Ludányi Bettináról tudom, hogy mindig nagy hangsúlyt fektet az írásaiban az izgalmak és a mozgalmas cselekmény mellett a lélektanra. Ez a regényeit a szememben teljesen különlegessé varázsolja, és ezáltal tudom, hogy nem csupán egy kiszámíthatatlan nyomozás részese lehetek, hanem fejlődhetek emberileg is. 2017-ben jelent meg az első könyve, Az egyetlen menedék a Colorcom Mediánál, de a Meghasadt valóság óta az Álomgyár kiadó csapatát erősíti. Hamarosan pedig immár 10. kötete jelenik meg, melynek a címe: Festménybe zárt lelkek. És most lássunk bele ennek a különleges szerzőnek a műhelytitkaiba!
Ludányi Bettina
Tizennégy voltam, amikor elkezdtem. Az első
„könyv”, amit írtam, egy mese volt. Nem volt túl hosszú, az én szívemnek mégis
kedves. :) Utána, mivel leginkább fantasy könyveket olvastam, elkezdtem ilyen
témájú történeteket képernyőre vetni. Jó érzés volt megalkotni valamit. Akik
régóta követnek, azok tudják, hogy van is egy kész mű, egy romantikus fantasy a
„fiókban”.
Az egyetlen menedék volt az első olyan történet, ami igazán beszippantott. Nem gondoltam volna, hogy regény lesz belőle, az volt a fejemben, hogy felteszem a netre vagy csinálok neki egy blogot. Aztán végül elültették a fejembe a gondolatot… Így jelent meg az első regényem, azóta pedig nincs megállás.
2.) Mondhatjuk, hogy a krimi szerelmese vagy? Hiszen a legtöbb regényed középpontjában egy izgalmas nyomozás áll. Hogyan találtál rá erre a zsánerre?
Azt szerettem a fantasy regényekben, hogy minden úgy pörgött. Olvastam romantikus történeteket is, de azok nem vettek le úgy a lábamról. Mindig egyértelmű volt, mi lesz a vége a sztorinak. Aztán ráakadtam a krimi műfajára, és kezembe került néhány nagyon jó könyv is. Azóta leginkább krimit, horrort és pszichológiai thrillereket olvasok, de igen, a krimi a kedvencem.
Az egyetlen menedék is már nyomozós volt, aztán jött a Mennem kell, a Meghasadt valóság, a Függőség sorozat, amik picit más műfajúak. Viszont a Nyomodban és a Mögötted! szintén krimik egy kis lélektani beütéssel. Valahogy magamra találtam ebben a műfajban, viszont csakis a lélektani vonallal karöltve alkotok.
3.) Valóban találhatunk mindig a regényeidben mély, pszichológiai témákat, melyekről szükséges is beszélni. Olvashattunk már általad alkoholizmusról, különböző függőségekről, a múlt sötét árnyairól, abúzusról, manipulációról, de nyomon követhettük azt is, milyen felnőttkori nehézségek következnek a gyermekkori atrocitásokból. Miért vált számodra fontossá az, hogy lélektani töltettel egészítsd ki az amúgy izgalmas, bűnügyi történeteidet?
Mindig is érdekelt a pszichológia és a lélektan. Szívesen olvastam magazinokat, könyveket és néztem dokumentumfilmeket is a témában. Innen jött az ötlet, hogy ha már ennyire rajongok érte, akkor ezt a sok mindent csinálhatom kutatómunka címszó alatt is. :) Én úgy érzem, hogy a lélektani vonal megfűszerezi a történeteket. Másrészt mindig vannak olyan olvasók, akiktől hosszabb, mélyebb tartalmú leveleket kapok arról, mennyit adott nekik egy-egy ilyen regény. Legutóbb egy kedves barátom üzent, hogy a Mögötted! elolvasása nagyon sokat adott neki, mert volt már része manipulációban.
4.) A legújabb regényed címe: Festménybe zárt lelkek. Hogyan viszonyulsz ehhez a művészeti ághoz? Van kedvenc festményed?
Kiskoromtól kezdve festettem, rajzoltam, az általános iskolában szakkörre is jártam. A középiskolában nem foglalkoztam vele túl sokat, de az egyetemen ismét visszataláltam a festészethez és sokat alkottam. Lenyűgöz a festők munkássága, de nincs kedvenc festményem.
Izgalmas volt. Ebben sokat segítenek a dokumentumfilmek és a könyvek, amiket a témában olvasok. A karaktereim mindig kiszakítanak egy kicsit a valóságból, és teret adnak annak, hogy egy rövid időre valaki más lehessek. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok elégedett magammal vagy az életemmel, mindössze izgalmas néha kiszakadni a valóságból.
6.) Ám sokszor nemcsak a főhősök, de ellenfeleik szemszögét is felveszed. Melyik jelent nagyobb kihívást? Miben más a gonosztevő oldaláról írni, mint a morálisan jó megtestesítőjéből? Mennyiben terhel meg ez téged mint embert?
Valójában a gonosztevő oldalát jobban szeretem. :) Nem véletlenül lett a Festménybe zárt lelkekben az egyik szemszög a gyilkosé. Kihívás mélyen belehelyezkedni a karakterekbe, de én pont ezt imádom benne. Megannyi kérdés volt és van még mindig a fejemben arról, hogyan válik valaki ilyenné. Alternatív válaszok vannak, de hogy valójában mi jár egy-egy gonosztevő fejében, azt csak ő tudja. Egyszerre izgalmas és érdekfeszítő a „velük való munka”.
Nem terhel meg emberileg, pedig nagyon érzékeny lélek vagyok. Talán azért, mert hiába tudom, hogy vannak ilyen emberek, a történeteim nem valóságosak. Sokkal jobban elvisz a lélektani vonal, a történet fonala, hogy egyben legyen, a karakteralkotás, a helyszín, a hitelesség és a többi. Viszont amikor tudom valamiről, hogy igaz történet alapján készült, például egy regény vagy egy film, az azért meg szokott érinteni.
7.) Milyen volt a kooperáció Sienna Cole-lal? Hogyan született meg a Nőiségnapló ötlete, és hogyan készítettétek el?
Nagyon jó volt. Gördülékeny, könnyed. Nagy közöttünk az összhang mindenben. Szinte hihetetlen. Amikor megismerkedtünk, két dolog volt, ami szemet szúrt, hogy közös bennünk: a pszichológiai témák, illetve az önfejlesztés iránti szenvedély. Volt egy-két pontja az életünknek, ahol az önismereti utunk keresztezte is egymást, innen jött az ötlet.
Olyan eredményeket és változásokat tapasztaltunk mindketten, ami helyre tette az életünk különböző területeit, a lelkünket és a gondolkodásmódunkat. Én teljesen más ember lettem, a lehető legjobb értelemben, mint akár egy éve voltam. Szóval azt mondtuk… Oké, ezt minden nőnek meg kell tapasztalnia.
Igazából nagyon egyszerűen. :) Mikor mi kelti fel éppen az érdeklődésemet lélektanilag.
9.) A Mennem kell c. regényedben Barcelonába, a Meghasadt valóságban Nápolyba, a Függőség duológiában pedig Páfosz szigetére utazhatunk. Hogyan döntöd el, milyen környezetben fog játszódni az adott történeted?
Volt egy ilyen időszakom, amikor szerettem olyan helyekről írni, ahol jártam. Az utóbbi két évben nem voltam sehol, így ez a vágy elsikkadt. Viszont idővel szeretnék kijönni majd egy olyan regénnyel, ami szintén egy olyan helyen játszódik, amit testközelből ismerek. Szeretem az élményeket megosztani másokkal.
10.) Nehéz elengedni egy történetet, egy-egy karaktert, miután végeztél az adott könyvvel?
Vagy miután végeztem az adott karakterrel…?
:D Bocsi, ezt nem tudtam kihagyni.
Igen, picit keserédes elengedni a
történeteket és bizonyos karaktereket is. Nikit, a Függőség-sorozat főhősnőjét
nagyon kedveltem, Bella, a Mennem kell főszereplője is a szívemhez nőtt, és
persze Caroline (Mögötted!, Festménybe zárt lelkek) is nagy kedvencem lett.
Johnról már nem is beszélve. Ő ugye a Festménybe zárt lelkek gonosztevője.
Nekem őket volt a legnehezebb elengedni: Johnt meg Caroline-t. Ez a
lezárás az én lelkem is megviselte, ahogy talán az olvasókét is meg fogja.
11.) Miben változott meg az életed a könyvkiadást követően? Milyen érzések kavarogtak benned, amikor az első könyvedet vetted a kezedbe, és most, hogy hamarosan a 10. köteted (a Mennem kell új köntösét is beleszámolva) jelenik meg?
Sok minden megváltozott. Alapvetően egy introvertált embernek tartottam magam (és most is erősebb ez a részem), viszont a könyvek megjelenésével nyitnom kellett. Furcsa volt, de jó érzés, mert nagyon jó kapcsolatok alakultak ki, megismertem új embereket (olvasókat), akik fontosak nekem. Elképesztően sok szeretetet kapok, amit még mindig nehéz felfogni. :))))
Amikor Az egyetlen menedék a kezembe került, csak néztem és néztem… El sem hittem, hogy ott van. Nem akartam letenni egy pillanatra sem. Ez az élmény még mindig körüllengi a megjelenéseket. A mai napig imádom a kezembe venni a regényt. Szinte hihetetlen, hogy több mint fél évig a laptopon létezett, aztán végül fizikailag is a kezembe vehetem. Minden könyvemet nagy becsben tartom.
12.) Számodra mi a legjobb dolog abban, hogy író lettél?
A kapcsolatok. Szuper emberek vesznek körül, és a kiadónál ismertem meg Zsófit is (Sienna Cole), akivel nagyon jó barátok lettünk. Az olvasókról már nem is beszélve! Nincs napi kontakt velük, de egy-egy poszt, komment, üzenetváltás erejéig össze-összetalálkozunk, csevegünk, hülyéskedünk. Nekem ez nagyon sokat ad.
És jó érzés látni a visszajelzéseket is. Leginkább azokra gondolok, amikben egyértelműen kifejtik, hogy adott nekik valamit egy-egy regényem. Volt, aki azt írta, hogy így vészelte át a szakítását, volt, akinek a saját problémájában segített, volt, akinek lelki szinten adott. És most a regényekről van szó. A Nőiségnapló, ami meg önismereti könyv, számtalan ilyen visszajelzést kap. „Még egyetlen könyv sem vitt ilyen mélyre, a barátnőmmel kezdtem el, együtt fejlődünk, sokat adott…” Több ilyen visszajelzés jön rendszeresen, és ez örömmel tölt el. Szeretek adni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése