Morgan Matson - Páratlan nyár

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"Sloane kirángatta Emilyt a csigaházából és egy teljesen más életszemléletet mutatott neki. Életük legjobb nyarára készültek, amikor Sloane egyszer csak eltűnt és csupán egy listát hagyott maga után. A listán tizenhárom feladat szerepelt, amelyekre Emily amúgy soha nem vállalkozott volna. De mi van, ha a feladatok teljesítésével Sloane nyomára bukkanhat? 

Almaszedés éjszaka? Persze. Elég könnyűnek tűnik. 

Táncolj hajnalig? Miért ne? 

Csókolj meg egy idegent? Őőő… 

Emily belevágott a váratlan nyári kalandba Frank Porter segítségével (ami szintén váratlan volt), hogy teljesítse az összes feladatot. Ki tudja, mire jön rá a végén.

Meztelen csobbanás? Várj! Hogy mi? 

Morgan Matson a kortárs ifjúsági irodalom legmagávalragadóbb, California Book-díjas szerzője, aki őszinte történeteket ír a családról, a barátságról és az első szerelemről."

Nyár közepe révén tombol a kánikula, azonban hogyan lehetne ezt jobban kiélvezni, mint egy elragadó könyv társaságában befészkelni magunkat az árnyékban elhelyezett fakanapéra? A napszakok változását pedig abból észleljük, hogy mozgatnunk kell a bútort, mert hirtelen a tűző napon találjuk magunkat. Ezen a júliusi délutánon én is pont így éreztem magam. Kényelmesen elhelyezkedtem egy jó nagy párnával az ülőgarnitúrán a Páratlan nyárral a kezemben, aztán arra lettem figyelmes, hogy az utolsó oldalakat olvasva a nap is tűnik el az égbolton a kertben nőtt fák mögött, a szél pedig bár kellemesen, de hideg levegővel nyaldosta a nyárias öltözékem miatt szabadon lévő bőrfelületeimet. 

Igaz, néhol találkozhatunk hasonló alaptörténettel kicsit mobidabb kivitelezésben, azonban amikor a Páratlan nyarat a kezembe vettem, egyszerűen az volt a célom, hogy kikapcsolódjak. Ezt pedig ez a regény teljességgel megadta. 

Emily és Sloane már két éve legjobb barátnők, bár a kettejük jelleme szinte az ellentéte egymásnak. Főszereplőnk a visszahúzódó lány, aki nem szeret a középpontban lenni, az emberek nem igazán veszik észre, egy buli kellős közepén leül egyedül egy fa tövébe inni az alibiból vett pohár sörét, közben pedig egyetlen fiatalnak sem tűnik fel a hiánya. Ezzel szemben Sloane egy jelenség, akitől még az idősebb fiúk is rögtön randit kérnek, minden szem rá szegeződik, amikor megjelenik valahol, mindig tudja, mit mondjon, nem blokkol le. Ennek ellenére Emily emlékképeiben egyáltalán nem tűnik úgy, mintha kihasználná az adottságait, nem vetkőzik ki magából a figyelem hatására. Viszont ő az a karakter, akiről mindenki beszél, de mi egészen a regény végéig nem találkozunk vele, csak főszereplőnk visszaemlékezéseiben jelenik meg néhányszor. Azonban Sloane hirtelen eltűnésével Emily abszolút elveszettnek érzi magát, esetlennek és értelmetlennek. Hiszen sok ideig minden lépése Sloane körül forgott, mindent együtt csináltak, ő pedig jól elvolt a saját komfortzónájában, a lányra mindig támaszkodhatott. Ha valami ezen kívül esett, barátnője elintézte. Egy váratlan levél és egy 13 pontos lista azonban a feje tetejére állítja Emily világát, és hogy megtalálja legjobb barátnőjét, akiről azóta sem kapott semmi hírt, eldöntötte, hogy végigcsinálja a Sloane által írt kihívásokat – amelyek kimondottan arra szolgáltak, hogy Emily szembenézzen a félelmeivel, ezzel bennünket is ösztönözve valamilyen szinten – abban bízva, hogy így a nyomára bukkanhat.

"Ő volt a legjobb barátom, az egyik felem, és ezen pár száz kilométer sem tud változtatni." 

Az elején nekem nagyon úgy érződött, mintha Emilynek nem lenne saját élete, hiszen két évig minden pillanata Sloane-éhez volt kötve, alig voltak momentumok, amelyeket egyedül töltött volna. Minden emléke a legjobb barátnőjéhez kapcsolódott, együtt éltek át megannyi élményt, mindenről a szőrén-szálán eltűnt lány jutott eszébe, amerre járt. Ez viszont néha már túl sok is volt., és bár sokáig nem találkozhatunk a karakterével, Sloane a legtöbbször emlegetett szereplő a könyvben.  Bevallom, az elején Emily karakterével nem tudtam megbékülni. Úgy gondolom magamról, én inkább a másik véglet vagyok, kissé szabadszájú és mindenféle hülyeségre képes, így nehezen tudtam a lány bőrébe bújni. Azonban később rájöttem, hogy a karakterfejlődéséhez hozzátartozott ez a fajta eltúlzott visszahúzódottság, amely őt jellemezte, hogy aztán a lista és a feladatok segítségével sikerüljön szinte egy teljesen más emberré válnia, viszont tetszett, hogy nem vetkőzött ki önmagából. 

Morgan Matsonnak sikerült egy különleges ifjúsági regényt alkotnia. Elbűvöli az olvasóját. 

Ahogy haladunk előre a regényben, úgy válik a történet is egyre izgalmasabbá. Emily karaktere is fejezetről-fejezetre fejlődik, egyre jobban sikerül megkedvelnünk, és már én mint olvasó is bátorítottam őt az egyes kihívásokra, de közben rettentő kíváncsi voltam, hogyan teljesíti a különböző pontokat. Persze a másik kérdés, amely az ember fejében gyökeret ereszthet: Vajon Emilyt elvezeti a lista Sloane-hez? És hol van a lány?

Azonban a kihívások nem csak a legjobb barátnőjéhez viszik egyre közelebb, hanem az iskola egyik legkiemelkedőbb diákjához is, Frankhez. Meglepetten tapasztaltam, hogy ebben a gimnáziumban az eddigi sok regénnyel ellentétben nem a badass rosszfiúké a nagymenő címke, hanem az okosoké. Azzal, hogy Frank Porter petíciókat indít állatok megmentéséért, a diákönkormányzat elnöke, attól még nem lett lúzer, hanem az elkötelezettsége miatt mindenki ismeri és tiszteli. Ez a nem hétköznapi elem pedig irtóra tetszett a regényben. Ennek ellenére míg Emily karaktere emberi formát öltött, addig Frank bár teljességgel szerethető, azonban annál inkább a hihetetlenebb részét képezi a történetnek, és pont emiatt nem vált a kedvenc szereplőmmé az olvasás során.

Egy szóval nem állítom, hogy a regény nem kiszámítható a szerelmi szál terén, vagy hogy Morgan Matson ezzel a könyvvel akarta volna megváltani a világot, azonban én vallom, hogy egy jó történet nem akkor jó, ha nem tudom előre, mi lesz a vége, hanem ha egy olyan utazást és élményt ad, amely az olvasása alatt kiránt a valóságból és minden más megszűnik körülöttem. A Páratlan nyár oldalain haladva pedig pont ez történt. 

Ezért is adom meg neki a maximális csillagszámot, mert ez tényleg egy tökéletes nyári olvasmány. Egy páratlan történet. 

Borító:

Bár sokan nem értenek velem egyet, sőt valamiféle petíció is indult azzal kapcsolatban, hogy a kiadó tartsa meg inkább az eredeti borítót, ami szintén gyönyörű, azonban nekem valamiért a hazai kiadású külső sokkal jobban tetszik. Meg is magyarázom. Ha belépsz egy könyvesboltba, ott rengeteg regény látványa tárul eléd. Ha csak éppen betévedsz, nézelődsz, nincs konkrét célod, az első, ami megfog, az a mű borítója. Azonban ha mind egyféle színösszeállításból áll, viszont van egy, ami kiemelkedik a többi közül, a rikító színei, a másság vonzza a tekintetet, így önkéntelenül is arra vetődik az ember, hogy elolvassa, mit rejt a borító. Szerintem nagyon átadja a regény hangulatát, ezért is örülök, hogy a polcomon tudhatom, és bármikor kivehetem... csak úgy megcsodálni.

Összességében:

A Páratlan nyár egy tökéletes olvasmány olyanok számára, akik egy délután ki akarnak kapcsolódni, ki akarják zárni a külvilágot egy könyv segítségével. Ugyanis a regény ha egyszer beszippant, onnantól kezdve nincs megállás.
Bár nem hibátlan történet a szó szoros értelmében, azonban ezek felett el tudok siklani, ugyanis azt adta, amire nekem éppen szükségem volt. Egy könnyed regényre, egy nyári kalandra.

Oldalszám: 432

Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Matthew Collins

Kedvenc idézetem:

"– […] Csak eszembe jutott az első éjszaka a Gyümölcsöskertben.
 – És? – kérdeztem. Próbáltam a beszélgetésre figyelni és nem arra gondolni, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz, és hogy a keze a derekamon van.
 – Csak annyira… furcsa voltál – mondta végül. – Mintha azt remélted volna, hogy majd senki nem vesz észre. Továbbra is az arcát figyeltem.
 – És most?
Rám nézett, és elmosolyodott.
 – Ragyogsz – mondta. Felemelte a kezét a derekamról, és kisimította a hajamat az arcomból. – Egyszerűen ragyogsz."