"Horvát Cézium neve sem szokványos, hát még az élete! Váratlan baleset éri őt a balatoni nyaralás utolsó éjszakáján, és a kórházi ágyon magához térőt ismeretlen arcok fogadják, sőt, még a tükörből is egy idegen tekint vissza rá. Bár az orvosok kezdetben tanácstalanok, végül prozopagnóziát diagnosztizálnak nála. Mégis hogyan térhetne vissza a régi életébe, ha önmagát sem ismeri fel? Na és ott van az az egy arckép, ami folyton megjelenik az álmaiban, arról persze fogalma sincs, hogy kié lehet…"
Már a fülszövegből is kiderül, hogy ez a könyv nem egy egyszerű ifjúsági regény. Komoly mondandót tartalmaz, ez pedig hatalmas erőssége a műnek.
Az elején felébredtek bennem a kételyek, Cézium iránt erős ellenszenvem alakult ki az első pár oldalon, egy naiv kislányt ismerhettem meg rajtuk, aki bedől egy szép mosolynak és egy jól kidolgozott kockahasnak, persze ráfoghatjuk, hogy a rózsaszín köd lebegett a szeme előtt, mégis muszáj volt felnevetnem a szerelmi vallomásán, mert fájt a naivitása. Még akkor éjjel az ágyban kötnek ki, ami persze utólag nagy hibának tűnik a lány szemében, ráadásul a változás, amit a hajnal szül, megváltoztatja az egész hátralévő életét. Milánról kiderül, hogy az igazmondás nem az erőssége, Cézium elszalad, a parton viszont balesetet szenved, majd csak a kórházban tér magához, ahol közlik vele a diagnózist.
Prozopagnózia, vagyis arcvakság.
Érdekesnek találtam magát ezt a betegséget, bevallom, soha nem hallottam még róla, így utánakerestem az interneten, hogy bővebb információtárral álljak neki a könyvnek. Ez sokan lett a segítségemre a későbbiekben. Olyan sok történetben lehet már olvasni a rákról, itt mégis ennél ismeretlenebb betegség áll a regény középpontjában. Ez mindenképp plusz pontot jelentett nálam.
Erika stílusa kezdetben eléggé szárnybontogatós, de már a regény alatt is nagyon sokat fejlődött, szemmel látható a különbség. Inkább a leírások mennek neki jobban, mint a párbeszédek, de azokat öröm volt olvasni, választékos szókinccsel alkotta őket, és ezzel nem a dialógusok minőségét hurrognám le, egyszerűen a leírásokat emelném ki. Egyedien válogatja össze a szavakat, ez pedig nekem nagyon tetszett.
Visszatérve a történethez, a regény akkor indul be igazán, amikor a lányról kiderül a betegsége. Szülei hatására elkezd egy pszichológushoz járni, beszélgetni, ahol már az első alkalommal heves szócsatába elegyedik egy Ferenci Kristóf nevű fiúval, aki a könyv nagy részében eléggé titokzatos alak, de bevallom, már az első megjelenésénél megszerettem. Eleinte ilyen tipikus huzavona kapcsolat alakult ki köztük, aztán egy bál mindent megváltoztat. Ott közelebb kerülnek egymáshoz, tulajdonképpen megismerik a másikat, így az ellenszenv lángjaira homokot szórnak. Céziumnak igazi lelki vívódás az új szerelem és új kapcsolat lehetősége, ugyanis ő még nem igazán tette túl magát Milánon, ami számomra teljességgel lehetetlennek tűnik azok után, amit az a görény tett. Ez az apró reményszál, hogy a lány abban bízik, az első szerelme visszajön Amerikából és ott folytatják, ahol abbahagyták, néhol kevésbé kap hangsúlyt Cézi érzelmeiben, másszor jobban előtérbe kerül, de a lényeg, hogy állandóan ott van, még a boldog percekben is.
Hamar a végére értem a regénynek, ugyanis nem egy hosszú könyvről beszélünk, lelkileg annál tartalmasabbról.
