"A csuklójukat összekötő vörös szalag élő sebként fénylett.
🕮🕮🕮
A Menő Könyvek egy szuper olvasói dobozzal készült nekünk - amelyben Laura Steven: Our Infinite Fates - Végtelen sorsunk rejlett és szuper, hasznos ajándékokat mellékeltek nekünk hozzá, mint egy levelet az írónőtől, egy könyvhöz passzoló jegyzetfüzetet és egy matricát a két főszereplőről. Könyvjelzőül a kötetbe tűzött vörös szalagot használtam, ami egyszerre könyvjelző vagy karkötő, ahogy szeretnénk, ráadásul ez a szimbólum már rögtön az első oldalon is megjelent. Egy vörös szalag, mely összeköti örökre a két fiatal életét.
Evelyn már sok száz vagy ezer életet megélt, de mindegyikben a 18. születésnapja előtt megölte őt Arden, aki minden életükben új arc mögé rejtőzik, Evelyn pedig arra lett kárhoztatva, hogy minden ember - akár lány, akár fiú - mögött Ardent, a gyilkosát sejtse. De kapcsolatuk nem ilyen egyszerű, hiszen egykoron szerelmesek voltak, majd egy átok nyomán lett egyikükből gyilkos, másikukból áldozat. De a jelenben Evelyn egy olyan lány bőrében van, akinek a húga súlyos beteg, és ő az egyetlen, aki tudna rajta segíteni, ám ehhez életben kell maradnia elég ideig, minimum addig, amíg az őssejteket leveszik tőle. Vajon Arden ebben az életben megkegyelmez neki?
Mindeközben a történet szálai ugrálnak az évszázadok között, újabb és újabb életbe kapunk betekintést, miként is élt Evelyn és Arden 2022-ig. Az emlékeik minden alkalommal megmaradnak, nem törlődnek - hogy ez pozitívum vagy negatívum, abban nem vagyok teljesen biztos.
A regény az utolsó száz oldalára kellően felgyorsul, próbál magyarázatot szolgáltatni mindenre, ami addig történt, de talán csak még jobban megkavarja azt. Határozottan meglepett, nem láttam jönni ezt a fajta fordulatot, mégsem éreztem a helyét ebben a történetben.
Borító:Összességében:
Laura Steven kötete, a Végtelen sorsunk egy különleges időgép az ifjúsági irodalomban. Evelyn és Arden kapcsolata több ezer évre nyúlik vissza, és minden életben megtalálják egymást - de minden életen az egyikük megöli a másikat. Érdekes koncepció, mely már magában hordozza a fordulatot: a sok kudarc után miért a jelen idősíkjában következik be a változás? Válhat a gyilkos ösztön fölött uralkodóvá a szeretet? Számos érdekes kérdést megfogalmazhatunk a kötet olvasása során, ugyanakkor úgy éreztem, hogy a regény elmarad a lehetőségeitől, és az az érzelmi világ, melyet indokoltnak éreztem ábrázolni, az olvasó képzeletére lett bízva.
Azoknak ajánlanám a könyvet, akik hisznek a lelki társ fogalmában és az életeken át összekötő szerelemben.
Oldalszám: 473
Kiadó: Menő Könyvek
Beleolvasó: x
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:
"Nem akarom szimfóniánkat egyetlen hangjegyre szűkíteni."
*
"A szíve kísértetház, amely köré maga ásott árkot."
*
"A csuklójukat összekötő vörös szalag élő sebként fénylett."
Nyereményjáték
Ebben a játékban most nincs más dolgotok, mint megkeresni a két főszereplő csuklóját összekötő vörös szalagot és a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik szó alatt rejtettük el.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A turné állomásai:
04.14. Csak olvass!
04.16. Ambivalentina
04.18. Kelly és Lupi olvas
04.20. Fanni's Library
04.22. Kitablar
04.24. Könyv és más
04.26. Hagyjatok! Olvasok!
04.28. Utószó
04.30. Spirit Bliss Sárga könyves út
05.02. Sorok Között
05.04. This is my (book) universe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése