Grecsó Krisztián - Vera

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?

Grecsó Krisztián új regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz." 

 Grecsó Krisztiánról rengeteget hallottam már a Vera előtt is, de amióta a regény a polcomra került, tudatosan figyelek, hol találkozom össze a nevével. Közeli barátnőim is nagy rajongói a szerző munkásságának, az idei szülinapomra pedig egyikük ezzel a kötettel lepett meg. Így került hozzám az idén megjelent regénye, a Vera. 
Rögtön az elején egy családi összejövetel közepébe csöppenünk, itt ismerkedhetünk meg a címszereplő lánnyal, a szüleivel és azok baráti társaságával. Közeli, szinte testvéri szálak kötik össze a két apát, lányaik pedig legjobb barátnők mióta az eszüket tudják. Ebbe a közegbe jelenik meg a lengyel származású Józef, aki lényegében kibillenti Vera életét a megszokott kerékvágásából: szerelmes lesz belé. Már ahogyan egy fiatal, tízéves lányka ezt átéli. A fiú feltűnésével megkezdődik egy folyamat, ami elindítja Verát azon az ösvényen, amelyen betekintést nyerhet a felnőtt világ hazugsággal és cselszövésekkel teli, valódi oldalára. A Józef iránt érzett gyermeki, bájos szerelme lerántja a leplet az élethazugságról, amely valójában őt körülöleli. Az igazi kérdés nem az, mi az igazság, hanem hogy egy sebezhető kislány hogyan dolgozza fel annak súlyát. 
Eleinte kibontakozik előttünk egy igazán aranyos, bimbózó szerelem, amely igazából visszaidézi bennünk is az első fiút vagy lányt, aki iránt mély érzéseket tápláltunk. Vera megtapasztalja igen fiatalon, hogy milyen az, amikor nem tud másra gondolni, csak Józefre, amikor szüntelenül a cselekedeteinek miértjére keresi a választ, és még szülei intésének is ellenmegy, mert így érzi legbelül helyesnek. Ám nem tudhatja, hogy eközben legjobb barátnőjében, Sáriban féltékenység és harag dúl, hiszen nemcsak Verát, de őt is elvarázsolta a fiú mosolya és bája. A szerző megpendíti az iskolai lelki erőszak, a gyerekek közti klikkesedés és rivalizálás témáját, amibe felnőtt szemmel a tanárok nem látnak bele. Sári egykori legjobb barátnője ellen hangolja az osztálytársait, Verát ezzel magányba taszítva. Így még inkább van ideje elgondolkodni az őt ért impulzusokon. 

"(…) mert a felnőttek ilyenek, nem kíváncsiak az igazságra, csak arra, amit ők érzékelnek belőle."

Nem egyszer elhangzik a regényben Vera füle hallatára, hogy ő "nem igazi gyerek". Grecsó Krisztián a fiatal lány lelki mélységeit is az olvasó elé tárja: az identitászavar nagyban meghatározza a könyvet. Ez a mondat feldúlja Vera világát, önmagát okolja, és amikor szüleivel próbál erről beszélgetést nyitni, azok nem törődnek kellőképpen a problémával. Így egyedül próbál a végére járni. Ugyanakkor fel van készülve a lány a válaszokra is?
A Vera értelmezhető beavatástörténetként is. Beavatás a valódi világba, annak napfényes és árnyoldalába egyaránt. Megtapasztalja a családi és baráti kötelékek fontosságát az életben, a bizalom, a szeretet erejét. Viszont találkozik a múlt árnyaival is, amelyet mindaddig elhallgattak előle. 
Az első könyvem volt Grecsó Krisztiántól, de biztosan nem az utolsó. Ez a regény felülmúlta az elvárásaimat! A gördülékeny stílus miatt könnyen belehelyezkedhetünk a címszereplő helyzetébe, élvezetesen, de közben didaktikusan adja át egy tízéves kislány félelmeit, érzelmeit közben bennünk empátiát ébresztve. Ám a hiteles lélekrajz mellett a regény kiemelkedően mutatja be a '80-as évek korát, az emberek mentalitását és életvitelét. És mindennek otthonául Szeged szolgál, amely szintén színfoltja a történetnek. 

Borító:
A regény borítója is különleges, akárcsak maga a történet. Elsőként kiemelném a képet uraló kékes-zöldes árnyalatot, ami megragadja a potenciális olvasó tekintetét a maga egyediségével, hiszen kilóg a könyvesbolti kötetek sorából. Másrészt a kép egy nyughatatlan várost ábrázol, ahol mindig történik valami. Ezen útszakaszon is bár megjelentek a hópelyhek, az emberek nem vonultak vissza kényelmes lakhelyeikre, hanem ki kocsiban, ki villamoson, ki gyalog közlekedve, de része a város vérkeringésének. Imádom!


Összességében:
 A Vera egy magával ragadó történet a gyermeki lélek sérülékenységéről és pasztelles világáról. A magányról, a szerelemről és a barátság erejéről. Hétköznapinak tűnő, ám annál fontosabb témákat jár körül. Elgondolkodtatja az olvasót, vajon ő mit csinálna a címszereplő kislány helyében? 
Imádtam az atmoszférát, amit Grecsó Krisztián a szavaival alkotott. Az első könyvem volt tőle, de biztosan nem az utolsó!
Azoknak ajánlom a Verát, akik vissza szeretnének utazni néhány évtizedet ezzel az időgéppel, hogy egy olyan történet részesei lehessenek, amely formál és épít minden betűjével. 

Oldalszám: 336
Kiadó: Magvető

Kedvenc karakter: Tátrai Vera
Kedvenc idézeteim:

"Vera egész este, ha erősödik benne a szomorú-izgulás, erre gondol: őt nem érheti baj, a mama vele van, és megvédi."

*

"… egymás mellett ülnek, viszonylag közel, nem szorosan, de a kezük, ha a fiú egy kicsit előredől, oldalt éppen összeér. És ez jobb érzés bárminél. Finomabb, forróbb, lebegősebb, mint egy repülős álom, vagy amikor gumimatraccal lebeg a Tiszán, és még annál is jobb, mint amikor kicsi volt, és a papa magasba dobálta. Ha ilyenek vannak a világon, akkor meseszép dolog élni."

Gombos Tünde - Pataki Emma naplója

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"Bár a tizenöt éves Pataki Emma élete igen távol áll a tökéletestől, hiszen anya nélkül kell felnőnie alkoholista apukája és nagymamája szigorú kontrollja alatt, ő mégis megpróbálja élni a tinik szokásos mindennapjait. Bulizik a barátaival, mindent megbeszél bölcs barátnőjével és még szerelmes is az elbűvölő mosolyú osztálytársába. Az eszes kaposvári lány ügyesen lavíroz az ellentmondást nem tűrő apa elvárásai és a barátok napról napra féktelenebbé váló kicsapongásai között. Az élet azonban nem tűri sokáig ezt a törékeny egyensúlyt, szemberohan Emmával, hogy minél hamarabb gördíthessen elé megoldhatatlannak tűnő nehézségeket. A méretes akadályok között botladozó lány mindinkább kétségbeesik, és kérdéses, hogy sikerülhet-e átverekednie magát az őt elgáncsolni látszó problémákon. 

Vajon meg tud birkózni Emma az emberfeletti erőt kívánó kihívásokkal? Képes helytállni és felnőttként viselkedni olyan helyzetekben, amik még sok valódi felnőttnek is feladnák a leckét? És vajon rájön, hogy milyen súlyos titkot rejteget előle a családja? 

Gombos Tünde a Margó-díjra jelölt Szerelemtánc után megint egy embert próbáló helyzetbe került fiatal történetét meséli el a tőle már megszokott stílusban, hol humorosan, hol szívhez szólóan."

Hálásan köszönöm az Álomgyár kiadónak és az írónőnek a lehetőséget a könyv olvasására!:) 

Gombos Tünde előző könyvével teljesen lenyűgözött, úgy képes az emberi lélekhez szólni, ahogy nagyon kevesen. Tehetsége van az íráshoz, ezt egy percig sem vitatom, és nagyon örülök, hogy a kezembe került immáron második regénye, ami egy naplóregény.
Ezen persze nem is csodálkozunk, nem hiába a cím Pataki Emma naplója. Sokan beleesnek a hibába, hogy bár napokra lebontva szerkesztik a könyveiket, az mégsem nevezhető éppen naplónak. Aki már vezetett ilyen kis könyvecskét, az tudhatja, hogy oda általában nem ezer oldalon keresztül taglalja az ember az aznapi eseményeket, ugyanis elég hamar elfáradhat a keze, a lányok zöme meg szintén háklis arra, hogyha hirtelen csúnyán kanyarintja a betűket egy kívül csodaszép füzetbe. Így inkább kevesebbet ír, de azt szépen. Ezt Tünde tökéletesen megvalósította. Az egyes bejegyzések néhol hosszabbak, másszor viszont alig pár mondat, és ez így van rendjén. Nem lehet minden egyes nap egyformán eseménydús. A másik pedig, hogy általában a napló nem is csak a történésekre megy rá, hanem az írója kiönti neki a lelkét. Emma is szinte már egy barátként tekintett a kis könyvecskéjére, amivel mindent megoszthat, és ami nem kürtöli szét és pletykálja el másnak a titkait. Beleírja az érzelmeit, a bánatát, a boldogságát, örömét... Ezért is merem kijelenteni, hogy a regény a fordulatos történések mellett inkább egy tizenöt éves lány lelki világát vizsgálja.
Pataki Emma családi háttere nem a leg irigylésre méltóbb. Édesanyja elhunyt, és egy házban él konzervatív nagymamájával – aki a legkevésbé sem hasonlít a nagyik sztereotípiájára – és alkoholista, munkamániás apjával, akik nagyon rövid pórázon fogják a tinédzser lánykát. Mondjuk ez nem tartja vissza túlzottan őt, legtöbbször a barátaival lóg, és úgy isszák a különbözőféle alkoholt, mintha víz lenne. Nem mondanám züllöttnek Emmát, a stílusából megismerve eléggé visszahúzódó személyiség, az öt barátján kívül (Zolika, Niki, Dóri, Pici és Zsigi) nem igazán ismerkedik másokkal, mégis a cselekedetei alapján egészen más kép keletkezik a lelki szemeink előtt róla. Öntudatlanra issza magát, elkeseredésében füvezik, tizennégy éves, mégis olyan dolgokat csinálnak a fiújával, amiket én tizenhét évesen nem, és még nem is terveztem pár évig, ez pedig nem azért van, mert teljesen prűd vagyok. Mégis hogy védjem a lányt, és bár nem vagyok pszichológus, szerintem ezek a szeretethiányos családi háttér következményei lehetnek.

"Kedves Naplóm!
 Tegnap szilveszteréjszaka döntöttem úgy, hogy mostantól naplót fogok írni." 

A sok pozitívum között még meg kell említenem egyet. Sokszor találkozhatunk olyan könyvekkel, amik bár kistinédzserekről szólnak, mégis olyan barokk körmondatokat ejtenek el néhányszor, meg olyan stílusban beszélnek, ami inkább jellemző egy felnőttre, mint tizenéves lányra. Tünde viszont tökéletesen átvette Emma stílusát, és ehhez az elején hozzá kell szokni, mégis olyan hangulatot ad neki ezzel, mintha tényleg egy majdnem tizenöt éves fiatal naplóját olvasgatnám, persze csak az engedélyével.
Tényleg megadja azt, amit a hátulján az ajánlóban olvashatunk. Szívbemarkoló történetet Pataki Emmáé. Sajnálom, hogy ilyen fiatalon ilyen sok mindenen kellett keresztülmennie, voltak boldogabb és kevésé boldog pillanatai.
A cselekményidő egy év, ez alatt a lány élete a feje tetejére fordul. És bár az eleje kissé lassabban indul be a vártnál, egy idő után azt veszi észre az olvasó, hogy a kezébe ragadt a könyv, és már majdnem a végére is ért.
Egy lélekig hatoló történet.

Karakterek:
A központban értelemszerűen Emma áll, de a körülötte lévő mellékszereplőkből is voltak, akiket jobban, másokat pedig kevésbé ismerhettünk meg. Személy szerint Pici karakterét és háttértörténetét alaposabban kiismertem volna, olyan titokzatos. Dóri és Zsigi nem sok vizet zavartak, elvoltak ketten a saját kis romantikus világukban, és ahogy Emma is említette, Dóri csak a második legjobb barátnője, a bestfriendsforever címet Niki kapta, aki főszereplőnknek szinte az ellentéte. Emma számára Niki családja az etalon, bár nem mondja ki, a szavaiból sokszor kiolvasható, hogy irigyli is emiatt valamilyen szinten a barátnőjét, hogy biztos családi háttere van, amire ő mindig is vágyott. A csapatból már csak Zolika maradt, aki iránt a lány gyengéd érzelmeket táplál, még a napló írása előtt összejöttek pár hétre, de aztán szakítottak, Emma pedig a fejébe vette, hogy visszaszerzi szerelmét. Őszintén megvallva őt sem ismerhettük meg teljesen. Néhány főbb tulajdonságát tudjuk csak a fiúnak, mint hogy mennyire tökéletesen néz ki és kosarazik. Mégis én hiányoltam az ő életét, amikor nincs a lánnyal, a családját, és hát a magyarázatát a hirtelen kattanására. De mégsem tudom ezt rosszként elkönyvelni, hiszen ez is azt mutatja, mennyire Emma szemszögén keresztül látjuk a dolgokat, ő pedig annyira fülig szerelmes Zolikába, hogy nem lát a rózsaszín ködtől a szeme előtt.
Emmáról már említettem, hogy nekem elég kettős személyiségűnek tűnik. Az egyik az apja és a nagyanyja előtt, de még zömmel az olvasó előtt is szelídnek tűnik, olyan ártatlannak, mégis mikor társaságba keveredik, hiába érzi jól magát velük, teljesen más ember lesz köztük. Bár erre talán az a magyarázat, hogy nem akar olyan lenni, mint amilyen otthon. Ezt igazából csak ő tudja.

Borító:
Szerintem teljesen passzol a könyvhöz. Engem első látásra megfogott, és tudtam, hogy el kell olvasnom minél hamarabb. Nagyon eltalálták a színt, nagyon tetszik ez a sárgás-barnás árnyalat, ami ötvözi. Nem tudok rá rosszat mondani, csodálatos.

Összességében:
Tünde második könyve is utat talált a szívemhez. Pataki Emma története szívhez szóló és lélekig hatoló. Egy tizenéves lány története, akinek az életében egy év alatt minden megváltozik. Átérezhettük a lány fájdalmát, örömét, bánatát.
Tényleg alig lehetett letenni.
Nagyon köszönöm Tündének az élményt, amit ezzel a könyvvel adott nekem. Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy fiatal lány életének nem éppen könnyű szakaszáról szeretne olvasni egy megható történetet, egy naplót, amely könnyeket csal a szemünkbe.

Oldalszám: 330

Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Niki, Barnus

Kedvenc idézetek: 

"– Nyugi már, haver! Azért, mert nem a te fád áll Emma kertjében, még te vagy birtokon belül!- próbálta Pici lehiggasztani Zolikát." 

*

 "Szerencsére nyáron rövidek az éjszakák!"

Jodi Picoult - Apró csodák

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"Ruth ​Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában. Engedelmeskedjen a főnöke utasításának, vagy avatkozzon közbe? Ruth habozik megkezdeni az újraélesztést, s ennek eredményeként emberöléssel vádolják. Kennedy McQuarrie közvédő vállalja az ügyét, de már a legelején váratlan tanáccsal szolgál: ragaszkodik ahhoz, hogy faji kérdések szóba sem kerülhetnek a bíróságon. Ruth, aki értetlenül áll a döntés előtt, próbálja folytatni az életét – már csak kamasz fia érdekében is –, miközben az ügye egyre nagyobb port kavar. Miután megkezdődik a tárgyalás, Ruthnak és Kennedynek ki kell vívnia egymás bizalmát, ám eközben mindketten szembesülnek azzal, hogy talán alapvetően elhibázott minden, amit a másikról – s önmagukról – tudni véltek. Jodi Picoult végtelen alázattal, empátiával és alapossággal közelít kiváltság, előítélet és igazság kérdéséhez, s nekünk, olvasóknak sem kínál egyszerű, könnyen emészthető tanulságokat. Az Apró csodák egy rendkívüli író csúcsteljesítménye."

Köszönöm az Athenaeum kiadónak az előolvasási lehetőséget! 

Jodi Picoultot nagyszerű írónőnek tartom, nem csodálom, hogy ennyien szeretik a műveit. Egyszerűen olyan témákat tud megfogni, amiket mások tabuként emlegetnek, nem szeretnek róla beszélni, mégis azért fontos a mindennapi életünkben. Legtöbbször szívszaggató események köntösébe burkolja ezt a főszálat, ami mindent mozgat. Az Apró csodákban ez a rugó, ami a cselekmények hátterében áll, a rasszizmus. Az emberek nem beszélnek róla, pedig mindenki tud róla, hogy létezik. Sőt, egy barátnőm szerint akkor is fajgyűlölő vagyok, ha valamilyen okból kifolyólag nem eszem meg a gombát. Ezen a kijelentésén anno jót nevettem, mégis azért maga a gyűlölet nem egy jó dolog. Sokkal jobban szeretem én is a békés napokat, a sok üvöltözés helyett, szerintem mindenki így van ezzel. Mégis ezt olvasva a szívem fájdult meg, hogy mégis élnek olyanok köztünk, akik ok nélkül, mert a másiknak sötétebb a bőrszíne, lazán képes gyűlölni. Esetünkben Turk Bauer botránkoztatott meg minden alkalommal, amikor az ő szemszögéből írt az írónő. És nem, egyszerűen nem értettem meg, hogy ez miért jó neki. A gyűlölet felesleges energiakibocsájtás, amiket ennyi erőből a jó dolgokra is lehetne használni. 

Csodálatos történet, már ha nem bizarr egy ilyen esetet annak mondani. 

Itt szintén megjelent Jodi egyik nagy sajátossága, a bírósági jelenet. Bár eddig nem sokat, szám szerint ez a harmadik regényem az írónőtől, mégis eddig mindegyikben megjelent ez a momentum, mondjuk számomra még mindig rejtély, miért. Kíváncsi lennék rá, szóval, aki tudja a választ, jelezze bátran.

Bevallom, még mindig sokkban vagyok a vége miatt. Helyesbítek, úgy az egész könyv miatt.
Ruth nagy döntés előtt áll. Egész eddigi életében más volt, mint a körülötte élők, csupán a bőrszíne miatt. Mindenki azt hajtogatta neki, hogy ne menjen a fehérek közé, majd megbánja csak, aztán hirtelen a bíróság előtt kötött ki, mert másképp néz ki, mint a többiek.
Mikor egy pár megtiltja neki, hogy végezze a dolgát, és nem a képzettségével elégedetlenek, hanem a kinézetével, ezzel mélyen megbántották, amit nem is csodálok. Mégis mikor egyedül ő marad a kórteremben az újszülöttel, az pedig hirtelen levegő után kezd kapkodni, nem hagyhatja ott. Jodi Picoult ezzel bennünk is felveteti a kérdést. Mi mi tennénk? Hallgatnánk a főnöki parancsra, ezzel nem veszélybe sodorva a munkánkat, vagy az erkölcsünkre bízva magunk életben tartani a kicsit? Már egy kis habozás is dönthet élet vagy halál között.
A megsebzett szülők bűnbakot keresve a fekete Ruthot szemelik ki, gyűlölettel teli gondolnak rá, a szerintük gyilkos nőre.
Ekkor jön be a bírósági szál, és ismerjük meg Kennedyt, az ügyvédnőt, aki képviseli Ruthot. Ennek a három személynek a szemszögéből figyelhetjük az eseményeket, amik szerintem rettentően jól lettek összerakva. A rasszizmus egyik (Ruth) és másik (Turk) fele, hozzá a laikusnak mondható Kennedy, és eközben láthatjuk, hogyan alakul az ő véleménye a történésekről. Ráadásul imádtam, hogy beletették Turk oldalát is, ugyanis így valamennyivel, nem sokkal, de elfogadhatóbb volt. Bár bevallom, bárhányszor ő jött, letettem egy kis időre, hogy összeszedjek egy kis lelkierőt hozzá.
És ez igazából igaz az egész könyvre.
Szükséges hozzá lelkierő. bár ezt Jodinál már megszokhattuk.
AJÁNLOM.

Karakterek:
Ruth: Ő igazából a jó megtestesítője a könyvben. Az ártatlan, akit mégis felelősségre akarnak vonni. Azért elég nehéz lehetett neki ennyi éven keresztül azért megkülönböztetve éreznie magát, mert egyszerűen más a bőrszíne. A légynek se ártana. Mégis azért csökönyös, mert bármennyire hangsúlyozza az ügyvédje, hogy már ne szólaljon fel, ő el akarja mondani az esküdtszéknek, hogy ez akkor is a rasszizmusról szól.
Kennedy: Én élveztem az ügyvédnő szemszögéből olvasni néhány fejezetet, kimondottan üdítő volt az ellenszenves Turk és Ruth kesergése között. Ő testesítette meg itt a szinte laikust, aki csak a munkáját akarja végezni egy nem hétköznapi ügyben, aztán végül rájön, hogy ez nem csak arról szól, ami a felszínen van.
Turk: Durva. Maga a pasi és a nézetei, és elszomorít, hogy vannak ilyenek a világban. Akik heppből gyűlölik a másikat, csak mert miért ne. De azért jó, hogy beletette Picoult az ő szemszögét is, mert így... róla is megtudhattunk egyet-s-mást. És végül is az jó tulajdonság, hogy ennyire ragaszkodott a nézeteihez, csak az érem másik fele, hogy ezzel ártott másoknak. Abban lelte örömét, ha péppé verhet valakit. Ez már beteges. De egy icipicit meg is értettem, hiszen egy gyászoló szülőről beszélünk, aki elvesztette az elsőszülött kisfiát.

Borító:
Már ezerszer említettem, hogy rettentően odavagyok a szimbolikus borítókért, és szerintem ez is olyan. A különböző színek... Én imádom. Mindent elmond a könyvről, így utólag még többet.
Szerintem zseniális.

Összességében:
Mire számítottam Jodi Picoulttól? Még csak két könyvet olvastam tőle, de számomra ez az eddigi legdurvább. A rasszizmus fontos problémája a mai világnak, mégis ezt a szőnyeg alá söpörjük. De az írónő rávilágított arra, hogy ezt nem szabad.
Imádtam. Szívhez szóló a stílus, a különböző szemszögek jól meg vannak válogatva, mindegyiknek értelme van, miért pont őt szemelte ki az írónő, és miért pont őt tette bele.
Eddig is szerettem, de ezek után az egyik kedvencemmé vált a szerző.
Kinek ajánlanám? Aki bírja a lelki megterhelést, ugyanis ez nem egy könnyed olvasmány, amit bármikor elővehet az ember, és hamar a végére is ér. Nem, ez elgondolkodtat. És azt hiszem, az ilyen könyvekért érdemes igazán olvasni.

Oldalszám: 480

Kiadó: Athenaeum

Kedvenc karakter: Kennedy McQuarrie

Kedvenc idézetek: 

"– Nem te és Whitney lesztek az elsők, akik a sín szemközti oldalán éltek – sóhajtok fel. – Rómeó és Júlia. Anna Karenina és Vronszkij. Maria és Tony. Jack és Rose.
 Edison elborzadva mered rám.
 – Tisztában vagy vele, hogy az összes példádban meghal valaki?" 

*

 "– Ruth – szólal meg gyengéd hangon. – A barátaid ellened fordulhatnak, de tudod, mi a jó abban, hogy van testvéred? Örökké tart." 

*

 "Átölelem a derekát és magamhoz szorítom, miközben a vállába temetem arcomat, hogy ne lássa a könnyeimet.
 – Ezt miért kapom?
 – Azért – mormolom –, mert jobb hellyé teszed a világot." 

*

 "– Lesznek más barátaim – vont vállat –, de húgom csak egy van." 

*

 "– Maga szerint eljön az idő, amikor nem lesz rasszizmus?"

Nem is kérdés.