2016. június 15.

J. L. Armentrout - Feledés

HANGULAT                                MOLY                                         2015

"Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött, rögtön tudtam, hogy baj lesz. Nagy baj. Bajra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem vagyok idevalósi. A társaimmal a Luxról érkeztem a földre, egy tizenhárommilliárd fényévre lévő bolygóról. Ráadásul ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy az emberekben nem lehet megbízni. Félnek tőlünk. Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak, és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is. Kat azonban olyan közel kerül hozzám, mint még senki más. Akaratlanul is vágyok rá – és szeretném felhasználni a képességeimet, hogy megóvjam. Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen, és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lány tehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a luxeneknek van egy hatalmasabb ellensége is – az arumok – akikkel szembe kell szállnom. Ha beleszeretek Katyba – egy emberbe – nem csupán őt sodrom veszélybe. Talán mindannyiunk pusztulását okozom… de azt nem hagyhatom."

Rettentő jó volt csaknem egy teljes év leforgása után újra a Luxen sorozat világába csöppenni, és az egész első könyvet átélni Daemon szemszögéből is. 

Mint már tudjuk, a Black család nem egy hétköznapi família. Ugyanis egyenesen a Lux nevű bolygóról érkeztek, és a lényük jelentős része fényből tevődik össze. 
Eddig főhősnőnk, Katy szemével láttuk a dolgokat, éreztük, amit ő, mikor megtudta az igazságot, de most másik szereplő álarca mögé bújhattunk be, méghozzá Daemonébe. Az arrogancia királya, az erő helytartója, a szexiség császára. Bár új történetet nem adott, de sok kérdésre választ kaphattunk ebben a kiegészítő kötetben. Miért viselkedett olyan durván a lánnyal? Mit érzett akkor, mikor...? Mi játszódott le benne, mikor először meglátta Katet? 
Furcsa volt az eddigi főszereplőnket kívülről látni, de mindenképp megérte, hiszen Daemon bőrébe bújhattunk! 
Az első kötetben, azaz Obszidiánban olvasottakkal találkozunk, de mégis tudott a zseniális Jennifer újjal is mutatkozni, nem csak a megszokottal. 
A férfi szemszöge nagyszerű, bár saját kézből tapasztaltam, mennyire nem könnyű teljesen belehelyezkedni egy ellenkező nemű nézetébe, de az írónőnknek sikerült. Hatalmas tapsot neki!

Karakterek:
Daemon: Olyan sokszor emlegettem már azt a bizonyos gépet... És annyira szükségem lenne már rá! Igazából az egész könyvmoly társadalomnak elkelne egy... Egy saját Daemont szeretnék rendelni! Hol írjam alá? 
Pofátlanul tökéletes. Rosszfiús termete még a Jégkirálynőt is meghatná, a családja féltésével teljesen a lányok lelkébe eszi magát, és akkor a bugyiolvasztó kinézetéről már ne is beszéljünk, kérem szépen...
Katy: Egy talpraesett, bátor lány. Igazából azért értem meg őt, miért nem futott el, mert olvasott róla. Legalábbis nekem ez a magyarázatom van. Na meg hogy Daemon... Mint tudjuk, Katy leginkább a fantasy világban utazik, rengeteg ilyen könyve van. Igaz, a hír sokkoló lehetett számára, hogy a szomszédjai földönkívüliek, de... De kábé valóra vált az álma. Belecsöppent a saját regényébe. Hát nem ez minden könyvmoly titkos kívánsága?

Borító:
Megszokottam Tóth Pepét láthatjuk rajta, de a többi könyvvel ellentétben, ennek semmilyen kidolgozott háttere nincs. Se erdő, se tisztás, se egy országút, csak egy fénypaca, és be kell valljam, ez így jobban tetszik. Ahh az az ér Pepe karján a halálom lesz...!!!  Bár azért azt a zöld szemet lehetett volna úgy péeselni, hogy ne legyen ennyire rikító és irreális. A betűtípus fantasztikus, igazából nekem ez jobban bejön, mint az eredeti borítókon. 

Összességében:
Imádtam. 
Teljességgel imádtam olvasni a sorokat, főleg ezt, amiben az egész Daemon szemszöggel történik. Nem csoda, hogy ez lett a legjobbra értékelt, bár csak egy-egy százalék eltéréssel. Ez a kötet a sorozat koronája azt hiszem. Nagyon remélem, hogy Jennifer megírja az Ónixot és az Opált is így, de amint olvastam a Köszönetnyilvánításnál, tervezi ezt a két kötetet. Szóval örüljünk együtt! :)

Oldalszám: 382
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Daemon Black

Kedvenc idézetem: 
"– Az embernek sosem lehet túl sok könyve."

4 megjegyzés:

  1. Alapvetően óriási Lixen fan vagyok, de ezt a részt még nem olvastam. én is úgy terveztem, hogy kicsit később ráér, nosztalgiázásképp mondjuk :D
    de most annyira kedvet kaptam hozzá, hogy szerintem szaladok is rögtön a könyvesboltba, úgyhogy nem is írok többet, inkább húzom a cipőmet 😆 😍

    VálaszTörlés
  2. Alapvetően óriási Lixen fan vagyok, de ezt a részt még nem olvastam. én is úgy terveztem, hogy kicsit később ráér, nosztalgiázásképp mondjuk :D
    de most annyira kedvet kaptam hozzá, hogy szerintem szaladok is rögtön a könyvesboltba, úgyhogy nem is írok többet, inkább húzom a cipőmet 😆 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na siess, mert aztán ma bezárnak a boltok korán :D :) :*

      Törlés