Kresley Cole - Méreghercegnő

HANGULAT                                MOLY                                        2014

"A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes. A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort? Kiben bízhat Evie?”

A Méreghercegnő már a teremtéstörténet előtti idők óta a polcomon csücsül. De nem is emlékszem rá, milyen okokból is halogattam az olvasását. Hát mikre nem jó egy molyos kihívás? Ösztönöz, hogy a kezembe vegyek egy régóta rám váró  könyvet. Így majdnem 500 oldallal később nem bántam meg végül, hogy adtam neki egy esélyt, de be kell vallanom, hogy az elején igazán azt sem bántam, hogy ennyi ideig halogattam.

Kresley Cole neve több zsánerben is feltűnhet az olvasóknak. Van romantikus és erotikus műve is, de ezennel egy apokalipszis közeli világot tár elénk, amely nem egy hétköznapi fantasy történet, hanem megismertet minket a tarot-kártyák rejtélyes világával, és hogy mi lesz a vége annak, ha ezek a szereplők életre kelnek.

A szerző egy igen erőteljes kezdést tudhat magáénak ezzel a kötettel. Nem kertel, belecsap a közepébe. A hatalmas pusztulást követően egy lány lép be egy házikóba, ahol egy Arthur nevű ember várja. Hamar kiderül, hogy kevés pszichopatább könyvszereplő létezik a férfinál. Diáklányokon kísérletezik, ő a hibbant tudós, aki beleőrült az elhagyatottságba. Hogy rávegye a lányt a maradásra, felveszi a kedves álarcát, csábítgatja őt, és arra kéri, hogy mesélje el a történetét.

Így ugrunk vissza a Villanás előtti néhány napra, amikor Evie-t, az átlagosnak hitt népszerű diáklányt kiengedik az elmegyógyintézetből, ahová édesanyja küldte a nyári szünet idejére. Próbálja titokban tartani az iskolatársai előtt, mégis hol töltötte az elmúlt három hónapot, és közben igyekszik véka alá rejteni a szűnni nem akaró látomásokat és hangokat. Látszólag mindene megvan: csodaszép külsővel rendelkezik és pomponlányként a gimis hierarchia csúcsán egy hűséges pasival az oldalán tündököl. Kellhet ennél több? Mondjuk, hogy önmagát is normálisnak érezze. Ekkor azonban még nem is gondolt arra, hogy az élete fenekestül megváltozik a cajun fiú, Jackson Deveaux felbukkanásával, akivel már az első pillanatban fellobban a szikra köztük. De a Villanás után csak rá számíthat. Vagy talán rá sem?

"– A Császárnő játékban van – mondta. – Az Arkánumok érzik. Mintha zavar támadt volna az Erőben.
– Csillagok háborúja, Matthew? Ez most komoly?" 

Az eleje az ütős prológus után számomra lapos volt. Nem fogott meg, így nem is ragadott magával, és inkább filmeztem és sorozatoztam olvasás helyett. De egy hosszú kocsiút képes még egy ilyen rosszul induló könyvvel is összebarátkoztatni. Kezdetben nem éreztem magaménak a történetet, olyan távoli volt számomra, nem érintett meg érzelmileg. És ez az érzés 350 oldalon keresztül megmaradt, ami bőven a könyv felét képezi. Matthew megmentése jelentette a vízválasztót a történetben, amikor jobban beindultak az események, a tarot-kártya szereplői is több jelentőséggel bírtak, nem csak egy-egy álomképben jelentek meg, hanem oszlopos tagjaivá váltak a regénynek. Ekkor éreztem úgy, hogy végre történik is valami a sok mentek mendegélteken kívül, valami akció és fordulat is megjelenik hosszú idő után a kötetben, amit már nagyon vártam. Ezen a ponton érte el nálam a könyv, hogy le sem bírjam tenni, ekkor kezdett el belőlem érzelmeket kiváltani, hogy érdekeljen a szereplők sorsa, Jackson és Evie közt kialakult kapocs és a sok titok, amiket eddig teljes homály fedett.

Mígnem elértünk a könyv végéhez, ami felpezsdítette a véremet. De nem csak a szívritmusomat akasztotta ki, hanem abszolút felkeltette az érdeklődésemet, és rávett arra, hogy vágyjak a folytatásra. Kijelenthetem, hogy az utolsó 100 oldal rendkívül ütősre sikeredett! Azonban sajnáltam, hogy csak kevés időre kaptam meg azt, amire igazán vágytam.

Karakterek:

Jackson és Evie kapcsolata a regény folyamán rendkívül kacifántos és sokszor túlspilázott volt. A lány karaktere eleinte abszolút felszínes volt, persze valahol el kell indulni ahhoz, hogy a végére egy szerethető jellemet kapjunk, mégis sokáig számomra kissé antipatikus személyiség volt. Sajnáltam a családi háttere miatt, hogy az anyja inkább pszichiátriára küldte, mintsem megteremtette volna neki a biztos fészket, nem csodáltam, hogy Evie számolta vissza azt a napokat, amit kénytelen ott eltölteni. Az iskolában viszont kiteljesedhetett, élhette a hercegnői életét a tökéletes és gazdag pasijával az oldalán. Barátnője sokszor belerángatta mindenféle hülyeségbe, ennek ellenére viszont szerette őt. Mégis két szó jellemezte a regény során: féltékeny és gyámoltalan. A karaktere (ahogyan a könyv maga is) a legvégén teljesedett ki, amikor elfogadta a saját erejét és használni is kezdte azt. Ezen kívül végig folytatódott a szeretlek-is-meg-nem-is kapcsolata Jacksonnal, aki pedig a másik véglet. Sokszor vonzó a titokzatosság, de nála már túl keménynek éreztem ezt a tulajdonságot. A nők védelmezőjeként ismerszik meg a történetben, elmeséli a zord háttértörténetét, de a jelleme remélem, hogy a későbbiekben jobban kibontakozik majd. Matthew szótlansága sokszor nem csak Evangeline-t, hanem engem is próbára tett. Selenát igyekeztem megkedvelni, de mivel Evie szemén keresztül láttam a fejleményeket, nem igazán sikerült. Sok titkot rejteget és megérzéseim szerint nem mind vezet majd jóra. Finn, a Mágus karaktere viszont bár keveset szerepelt, annál többször nevettetett meg.

"– Hé, Finn, nem tudtam nem észrevenni, mennyire nyugodtnak tűnsz. 

Ahogy látszólag Mathhew-t sem zaklatták fel túlságosan a történtek. Az egyik deszkán kirajzolódó évgyűrűket tanulmányozta.

– Mert nyugodt is vagyok, szöszi.

– Annak ellenére, hogy ezek az emberek rabszolga-kereskedők vagy kannibálok?

– Á, csak egy kicsit eldurvult a lakógyűlés."

Borító:

A barna és az arany szín uralkodik a képen. Engem hamar elvarázsolt, a cím betűtípusa gyönyörű, örülök, hogy megtartották az eredeti változatot.

Összességében:

Bár sokáig porosodott a polcomon, eleinte nem bántam meg, hogy ez így történt. Nem ragadott meg a történet, a tarot-kártya, ami a különlegességét képezte a regénynek, vajmi kevésszer jelent meg a cselekményben. Legalábbis sok ideig. Nem került közel a szívemhez. Egy újabb disztópia próbálkozásnak tűnt, és egészen 350 oldalon keresztül az is volt. (Amit amúgy rettenetesen sajnáltam, mivel rengeteg jót hallottam már a sorozatról.) Azonban a maradék 100 oldal abszolút pörgősre sikeredett, akciódússá vált és kedvelhetővé. Amennyire nem akartam folytatni az elején, annyira vágyakozom most a második kötetre ebben a pillanatban.

Azoknak ajánlanám ezt a könyvet, akiket hívogat egy apokaliptikus világ, ahol a túlélés ösztöne hajtja a szereplőket. Egy jó kis kikapcsolódás egy hosszú utazásra.

Oldalszám: 474
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Finn

Kedvenc idézeteim: 

"– Miért vagy velem ilyen rendes?

– Nem vagyok. Csak azt akarom, hogy felülj a motoromra ebben a szoknyában."

*

"– Evangeline, addig csókollak, amíg görcsbe rándulnak a lábujjaid, és amíg egymásból lélegzünk.

Ez volt az ígéret…"

*

"– Miért iszol ennyit? – kérdeztem.

– Veled aztán jó beszélgetni! – mondta, de amikor látta, hogy várom a válaszát, folytatta. – Mondj egy okot, miért ne.

– Káros az egészségre.

– Szerinted olyan sokáig élek majd, hogy az alkohol káros hatásaiba fogok belehalni? Erre iszom egyet!"