"Mit kell egy nőnek magától értetődően feláldoznia gyermekeiért, családjáért? Mi az, amit még szülőként sem adhat fel? Megilleti a nőt az emberi méltóság joga akkor is, ha a méltóság fenntartásának a hűtlenség az ára? Mi tehet egy anya, ha csak két rossz lehetőség közül választhat?
Paige O'Toole-nak csak homályos emlékei vannak az édesanyjáról, aki akkor hagyta el őt, amikor Paige ötéves volt. Most, amikor művészi álmaiért és orvos szerelméért Chicagóba költözik, elhagyja apját, ám házasságkötése után anyjáról még halványan élő emlékei kétséget ébresztenek benne, hogy ő maga alkalmas lesz-e az anyaságra. Rájön, hogy ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel vállalhasson gyermeket, előbb fel kell kutatnia az édesanyját, és meg kell értenie, miért hagyta el őt.
A The New York Times könyves sikerlistáját másfél évtizede uraló Jodi Picoult legemblematikusabb írói eszköze a morális pánik ábrázolása. Szereplőit olyan krízishelyzetekben ismerjük meg, amelyekben nemcsak az ő sorstragédiájuk, de egy-egy általánosabb, társadalmi szintű konfliktus is értelmezhetővé, átélhetővé válik. A nők alávetettsége, az anyák kiszolgáltatottsága a modern társadalmak egyik feloldatlan feszültségforrása. A Szívverés tanulságos mai mese a szeretetről és a szabadságvágyról."
Jodi Picoult könyvei témáit tekintve mindig valamiféle tabut szólaltatnak meg, ez jelen esetben sincs másként. A Szívverés címből lehet következtetni, hogy ennek a műnek a középpontjában az anyaság valamint az anya-gyerek viszony áll, hiszen egy anya már akkor gondoskodik a gyerekéről, amikor annak megszólal az első szívverése.
Paige a múltja, az árnyai elől menekül el otthonából tizenévesen. Az apja rájött, hogy abortuszon esett keresztül, a tekintetében viszont nem harag, hanem annál sokkal rosszabb, csalódottság ült. Ezért, de főként önmaga miatt inkább elment, hogy új életet kezdhessen. Fiatal kora ellenére talál állást egy vendéglőben, és rajztehetsége miatt hamar felfigyelnek rá az oda betévedő vendégek. Köztük egy fiatal orvostanhallgató, Nicholas is. Nem tudja kiverni a fiatal, törékeny felszolgálólányt a fejéből, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a szülei nem rajonganának ezért a kapcsolatért. Hiszen nem egy rangból, társadalmi szintről valóak. Mégis minden olyan gyorsan történik, és a két fiatal esküvel pecsételi meg kapcsolatukat, és összeházasodnak, ami miatt a fiú szülei megvonják tőle a tandíjtámogatást, így egyedül kell finanszírozniuk a drága orvosi tanulmányokat. Vajon az anyagi gondokat is képes legyőzni a szerelem?
Jodi Picoult erre a kérdésre is válaszol, de ezért cserébe feltesz még néhányat, amire mi magunknak, olvasóknak kell választ lelnünk.
Paige, mikor várandós lesz, nem tudja kiverni a múltját a fejéből. Hogy az édesanyja 5 éves korában elhagyta őt és az apját, és új életet kezdett valahol, de elérhetőséget nem hagyott maga után. Az írónő és Paige is felteszi magának és nekünk a kérdést: Vajon őseink, szüleink döntései, esetleges hibái hatással vannak a mi jövőnkre? A döntésünkre? Életünk minden egyes pillanatára? A múlt megismételheti önmagát?
"Írj egy listát mindarról, amire képes vagy!, tanácsolta. Elvileg egy ilyen lista összeállítása után az ember jobb véleménnyel lesz saját magáról és a képességeiről."
Felvetődik a szülés utáni depresszió témaként, amikor az ember nem érez mást, csak fáradtságot, hiszen az anyaság 0-24 órában tart, egy nő figyelmét egész nap megköveteli. Paige-re is kisfia születése után rászabadul a bezártság érzése, problémáit, félelmeit pedig nem tudja megosztani az állandóan a klinikán, ügyeleten lévő férjével. Mikor a legnagyobb szüksége lenne a társaságra, akkor tör rá a kozmikus magány, ahonnan rabmadárként próbál kiszabadulni. Női olvasóként megértettem Paige érzéseit, döntéseit azonban nem. Szerintem rossz úton jár az, aki a múltban él. Ott állt előtte az új élet lehetősége, ő pedig elvetette azt.
Egy generáció eltelt, de a probléma megmaradt. Ez is jelzi a kérdés érzékenységét és aktualitását. Elgondolkodtatja az olvasót, interakciót vált ki belőle, hiszen önmagunknak kell választ keresnünk a könyv által feltett kérdésekre.
Mégis hiányoltam a történet felépítését. Nem éreztem az időintervallumok, a fejezetek közötti kohéziós, összetartó erőt, mintha három különböző történetből állna a könyv, aminek ugyanazok a főszereplői. És bár az idő telt, nem ismerhettük meg őket jobban, csupán felszínesen. Hiányoltam az írónőtől a már megszokott lélektaniságot, ami a karaktereken keresztül szólal meg, de mivel ők maguk sem teljesedhettek ki, nem csoda, hogy ezt nem tudták megadni nekem.
Amikor lopott óráimban leültem olvasni, és félretettem a tanulást, akkor teljesen beszippantott. Jodi Picoult a lehengerlő stílusát már második regényénél is megtalálta, de összehasonlítva későbbi könyveivel látszódik, mennyit fejlődött abban, hogyan is vezesse a történetét.
Borító:
A kiadó mindig csodaszép borítókat tervez a könyveinek, ez sem kivétel ez alól a kijelentés alól. A képen uralkodó lila szín abszolút illik ehhez a nyári hangulathoz. Eleinte azt hittem, hogy a kislány lesz Paige gyereke, de utólag rájöttem, hogy ő maga Paige.
Összességében:
Nagyon szeretem Jodi Picoult történeteit, mindig olyan történetet tár az olvasói elé, amiben problémák jelennek meg, méghozzá olyanok, amelyek aktualitásukat nem vesztették el. Ezennel az anyaság nehézségeit és döntéseit, jókat és rosszakat egyaránt megszólaltat az írónő, hiszen mindennek van fényesebb és árnyoldala is.
Ismét elgondolkodtatott az írónő, ahogyan eddig is tette. Feltettem magamnak a kérdést: Én milyen szülővé akarok válni?
Ugyanakkor bármennyire is élveztem a történetet, feltűntek hibák, amelyek lehet abból adódnak, hogy Jodinak első regényei közül való a Szívverés. Hiányoltam a karakterek kidolgozottságát, a történet rendezettségét, és úgy éreztem, az utolsó oldalakon számos újabb kérdést felvetett számos kérdés lényegében a mű tetőpontja. Zavart, hogy nem varrta el rendesen a szálakat, és ezzel nyitva hagyta magát a cselekményt.
A Szívverést azoknak ajánlanám, akik az írónő minden regényeire kíváncsiak, akiket érdekel, hogyan fejlődött a könyvei során, valamint azoknak, akik kíváncsiak egy nyílt és őszinte történetre a családról, házasságról, és arra: mégis mi történik a happy end után?
Oldalszám: 480
Kiadó: Athenaeum
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetem:
"Lassan felismertem, hogy bár a múlt árnyalhatja a jövőt, nem határozza meg azt. Ha ebben hinni tudok, akkor könnyebb lesz elengednem a vétkeimet."
Jodi Picoult könyvei témáit tekintve mindig valamiféle tabut szólaltatnak meg, ez jelen esetben sincs másként. A Szívverés címből lehet következtetni, hogy ennek a műnek a középpontjában az anyaság valamint az anya-gyerek viszony áll, hiszen egy anya már akkor gondoskodik a gyerekéről, amikor annak megszólal az első szívverése.
Paige a múltja, az árnyai elől menekül el otthonából tizenévesen. Az apja rájött, hogy abortuszon esett keresztül, a tekintetében viszont nem harag, hanem annál sokkal rosszabb, csalódottság ült. Ezért, de főként önmaga miatt inkább elment, hogy új életet kezdhessen. Fiatal kora ellenére talál állást egy vendéglőben, és rajztehetsége miatt hamar felfigyelnek rá az oda betévedő vendégek. Köztük egy fiatal orvostanhallgató, Nicholas is. Nem tudja kiverni a fiatal, törékeny felszolgálólányt a fejéből, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a szülei nem rajonganának ezért a kapcsolatért. Hiszen nem egy rangból, társadalmi szintről valóak. Mégis minden olyan gyorsan történik, és a két fiatal esküvel pecsételi meg kapcsolatukat, és összeházasodnak, ami miatt a fiú szülei megvonják tőle a tandíjtámogatást, így egyedül kell finanszírozniuk a drága orvosi tanulmányokat. Vajon az anyagi gondokat is képes legyőzni a szerelem?
Jodi Picoult erre a kérdésre is válaszol, de ezért cserébe feltesz még néhányat, amire mi magunknak, olvasóknak kell választ lelnünk.
Paige, mikor várandós lesz, nem tudja kiverni a múltját a fejéből. Hogy az édesanyja 5 éves korában elhagyta őt és az apját, és új életet kezdett valahol, de elérhetőséget nem hagyott maga után. Az írónő és Paige is felteszi magának és nekünk a kérdést: Vajon őseink, szüleink döntései, esetleges hibái hatással vannak a mi jövőnkre? A döntésünkre? Életünk minden egyes pillanatára? A múlt megismételheti önmagát?
"Írj egy listát mindarról, amire képes vagy!, tanácsolta. Elvileg egy ilyen lista összeállítása után az ember jobb véleménnyel lesz saját magáról és a képességeiről."
Felvetődik a szülés utáni depresszió témaként, amikor az ember nem érez mást, csak fáradtságot, hiszen az anyaság 0-24 órában tart, egy nő figyelmét egész nap megköveteli. Paige-re is kisfia születése után rászabadul a bezártság érzése, problémáit, félelmeit pedig nem tudja megosztani az állandóan a klinikán, ügyeleten lévő férjével. Mikor a legnagyobb szüksége lenne a társaságra, akkor tör rá a kozmikus magány, ahonnan rabmadárként próbál kiszabadulni. Női olvasóként megértettem Paige érzéseit, döntéseit azonban nem. Szerintem rossz úton jár az, aki a múltban él. Ott állt előtte az új élet lehetősége, ő pedig elvetette azt.
Egy generáció eltelt, de a probléma megmaradt. Ez is jelzi a kérdés érzékenységét és aktualitását. Elgondolkodtatja az olvasót, interakciót vált ki belőle, hiszen önmagunknak kell választ keresnünk a könyv által feltett kérdésekre.
Mégis hiányoltam a történet felépítését. Nem éreztem az időintervallumok, a fejezetek közötti kohéziós, összetartó erőt, mintha három különböző történetből állna a könyv, aminek ugyanazok a főszereplői. És bár az idő telt, nem ismerhettük meg őket jobban, csupán felszínesen. Hiányoltam az írónőtől a már megszokott lélektaniságot, ami a karaktereken keresztül szólal meg, de mivel ők maguk sem teljesedhettek ki, nem csoda, hogy ezt nem tudták megadni nekem.
Amikor lopott óráimban leültem olvasni, és félretettem a tanulást, akkor teljesen beszippantott. Jodi Picoult a lehengerlő stílusát már második regényénél is megtalálta, de összehasonlítva későbbi könyveivel látszódik, mennyit fejlődött abban, hogyan is vezesse a történetét.
Borító:
A kiadó mindig csodaszép borítókat tervez a könyveinek, ez sem kivétel ez alól a kijelentés alól. A képen uralkodó lila szín abszolút illik ehhez a nyári hangulathoz. Eleinte azt hittem, hogy a kislány lesz Paige gyereke, de utólag rájöttem, hogy ő maga Paige.
"Mégis mi történik pontosan úgy, ahogy azt az ember eltervezi? Az életet nem lehet előre eltervezni. Az életet élni kell."
Összességében:
Nagyon szeretem Jodi Picoult történeteit, mindig olyan történetet tár az olvasói elé, amiben problémák jelennek meg, méghozzá olyanok, amelyek aktualitásukat nem vesztették el. Ezennel az anyaság nehézségeit és döntéseit, jókat és rosszakat egyaránt megszólaltat az írónő, hiszen mindennek van fényesebb és árnyoldala is.
Ismét elgondolkodtatott az írónő, ahogyan eddig is tette. Feltettem magamnak a kérdést: Én milyen szülővé akarok válni?
Ugyanakkor bármennyire is élveztem a történetet, feltűntek hibák, amelyek lehet abból adódnak, hogy Jodinak első regényei közül való a Szívverés. Hiányoltam a karakterek kidolgozottságát, a történet rendezettségét, és úgy éreztem, az utolsó oldalakon számos újabb kérdést felvetett számos kérdés lényegében a mű tetőpontja. Zavart, hogy nem varrta el rendesen a szálakat, és ezzel nyitva hagyta magát a cselekményt.
A Szívverést azoknak ajánlanám, akik az írónő minden regényeire kíváncsiak, akiket érdekel, hogyan fejlődött a könyvei során, valamint azoknak, akik kíváncsiak egy nyílt és őszinte történetre a családról, házasságról, és arra: mégis mi történik a happy end után?
Oldalszám: 480
Kiadó: Athenaeum
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetem:
"Lassan felismertem, hogy bár a múlt árnyalhatja a jövőt, nem határozza meg azt. Ha ebben hinni tudok, akkor könnyebb lesz elengednem a vétkeimet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése