"Tessa Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét.
Tessára.
Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé.
Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek.
Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében.
Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba?"
Cassandra Clare regényei elvarázsolták a fantasy-rajongók minden korosztályát. Azzal a világgal, amelyet az árnyvilággal teremtett nekünk az írónő egy teljesen új kalandra hívott bennünket, én meg mindent eldobva szívesen csatlakoztam hozzá. A Végzet Ereklyéi sorozatnak vannak kiemelkedőbb és kevésbé kiemelkedő kötetei, azonban a Pokoli szerkezetek az a trilógia, amely engem teljes mértékben magával ragadott, és úgy érzem, bármikor képes lennék a kezembe venni és újraolvasni.
A hercegnő ott kezdődik, ahol az előző kötet abbamaradt. A harc folytatódik a Magiszter ellen, és az intézet lakói igyekeznek megküzdeni a Jemet sújtó betegséggel is. De hogy ne csak sok rossz történjen, esküvő közeledik, méghozzá Tessáé és az ifjú Carstairsé, azonban a versenyfutás az idővel mindennapos elemmé válik.
Annyira hihetetlen, hogy ennyi minden után még képes az írónő fordulatokat fordulatokra halmozni, elállítani az olvasója lélegzetét, és mégis teljes mértékben elvarázsolni. Újra belecsöppenni ebbe az univerzumba felért egy hatalmas utazással és kikapcsolódással, ilyenre pedig mindenkinek szüksége van. Nem akartam visszatérni a valóságba, örökké Willel, Jemmel, Tessával, Cecilyvel, a Lightwood fivérekkel, Charlotte-tal és a többiekkel akartam maradni, és egy lenni az intézetben élő árnyvadászok közül. Oh, milyen jó lenne, ha a történetek tényleg igazak lennének!
Beszippantott és nem eresztett el.
Izgalmas volt, mégis romantikus és szívszaggató.
Nehéz olyat mondani, amelyet az ezt megelőző értékeléseimben még nem olvashattatok akár az írónőről, akár a regényeiről. Mindegyik csodaszép és elkápráztató. Ahogyan A hercegnő is az volt. A Pokoli szerkezetekben azonban van egyfajta plusz, amelyet szerintem nagyon nehéz lesz Cassandra Clare-nek felülmúlnia a jövőben és az írói karrierjében. Annyira a szívemhez nőtt a történet, annyira olvasnék még a szereplőkről, azonban az, hogy a többi regényben is néhol felbukkannak megnyugtatja a lelkem.
"Legyél a szemem, ha az enyémmel nem láthatok. Legyél a kezem, ha az enyémet nem használhatom. Legyél a szívem, ha az enyém már nem ver többé."
Nem árulok el nagy titkot, ha megmondom, hogy a jó győzedelmeskedik, Mortmaint és terveit legyőzik, ezt követően azonban még maradt bő száz oldal a regényből, amelyet az írónő arra fordít, hogy elvarrja a Tessa-Will-Jem szerelmi háromszöget és végleg lezárja a trilógiát. Egyrészt szükség volt erre, mert A hercegnő nem csak a harc-szálakon hozott fordulatokat, hanem a szerelmi oldalán is sok változás éri a szereplőket. Szükség volt erre a száz oldalra, hogy megértsük a lányt, az érzelmeit, és belelássunk egy kicsit a jövőbe, amely teljességgel szívszorító hatást ért el nálam. Sírva engedtem el a trilógiát, annyira megszerettem. De szerencsénkre Cassandra Clare nem hagyta el az árnyvilágot, remélem, mihamarabb folytathatom az Árnyak urával a már megkezdett Gonosz fortélyok sorozatot.
A regény befejezése után érdemes egy pillantást, vagy esetleg többet vetni a végén lévő családfára, amely a három sorozat között egyfajta kapocs. A Végzet Ereklyéi elolvasása után olyan aranyos kis semmiségek tűntek fel, mint hogy bár Gabriel és Will utálják egymást, leszármazottaik legjobb barátok, parabatai-ok lesznek, vagy éppen a generációk, amelyek a kötetek között eltelnek. Imádom!
NAGYON AJÁNLOM minden fantasy-rajongónak a trilógiát, amely elvarázsol, megmelengeti a szíved és teljességgel rabul ejt.
Karakterek:
Nem csak a szálak hoztak fordulatokat a regénybe, hanem a karakterek változása is. Tessát összehasonlítva Az angyal első oldalain megismert lánnyal már alig találunk hasonlóságot. Az akkor félénk, magányos lány immár családra talált, szerelemre, megtudta, kicsoda is valójában és megtanulta használni az erejét. Will levetkőzte az álarcát, amelyet az egész első regény alatt viselt, de az utolsó kötetben megmutatta, mennyire csodálatos ember és parabatai. Nekem örökre ő marad a kedvenc árnyvadász-fiúm, habár Jemért is ugyanúgy dobog a szívem. Amikor a minap megkérdezte barátnőm, melyiket választanám, azt válaszoltam erre, hogy ez egy nagyon, de nagyon gonosz kérdés. Mindketten az olvasó szívéhez nőnek, bár tűz és jég a karakterük, mégis teljes mértékben megérthetjük Tessát, amiért mindkettőhöz húz a szíve.
"Az élet egy könyv, és még vagy ezer oldalt nem olvastam el belőle. Veled szeretnék elolvasni belőlük, amennyit csak lehet, mielőtt meghalok…"
A Lightwood-fivéreket említeném még meg, akik szintén hatalmas fejlődésen mentek keresztül, végül ők is megtalálták azokat, akikhez igazán tartoznak, és akiket a barátjuknak, kedvesüknek hívhatnak. Imádtam Gideon és Gabriel szerepét is a történetben, színt hoztak a regénybe.
Borító:
Őszintén, a régi és az új borító is csodálatosan gyönyörű, mégis a mostani kiadása engem teljesen lenyűgözött, és már csak nézni is nagy öröm. Annyira hihetetlenül szép, mint a benne rejlő csoda, amelyet Cassandra Clare ajándékozott nekünk.
Összességében:
Újra belemerülni az árnyvadászok világába az egyik legjobb dolog volt az elmúlt időszakban. Az írónő stílusa megragadó, csodálatos, ahogy a történet is. Egyszerűen az első oldalaktól kezdve az utolsókig megfogott, és nem eresztett el. Sarah J. Maas mellett Cassandra Clare az, akit a fantasy koronázatlan királynőjének nevezek, hiszen megérdemli. A Pokoli szerkezetek szerintem az írónő egyik legkiemelkedőbb írása, örökké a szívemben él az összes betűje. A szereplőit pedig van egy olyan érzésem, hogy egy jó ideig nem fogom még elengedni, ők is a szívem rejtekében élnek majd tovább.
Ajánlanám a fantasy és romantika rajongóknak, akik egy teljesen különleges világba szeretnének utazni, ezer új élményt szeretnének átélni és közben új barátokra lelni a szereplők személyében.
Oldalszám: 540
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: William Herondale, James Carstairs, Theresa Gray, Cecily Herondale, Magnus Bane, Gabriel Lightwood
Kedvenc idézetek:
"– Minden szívnek saját dallama van – mondta. – Te ismered az enyémet."
*
"Minden találkozás búcsúzáshoz vezet, és ez így lesz, amíg világ a világ. Minden találkozásban benne van az elválás szomorúsága, mint ahogy minden búcsúban benne van egy kevés a találkozás öröméből is."
*
"– Egész éjjel fent voltam, és lemásoltam a lényeges részeket. A nagy része amúgy is…
– Zagyvaság? – kérdezte Jem.
– Pornográf? – szólalt meg Will ugyanabban a pillanatban. – Vagy mind a kettő egyszerre. Nem hallottatok még pornográf zagyvaságról?"
*
"– Ismered az érzést, amikor egy könyvet olvasol, és tudod, hogy tragédia lesz belőle? Érzed, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látod, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudsz szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudod, sem az irányt megváltoztatni."
*
"– Az Angyalra, ez összezúzta Szophoklészt! – jegyezte meg Will, ahogy a féreg eltűnt egy görög templomra emlékeztető nagy építmény mögött. – Hát manapság már senki sem tiszteli a klasszikusokat?"
*
"– Nem vagyok okleveles balfék! – jelentette ki dühödten.
– Az oklevél hiánya aligha bizonyíték az intelligenciára – mormogta Will."
 |
| Mi más lehetne ez a csoda? |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése