Alison Espach Induljon a nászmenet című regénye – amelyben a harsány nevetésre fakasztó, már-már abszurd humor és a romantika egyformán megjelenik – finoman térképezi fel azokat a kacskaringós utakat, amelyek olyan helyekre visznek, ahol még képzeletben sem jártunk, és a váratlan találkozásokat, amelyek miatt újra kell terveznünk az útvonalat."
Alison Espach könyve külfödön hatalmas sikert aratott, sőt Goodreads Choica Awards győztes is a kategóriájában. Az Athenaeum kiadónak hála a magyar olvasók is olvashatják a könyvet. Tartsatok Phoebevel Cornwall Innbe és a bloggereinkkel, ha pedig mellétek áll a szerencse nyerhettek egy példányt a kötetből!
🕮🕮🕮
Alison Espach díjnyertes regénye egy véletlennek köszönhetően akadt a kezembe. Nagyon kortárs jelenségeket és problémákat jár körül, mindezt egy középkorú, elvált nő szájába adva, aki véletlenül egy esküvő kellős közepébe csöppen.
Phoebe Stone - ami mint kiderült, a volt férjének a vezetékneve - éppen becsekkol egy newporti szállodába, amikor is azzal szembesül, hogy egy egyhetes lagzi potyautasa lett. De ő nem ünnepelni érkezett, hanem azzal a céllal foglalt szobát, hogy túladagolva magát véget vessen az életének. Amikor ezt a menyasszony megneszeli, elhatározza, hogy nem hagyja, hogy egy ilyen esemény belerondítson az esküvői hetébe. Habár Phoebe nagyon könnyedén és lazán beszél arról, mire készül, úgy érzi, az élete megfeneklett: hiszen a férje megcsalta, megalázta és elhagyta, miután évekig próbálkoztak közös gyerekkel, de a nő többször elvetélt ez idő alatt. Most Phoebe engedélyez magának egy utolsó luxust, és itt találkozik Lilával és Garyvel, akik mégis megmentik attól, hogy önkezével vessen véget az életének.
Lila eleinte csak önérdekből akadályozza meg Phoebe öngyilkos akcióját - tényleg nem akarja, hogy a tökéletes hetébe egy haláleset belerondítson. Megpróbál barátnő módjára helyt adni neki az esküvői eseménysorozatokon, hátha ettől lefoglalja kellően annyira, hogy még az életre szóló igenje előtt dobja fel a talpát. Nem is gondolja, hogy a véletlennek köszönhető nőből válik a tulajdonképpeni legjobb barátja, akire valóban lehet számítani a nehéz időszakban, és aki akkor is mellette áll, ha az állítólagos barátnők cserben hagyják.
Az Induljon a nászmenet nagyon mély témákat jár körül laza, könnyed hangvétellel, ami miatt talán egy kicsit szatirikusnak is nevezhető. Az ún. tökéletes élet karikatúrája. Hiszen a tökéletes élet a pártalálásról, a családalapításról szól, a tökéletes munkahelyről, és ebbe nincs belekalkulálva a meddőség, az öngyilkosság, a magány, vagy az ellentéten alapuló kapcsolatok. Ebben a történetben viszont semmi sem úgy funkcionál, ahogyan kellene neki - se ember, se tárgy. Talán ebben áll a regény díjszerzése: szembe mer szállni a társadalmi elvárásokkal és a társadalmi nyomással, és esélyt ad a valódi életnek, amely kiszámíthatatlanságában és tökéletlenségében tökéletes.
Borító:
A regény borítója azt ábrázolhatja, hogy mi is van tulajdonképpen a mögött: jól vagyok. Bár látszólag Phoebevel minden rendben, egy luxus hotelszobában akar véget vetni az életének. Összecsapnak a feje fölött a hullámok - ahogyan azt a képen is láthatjuk. A barna és a kék letisztultan simulnak egymáshoz, ebből a pezsgő zöldje emelkedik ki egyedül.
Összességében:
Alisonn Espach regénye egyfelől egy szatirikus görbe tükör az ún. ideális élet víziójáról, ugyanakkor egy komoly írás a felszín alatt megbúvó depresszióról és magányról, melyből olykor csak egy véletlen ránthat ki. Phoebe Stone egy esküvői hétbe csöppen a Cornwall Innbe lépve, és hamar kiderül, hogy rajta kívül minden szállóvendég az eseményre hivatalos. De így hogyan vigye véghez a tervét, amiért elutazott egy messzi hotelbe?
Azoknak ajánlom, akik szeretik a könnyed hangvételű, de súlyos mondanivalójú történeteket.
Oldalszám: 500
Kiadó: Athenaeum
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:
"– Arra akarok kilyukadni, hogy egy történet nem csak attól lehet szép, hogy jó a vége. Hanem attól is, ahogy megírták."
*
"Sőt, az élet már csak ilyen: egymást érik a bajok."
*
"Ám az utóbbi pár év egyvalamire nagyon megtanította, ha másra talán nem is: arra, hogy soha nem tudhatjuk, mi lesz belőlünk."
Nyereményjáték
A mostani nyereményjátékunkban esküvői szokások kerülnek terítékre, ami főleg a menyasszony öltözetéhez kapcsolódik. Az lesz a feladatotok, hogy kitaláljátok mit jelentenek és beírjátok a Rafflecopter dobozba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Az állomás feladványa:
Mit jelképez a rizsszórás?
A turné állomásai:
05.05. Kitablar
05.07. Szembetűnő
05.09. Csak olvass!
05.11. This is my (book) universe
05.13. Olvasónapló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése