2022. május 31.

Március & Április & Május丨 Összefoglaló és tervek nyárra - 2022


Hamar eltelt a tavasz, és már itt a nyakunk a nyár. (Habár az időjárás nem mindig ezt mutatja.) Az izgalmakban lezárult tél után egy nem kevésbé eseménydús tavasz köszöntött be hozzám. Koncertek, színház, rendezvények, és ami talán a legnagyobb változást hozta - egy költözés a Balatonra három és fél hónapra.

A márciust színházzal nyitottam. Az Alul semmi c. előadást néztük másodjára a Thália Színházban Dorkával, a Doktorina Blogja bloggerinájával. Majd az Akváriumban csápoltam T.Danny koncerten az első sorban. (Ahonnan sikerült egy menő plakátot is hazavinnem.) Ám átevezve az áprilisba igazi csoda történt. A 5 Seconds of Summer még 2019-ben jelentette be, hogy hazánkban is koncertezik. Én meg még az első egyetemi ösztöndíjamból vettem rá a jegyet (ami már nem most volt ugyebár), de a covid miatt kétszer is halasztották a fellépést. Csak akkor hittem el, hogy most másként lesz, amikor ott álltam a Budapest Park kapujában Beával, a Könyvekbe burkolt világ bloggerinájával. Azt kell mondanom, hogy kevés veszélyesebb faj van a rajongó tinilányoknál. De az egész koncert varázslatos volt, és minden percét imádtam. Végül a koncertáradat utolsó pontja egy májusi Margaret Island koncert volt Judittal, a Pandalány olvas bloggerinájával. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően láttuk meg, hogy az Óbudai Napokon fellépnek, így nem is volt kérdés, hogy meghallgatjuk őket. Első sorból élvezhettük a koncertet és végigénekeltük minden számukat.
Május közepén azonban bőröndbe pakoltam, és leköltöztem Siófokra. Lehetőséget kaptam a helyi Cafe Freiben dolgozni ezen a nyáron, amit mindig is ki akartam próbálni. Mivel még soha nem voltam vendéglátós, ez teljesen új élmény számomra, és van néhány dolog, amibe bele kellett rázódnom. De nemcsak a munkahelyem, hanem az életvitelem is megváltozott. Az egyedüllét teljes önállóságra sarkall, és hátha növelem a konyhatündéri repertoáromat ebben a néhány hónapban. Az elmúlt három hét alapján annyit tudok még mondani, hogy minden kezdet nehéz, de minden fokozatosan egyre jobb és jobb lesz. Én is napról napra érzem, hogy fejlődök és élvezem is az egészet.:)


 

A tavaszi hónapokban 12 könyvet olvastam végig, és most belekezdtem Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe c. regényébe, ami már a Spirit Színházas előadás óta piszkálja a fantáziámat. A márciust Karády Anna: A füredi földesúr c. könyvével nyitottam, ami még inkább elrabolta a szívemet, mint A füredi lány. Utána Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. - A női szexualitás történetét vettem a kezembe, ami eltérően a legtöbb olvasmányomtól, nem regény, hanem egy album színes képekkel, illusztrációkkal és rendkívül informatív szövegekkel. Az írónő nőtörténeti könyvei egyre mélyebb témákat boncolgatnak, míg a harmadik kötetben azt vizsgálja, az évszázadok hogyan formáltak a nők szexuális életét és annak megítélését. Nagyon érdekfeszítő kötet tele érdekességekkel és fontos tudnivalókkal. Áprilisban már kicsit több időm jutott a könyvekre. Mariana Zapata regénye, a Kedves Aaron! már régóta a polcomon várt rám, és én csak azt sajnálom, hogy eddig halogattam az olvasását. Ezután főként a magyar szerzők domináltak ebben a hónapban is. Olvastam Szaszkó Gabriellától a Midlife Crisis duológiát (Kora február és Késő március), Lontai Lénától a mély és lélektani debütálókötetét, a Könnyező liliomokat, R. Kelényi Angelika legújabb regényét, az Édes Florest, majd legnagyobb megtiszteltetésemre Sienna Cole felkért, hogy legyek az előolvasója a mára már megjelent, Az ígéret szép szó című könyvének, ami egy igazán izgalmas krimi volt. Ezután a május főként külföldi szerzők írásait tartogatta. Olvastam Morgan Matsontól a Váratlan mindent, végre megismerkedtem A fiúknak, akiket valaha szerettemmel könyv változatban is, J. L. Armentrouttól folytattam az Origin sorozatot a Lángoló árnnyal és végül Kennedy Ryan Dobd rá! trilógiájának friss harmadik kötetét is elővettem, a Horogdobást. Nagy örömömre nem ért csalódás ebben az évszakban. Mindegyik olvasmányomat szerettem, és ha valamelyikkel kevésbé tudtam haladni, az is annak volt az eredménye, hogy fáradt és kimerült voltam. Azt hiszem, ilyen csalódásmentes hónapokat kívánok én is nektek!


 

Míg januárban és februárban tartottam magamat, az új évszakban 10 új könyvvel gazdagodtam. Voltak itt ajándékok, vásárlások, recenziós példányok és cserék. 

🕮 Grecsó Krisztián: Ami elhasadt
🕮 Sara Raasch: These Rebel Waves
🕮 Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.
🕮 Julia Quinn: A herceg és én
🕮 Szaszkó Gabriella: Kora február
🕮 Szaszkó Gabriella: Késő március
🕮 R. Kelényi Angelika: Édes Flores
🕮 Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
🕮 Kennedy Ryan: Horogdobás
🕮 Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem

Átevezve a filmek és sorozatok világába  be kell vallanom, hogy kicsit elszaladt velem a ló. Tavasszal nem kevesebb, mint pont 400 epizódot néztem meg plusz 15 minisorozat részt. Ennek az oka egyrészt az Agymenők, ami egyszerűen nézeti magát, másrészt a Bridgerton, amit most végig is néztem az új évaddal együtt, harmadrészt a Stranger Things friss részei, amit sikerült két nap alatt befejeznem, de főként a Vámpírnaplók univerzum. Az eredeti sorozat 8 évadát mindössze 20 nap alatt daráltam végig, de utána annyira nem akartam kiszakadni a vámpírokkal, vérfarkasokkal, hibridekkel és boszorkányokkal teli világból, hogy folytattam a spin off szériákkal, mint a The Originals és a Legacies. A Vámpírnaplókat már nem számolom, hányszor láttam - főleg az első évadokat. Az utolsó kettővel még mindig nem vagyok teljesen megbékélve, ugyanakkor a Legacies már köszönőviszonyban sincs még ezekkel sem. Nagyon elrugaszkodott mindentől, ami a Vámpírnaplókat nekem jelentette, egysíkú lett, nincs benne változatosság - ennek ellenére végignéztem, és várom, mivel zárják le hivatalosan a világot, amit eredetileg L. J. Smith teremtett.

A változatosság kedvéért néztem egy rakat Marvel sorozatot: a Hawkeye-t elsőként, de újranéztem a Lokit és a WandaVisiont, mert ugyebár májusban megjelent a mozikban a Doctor Strange 2. De nemcsak a sorozatokat, hanem az összes filmet megnéztem újból, amiben Strange szerepel, így a tavaszi 17 filmből 6 MCU-s. Az új film a Doctor Strange az őrület multiverzumában címet viseli, és egyfajta folytatása a WandaVision szériának. Nem titkoltan nagy rajongója vagyok a Marvel filmeknek, elfogult is vagyok velük, de ezzel kapcsolatban csalódott vagyok. Nagyon nem ilyenre számítottam - olyan, mintha egyszerre akartak volna valami humorosat és félelmeteset gyártani. Eközben a cselekmény számomra kevés volt, nem hozta a színvonalat, amit megszoktam. Nekem a Multiverse of Madness nemcsak az évszak, de szerintem az egész év csalódása is volt. A film végén sokkolódva ültem és próbáltam feldolgozni a látottakat - csak annyit kérdeztem magamtól: Komolyan erre vártunk?
Ezen kívül még kétszer voltam moziban: a Morbiust láttam, ami sokakkal ellentétben nekem tetszett (kivéve az utolsó 10 perce) és természetesen a Legendás állatok és megfigyelésük - Dumbledore titkaira is elmentünk. Ehhez kapcsolódik egy rendkívül izgalmas történet, amiben van bombariadó, leleményesség és happy end. (Utólag belegondolva ez a kis móka is több cselekményt tartalmazott, mint az új Strange film...) Röviden és tömören: A film közben bombariadót rendeltek el, de annyira izgatottak voltunk már és annyi popcornunk maradt még, hogy inkább átmentünk egy másik moziba, ami épp útba esett hazafele és megnéztük ott. Ugyan két óra késéssel, mint terveztük, de sikerrel jártunk. A korábbi jegyeket pedig kuponként visszakaptuk. Szóval minden jó, ha a vége jó, végül is sikerült megnézni a Dumbledore titkait.
Ezeken kívül láttam az új Batman filmet Robert Pattinsonnal - én nem dobtam tőle hátast, de a látványvilág valóban lehengerlő. Május végén pedig behódoltam a romantikus énrészemnek, és könnyed tinirománcokat néztem a Netflixen, mint A fiúknak, akiket valaha szerettem trilógia és az Álom két keréken.

Ennyit a tavaszról, és nézzünk egy kicsit a jövőbe...

Június 9-12.
KÖNYVHÉT! Senki ne felejtse el!

Július 13.
Harry Styles koncert
Papp László Aréna

Július 30.
ByeAlex és a Slepp koncert
Budapest Park

Augusztus 6.
Margaret Island koncert
Budapest Park

Augusztus 9.
22. születésnapom
piros betűs ünnepnap a családban

Millió puszi, guys:
Barby

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése