"Lilla és Krisztián végzősök lettek a Duna-parti Gimnáziumban. Az tanévben egymást érik az izgalmas események: szalagavató, pályaválasztás, és vár rájuk a mumus,a rettegett érettségi vizsga is. A pár kapcsolata egyre komolyabbra fordul, de képesek lesznek kezelni a szerelem komolyabb kihívásait? Lilla válaszokat keres arra, ki ő, merre induljon a középiskola után, és hol a helye Krisztián életében.
A barátok mindennapjai sem könnyebbek. Vajon Márk elég erős, hogy szembenézzen az évek óta eltitkolt igazsággal? Gréta és Ákos meg tud birkózni azzal, hogy eltérnek a jövőbeli terveik? Jázmin és Kristóf feláldozná-e a szerelmet a tanulásért? Vajon Flóra örök magányra van ítélve?
Senkinek sem könnyű kiegyensúlyozottnak maradni, amikor ilyen nehéz döntéseket kell meghozni. Megvalósulhatnak az álmok, vágyak, szerelmek, amiket eddig kergettek? Egyáltalán ugyanarra vágynak még, amire régebben?"
Nem is tudom, mikor jött ki a Táncvarázs, de biztos vagyok benne, hogy nagyon régen. Több éve. Persze ezért nem hibáztathatjuk az írónőt, van olyan sajnos, hogy elmegy az ihlet, és olyankor nincs mit tenni.
Nagyon vártam már, hogy a kezemben foghassam a Sulijegyzetek sorozat utolsó kötetét, ugyanis már első olvasásra meghatározó volt számomra, így kíváncsi voltam, mégis mi történik majd Lilláékkal a végzős évben.
Az egyetlen szomorúságom vele kapcsolatban, hogy több évet vártam azért a csodálatos négy óráért, amit a könyvvel tölthettem. Néha áldás a gyorsolvasás, máskor viszont átok. Húztam volna még tovább az élményét, hogy sokáig tartson, nem akartam elereszteni, mégis el kellett engednem a kezét. Este kilenc óra tájban kezdtem neki, és tényleg egy ültő helyemben kiolvastam. Elkezdtem és nem volt megállás. Remélem, ti is így lesztek vele.
Bevallom, alig emlékeztem az előző kötetekben történtekre, hogy fejeződött be a Táncvarázs, de az írónő kicsit visszautal rá, így ez most kapóra jött, bár általában nem szeretem ezt a húzást. Amit nagyon szerettem az ezt megelőző kötetben, hogy végre nem csak Lilla kapott benne nagy szerepet, hanem Krisztián és Jázmin szemszöge is megjelent a könyvben, reménykedtem, hogy itt is ezzel találom szemben magam. És így is lett. Hatalmasat dobbant a szívem, amikor a főszereplő párosén kívül még egyik kedvenc karakterem is helyet kapott, ez pedig Márk. Talán ez is hajtott egy icuripicurit, hogy végre az ő nézőpontját is megismerhessem, ugyanis a srác eléggé titokzatos, eddig három köteten keresztül ő volt számomra a legnagyobb rejtély, amit meg akartam fejteni. Nagyon örültem, hogy végre ő is nagy szerepet kaphatott ebben a részben.
A hármas kötet vége ott zárul le, hogy Krisztiánnál bulit rendeznek és míg a többiek sátorozni kezdenek a srác nappalijában, addig a gerlepár minimális ruhamennyiségben elalszik egymás mellett, viszont reggel mindenki azt hiszi, hogy ők megtették azt a bizonyos elsőt. Ám nem. És erre épül ennek a résznek a nagy része. Tetszett, hogy tényleg tiniproblémákat vet fel a történet, igenis beszélni kell erről. Mikor érdemes lefeküdni a pasinkkal? Lilla oldaláról a hatalmas parát láthatjuk, aki egyrészt fél, másrészt különlegesnek szánja azt a bizonyos elsőt, mégis néha beleegyezik, de aztán visszamondja, hogy mégse. Tényleg megértem, hogy fel kell készülni erre lelkiekben, de azért Krisztián álláspontját sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez azért elég szemétség vele szemben, aki egész végig a türelmes és megértő barátot játszotta és meginoghatatlanul kiállt Lilla mellett mindenben. Szerintem annyit megérdemel, hogy a lány őszintén beszéljen az érzéseiről.
Szóval ez a szüzesség elvesztés téma az utolsó rész nagy részét felölelte, és nagyjából 350 oldalon keresztül Lilla saját magában vívott harcát olvashatjuk, és a végére már az olvasó drukkol nekik, hogy legyen meg és töltsék végre együtt az éjszakát. Először a lány vacillál, a kimondatlan problémák miatt eltávolodnak egymástól, majd amikor minden a helyére kerül, akkor nem hagynak nekik egy perc nyugtot sem. Tipikus. Végül az egésznek a tanulsága ebben a témában: beszéljetek róla, mert a ki nem mondott szavak néha sokkal ártalmasabbak a kimondottaknál. És igazából akkor, amikor készen állsz. Értem én, hogy ilyen egyszer van és legyen emlékezetes, mégis azért az sem jó, ha az ember túldramatizálja, abból sem sülhet ki semmi pozitív. A srác meg legyen megértő, így mindenkinek egy Krisztiánt kívánok ezen a téren.
A kötet utolsó negyedét viszont teljességgel imádtam. Jöttek a Krisztián szemszögek, majd a várva-várt Márk, amiben azért választ is kaptam a kérdéseimre (néhányra). Jó volt betekinteni az ő álarca mögé is, látni az ő szemével a dolgokat, imádtam olvasni, és minden betűjét úgy ittam, mintha sivatagban az utolsó pár csepp lenne. Bár nem ismertem teljesen ki, nem utalt vissza előző kötetekben történetekre, amiből néhány dologra én nagyon kíváncsi lettem volna, nem érzem úgy, hogy kiismertem, hiszen ez az írónő dolga, mégis úgy gondolom, hogy jó ez így. Nekem ő örökre Márk marad, a megfejthetetlen, és pont ettől tökéletes.
A végére érve viszont egy valami hiányoltam. Krisztián mélyenszántó gondolataival fejeződik be a sorozat, de semmi konkrétat nem említ az írónő. Lehet, hogy barátok maradnak, lehet, hogy nem. Ezzel az infóval mit kezdjek? Happy endet akarok! Vártam volna még a végére valami aranyos befejezést mindegyik párocskának, ugyanis ez a zárókötete az egész sorozatnak, nincs több amiből ezt megtudhatnánk. Nem hosszan, csak pár oldalban, hogy megnyugodjon a lelkem, és el tudjam engedni a szereplőket, akik a négy könyv során annyira a szívemhez nőttek.
Viszont én az egész sorozatot AJÁNLOM. Könyvmolylétem egyik legjelentősebb olvasmánya volt, köszönöm neked ezt, Kata!
Karakterek:
Lilla: Szembeállítva a SZJG Rentai Renátájával, akivel ki lehetne űzni a világból, végre nem egy olyan főszereplőt kaptunk, aki magányosan olvasgat, játssza a szürke kisegeret, és várja, hogy minden az ölébe essen szó szerint. Lilla osztályban betöltött szerepét elég sok női olvasó megirigyelhetné, hiszen talán ő az a személy, aki összetartja a csapatot, vagyis eleinte így volt, aztán barátokká váltak mindannyian, de akkor is ő hozta őket össze. Mindenkivel jóban van, sokan szeretik, és nyugodtan használhatjuk rá a 'menő' kifejezést. És mint már említettem fentebb, megértettem az ő álláspontját is, mégis néha túl sok volt belőle. De maradjunk annyiban, hogy a végére megkedveltem.
Krisztián: Jahjjjj. Mit is mondhatnék még el róla, amit nem tettem? Nagyon szerettem az egész sorozaton keresztül. Mindenkinek egy ilyen Havasi Krisztiánt kívánok! Bár már elmúlt karácsony... Majd jövőre!
Borító:
Fu... Bűn ronda. Jelentsük ki. Nincs mit ezen körülírni és virágnyelven elmondani. Az egyetlen pozitívuma, hogy végre valahára a főhősnő haja VÖRÖS. Jesszus, ezt is megéltük. Nem ilyen barna, vagy olyan barna, hanem olyan, amilyennek a könyvben le van írva.
Összességében nézve a sorozat borítóit az évszakok jelennek meg előttünk. A Nyitótáncén a tél, a Ballépésekén a nyár, a Táncvarázsén az ősz, a Szívkeringőjén pedig a tavasz van ábrázolva. De míg a fiúnál minden alkalommal valahogy megjelenik a kosárlabda motívum, addig a lánynál semmi összefüggés nincs, ismétlem, még a hajszínük sem.
Alapjában véve az egész felállás imádni való, engem első pillanattól fogva levett a lábamról. Ez a tépett füzet motívum szerintem nagyon jól mutat, tükrözi a témáját is, olyan egyszerű, de nagyszerű, lehet még apróbb dolgokkal díszíteni, mint például az árnykosarasok minden köteten, vagy a kisebb tárgyak mint kitűző, lakat, levelek vagy virág. Viszont hangyányi hátulütői ennek is vannak. Míg az első kötetnél nem olyan vészes, csak egy kicsit lehet azt hinni a modellre, hogy kopasz, a tépés a másodiknál már majdnem leviszi a srác fejét, a harmadiknál teljesen jó, viszont az utolsónál a papírlap belemegy a fiú hajába, és elrondítja az egészet. Ráadásul legalább ugyanazoknak a modelleknek a különböző képeit használták volna... A szavazáson is a három borító közül képesek voltak a legunszimpatikusabban kiválasztani. Ha választanom kéne, nekem a Táncvarázs kötetének külseje tetszik a legjobban. :)
Összességében:
Elérkeztünk a Sulijegyzetek-sorozat utolsó kötetéhez, amit egyrészt imádtam olvasni, faltam a sorokat, nem bírtam letenni, sok új izgalmat hozott, mégis ez a véget jelenti. Annyi mindent adott nekem az évek során ez a négy könyv.
Egyszerűen imádtam.
Rossz belegondolni, hogy nem lesz több része, ezzel végleg lezárult a sorozat.
Mindenkinek ajánlanám a Sulijegyzeteket, aki egy gimis, romantikus történetre vágyik, tele fordulatokkal, szerelemmel, barátsággal. Egy jó könyvet szeretne a kezébe venni, amit nem tud letenni, mert várja a következő oldal.
Köszönöm, hogy átélhettem ezt a kalandot!
Oldalszám: 456
Nagyon vártam már, hogy a kezemben foghassam a Sulijegyzetek sorozat utolsó kötetét, ugyanis már első olvasásra meghatározó volt számomra, így kíváncsi voltam, mégis mi történik majd Lilláékkal a végzős évben.
Az egyetlen szomorúságom vele kapcsolatban, hogy több évet vártam azért a csodálatos négy óráért, amit a könyvvel tölthettem. Néha áldás a gyorsolvasás, máskor viszont átok. Húztam volna még tovább az élményét, hogy sokáig tartson, nem akartam elereszteni, mégis el kellett engednem a kezét. Este kilenc óra tájban kezdtem neki, és tényleg egy ültő helyemben kiolvastam. Elkezdtem és nem volt megállás. Remélem, ti is így lesztek vele.
Bevallom, alig emlékeztem az előző kötetekben történtekre, hogy fejeződött be a Táncvarázs, de az írónő kicsit visszautal rá, így ez most kapóra jött, bár általában nem szeretem ezt a húzást. Amit nagyon szerettem az ezt megelőző kötetben, hogy végre nem csak Lilla kapott benne nagy szerepet, hanem Krisztián és Jázmin szemszöge is megjelent a könyvben, reménykedtem, hogy itt is ezzel találom szemben magam. És így is lett. Hatalmasat dobbant a szívem, amikor a főszereplő párosén kívül még egyik kedvenc karakterem is helyet kapott, ez pedig Márk. Talán ez is hajtott egy icuripicurit, hogy végre az ő nézőpontját is megismerhessem, ugyanis a srác eléggé titokzatos, eddig három köteten keresztül ő volt számomra a legnagyobb rejtély, amit meg akartam fejteni. Nagyon örültem, hogy végre ő is nagy szerepet kaphatott ebben a részben.
A hármas kötet vége ott zárul le, hogy Krisztiánnál bulit rendeznek és míg a többiek sátorozni kezdenek a srác nappalijában, addig a gerlepár minimális ruhamennyiségben elalszik egymás mellett, viszont reggel mindenki azt hiszi, hogy ők megtették azt a bizonyos elsőt. Ám nem. És erre épül ennek a résznek a nagy része. Tetszett, hogy tényleg tiniproblémákat vet fel a történet, igenis beszélni kell erről. Mikor érdemes lefeküdni a pasinkkal? Lilla oldaláról a hatalmas parát láthatjuk, aki egyrészt fél, másrészt különlegesnek szánja azt a bizonyos elsőt, mégis néha beleegyezik, de aztán visszamondja, hogy mégse. Tényleg megértem, hogy fel kell készülni erre lelkiekben, de azért Krisztián álláspontját sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez azért elég szemétség vele szemben, aki egész végig a türelmes és megértő barátot játszotta és meginoghatatlanul kiállt Lilla mellett mindenben. Szerintem annyit megérdemel, hogy a lány őszintén beszéljen az érzéseiről.
Szóval ez a szüzesség elvesztés téma az utolsó rész nagy részét felölelte, és nagyjából 350 oldalon keresztül Lilla saját magában vívott harcát olvashatjuk, és a végére már az olvasó drukkol nekik, hogy legyen meg és töltsék végre együtt az éjszakát. Először a lány vacillál, a kimondatlan problémák miatt eltávolodnak egymástól, majd amikor minden a helyére kerül, akkor nem hagynak nekik egy perc nyugtot sem. Tipikus. Végül az egésznek a tanulsága ebben a témában: beszéljetek róla, mert a ki nem mondott szavak néha sokkal ártalmasabbak a kimondottaknál. És igazából akkor, amikor készen állsz. Értem én, hogy ilyen egyszer van és legyen emlékezetes, mégis azért az sem jó, ha az ember túldramatizálja, abból sem sülhet ki semmi pozitív. A srác meg legyen megértő, így mindenkinek egy Krisztiánt kívánok ezen a téren.
A kötet utolsó negyedét viszont teljességgel imádtam. Jöttek a Krisztián szemszögek, majd a várva-várt Márk, amiben azért választ is kaptam a kérdéseimre (néhányra). Jó volt betekinteni az ő álarca mögé is, látni az ő szemével a dolgokat, imádtam olvasni, és minden betűjét úgy ittam, mintha sivatagban az utolsó pár csepp lenne. Bár nem ismertem teljesen ki, nem utalt vissza előző kötetekben történetekre, amiből néhány dologra én nagyon kíváncsi lettem volna, nem érzem úgy, hogy kiismertem, hiszen ez az írónő dolga, mégis úgy gondolom, hogy jó ez így. Nekem ő örökre Márk marad, a megfejthetetlen, és pont ettől tökéletes.
"– Az ellentétek érdekesek, de hosszú távon a hasonlóságok tartanak össze."Ha Kristóf és Jázmin, akkor nem maradhatnak el az örökös háborúk sem. Mikor a Ballépésekben szóba került a páros, én örültem neki legjobban. Annyira shippeltem őket, kedvenceim maradnak örökre. Annyira ellentétesek, és emiatt sokszor nem értenek egyet, mégis külön-külön már nem tudom őket elképzelni. Bár ez a kötet elég keveset beszélt róluk, én a jeleneiteket nagyon imádtam.
A végére érve viszont egy valami hiányoltam. Krisztián mélyenszántó gondolataival fejeződik be a sorozat, de semmi konkrétat nem említ az írónő. Lehet, hogy barátok maradnak, lehet, hogy nem. Ezzel az infóval mit kezdjek? Happy endet akarok! Vártam volna még a végére valami aranyos befejezést mindegyik párocskának, ugyanis ez a zárókötete az egész sorozatnak, nincs több amiből ezt megtudhatnánk. Nem hosszan, csak pár oldalban, hogy megnyugodjon a lelkem, és el tudjam engedni a szereplőket, akik a négy könyv során annyira a szívemhez nőttek.
Viszont én az egész sorozatot AJÁNLOM. Könyvmolylétem egyik legjelentősebb olvasmánya volt, köszönöm neked ezt, Kata!
Karakterek:
Lilla: Szembeállítva a SZJG Rentai Renátájával, akivel ki lehetne űzni a világból, végre nem egy olyan főszereplőt kaptunk, aki magányosan olvasgat, játssza a szürke kisegeret, és várja, hogy minden az ölébe essen szó szerint. Lilla osztályban betöltött szerepét elég sok női olvasó megirigyelhetné, hiszen talán ő az a személy, aki összetartja a csapatot, vagyis eleinte így volt, aztán barátokká váltak mindannyian, de akkor is ő hozta őket össze. Mindenkivel jóban van, sokan szeretik, és nyugodtan használhatjuk rá a 'menő' kifejezést. És mint már említettem fentebb, megértettem az ő álláspontját is, mégis néha túl sok volt belőle. De maradjunk annyiban, hogy a végére megkedveltem.
Krisztián: Jahjjjj. Mit is mondhatnék még el róla, amit nem tettem? Nagyon szerettem az egész sorozaton keresztül. Mindenkinek egy ilyen Havasi Krisztiánt kívánok! Bár már elmúlt karácsony... Majd jövőre!
Borító:
Fu... Bűn ronda. Jelentsük ki. Nincs mit ezen körülírni és virágnyelven elmondani. Az egyetlen pozitívuma, hogy végre valahára a főhősnő haja VÖRÖS. Jesszus, ezt is megéltük. Nem ilyen barna, vagy olyan barna, hanem olyan, amilyennek a könyvben le van írva.
Összességében nézve a sorozat borítóit az évszakok jelennek meg előttünk. A Nyitótáncén a tél, a Ballépésekén a nyár, a Táncvarázsén az ősz, a Szívkeringőjén pedig a tavasz van ábrázolva. De míg a fiúnál minden alkalommal valahogy megjelenik a kosárlabda motívum, addig a lánynál semmi összefüggés nincs, ismétlem, még a hajszínük sem.
Alapjában véve az egész felállás imádni való, engem első pillanattól fogva levett a lábamról. Ez a tépett füzet motívum szerintem nagyon jól mutat, tükrözi a témáját is, olyan egyszerű, de nagyszerű, lehet még apróbb dolgokkal díszíteni, mint például az árnykosarasok minden köteten, vagy a kisebb tárgyak mint kitűző, lakat, levelek vagy virág. Viszont hangyányi hátulütői ennek is vannak. Míg az első kötetnél nem olyan vészes, csak egy kicsit lehet azt hinni a modellre, hogy kopasz, a tépés a másodiknál már majdnem leviszi a srác fejét, a harmadiknál teljesen jó, viszont az utolsónál a papírlap belemegy a fiú hajába, és elrondítja az egészet. Ráadásul legalább ugyanazoknak a modelleknek a különböző képeit használták volna... A szavazáson is a három borító közül képesek voltak a legunszimpatikusabban kiválasztani. Ha választanom kéne, nekem a Táncvarázs kötetének külseje tetszik a legjobban. :)
Összességében:
Elérkeztünk a Sulijegyzetek-sorozat utolsó kötetéhez, amit egyrészt imádtam olvasni, faltam a sorokat, nem bírtam letenni, sok új izgalmat hozott, mégis ez a véget jelenti. Annyi mindent adott nekem az évek során ez a négy könyv.
Egyszerűen imádtam.
Rossz belegondolni, hogy nem lesz több része, ezzel végleg lezárult a sorozat.
Mindenkinek ajánlanám a Sulijegyzeteket, aki egy gimis, romantikus történetre vágyik, tele fordulatokkal, szerelemmel, barátsággal. Egy jó könyvet szeretne a kezébe venni, amit nem tud letenni, mert várja a következő oldal.
Köszönöm, hogy átélhettem ezt a kalandot!
Oldalszám: 456
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: Zentai Márk, Havasi Krisztián, Szalay Kristóf, Szántó Jázmin
Kedvenc idézet:
"– Ákos megbetegedett. Elkapta az arrogancia maximus vírust.
– És megmondtad neki, hogy egy jó nagy pofon meggyógyítaná?"
Zenék a könyvben:
Extraságként összegyűjtöttem a könyvben szereplő zenéket, ezekből hoztam nektek egy csokrot, jó zenehallgatást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése