Nisha J. Tuli A Szívkirálynő meséje című regénye az Uranosz ereklyéi sorozat zárókötete, amelyben a tét minden eddiginél nagyobb: nemcsak a hatalom, hanem a szív sorsa is eldől. Lor és Nadir története a végső összecsapáshoz érkezik, ahol árulás, mágia és politikai intrikák között kell meghozniuk azokat a döntéseket, amelyek egy egész birodalom jövőjét formálják. Kövesd velünk a blogturnét, hiszen a végén akár te is nyerhetsz egy példányt a regényből!
🕮🕮🕮
A Next21 elhozta nekünk Nisha J. Tuli sorozatának utolsó kötetét - itt az Uranosz Ereklyéi negyedik része, A Szívkirálynő meséje.
A Napkirály sorsa végjátéka után, Lorban dúl az önvád, hiszen annak nyomán, hogy nem tudja kontrollálni a saját erejét, megölte a tündérpárját, a szerelmét. De van egy módja annak, hogy visszahozza az életbe, így Lor alkut köt Zerrával: de vajon sikerül betartani az ígéretét? A lány a Bárka nyomába ered, hogy megmentse a párját, de így a többi udvarral kell dacolni. Mindemellett pedig az Aurórakirály, Rion is a nyomában van, és talán Lor harc nélkül nem kerül ki ebből a küzdelemből. Minden szövetségesére és barátjára szüksége van a végső próbatétel során, hogy be tudja teljesíteni a sorsát.
Egy újabb fordulatokban és izgalmakban teli Nisha J. Tuli kötetet tudhatunk magunk mögött. Összevetve a fejlődési ívet, nagyon érdekes megfigyelni, hogy honnan hova jutottunk el, vagy hova jutott Lor el: a semmiből, egy föld alatti börtönből, egy királyi udvarhölgyből egy elveszett nép királynőjévé vált. Mindeközben politikai és személyes szövetségeket is létrehozott, amiből az egyik legfontosabb a házasság intézménye a társával, Nadirral, aki egykor az ellensége volt, de hát tudjuk, hogy az ellenségekből lesznek a legjobb szerelmesek. Nekem alapvetően a sorozat íve is nagyon tetszett, csupa nem várt fordulatokkal volt tele, imádtam, ahogyan az írónő kötetről kötetre szélesítette ki a játékteret, először Auróra és Aphélium volt terítéken, majd sorra jöttek a többi udvarok és azok uralkodói, akiket szintén megismerhettünk a történet során. Több sorozatnál érzem, hogy a középső kötetekre megfárad a szerző, és nem tud igazi vérpezsdítő cselekménnyel előállni - de ez nem igaz Nisha J. Tulira, aki végig fenntartja az érdeklődést, és Uranosz világát egyre inkább tágítja az olvasói számára. Igazi romantasy-ínyencség, amit a varázslatos kiadás még jobban előidéz.
Borító:
Összességében:
Nisha J. Tuli sorozata, az Uranosz Ereklyéi igazi ékkövévé vált a magánykönyvtáramnak. Nemcsak azért, mert kívülről egyszerűen gyönyörű látvány, hanem mert a tartalma is valódi igazgyöngy ebben a romantasy-zsánerben eltelt könyvpiacban. Lor és Nadir kapcsolata már az elejétől formálódik, míg a befejezőkötetre egymás tündérpárjai lesznek. Milyen felelősségekkel jár egy ilyen kapcsolat? Hogyan lehet a titkok és intrikák között szerelemre találni? Izgalmas, fordulatos és szenvedélyes történet - amit komplex világépítés, megnyerő dinamika és történeti ív jellemez.
Oldalszám: 656
Kiadó: Next21
Beleolvasó: x
Kedvenc karakter: Nadir, Lor
Kedvenc idézeteim:
"Inkább kihúzom magam, és felöltöm a magabiztosság látszatát. Azt mondják, addig játszd, amíg simán nem megy. Valami azt súgja, hogy szélhámosnak sem vagyok utolsó."
*
"Te és én. Örökre. Bármi áron."
Nyereményjáték
A nyereményjáték során a kitalált világoké, országoké a főszerep. Te rájössz, melyik fantasy-sorozathoz tartozik az elnevezés? A szerzőt és a címet írd be a Rafflecopter megfelelő sorába!
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Az állomás feladványa:
Adarlan
A turné állomásai:
04.09. Kitablar
04.11. Kelly és Lupi olvas
04.13. Dreamworld




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése