"Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról.
Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…"
Papp Dórát a Tükörlelkek sorozatával ismertem meg még könyvmolyságom elején, amelyben két különböző személyiségű tinilány – Kriszti és Orsi – szemszögén keresztül olvashatunk a gimnázium és a tinédzserlét nehézségeiről. Azonban amikor a világhálón megjelent a hír, hogy az írónő Bolyongó címmel jelenteti meg az új regényét, tudtam, hogy nekem el kell olvasnom. Ehhez az érzéshez pedig a csodálatos borító még jobban hozzátett, de erről bővebben majd inkább egy külön pontban írok.
A Bolyongó nem csak azért lett különleges, és jelentett egy nagy lépcsőfokot az írónő karrierjében, mert egyedi a története, hanem mert az egész férfiszemszögből íródott, méghozzá a főszereplő Szepes Norbiéból. Egy csepp kételkedés nem volt bennem, tudtam, hogy Dóra meg fogja ugrani e kihívás állította nehézségeket, és így is lett. Teljességgel belebújt Norbi bőrébe, és néhány sor elteltével már el is hittem, hogy ezt akár egy tizenkilenc éves tinédzser fiú is írhatta volna. Egyáltalán nem erőltetett, vagy keltene lányos érzést egy kis plusz káromkodással. Abszolút beleélte magát Norbi helyzetébe és életébe, amely a regény egy hatalmas pozitívuma. Ettől a gördülékeny stílustól az olvasója csak falja a sorait és képtelen letenni a kezéből. Ráadásul személyes kedvencem az egyedi, fejezetek előtti twitter-bejegyzések Míra privát profiljáról, amelyek által néhány kis gondolat erejéig az ő fejébe is beleláthatunk.
"Nem hittem volna, hogy találok egy lányt, akivel meg tudom osztani a csendet."
Ennek a regénynek nem lényege a gimi vagy a tinédzserkor nehézségeinek a bemutatása, sokkal több és összetettebb a témája a Bolyongónak, sok apróból tevődik össze: vallás, elfogadás, saját életút keresése, de megfér mellette egy adag társadalom-, ország- és oktatáskritika is. Norbi személyisége is különleges volt, más, mint a legtöbb férfikarakteré a könyvekben. Titokzatossága miatt minden egyes oldalt követően meg akartam fejteni. Vonzott, mint mágnes a vasat. Hiszen a múlt árnyai mindig ott lebegtek Norbi feje fölött, ezekből az elején csak néhány homályos utalást kap az olvasó, a kíváncsisága pedig hajtja tovább előre, tudni akarja, mi is történt valójában. Nem azt, amit mindenki állít. Emiatt is válik a regény hihetetlenül izgalmassá és kiszámíthatatlanná. Pont amilyen maga a főszereplő is.
Azonban a sok pozitívuma ellenére Norbi vált a regény egyik negatív részét képező darabjává is. Ezt a másságot, amely őt jellemzi, sokáig kellett emésztenem olvasáskor. Más értékrendet képvisel, mint én, más nézeteket, mint én, viszont nem emiatt nem sikerült igazán megkedvelnem. Hanem mert ezt a saját véleményét ő a regény többi karakterére is rá akarta erőltetni, és nem csak rájuk, úgy éreztem, mintha magára az olvasóra, ezzel együtt rám is. Szerintem ez nagyon elvakulttá tette őt, a beszélgetései szinte 100%-át a skandináv hitvilág és mitológia tette ki, mindenből képes volt Tyrt vagy Odint kihozni. Azt viszont kedveltem, hogy az írónő visszavezette ezt a nézetet, és megmutatta nekünk, olvasóknak is, honnan ered ez Norbiban. A karakterén érezhető volt, hogy más, mint a mai tizenkilenc évesek, tudom, hiszen benne élek, látom, milyenek azok a fiúk, akik engem körülvesznek. Sokuk ott áll ambíciótlanul, tervek és van hogy tudás nélkül az érettségi előtti utolsó percekben, és reménykednek a kettesben, ám Norbin azért érezhető volt, hogy van tehetsége és érdekli a történelem, nap mint nap hasznosítja az angol- és némettudását, azonban úgy tűnt, mintha a skandináv mitológiából megszerzett tudása mellett nem lenne semmi. Sőt nem érdekli más sem. Ezt pedig az utolsó lépése megkoronázta. Azzal elvetette a sulykot a szememben. Bár én nem vagyok egy világlátó típus, azonban nem értettem: A jövőjére nem gondol? Egyszer, talán csak évek múltán, de megunja ezt az életmódot, akkor viszont már nem fog tudni mihez kezdeni. A szüleit pedig alig éreztem élőnek. Mint egy gif, amelyre ha rákattintunk, megmozdul, amúgy meg egy szimpla kép. Az édesanyja dolgozott és sírt, az édesapja dolgozott és üvöltözött. Nem tudtam őket hova tenni.
"Lehet, hogy… ott van a titok nyitja a szemünk előtt, csak nem akarjuk észrevenni, mert olyan kényelmes belesüppedni a megszokottba."
Azonban néhány negatív pont ellenére is úgy éreztem, hogy a Bolyongó, amelynek ez a zseniális címe az olvasóban sokáig érlelődik, viszont csak a végére nyeri el a teljes értelmét, egy hatalmas előrelépést jelentett az írónőnek. A stílusa kiforrott lett, csodálatosan vezette a szálakat és sikerült egy teljesen egyedi történetet alkotnia. Remélem, minél hamarabb olvashatok még Dórától!
Borító:
Mikor először megláttam, rögtön elaléltam tőle. Gyönyörűre lett tervezve, az apró szimbólumok olvasás előtt csak szimpla tárgyak voltak, most viszont már mindent kötni tudunk valamihez. A tollakat, az azokba rejtett utalásokat, a tetoválást, a férfit, a kártyát, a farkast és a borító szélén és hátulján lévő rózsafüzért is. Csodaszép lett. Letisztult. A színei pedig teljesen passzolnak a főszereplő Norbihoz és magához a regényhez.
Összességében:
A Bolyongó egy rettentően jól kidolgozott és összeszedett történet, érezhető volt az eltelt évek változása, az írónő stílusa pozitív irányba fejlődött, elhitette velem, hogy tényleg egy fiú szemén keresztül látom a történéseket, nem volt erőltetett, sem mű. Már rögtön az elején magával ragadott.
Egyedi, különleges és erőteljes történet.
Sok pozitívuma mellett néhány negatívum is előkerült, azonban összességében nagyon ajánlom, hiszen egy olyan regény, amely megragadja az olvasóját és elgondolkoztatja a cselekményen. Tökéletes olvasmány egy árnyékban töltött délutánra!
Oldalszám: 424
Kiadó: Ciceró
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetek:
*
"El kell tévedni. Mit mondok mindig? El. Kell. Tévedni. Magadban. Aztán majd lehet visszamenni."
*
"Szerintem a tudásnak akkor van értelme, ha nem beléd verni akarják, hanem ha meg is akarod szerezni magadnak. Kell a motiváció, csak úgy ragad meg."
*
"Elnevettem magam – a nevetés a legjobb gyógyszer arra, hogy ne kezdj el bombaként ketyegni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése