2015. december 20.

The Sick Book Tag

Mint látjátok, most nem egy kritikával érkeztem, hanem egy Taggel, remélem ez is tetszeni fog, és megismerhettek belőlem egy darabkát ezáltal is. 
Furcsa? Naná, de eszméletlenül ötletes. 
Köszönöm Raven S-nek, az eredetit pedig itt találhatjátok. Na, de miről is szól ez...

1.) Diabétesz; egy könyv, ami nagyon édes, talán már túlságosan is az.

Leiner Laura - Szent Johanna gimi
Talán túlságosan is... Ennek ellenére hatodik-hetedikben ezerszer elolvastam, nem bírtam betelni vele. Nekem is kellett egy Cortez, akár a könyvön keresztül is, meg kellett egy olyan kapcsolat, ami a két fiatal között van. Nagyon édes, tele aranyos szereplőkkel, régebben nagy kedvencem volt, és tervezem újraolvasni, mivel szelektív memóriámnak köszönhetően csak részletek maradtak meg bennem. Bár néha teljesen úgy éreztem, hogy néha erőltetett volt, de mikor végre megtalálták egymást, akkor minden a helyére állt, bár Reni ilyenkor kezdett el kreálni és beképzelni dolgokat, de a  kapcsolatuk tökéletes volt, néha már túl tökéletes, amiről egy lány csak álmodozhat. Ezért mondom, hogy ez egy tipikusan ilyen könyv.

2.) Bárányhimlő; egy könyv, amit egyszer elolvastál, de soha többé nem teszed.


Veronica Roth - A beavatott
Lehet, hogy ezután a fél világ nekem fog esni, de nem zavar, ez a véleményem.
Először a fimet láttam, aztán kezdtem el olvasni az egész sorozatot, és meg kell mondjam, a vetítés eszméletlenül tetszett. Sok jót hallottam felőle, bár nem vagyok a filmek pártján, de szeretem megnézni, mennyire cseszik el az egész történetet.
De valamiért, és ki tudja, miért, de a könyv ebben az egyetlen esetben, sokkal vontatottabb volt, mint a vásznon. Az író stílusa se tetszett annyira, mint vártam volna. Lehet, hogy ezzel volt a gond. Hogy többet vártam volna az egésztől, és csalódtam.
Talán.
Ha egyszer megkérdezik, volt olyan könyv vs. film játszma, amit a film nyert, akkor azt felelem, hogy volt. Mégpedig ebben az esetben.



3.) Influenza; egy könyv, ami fertőzésként terjed.

Jessica Sorensen - Callie, Kayden és a véletlen
Ha azt vesszük alapul, hogy én hogyan terjesztem, akkor mindenképp ezt a könyvet sorolnám ide. Még régebben láttam egy posztban a facebookon, ott tetszett meg, aztán egyszer, mikor a könyvesboltban jártam, ott is ugyanúgy első látásra szerelem volt, beleolvastam, megtetszett, és utána se éreztem másképp iránta. Tökéletes történet ahhoz, hogy influenza módjára terjedjen szét az egész mindenségben, mert mindenkinek meg kell ismernie, mennyire is imádni való az írónő stílusa, ahogy a cselekmények követik egymást, a sok csavarok, egyszerűen letehetetlen.
Callie és Kayden története nem csak eszméletlenül aranyos, hanem ahogy az le van írva, az olvasó benne érzi magát a cselekményben, és izgul mind azért, ami ott történik.
Én sem voltam vele másképp. Velük sírtam, nevettem, éreztem...
Egy szó van erre: Perfect.

4.) PMS; egy könyv, amit rendes időközönként (havonta/évente) újraolvasol.

Maggie Stiefvater - Mercy Falls farkasai sorozat
Minden évben egyszer minimum kölcsönkérem a barátnőmtől, hiszen ez az egyik kedvenc könyvem. Egyszerűen Sam és Grace története mindig tartogat számomra valami újat, mindig. Cole is az egyik kedvenc férfi karakteremmé vált, és ha nem teszem meg, ha a kezembe és olvasom el, hiányérzetem támad. Olyan ez, mint egy jó függőség. És köszönöm Maggie-nek, hogy egy ilyen csodálatos sorozatot írt, amivel ezt érezhetem, és remélem egyszer ezt majd megírhatom neki egy rajongói levélben.

5.) Álmatlanság; egy könyv, ami ébren tartott egész éjjel.

Anna Todd - Miután
Ebből van egy pár, ha őszinte akarok lenni, mégis Anna Todd művét emelném ki, mert ő szó szerint egész éjjel fenntartott. 
Még nyáron a szüleimmel nyaralni mentünk Erdélybe, ahol ugye egy kicsit visszacsöppentem a wifi, laptop nélküliség világába, így mi maradt hát? Az ebookom 100%-ra töltve, rajta kétezer könyvvel. Így az egy hét alatt kilenc könyvvel végeztem, ami mind a négyszáz oldalas kategóriába tartozott. 
Sokat hallottam már erről a könyvről, mivel óriási Directioner vagyok, tele volt vele az erre kitalált facebook csoport, hogy milyen jó, barátnőmmel is beszéltünk róla, neki is ajánlották, mivel ez eredetileg egy Harry Styles fanfiction volt, és azt adták ki könyvben. 
Este tízkor letettem az előző olvasmányom, és már vetettem is bele magamat ebbe a különleges jelenségbe. Olvastam. 23:00 Olvastam. 00:00 Tovább olvastam 01:00 Basszus, már aludnom kéne, mert reggel megyünk Parajdra. 02:00 Miért nem vagyok még fáradt? 03:00 Már csak 150 oldal van hátra, nem hagyhatom itt!!! 04:00 Hoppá, már ennyi az idő? 05:00 Köszönetnyilvánítás. 
Hulla fáradt voltam másnap a sóbányában, de nem tudott érdekelni, mert sokkolt, imádtam, és egész úton volt még energiám áradozni róla, hogy milyen tökéletesnél is tökéletesebb ez a könyv.

6.) Amnézia; egy könyv, ami felejthető volt. 




Mészöly Ágnes - Darwin játszma
Őszintén? Csak azt tudom, hogy a barátnőm adta kölcsön, mert neki tetszett, hát.. Nekem annyira nem jött be. Sőt. Kábé semmi sem maradt meg bennem a történetről, csak valami olyasmi, hogy egy tanárt akartak kirúgatni, hogy miért, minek, hogyan, az már sötétség... 
Egyszeri olvasásra tökéletes volt, gondolom, de ha nem ragadt meg belőle semmi, akkor kétlem, hogy annyira érdekes lett volna. 







7.) Asztma, egy könyv, amitől elállt a lélegzeted.


Kiera Cass - Párválasztó sorozat

Azóta is nagy kedvencemmé vált Kiera Cass sorozata, ami egy nem minden második könyvben megtalálható elemet tartalmaz. Mégpedig a hercegnőséget. De ne, most ne a kiskirálylányra vagy valami Barbie mesére gondoljunk, mert a történet egyáltalán nem ilyen. 
Az egész cselekmény egy "játék" köré csoportosul, aminek a célja, hogy a hercegnek hitvest találjanak, akivel majd királyként kormányozhatja az országot. 
Illéa népe viszont kasztokra van osztva, számokkal ellátott csoportokra. Nyolctól egyig, mégpedig minél nagyobb a szám, annál kisebb értékű a kaszt. America Singer és a családja az ötösbe tartozik, ahonnan elég kevés esélye van bejutni a Párválasztóra, hiszen a király attól még hogy király, lehet sekélyes. A győztesek leginkább a kettes vagy hármas csoportokból kerülnek ki, esetleg a négyesből néha napján, de hogy az alatt? Képtelenség. Mer mégis bejutott, így játszhatott ő is a herceg kegyeiért, talán nem úgy, mint azt az első pillanatban gondolnánk. 
Ami még nagyon lélegzetelállító volt a könyvben magán a történeten kívül, az pedig a két főszereplő jelleme. Maxon, uramatyám, talán itt állt el minden lánynak a szava, legalábbis az enyém mindenképp. A tökéletes pasi megtestesítője. Figyelmes, aranyos, kedves, jó vezető, vicces, kell ennél több? O, igen, még herceg is! Nem sok főszereplő lánnyal szimpatizálok a sok olvasás során, de America azok közé tartozik, akivel igenis nagyon jól kijöttem. Óriási szíve van, bármit, amit tesz, a családjáért csinálja, de eközben akkora szája van, hogy az enyém eltörpül mellette, pedig én se panaszkodhatok. Imádtam.

8.) Alultápláltság; egy könyv, ami nem mozgatta meg a fantáziád.

