2025. december 5.

Ruff Orsolya - A Bánatos Madonna

 HANGULAT                                MOLY                                        2025

"Vera, Kamilla és Adél a középiskola óta legjobb barátnők. Az elmúlt ötven évben jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, és immár a nyugdíjasok kissé unalmas, de legalább szabad életét élik. Egy nap azonban ez az élet a feje tetejére áll, amikor Vera véletlenül kihallgat egy beszélgetést. Valaki ugyanis szemet vetett a margitvárosi múzeum egyik legértékesebb műkincsére, a Bánatos Madonnára. És rengeteg pénzt fizetne érte. Vera és a barátnői pedig igazán tudnák mire használni azt a pénzt – ráadásul az akció némi izgalmat is csempészne az eseménytelen életükbe.A bonyodalmak azonban csak azután kezdődnek, hogy a szobrot valóban eltulajdonítják: a rendőrség nyomozni kezd, a biztonsági őrt pár nappal később holtan találják, ráadásul a rejtélyes megbízó ismét jelentkezik, hogy volna a barátnők számára egy újabb megbízatása…"

Ruff Orsolya ezúttal felnőttek számára írta a legújabb regényét - a Bánatos Madonna egy rejtélyes rablás köré szerveződik, de itt érkezik el a csavar. Ugyanis három idős hölgy indul el a bűn és a bűnüldözés útján, amivel megmutatják, hogy a kor csak egy szám: leleményes és belevaló bárki lehet. Egy szobor, egy gyilkosság és három barátnő, akik nem ismernek lehetetlent. Egy igazi, kikapcsolódó cozy mystery! Tarts te is a bloggereinkkel, hiszen a turné végén kisorsolunk egy példányt a kötetből! 

🕮🕮🕮

Ruff Orsolyától ez a kötet volt az első olvasmányélményem - korábban gyerekkönyvei jelentek meg a Menő Kiadó gondozásában, de A Bánatos Madonna immáron a General Press repertoárját erősíti, ami egy zsánerváltást is jelentett, ezáltal az írónőnek egy új oldalát ismerhettük meg.

A történet középpontjában három nyugdíjas hölgy áll, akik ezer éve legjobb barátnők: Vera, Kamilla és Adél. Mindhárman élik az átlagos életüket, mígnem Vera kihallgat egy érdekes beszélgetést a múzeumban, és hirtelen elhatározásból ellopják a kiállított Bánatos Madonnát egy zsák pénzért. 

De ennyivel nem ér véget a történet! A betörés során meggyilkolják az egyik biztonsági őrt, a rendőrök pedig szentül hiszik, hogy a két tett elkövetői megegyeznek. De mi és a három barátnő is tudják, hogy ez nem így van! Ezért elkezdenek nyomozni, mégis ki állhat a gyilkosság hátterében - ami egy fondorlatos, családi drámába torkollik.

A cozy mystery zsánere alapvetően is pont erre a bekuckózós időszakra lett kitalálva - mikor a tökéletes délutáni program egy jó forró tea vagy kávé, valamint egy meleg takaró és egy izgalmas olvasmány. Ruff Orsolya legújabb, felnőtteknek szóló története éppen tökéletes egy ilyen alkalomra. Ám a kikapcsolódást nyújtó szegmense mellett nagy erénye a kötetnek, hogy az idősödő női korosztályt egy újfajta megvilágításba helyezi: nem a letűnt kor képei, hanem a szép múlt mellett az izgalmakkal teli jelent és jövőt is felfestik, ami azt mutatja meg, hogy az ún. B oldal sem arról szól, hogy ölbe tett kézzel várjuk az elmúlást, hanem igenis aktívnak kell lenni, kipróbálni mindent, amihez korábban nem volt bátorságunk.

Egy fordulatokban gazdag krimi, ami új megvilágításba helyezi a hobbi fogalmát.

Borító:
Szerintem nagyszerűen el lett találva - a három főhősnőnket látjuk abban a központi pillanatban, amikor ellopják a címszereplő szobrot. A kiadó követve a jelen nagyot futó trendet, cartoon-borítót tervezett a kötetnek, de az egész úgy tökéletes, ahogy van - lényegre törő, esztétikus és megkapó.

Összességében:
Ruff Orsolya első felnőtteknek szóló regénye, A Bánatos Madonna, friss zsánerváltásként egy szerethető, humoros és fordulatos cozy mysteryt kínál, amelyben három nyugdíjas barátnő váratlanul egy műkincslopás és egy gyilkossági ügy közepén találja magát. A történet egyszerre izgalmas krimi és érzékeny korrajz, amely új szemszögből mutatja be az idősödő női generáció aktivitását, bátorságát és életkedvét. Mindez ideális választássá teszi a kötetet mindazok számára, akik egy bekuckózós, mégis lendületes és lélekemelő olvasmányra vágynak, tele barátsággal, humorral és valódi meglepetésekkel.

Oldalszám: 312
Kiadó:
 General Press

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:

"– Kamilla, jobb, ha tőlem tudod, hogy a gyilkosok nagyjából kilencven százaléka nem úgy néz ki, mint egy gyilkos…"

*

"– Az élet nem egy krimi, drágám, jobb, ha hozzászoksz."

*

"– Azért önvédelmi fegyvernek ne vigyek valamit? Egy sodrófát esetleg? – kérdezte Kamilla, mire Adél a tenyerébe temette az arcát. – Most mi van?!" 


Nyereményjáték


A nyereményjátékunkban híres szobroké a főszerep! Nektek viszont nem az lesz a feladatotok, hogy ellopjátok, elég a Tallyba beírni az alkotás nevét.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.) 

Az állomás feladványa:

 


A turné állomásai:
12.05. Kitablar
12.07. Milyen könyvet olvassak?
12.08. Csak olvass!
12.09. Könyv és más

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése