2016. március 12.

Leiner Laura - Bábel

HANGULAT                                MOLY                                        2013

"Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel, aki a zárónapi koncerten lép fel. Na, de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért."

Valamiért Laurának kimondottan olyan írásstílus adatott, amivel fel lehet dobni az ember kedvét. Én is így jártam. A Szent Johanna Gimi többszöri olvasása, és egy csúfos szakítás után valamiért kedvenc magyar írónőnk vicces, néha cinikus történtére vágytam, de mivel a fent említett sorozatot már kívülről fújtam, az Akkor szakítsunk meg nem volt épp kéznél (pedig az pont témában illett volna a hangulatomhoz...), ezért gondoltam, miért ne? Elkezdtem a Bábelt. Mondanom sem kell, hogy egy nap alatt kiolvastam ezt az 526 oldalas gyönyörűséget. Na, de ez már két éve volt, ideje felfrissíteni az emlékeket! 

Kezdem azzal, hogy a történet azért is nagyon jó, mert nem csak elmeséli az egészet, hanem a dolgoknak naplószerű, blogbejegyzéses keretet ad, így mi, külső szemlélőként is minimum ugyanannyira bele tudjuk élni magunkat, mint a fesztiválon jelenlévők. Főszereplőnk, Zsófi ugyanis kedvenc együtteséről, a Red Hot Chili Peppersről vezet egy fanoldalt, ahova mindenféle dolgot feltesz leginkább a bandával kapcsolatban, de azért egyes helyekre magát is beleviszi. Miről írna másról, mint egy jó kis beszámolót, mi történik Chili Junior megszületéséig, aki Zsófi és Anthony Kiedis, az RHCP énekesének a közös gyereke. Végre a lánynak megvalósul az álma, találkozhat élete szerelmével. Én is így viselkednék, sőőőőt, ha mondjuk Zaynnel lehetne találkozni... 
Az elején kapunk egy kis ízelítőt a történet fordulópontjáról, mégpedig egy üzenet formájában, de pont annyit, hogy az még ne lője le a poént, de azért rendesen a mély vízben végezzük. Aztán mindenkiről egy kis bemutatást olvashatunk, megismerkedhetünk így is velük. 
Napsi, Szasza (Szabolcs), Abdul, Hipó (Márton) és Boldi. 
Persze, nem hívnák az életet kiszámíthatatlannak, ha nem lépne a színre egy potyautas, pontosabban egy eddig nem ismert szereplő, mégpedig Kolos személyében. 
Megismerkedhetünk a baráti társaság szemén keresztül a fesztiválok rendjével, így tizenöt évesen megtapasztaltam, milyen lesz majd, ha én elmegyek a saját barátaimmal majd egy hétre valamelyik nagy banzájra. Barby a partyarc fákje.
Zsófi és Kolos között kialakul egy olyan tipikus "utállak" hangulat, ami szerencsére a többiekre nem terjed ki, így boldogan élnek egymás mellett. A fesztiválozóknak, főleg a két lánynak meg kell szenvednie azzal, hogy összedől a sátruk, így földönfutóvá válnak, kivéve, ha be nem fogadja őket valaki. Napsi átköltözik a tesójához és Koloshoz, míg Zsófit Abdul és Szasza párosa fogadja be.
Közben a blogger mindent dokumentál, hogy majd az olvasóinak megmutassa, mi történt vele a nagybetűs fesztiválon, aminek a záróbuliján nem más játszik, mint a lány kedvenc együttese; az RHCP. Talán megvalósulhat a rég kergetett álma, miszerint találkozik Anthonyval, aki rögtön belé szeret, aztán irány az oltár, majd Kalifornia és a Chili Junior projekt. De hogy minél közelebb kerülhessen élete szerelméhez, Zsófinak meg kell fűznie Kolost, hogy bevigye őt a VIP-be, mivel a fiú sajtós, így onnan tudósíthatja a Chili koncertet is, de a két fiatal kapcsolatát ismerve a lány elmélete nem fog megvalósulni. Legalábbis nagyon úgy látszik, mikor többszöri próbálkozás árán sem tudja átverekedni magát a security-s embereken.
Persze, emellett pörög az élet, ahogy ez szokás. A fiúk csajoznak, Hipó az orvosi sátort látogatja elég gyakran, Napsira rámásznak a fiúk, bár Zsófi sem panaszkodhat e téren. Főszereplőnk egyre jobban elviseli legjobb barátnőjének bátyját, bár köztudattan Boldi akkor is állat marad örökre, és pár beszélgetés után talán rájön, hogy Kolos sem akkora vadbarom, mint hitte.
De megjelenik Kolos ex-barátnője, akit a fiú nagyon kerül, de végül elmondja Zsófinak, mi bántja vele kapcsolatban. Petra, az ex, próbálja megtalálni, de ő nem akarja, hát akkor mit tegyen? Látszik Koloson, hogy még szereti a lányt, de valószínűleg volt valami a háttérben.
Napsi közben egy olaszt keres, akit még a nulladik napon látott meg a nagy tömegben, de a fesztiválszabály szerint: akit nagyon meg szeretnénk találni, azzal soha az életben nem fogsz összefutni, de akit viszont el akarsz kerülni, azzal minden második sarkon összefutsz. És ez látszólag igaz is.
Aztán ki tudja? Talán az első negatív véleménye Zsófinak átváltozhat rokonszenvvé, vagy aztán még többé? Szerelemmé?
A lány rájön, hogy talán érez valamit Kolos iránt, amit tényleg nem szabadna, hiszen az ex-barátnője őt keresi. Petra elmagyarázza Zsófinak, miért szakított vele Kolos, és tényleg fontos lenne beszélnie vele. Így főszereplőnknek döntenie kell, hogy a jó dolgot csinálja, a rosszat vagy a legrosszabbat...

Spoiler veszély!

Persze, Zsófi elkövette azt a nagy hibát, hogy elmondta Szaszának is, hogy szerinte érez valamit Kolos iránt, mire a srác feldúlt lett. Abdul azt tanácsolta a lánynak, hogy mondja el Kolosnak, mindenképp beszélnie kell vele erről a Petra-ügyről. És így is lesz.
Úgy látszik, happy-end lesz a két fiatal története, de ahogy ők magasrepülésben egyre boldogabbak lesznek, főszereplőnk egyre szomorúbb. Szasza egy lány miatt hanyagolja a társaságát, ami eddig még nem történt meg, akárhány barátnője is volt eddig a fiúnak, Zsófi mindig stabil pont maradt számára, épp ezért hiszi azt Zsófi, hogy teljesen elvesztette Szaszát egy hülye nevű csajszika miatt. Eulália. Hogy lehet ilyen nevet adni egy gyereknek?!  Kolos viszonozza a szívességet Petrával karöltve. Mikor Zsófi épp távozni akar a fesztiválról, a lány elmondja neki, mi bántja Szaszával kapcsolatban, mire Petra elszólja magát, hogy nem lehet, hogy érez valamit a fiú iránt? Ekkor mintha villanykörte jelent volna meg a szeleburdi Chili feje fölött, és leesik neki a tantusz. Neki tetszik Szasza. Találkozik Napsival, rögtön szerelem-tesztet végeznek, ami 100 (azaz száz) %-os lesz, vagyis... a fiút még Anthony Kiedisnél is jobban szereti Zsófi. Ujjjujjj, az lehetséges egyáltalán? Úgy látszik, igen.
A lány megkeresi Szaszát, de sehol sem találja, végül leissza magát a sárga földig Boldival, és hülye üzenetet küld minden ismerősének meg posztol az oldalra. Persze, szíve választottjának is meg kell írnia, hogy mennyire szereti, és hogy mennyire nagyon rohadjon már meg.
Egy újabb bonyodalom, de emiatt eljut a várva-várt RHCP koncertre? Vagy van fontosabb is, mint az ezer éve szeretett banda?
Meglátjuk...

Karakterek:
Zsófi: Imádom a stílusát. Olyan cinikus, közben vicces, és olvasás közben a jókedve átragad rám. Laura első könyvsorozatának a főszereplőjével (Renivel) ellentétben Zsófival nagyon is szimpatizáltam. Röhögtem a beszólásain, néha hangosan is, amiért a tömegközlekedésen utazók hálásak voltak.. :D
Napsi: Kicsit a karaktere hasonlított a SZJG-ben megismert Virágra, bár igaz, ami igaz, nem mindig, de az esetek 75%-ában. Tipikus legjobb barátnő stílusa van. A lány, akire minden pasi bukik, gyönyörű, humoros, de nem fél, hogy letörik a körme. Bármiben benne van, még a legnagyobb hülyeségben is, bár ha az ember Boldi mellett nő fel, nem is csodálom, hogy ilyen lett. Összességében az ő jelleme is tetszett, bár mondom, egy kicsit hajazott Virágra, de mikor a két karakter közötti különbség megjelent, akkor még jobban szimpatizáltam vele.
Szasza: Legjobb barát. Zsófival időtlen-idők óta ismerik egymást, bár barátságon kívül nem volt más köztük sosem, és valószínűleg nem is lesz. Legalábbis úgy tűnik. Tetszett, hogy nagyon is van humora, és ahhoz képest, milyen jól néz ki, mennyire bomlanak utána a csajok, nem lett beképzelt. Pedig a fiúk többsége ennél a státusznál szokott elbukni...
Abdul: Róla egy kicsit többet meg szerettem volna tudni, bár amikor megjelent, akkor tényleg ott volt, és Szaszához hasonlóan jóhumorú, ellenállhatatlan testtel megáldott, bár az előbbi fiú azért volt szimpatikusabb, mert... Az előbb azt mondtam, hogy Szasza nem beképzelt? Na, akkor Abdul nagyon is az. Nagyon ad a külsőre, ami fiúnál egy ideig oké, de egy szinten már sok... Tapasztalat, ilyen öcsi van közvetlen a szobám mellett... Enyhén szólva elviselhetetlen.
Hipo: Személyesen nem ismerek ilyen embert, bár Hipot elnézve elég vicces lehet, bár Zsófi hangneméből ítélve, egy idő után eléggé idegesítő. Laura nem hozta nagyon ki az "idegesítő" szálat, inkább a "poénos, hogy ilyen a srác" lett előtérbe helyezve.
Boldi: Egy állat az a srác.
Kolos: Igaz, említhettem volna kicsit előbb, na mindegy. Tulajdonképpen valamiért nekem ő jobban bejött, mint mondjuk Szasza, bocsi nagy fanok. Kolos kidolgozottabb karakter volt, nem nyílt meg mindenkinek, amit megértek. A humora jó, a beszólásai, bár Zsófinak tényleg elég kínosak voltak.
Kép forrása: x
Egyszerűen... tetszett, hogy ő ilyen. Hogy nem várja el másoktól, hogy megoldják a problémáit. Hogy a külsővel ellentétben érző lélek lakozik benne is. Mint az összes emberben trolololo. Az elején drukkoltam Zsófinak és neki, hátha összejönnek, hiszen fergeteges párost alkothatnának. Lelki szemeim előtt megjelentek képek kettejükről... De így lett? Hoho, meglátod, ha elolvasod!

Borító:
Őszintén? Lehetett volna jobb is. A színt teljesen eltalálták, ez a piros minden érzelmet lefed, ami a történetben szerepel. A kis ikonok rajta, a kitűző, a fülhallgatók, a zenelejátszó, minden illett ide. Egyedül a nagy Bábel belépőjeggyel van bajom. Olyan asszimetrikusnak tűnik.
Sokat gondolkodtam azon, hogyha nem ez a passtartó, akkor mi kerülhetne ide, és akkor megtaláltam ezt a képet... Elállt a szavam, mert kicsit egyszerű, de minden passzol rajta. Ez a fesztiváltömeg és azt a festékpaca, mindent elmond, egyszerűen... Szerintem ez lehetne a tökéletes borítója a könyvnek. Olyan egyszerű, de nagyszerű alapon. Persze, azt a 2013 Szeptember-t azt le lehetne venni, helyére pedig Leiner Laura nevét írni. És ha nagyon akarnánk, akkor a hátuljára tehetnénk azokat a kis szimbólumokat, amik megjelennek a könyv során.

Összességében:
Nekem nagyon tetszett, az egyik kedvenc Laura könyvem, sőt szerintem mondhatom, hogy a Bexi sorozat mellett a kedvencem. Élmény volt újraolvasni, mert kikapcsolt, amire egy tizenöt éves lánynak néha szüksége van a sok tanulás mellett, amiből mostanában nekem nagyon is kijárt. Lett egy menedékem Laura és a könyvei személyében, ahova ilyenkor menekülhetek...

Oldalszám: 526

Kiadó: Ciceró

Kedvenc karakter: Németh Kolos

Kedvenc idézet:
"- Hipó, ülj vissza - kérleltem.
 - Jól vagyok itt így - álldogált, és nagyon úgy tűnt, hogy esze ágában sincs visszaülni.
 - Pápáig állni fogsz? - csóváltam a fejem.
 - Ne má'. A Vatikánig megyünk? - csodálkozott Szasza.
- Te hülye vagy - röhögött fel Napsi."

Kérdésem olvasás utánra:
- Te írsz blogot?
- Te elmennél egy ilyen fesztiválra? Ahol hasonló élményeket szerezhetsz? Vagy inkább maradnál otthon a könyvek mellett? Fogós kérdééééés....
- Ha olvastad Laurától még valamit, hogy állítanád sorrendbe a műveit?


6 megjegyzés:

  1. Drága Barbyy!
    Kikészítesz! Imádtam :) <3

    VálaszTörlés
  2. :) Imádom a kritikáidat és azt is észrevettem, hogy általában mindig találok olyan könyvet itt, amit imádni fogok. Szóval köszi, hogy ennyire passzol könyvek terén az ízlésünk :D
    1. Igen, írok, bár Zsófival ellentétben kicsit eltérő témában.
    2. Fogós kérdés... Alapjában véve nem vagyok társasági ember, így biztos, hogy zavarna az a sok ember. De mégis van benne valami, ami vonz. Talán, hogy szabadon, a barátaimmal együtt egy fesztiválon azt csinálni, amit szeretek :) Szóval.. Nem igazán tudok dönteni.
    3. 1. Bexi sorozat
    2. Akkor Szakítsunk
    3. Szent Johanna Gimi
    4. Bábel

    Bárkit kérdeztem eddig, senkinek nem tetszett az Akkor szakítsunk :/ Azt mondták, hogy abban a főszereplők egyszerűen kikészítették az idegeiket. Meg a barátnőmnek a legnagyobb gondja az volt, hogy Lia és Norbi szidták a Terence Hill és Bud Spencer filmeket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így tetszenek :D Az ASZ nekem sem jött be annyira... Az összes többihez képest, de hát az se volt rossz na! :D

      Törlés
  3. Szia Barby!
    Pont jókor! :) egy hete olvastam el, mondanom sem kell, hogy imádtam! Szuper egy könyv és mivel en most olvastam először, nem tudtam mi sül ki belőle..azt hittem sablonsztori lesz..'bunkósrác' (akit imádok) és 'főszereplőlány' összejön..aha persze. De nem ez történt! Ami engem meglepett, mert nem gondoltam, hogy Szasza lesz a befutó. Én is elnézést kérek a Szasza fanoktól..nekem Kolos jobban bejött, de azért Szasza is cuki volt. :D Leiner Laura könyveit (Szjg, Asz) rongyosra olvastam, így fogtam hát bele a Bábelbe. Legjobb döntés volt <3 szupi lett a kritika!
    Puszil, Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szintúgy :D Első olvasásra nagyon #Zsófi+Kolos fan voltam, de be kell vallani, Szaszával jobban összeillenek ;)
      Örülök, hogy tetszett :3

      Törlés