Mégis azért a sok pozitívum után átevickélnék a negatív oldal fele. Már említettem korábban az arcvakságot, miszerint Céziumon a balesetet követően ezt diagnosztizáltak. Ez azért elég fontos része a regénynek, mégis én kevésnek éreztem. Néha-néha előjött, de annyira kíváncsi lettem volna, hogy a fülszövegben leírt "még a tükörből is egy idegen tekint vissza rá" vonás hogyan jelenik meg. Hogyan ismeri fel az embereket? Néha-néha megjelent, de szerintem nem elégszer. Párszor akad belőle problémája a lánynak, véleményem szerint nem lett elég hangsúly fektetve magára a betegségre és annak a bemutatására, Cézium hogy éli meg ennek a pillanatait. Hiszen nap mint nap a saját édesanyját, barátját sem ismeri fel, ahogy önmagát sem. Továbbá nekem a vége kissé erőltetett volt. Mikor kiderül Kristóf féltve őrzött titka, Cézium bepipul és elküldi melegebb égtájakra, amiért hazudott neki a múltjáról. Egyrészt ő nem kérdezte, másrészt nem a srác tehet róla, hogy a lány barlangban tölti a 21. századot és nem hallott még a tévékészülék vagy a rádió fogalmáról, az internetről meg már ne is beszéljünk. Erre Kristóf válasza sem volt valami hiteles, csak azért mert kicsit összebalhéztak, már képes ekkora végletekig elmenni, ahogy Cézium is.
A vége viszont aranyos volt, kedves lezárása egy szép történetnek.
Karakterek:
Céziumot, mint azt már korábban említettem, én nem nagyon kedveltem meg a regény során. Nekem túl karakán volt, önfejű, sokszor nem értettem egyet a döntéseivel, szinte úgy éreztem, kereste az alkalmat, hogy vitázni tudjon. Egy elhanyagolt gyerek segélykiáltásai lehettek sokszor ezek. A szülei számomra szintén antipatikusak voltak. Lehet, hogy embernek jók, de gyereket nevelni borzalmasak. Az anyja Céziumot állandóan valamivel piszkálja, súlyával, ruháival, vagy éppen a kerítőnőt játssza. Édesapja pedig jobban szereti a kémcsöveit, mint a saját lányát, legalábbis ezt mutatja a nagyvilág felé. Általában valahol távol van a családtól, de amikor mégis otthon van, áll a bál a két felnőtt között, ez addig fajul, hogy végleg el akarják hagyni egymást. A szülők azért jellemfejlődésen mennek keresztül a regényben, én mégis hiányoltam azt, hogy egyáltalán a lányuk mellett álljanak. El voltak foglalva a saját dolgaikkal, és másra nem is figyeltek. Kristófot emelném még ki ebben a részben. A fiút én nagyon megkedveltem a történetben. Megértő, gondoskodó, kedves. Egyáltalán nem a rosszfiúk táborát erősíti, legalábbis lelki szempontból nem. De ez nem is mindig baj.
Borító:
Nem csúnya, de olyan hátborzongató, ahogy ez a szem engem méricskél a papírról. Igazából nem tudom eldönteni, hogy most kedvelem-e vagy sem. A cím viszont nagyon ötletesen lett megalkotva, ahogy az a kilencven fokos szögben el van forgatva.
Összességében:
Voltak hibái is, de emellett pozitívumai is. A szerzője egyelőre bontogatta a szárnyait, de azt nagyon jól tette. A leírásait külön kiemelném, azok nagyon tetszettek. Nem csak egy egyszerű ifjúsági történet a Nyár a szemeidben. Egy betegség kerül előtérbe, az arcvakság, amivel a lánynak minden nap meg kell küzdenie. Magáról a kórról én többet is olvastam volna, Cézium hogyan éli meg ezeket a hétköznapjaiban, kicsit részletesebben kifejteni, mégis hogyan ismeri meg az embereket, ha nem az arcuk alapján.
Aranyos történet.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy különleges, vékonyka regényre vágynak, amelyben azért mögöttes tartalom is megtalálható.
Oldalszám: 292
Visszatérve a történethez, a regény akkor indul be igazán, amikor a lányról kiderül a betegsége. Szülei hatására elkezd egy pszichológushoz járni, beszélgetni, ahol már az első alkalommal heves szócsatába elegyedik egy Ferenci Kristóf nevű fiúval, aki a könyv nagy részében eléggé titokzatos alak, de bevallom, már az első megjelenésénél megszerettem. Eleinte ilyen tipikus huzavona kapcsolat alakult ki köztük, aztán egy bál mindent megváltoztat. Ott közelebb kerülnek egymáshoz, tulajdonképpen megismerik a másikat, így az ellenszenv lángjaira homokot szórnak. Céziumnak igazi lelki vívódás az új szerelem és új kapcsolat lehetősége, ugyanis ő még nem igazán tette túl magát Milánon, ami számomra teljességgel lehetetlennek tűnik azok után, amit az a görény tett. Ez az apró reményszál, hogy a lány abban bízik, az első szerelme visszajön Amerikából és ott folytatják, ahol abbahagyták, néhol kevésbé kap hangsúlyt Cézi érzelmeiben, másszor jobban előtérbe kerül, de a lényeg, hogy állandóan ott van, még a boldog percekben is.
Hamar a végére értem a regénynek, ugyanis nem egy hosszú könyvről beszélünk, lelkileg annál tartalmasabbról.
Mégis azért a sok pozitívum után átevickélnék a negatív oldal fele. Már említettem korábban az arcvakságot, miszerint Céziumon a balesetet követően ezt diagnosztizáltak. Ez azért elég fontos része a regénynek, mégis én kevésnek éreztem. Néha-néha előjött, de annyira kíváncsi lettem volna, hogy a fülszövegben leírt "még a tükörből is egy idegen tekint vissza rá" vonás hogyan jelenik meg. Hogyan ismeri fel az embereket? Néha-néha megjelent, de szerintem nem elégszer. Párszor akad belőle problémája a lánynak, véleményem szerint nem lett elég hangsúly fektetve magára a betegségre és annak a bemutatására, Cézium hogy éli meg ennek a pillanatait. Hiszen nap mint nap a saját édesanyját, barátját sem ismeri fel, ahogy önmagát sem. Továbbá nekem a vége kissé erőltetett volt. Mikor kiderül Kristóf féltve őrzött titka, Cézium bepipul és elküldi melegebb égtájakra, amiért hazudott neki a múltjáról. Egyrészt ő nem kérdezte, másrészt nem a srác tehet róla, hogy a lány barlangban tölti a 21. századot és nem hallott még a tévékészülék vagy a rádió fogalmáról, az internetről meg már ne is beszéljünk. Erre Kristóf válasza sem volt valami hiteles, csak azért mert kicsit összebalhéztak, már képes ekkora végletekig elmenni, ahogy Cézium is.
A vége viszont aranyos volt, kedves lezárása egy szép történetnek.
Karakterek:
Céziumot, mint azt már korábban említettem, én nem nagyon kedveltem meg a regény során. Nekem túl karakán volt, önfejű, sokszor nem értettem egyet a döntéseivel, szinte úgy éreztem, kereste az alkalmat, hogy vitázni tudjon. Egy elhanyagolt gyerek segélykiáltásai lehettek sokszor ezek. A szülei számomra szintén antipatikusak voltak. Lehet, hogy embernek jók, de gyereket nevelni borzalmasak. Az anyja Céziumot állandóan valamivel piszkálja, súlyával, ruháival, vagy éppen a kerítőnőt játssza. Édesapja pedig jobban szereti a kémcsöveit, mint a saját lányát, legalábbis ezt mutatja a nagyvilág felé. Általában valahol távol van a családtól, de amikor mégis otthon van, áll a bál a két felnőtt között, ez addig fajul, hogy végleg el akarják hagyni egymást. A szülők azért jellemfejlődésen mennek keresztül a regényben, én mégis hiányoltam azt, hogy egyáltalán a lányuk mellett álljanak. El voltak foglalva a saját dolgaikkal, és másra nem is figyeltek. Kristófot emelném még ki ebben a részben. A fiút én nagyon megkedveltem a történetben. Megértő, gondoskodó, kedves. Egyáltalán nem a rosszfiúk táborát erősíti, legalábbis lelki szempontból nem. De ez nem is mindig baj.
Borító:
Nem csúnya, de olyan hátborzongató, ahogy ez a szem engem méricskél a papírról. Igazából nem tudom eldönteni, hogy most kedvelem-e vagy sem. A cím viszont nagyon ötletesen lett megalkotva, ahogy az a kilencven fokos szögben el van forgatva.
Összességében:
Voltak hibái is, de emellett pozitívumai is. A szerzője egyelőre bontogatta a szárnyait, de azt nagyon jól tette. A leírásait külön kiemelném, azok nagyon tetszettek. Nem csak egy egyszerű ifjúsági történet a Nyár a szemeidben. Egy betegség kerül előtérbe, az arcvakság, amivel a lánynak minden nap meg kell küzdenie. Magáról a kórról én többet is olvastam volna, Cézium hogyan éli meg ezeket a hétköznapjaiban, kicsit részletesebben kifejteni, mégis hogyan ismeri meg az embereket, ha nem az arcuk alapján.
Aranyos történet.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik egy különleges, vékonyka regényre vágynak, amelyben azért mögöttes tartalom is megtalálható.
Oldalszám: 292
Kiadó: Publio
Kedvenc karakter: Ferenci Kristóf
Kedvenc idézetek:
"– Tudod, Kristóf, lehet, hogy megváltozott a frizurád és megborotválkoztál, de ott van a nyár a szemeidben. Nekem ez elég ahhoz, hogy csak téged szeresselek."
*
"Az ereimben simogató bizsergés áradt szét a fiú érintése nyomán, és egy gyémántként csillogó könnycsepp gurult végig az arcomon. A szívem egy rövidke másodpercre végre hezitált."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése