Baráth Viktória Szabadon-sorozatának második kötetében a varázslatos Indiába utazunk, ahol nemcsak a gyönyörű tájak, hanem a gyötrelmes emberi sorsok is gondolkodásra késztetnek."
A napfény földje egy rendkívül elgondolkodtató és lélekig hatoló alkotás volt, mely új perspektívából mutatja be az olvasónak a világot. Baráth Viktória mesterien bánt a betűkkel, ám úgy fejezte be az első kötetet, hogy utána egyenesen szomjaztuk a folytatást.
Elizabeth Carrington, az elkényeztetett és törtető üzletasszony egy afrikai utazás során szembesült a világ másik oldalán élők megpróbáltatásokkal teli, nyomorúságos hétköznapjaival. Felnyílt a szeme, és immáron már csak egy dolog vezérli: hogy segítsen a rászorulókon. De egy váratlan fordulat mégis hazahívta Angliába, így maga mögött kellett hagynia mindazt, amit és akit szeret. Ám amikor nem gondolná, visszacseng a múlt, és Elizabethnek döntenie kell: az eszére vagy a szívére hallgat.
A nő egy forgatócsoporttal Indiába utazik, hogy bemutassák az ott élők mindennapjait. A cél a jóléti társadalom szembesítése mindazzal a szenvedéssel és tragédiákkal, ami a szubkontinensen általános. A napfény földje elejéhez képest Liz hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül - sokkal empatikusabb és önzetlenebb személlyé vált, és feladatának érzi, hogy mások is betekintést nyerjenek India valóságába. Ám sokszor még az ő lelkét is összetörik a látottak. Ahogyan a kereskedelem kihasználja a manufakturális dolgozókat, a betegellátás hiánya, a női életutak és a kényszermunka, mely sokszor emberéleteket követel. Ugyanakkor Baráth Viktória nemcsak empátiára tanít A lótusz virágában, hanem egy teljesen új és egzotikus kultúrával is megismertet. Így nem éreztem a történetet sötétnek és borúsnak, mert bemutatta az ország másik végletét is - egy igazi indiai esküvőt, az ottani vallást és a szerzetesek falak mögötti életét. Napvilágot látott a két ellenpólus: a gazdag kultúra és hétköznapi szegénység.
"A világon mindenkinek ugyanannyi idő adatik,hiszen minden nap huszonnégy órából áll,az pedig csak rajtunk áll,hogy mit hozunk ki belőle."
De vajon rátalál még Elizabethre a szerelem? A nő legnagyobb meglepetésére a gimnáziumi szerelme, Liam is velük tart az indiai utazásra. A férfi semmit sem változott, az évek múltával is ugyanolyan jóképű maradt és a kettejük közötti szikra szemmel látható, ugyanakkor barátságnál többet mégsem ígérhetnek egymásnak. Liz ugyanis a szíve egy darabját már Elefántcsontparton hagyta...
A lótusz virága nemcsak a kötet címe, de a filmé is, melyet Liz és csapata Indiában forgattak. A lótusz a buddhizmusban az újjászületés jelképe, ami körüllengi a történetet. Gyönyörű metaforája mindannak a külső-belső utazásnak, melyen Elizabeth keresztülmegy, és amit megtapasztal India vidékén. Szembe kell néznie a félelmeivel ahhoz, hogy megtalálhassa az igazi boldogságot. Vajon elég bátor hozzá, hogy ezt megtegye?
Borító:
Baráth Viktória regényei mind szemet kápráztatóak. A napfény földje után most A lótusz virágának is gyönyörű a borítója, és teljesen illik a tartalmához. A felépítése azonos a korábbi résszel: felül egy szemtől lefelé mutatott nőalak, alul pedig a vidékre jellemző jegyek láthatóak. Ez esetben Indiát idézi meg az alsó része a képnek - ráadásul sosem gondoltam volna, hogy a lila és a narancssárga együttese passzolhat ennyire egymáshoz!
Összességében:
Ez a könyv nem vérpezsdítő akciókról szól, és nem is mesél el egy őrülten romantikus történetet. A lótusz virága az emberiség egy szegletét mutatja be, ahol a gazdagság-szegénység dichotómiája uralkodik. Elizabeth Carrington kiszakadva régi, nyugis életéből egy újabb kalandban vesz részt, ami szembesíti a valósággal. Az éhezéssel, a kilátástalansággal és a halállal.
Baráth Viktória egy külső-belső utazásra hívja az olvasóit, melyet Lizzel közösen tesz meg. Tanít, miközben kikapcsolódást nyújt. Kell ennél több egy nyári délutánra?
Oldalszám: 290
Kiadó: Álomgyár
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:
"Csodálom a természetet. Sosem adja fel, bármilyen harcról is legyen szó."
*
"Néha a szavak feleslegessé válnak. Ilyenkor csak a tettek beszélhetnek igazán."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése