolva, mégis azért az Oh, boy! nem egy rettentően vidám olvasmány. 

Bár nem az a tipikus sírós könyv, mégis azért felettébb megható. Az a szeretet, ami körüllengi az egészet, ahogy a testvérek kiállnak egymás mellett, nem hajlandóak elszakadni a másiktól, engem megindított. 

Pozitívan csalódtam a műben. 

Nem csoda, hogy ennyire szeretik, ugyanis ez egy vékonyka könyvbe bújtatott szeretetcsomag. 

Engem egyedül a fejezetek elején lévő zanzásítások emlékeztettek valamelyik gyerekkori olvasmányomra talán a Brumi volt az, amiben hasonlók álltak. "Tizenharmadik fejezet, amely nem is létezik, hogy ne hozzon szerencsétlenséget a Morlevent-okra." - áll a regényben. 

Egy szó, mint száz... Ez a kötet az olvasó lelkéig hatol. Viszont elég megosztó lehet az emberek számára.

"– Vannak szívproblémái?
 – Ajaj, dögivel! – kiáltotta Bart.
 – Kardiológiai problémákról beszélek…
 – Á nem, odáig még nem jutottam." 

Karakterek:

Összességében beszélnék inkább róluk, hiszen külön-külön szinte már az összeset lejellemezte az írónő a fülszövegben. Mint már említettem, Marie-Aude Murail eleme nagyrészt a humor. Így szereplőink is zömmel ezzel élnek. Emiatt a legkisebb leányzó, Venise nagyon a szívemhez nőtt a különféle elmés megjegyzéseivel, amelyek egy ötéves szájából igencsak viccesen hatottak. Ahogy Barthélemy karakterét is rendkívül megszerettem. Olyan bohókás, de annyit nevettem a megnyilvánulásain. És többek között az ő mondata volt a címadó, legtöbbször az ő szájából hangzik el az, hogy: Oh, boy!

Persze a többi testvért is megkedveltem, szívhez szóló volt az egymáshoz való ragaszkodásuk, nem lehetett őket nem szeretni.

Borító:

Egyszerű, de mégis mindent magába foglal, amit a történet el akar mondani. Szeretetbomba.

Összességében:

Marie-Aude Murail története rendkívül aranyos és megindító. A testvéri szeretet és a család témája nem sokszor kerül elő az olvasmányok során, legalábbis amikor a szerelem nem veszi el ezekről a hangsúlyt. 

A stílusa sajátos és egyedi, ahogy a története maga is. Talán a legfőbb erénye a témaválasztáson kívül a humora, amit belevitt. Nem merem állítani, hogy anélkül száraz lett volna, egyszerűen színesebb lett a regény ezáltal. A karakterei szerethetőek voltak, mégis az írónő inkább az érzelmekre ment rá, mintsem a cselekményekre, és ez így volt jó. 

Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy rövidke könyvre vágynak mennyiségileg, mégis lelkileg valamivel többre. Kész, komplett szeretetcsomagra.

Oldalszám: 192

Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Barthélemy Morlevent

Kedvenc idézetek: 

"– Figyusz, tizennégy éves vagy. Én húszévesen érettségiztem. Bőven ráérsz még.
 – Nem akarok a lelkedbe gázolni, Bart, de nem te vagy a példaképem." 

*

 "– Nem gondolja, hogy jobb lenne, ha inkább munkát keresne? – vetette fel Aimée egy olyan napon, amikor a fehérneműügynök éppen úton volt.
 – Ha keresünk, fennáll a veszélye, hogy találunk is – jegyezte meg Barthélemy."