2016. január 20.

Cynthia Hand - Angyalsors

HANGULAT                                MOLY                                         2011



"Clara Gardner nemrégiben szerzett tudomást arról, hogy félig-meddig angyal. Az ereiben csörgedező angyalvérnek köszönhetően nemcsak okosabb, erősebb és gyorsabb, mint az emberek (akik közé mostantól már nem számíthatja magát), hanem rendeltetést is kap, azaz el kell végeznie valamit ezen a világon. Csakhogy nem könnyű kiokoskodnia, mi is ez a feladat. Látomása – pontosabban az ott megjelenő erdőtűz és vonzó külsejű idegen – hatására új városba költözik, új iskolába kerül. Miután megismerkedik Christiannel, aki nem más, mint – a szó szoros értelmében – álmai fiúja, kezd összeállni a kép, ám ugyanakkor minden összezavarodik. Feltűnik ugyanis egy másik srác, Tucker, akinek szemlátomást Clara emberi vonásai tetszenek. Ahogy Clara próbál kiigazodni az érthetetlenné vált világban, addig nem sejtett veszélyek mellett olyan döntési kényszerekkel is szembesül, amelyekről nem is hitte volna, hogy bekövetkeznek az életében – őszinteség és színlelés, szerelem és kötelesség, jó és rossz között kell választania. Végre a látomásából ismert tűz is föllobban, de vajon Clara készen áll-e, hogy vállalja a sorsát? Az Angyalsors megindító mese szerelemről és sorsról, egy lány vívódásáról, hogy a szabályokat kövesse vagy inkább a szívére hallgasson."

Nem is tudom, őszintén szólva, már régóta szemezgettem ezzel a könyvsorozattal. Le is volt töltve, hogy hátha kedvet kapok hozzá, de mindig volt más. Aztán bekerültem egy könyvmolyos csoportba, ahol nagyon ajánlották ezt, és mivel úgyis kivettem a könyvtárból, meg épp egy másik könyvet is kiolvastam, így gondoltam ennek unszolására, neki is kezdek. 
Na, de lássuk, mégis nekem hogy tetszett, a molyon elég jónak értékelt könyv!


Talán az elején megmondanám azt, hogy ha a fantasy világot nézzük, saját magamban nekem van egy olyan érzésem, mintha engem az angyalok, angyalos történetek fognának meg. Talán azért, mert nincs sok belőle, a legtöbb ilyen mű talán a vérfarkasokra, boszorkányokra és vámpírokra épül, de angyalokkal eddig csak egy-kettő könyvsorozatban találkoztam. 
Angyalsors. Már itt érezhető volt, hogy valami angyalossal állunk szemben, hiszen a cím is utal rá elég pontosan, nem? 
Az egész könyv Clara látomásával kezdődik, ahogy egy tisztáson áll egy fiúval, aki háttal van neki, és mindeközben az erdőt emésztik a lángok, és a lánynak meg kell mentenie a fiút. Mivel ez egyszer be fog következni, a látomásban látott autó rendszámtáblájának segítségével megtudják állapítani, mégis hol fog történni ez az egész. A mikort, még mindig nem fejtették meg, de elméletben hamarosan be fog következni. Így a megadott területre költöznek, el Kaliforniából. 
Ott beilleszkedik az iskolába, találkozik Wendyvel, aki rögtön a barátnője lesz, meg neki az öccsével, pontosabban ikertesójával, Tuckerrel, akivel állandóan szívatják egymást. látszólag a srác nem kedveli, de belül teljesen mást érez... Egy házi feladat alkalmával közelebbi kapcsolatba kerül Angelával, aki felfedi a lány előtt a titkát, így már nem kell Clarának egyedül őriznie, megbeszélheti valakivel. De ami a legfontosabb: Az iskolában összefut a daliás hercegével, aki már sok-sok ideje az álmaiban szerepel, aki nem más, mint Christian Prescott. 
Közben a lánynak teljesen összpontosítania kell a feladatára, meg a látomásokra, amik rengetegszer előjönnek. 
Teljesen belehabarodik a srácba, akit elvileg majd meg kell mentenie, és tulajdonképpen az ég is egymásnak teremtette őket, hiszen mi másnak lenne még értelme? De akárhányszor is közeledni próbál felé, a fiúnak egy másik lánnyal, a barátnőjével, tulajdonképpen az exbarátnőjével kell törődnie, amit Clara megenged neki, de titokban magába roskad. Talán mégsem ő az a srác? Ne! Neki kell lennie annak.... És mikor teljesen a föld alatt van, megjelenik Wendy szülinapi ajándéka Clara számára, aki nem más, mint maga Tucker. A lányból előtörnek az angyalvére ellenére is a teljesen emberi érzelmek, méghozzá egy kis dicsfény jelenlétében, amit a fiúnak meg kell magyarázni. 
De aztán eljön a pillanat, hogy mindennek vége, és választania kell, mégis melyik fiúhoz fut a tűz idején?

Spoilert tartalmaz!

Nyári szünet van, Clara szülinapja. Meglátja Tuckot és Wendy levelét, miszerint menjen el az öccsével, és érezze jól magát. Így is tesznek. Rengeteg dolgot csinálnak közösen, megismerik egymást, és kölcsönösen vonzódni kezdenek egymáshoz. Így szokott ez lenni. De Tuck megtudja, hogy a lány angyal. Dicsfény, minden, szárnyakkal, de így is szerelmes marad belé. Persze, Clara anyja nem díjazza, hogy azok ketten járnak, mert akkor a lánynak elvileg nem lesz elég energiája, hogy a küldetésére koncentráljon, ami pedig Christian megmentése. 
De mikor elérkezik a nap, és kitör a tűz, kiderül, hogy nem csak egy van, hanem kettő. Clara szó szerint két tűz közé szorult, az egyikben a küldetése van és Christian megmentése, a másikban pedig Tucker. 
De ne ilyen sürgősen a történet vége felé, hékás! 
Mint fentebb említettem, Clara barátokra talál, mégpedig egy bizonyos Angelára, aki elmeséli neki, hogy az anyját megerőszakolta egy fekete szárnyú angyal. De kik is ők? 
Clara anyja sok mindent titkol a lánya elől, bár már azt felfedte, hogy nem épp mindennapi emberi lények lennének ők, de azért maradt elegendő titok későbbre is! 
Angela, aki félvér angyal, mesélt Clarának a bukott angyalokról, kiderült, hogy harcban állnak egymással a tiszta és a sötét angyalok, és az utóbbiak hadsereget gyűjtenek a fehér szárnyúakból. Maggie (Clara anyja) azt gondolta, a lánya megússza jobban, ha nem is mesél róluk neki, de mikor szembekerül egyel... Az maga a pokol. A lány átérzi a bukott angyal minden fájdalmát. Szerencsére eltudtak menekülni előle, de attól még nem kevésbé létezik! 
Később újra megjelenik viszont, magával ragadja Clarát, de szerencséjére Maggie időben odaér ahhoz, hogy megmentse, de ez sem sikerül neki egyedül. A lány igyekszik, de miután anyja nem bírta tovább, egyedül kell kialakítania a dicsfényt, ami felrepíti őket az alvilágból, ahova Sam, a sötét angyal vitte őket. 
Szerencsére még időben visszaér ahhoz, hogy a tűzhöz menjen, mikor Wendy telefonál neki, hogy nincs meg Tucker, és megjelent egy másik tűz. 
De vajon visszaér időben, ha a szerelmét választja? Vagy éppen hagyja a szerelmet a küldetésért, amiért ideküldték? 
Naná, hogy a szerelmet választja. Elrepül Tuckerért, megmenti a fiút, de későn ér vissza a tisztásra. A tűz mindent porig égetett, viszont abban nem reménykedhet, hogy Christian mégsem jött ide, mivel az autója ott áll. 
Clara Christian nevét kiabálja egyre hangosabban és hangosabban, mire egy alak jön ki a bozótosból, aki nem más mint.... Christian. 
De hogyan?
Elefántcsontszínű szárnyát fekete koromfoltok lepték el. 
Ezek szerint... Ő is angyal. 
De miért? Hogyan? 
Úgy látszik mindkettőjüknek ugyanaz a küldetése. 

Karakterek:
Clara: Az elején még szimpatizáltam vele, de ahogy haladt egyre előrébb a történet, egyre jobban úgy éreztem, hogy egy önző kisasszony, ahogy azt az anyja is mondta. Nem szerettem benne, hogy ennyire rögtön beleesett Christianbe, miközben nem is ismerte, csak az alapján, amit látott a látomásban, abból pedig nem sok jött le... Kicsit idegesítő volt, de ez sok lány főszereplővel így van. Nincs igazán kiemelhető jó tulajdonsága, ami meghatározná őt. Használhatnám az átlagos szót rá, de mivel angyalvérű, valahogy elgondolná az ember, hogy árassza magából a tökéletességet.
Christian: Akárhogy is ő az egyik főszereplő, ebben a részben igencsak titokzatos maradt, és nem sok mindent tudhattunk meg a karakteréről. Kicsit zárkózott ahhoz képest, hogy milyen népszerű az iskolában. De van egy olyan érzésem, hogy ez a jellemzés nem marad ennyiben a következő két részben!
Tucker: Érdekes, de az első megjelenésénél leesett számomra, hogy ő lesz Christian vetélytársa a Claráért folytatott "harcban". Kis édes karaktere van, nagyon tetszettek a beszólásai, a szarkazmusa, ahogy fogadta azt a helyzetet, hogy Clara negyed-angyal. Végre egy emberi felfogás! Pff Edward, nem érdekel, hogy vámpír vagy és kiszívhatod a vérem, azért csókolj meg, vállalom az áldozatot. Eltávolodik és megszólal: Gondolkodnom kell rajta! Na végre! - mondom én olvasás közben. Most Tucker-drukker vagyok, de a lányok szerint, igencsak meg fog változni a véleményem.
Wendy: Ő is egy kicsit irritáló volt számomra, a mindenféle nyavalygásával, pedig Tucker tesója! nem látom a hasonlóságot köztük, sorry.
Angela: Az ő karaktere tetszett a lányok közül. Nem idegesítő, nem egy szociális életet élő ember, de akkor is, nem tudom, valamiért sokkal jobb volt az ő sorait olvasni, mint Claráét vagy Wendyét. Egy elhagyatott lány, aki megragadja az alkalmat, hogy egy felnőtt angyalvérűvel is beszéljen, Clara anyjával, de ezt a barátnője neki nem engedi (?), ami nem valami kedves gesztus a lánytól.
Maggie: Értem én, hogy a gyerekei érdekében próbál titkolni dolgokat, de nekem ez akkor sem tetszik! Ha már beavatta a lányát a dologba, akkor avassa be mindenbe. Bízhatna Clarában, hogy meg tudja csinálni, képes felfogni, mégis az anyjának mi a küldetése a Földön, de nem, ő titkolózik, és ebből lesznek a bajok, nem igaz?

Borító:
Túl lila. Bár nem csúnya, de túl lila az egész. Előtör belőlem a Fradi drukker:D Lehetett volna simán színes az egész, nem kellett volna a lányt belilázni. De alapjában véve az egésszel semmi baj nincs, hiszen a háttér is illik a történethez, ha csak Clara álmaira is gondolunk. Erdő. Még mindig nem szeretem, ha embert tesznek a borítóra, bár itt nem látszik a feje, szóval elmegy, fogjuk rá. Ami viszont nagyon tetszik, az a betűtípus és a körülötte lévő cikk-cakkok, valamint az a leeső toll. Tökéletesen szimbolizálja a történetet. Így inkább a címre fókuszál a szemünk, és nem a mögötte rejlő borító alapra.

Összességben:
Tetszett a könyv, hiszen alig pár óra alatt kiolvastam, mert a történet magával ragadt, és nem engedte, hogy letegyem. Megszerettem volna tudni mindig a következő történést, de vége kicsit suta lett, nem ért teljesen véget még ahhoz képest is, hogy még lesz folytatása. Annyira azért nem fogott meg, hogy még egyszer nekikezdjek, de azért remélem, mihamarabb alkalmam nyílik elolvasni a következő részt.

Oldalszám: 450
Kiadó: Maxim

Kedvenc karakterem: Tucker Avery

Kérdéseim olvasás utánra:
- Gondoltad volna, hogy kit választ Clara a végén a két tűznél? És hogy kivel fog összejönni?
- Szerinted mit rejtegethet Maggie, amit nem akar a lányának elmondani? Mi lehet a rendeltetése, amit ennyire féltve őriz?
- Gondoltad volna, hogy Christian is angyalvérű? És szerinted mi lesz ennek a következménye a következő részben? Hogy függ össze a két angyal (Clara és Christian) sorsa?


6 megjegyzés:

  1. Tavaly olvastam a sorozatot és nagggyon tetszett! ^_^
    Örülök, hogy kitetted ezt. :)

    VálaszTörlés
  2. Tavaly olvastam a sorozatot és nagggyon tetszett! ^_^
    Örülök, hogy kitetted ezt. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Barby!
    Imádtam ahogyan fel vezetted a történetet!
    Nagyon tetszett a kritikad!
    Szia
    BezTina

    VálaszTörlés