Varga Bálint - Váltságdíj nélkül
Szegény magyar írókat itt szépen sorjában leminősítem, de nem, félre ne értsétek, szeretem a magyarokat, sőt, de van egy pár, ami nem épp kiemelkedő. Varga Bálint könyve is ilyen. Meglehet, hogy azért nem tetszett, mert egyszerűen hiányoltam az egészből a romantikát, nem tehetek róla, ilyen típus vagyok. Szeretem a romantikus könyveket, filmeket, sorozatokat, aminek cuki a befejezője. 
Itt az egész háromszáz oldalon keresztül vártam, hogy legyen valami, de hát na, pasi írta, mit vártam? 
Egy nyomozós történet, ami nem tartozik a kedvenceim közé, de most hogy mondhattam volna nemet az aranyos könyvtáros néninek? Belekezdtem, aztán nem volt szívem letenni, mert valami sugallta, hogy adjak neki egy esélyt, meg az E/3-nak is. Nem szeretek ebben olvasni, mert egyszerűen olyan kívülállónak érzem magam. Nem tudom átérezni a dolgokat, de viszont tudok mindent, hogy ki mit gondolt, ami engem zavar valamiért. Szóval... Nemtudom. Meg az egész történet hülyeség volt. Tizenhat éves gyerekek próbálják megmenteni a világot furcsa módon. 

9.) Tengeri betegség; egy könyv, ami által egy másik időbe és térbe látogathattál el. 




George Orwell - Állatfarm
Talán ezt hozhatnám ide, a tavalyi kötelező olvasmányomat. Kétszer is elolvastam, mert a doga előtt már nem emlékeztem belőle semmire. Az egész történet a szocializmus allegóriája. Mesés elemek vannak benne, ahogy az állatok beszélnek, gondolkodnak, azok mind egy valóságos személyhez is köthető, hogy az az állat kit testesít meg. Megtudhatjuk belőle a diktatúra kialakulását, és mi, akik akkor még nem éltünk, szintén ilyen módon, akár csak száztíz oldalon keresztül is, de megtapasztalhattuk az akkori történéseket. 






Ez lett volna az én kis Tagem és könyvlistám, köszönöm annak, aki elolvasta! :)
Ha valaki szintén kedvet kapott ezt kitölteni, uccu neki! :D


10 megjegyzés:

  1. Kedves Barbyyy!
    Bakker, tudom tudom néha már nagyon sok vagyok.., de akkor is muszáj leírnom.. imádtam olvasni a Tage-d... a "lista címek" és a kifejtések fantasztikusak és a változatosság kedvéért ;) most is kedvet kaptam a még el nem olvasott könyvek olvasásához...(remek mihelyst vége az utolsó évemnek és lesz egy kis üresjáratom előveszem a (legfőbbképpen álltalad ihletett) könyves "elolvasni" listámat és nekilátok :) Egyébként a Miután részei engem is éjjeleken át fenttartottak (Remélem azért, Erdély is tetszett :) szerintem csoda szép részei vannak :) :) )
    Szia
    BezTina
    Az állandó "szájjártató könyvmoly" ( :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az állandó "szájjártatásod". :D És örülök, hogy ez is tetszett :D Nem is tudod, mennyit jelent, hogy segíthetek valakinek <3

      Törlés
  2. Rábeszéltél a Párválasztóra :D.
    Bár most nem fejtetted ki a véleményedet a borítóról, meg a szereplőkről, de így is nagyszerű volt. Imádtam, hogy betegségekhez hasonlítod a könyveket, kíváncsivá tettél vele, hogy egy kategóriához miért az a könyv került.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3 Nekem is első látásra megtetszett ez a Tag, remélem örülnétek, ha lennének még ilyenek :)

      Törlés
    2. Örülnénk! Legalábbis én igen :)!

      Törlés
  3. Szia!
    Igen igen csatlakozom Luna - sama-hoz! Mindenképpen örülnék én is, ha lennének még ilyen Tag-ok Tőled/Általad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, szívem :') <3 Örülök, hogy ennyire tetszett <3

      Törlés
  4. Szia! Most keveredtem ide először, de őszinte leszek :) imádom hogy rákattintottam a linkedre. Most nagy keresgélésbe kezdtem a blogodon, így jutottam el ehhez a bejegyzéshez is (egyébként a molyos könykihívásos listára tévedtem először-ami szintén iszonyatosan jó lett, szuper tanácsokat adtál-) Csatlakoznék az előttem szólókhoz, még sok ilyet szeretnénk♥. Hát igen..Maxon..hmm♥ na akkor térjek már magamhoz! Pár hete fejeztem be a Miután sorozatot, ami rám is hatalmas hatással volt,tehát teljesen megértelek (ahogy a Szent Johanna Gimivel kapcsolatosan is,amit rengetegszer veszek elő és van, hogy csak a kedvenc részeimet olvasom el belőle, mert már az is hatással van rám). Szóval csak így tovább, egy új olvasóval tuti bővült az oldalat!
    Puszil Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! Hamarosan jön még ilyen, ne aggódjatok! :) :*

      Törlés