Zakály Viki - Egyszeregy

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"Van ​egy srác, akit bármikor felhívhatsz. Egy srác, akinek sok lány tudja a számát, aki egyetlen éjszakára a Tiéd lehet, és egyszeriben megváltozik az életed. Tudja, ki vagy, mit szeretsz, hová tartasz. Szigorú szabályokat kell betartanod, ha vele akarsz lenni. Soha többé nem találkozhattok, nem hív, nem válaszol, egyszerűen eltűnik az életedből. Egyetlenegyszer lesz csak a Tiéd. De teljesen soha nem kaphatod meg. 

Liza, egy női magazin újságíró gyakornokaként próbál boldogulni, de a vérmes főszerkesztőasszony mindent megtesz, hogy megkeserítse a napjait. Egyedül segítőkész kollégájára, Barnira számíthat, akinek mindig kisírhatja magát. A sármos ex, Adrián újra feltűnik a lány életében, de csak szerelmi pótléknak tartja Lizát, aki így sem tud ellenállni neki… 

Amikor a lány egy riport kapcsán felhívja azt a bizonyos számot, és találkozik a titokzatos Gábriellel, tudja, hogy nagyobb a tét, mint holmi újságírói babér. Mindketten súlyos titkot őriznek, mindketten kaptak már halálos sebet, és mindkettőjüknek szüksége van arra, amit a másik adhat… csak egy a gond, az éjszaka véget ér, és soha többé nem találkozhatnak. Vagy mégis? 

Zakály Viktória a nagy sikerű Szívritmuszavar és Hanna örök fiatal írónője legújabb regényében egy izgalmas városi legenda nyomába ered: vajon tényleg megválthatja az életedet valaki, akivel csak egyetlenegyszer találkozol? És lehet belőle örök szerelem"

Zakály Viki munkássága már könyvmolylétem elején foglalkoztatni kezdett. Hamar felfigyeltem a fülszöveg utolsó bekezdésében említett két művére, a Szívritmuszavarra és a Hanna örökre, de mindmáig nem sikerült még a kezembe vennem őket, de az Egyszeregy után már illene. Kíváncsi vagyok, miért váltott az írónő kiadót, miben más a stílusa ehhez a történethez képest. Ezzel a regényével is nagyon régóta szemezek, szinte a megjelenése óta ácsingózom rá, aztán most, hosszú évek után végre sikerült elolvasnom. Tetszett? Igen. Csalódtam? Inkább úgy fogalmaznék, hogy másra számítottam.

Kezdeném azzal, hogy amint az első munkahelyi jelenet lezajlott, lelki szemeim előtt a Supergirl egyik epizódja jelent meg. Mintha a főszereplő Liza lenne Kara Danvers, aki egy nagymenő cégnél újságíró, legjobb barátja Barni, aki elmehetne Winn Scottnak, hiszen a sorozatbeli és a könyvbeli karakter is ugyanennél a szervezetnél informatikai guru, és mindkettejükről lerí, hogy teljesen bele vannak esve a főszereplőbe, mindegy hogy most Hollád Elizabetet vagy Kara Danverst nézzük. De persze a lány másba szerelmes, egy titokzatos srácba, akivel riportot kell csinálnia. Az Egyszeregyben azonban nem James Olsennek hívják az alanyt, hanem a Cat Grantre egy az egyben hasonlító főszerkesztő Ildikó által keresztelt Gábrielnek. Viszont egy nagy különbség van a kettő között. Liza nem rendelkezik szuperképességekkel és nem Superman rokona. Ha így lenne, az kicsit más irányba vinné el a történetet.

"Ez egy önző világ. Itt mindenki akar valamit."

Az első száz oldala a könyvnek nem nagyon szól másról, minthogy megismerkedhessünk a főszereplőnkkel, aki számomra nem vált szimpatikussá. Bemutatja az írónő a családi hátterét, a barátait, a munkáját, a napi rutinját, de csak az első százas után, vagyis a regény egyharmadánál indul be a történet, így szerintem nem volt elég idő a kibontakozásra, nemhogy mindezt fordulatokkal gazdagítani. Száz oldal környékén lép be Gábriel a képbe, aki egy legenda a budapesti lányok között. A gyakornoki állását megtartani vágyó Liza az egyik klub mosdójában kifülelve ezt választja a cikke témájának. De ehhez fel kell kutatnia az illetőt. Miss Sherlocknak nem is telik bele sok időbe, megkaparintja a telefonszámot, és le is beszél egy időpontot az idegen Gábriellel. Itt kezd beindulni a történet, az olvasó is egyre kíváncsibb lesz, ki is ez a srác, és mi a célja ezzel az angyali cselekedettel. A randi-nemrandi nagyon jól sikerül, a férfi mégis a szabályokhoz méltóan nem várja meg a hajnalt, Liza pedig soha nem látja többet. Vagyis a szabályban ez áll, de főszereplőink ilyen badassek, engednek az érzelmeiknek, megszegik a saját maguk által kreált szabályokat, és megengednek maguknak egy második találkát.
Liza már rögtön belezúgott a pasiba. Ez rettentő naivságra vall, hiszen még a nevét sem tudja, sőt igazából semmit se róla. Lányok, ez nem normális! Oké, hogy volt nála gázspray, és szerencsére nem kellett használnia, de azért a világ nem ennyire nagyvonalú. Nem hinném, hogy jó ötlet lenne egy idegent beinvitálni késő este a házatokba, amikor csak elsőnek találkoztatok, és szó szerint nem tudod a nevén szólítani az illetőt. 

Továbbá igazából volt a regényben egy nagyobb fordulat, amire azt mondanám, egyáltalán nem volt kiszámítható. Mégis azt is meg kell hagyni, hogy szerintem sokkal nagyobbat ütött volna, ha arra a bizonyos kapcsolatra még több időt szánt volna az írónő. Így egy kis anekdotácska volt a regényben, a fordulat derült égből villámcsapásként érkezett, mégsem rengetett meg annyira, mint azt elvárnám egy ilyen esetben. 

A stílusról ejtenék még néhány szót. Nem is tudom, mit vártam, de sajnos nem hozta az általam várt színvonalat. Laza volt, viszonylag gördülékeny, mégis volt benne valami, ami nekem nem tetszett. Ami az egészet teljesen furcsává varázsolta.. 

A vége azonban annyira függő, hogy úgy éreztem, folytatnom kell. Szükségem van a következő részre, amiből kiderül, mi is lett végül Lizivel és Gábriellel, na meg Barnival. 

Karakterek:

Mint említettem már, Lizát nem sikerült megkedvelnem a könyv során. Egyszerűen hihetetlenül naiv, seperc alatt beleesik egy srácba, akiről semmit sem tud, konklúzió, az tetszik neki, amit lát. Felhív a szobájába egy teljesen idegen krapekot, aztán kimászik vele a tetőre, ahol elalszik. És mi lesz, ha lelöki onnan? Hmm? Meghal. Bármi történhet közben. A pasi bárki lehet. Akár egy hidegvérű sorozatgyilkos is. Gábriel meg elég setesuta. Akkor férfi, amikor telefonon beszélnek, találkoznak, talán az ágyban. Viszont utána átváltozik valami visszahúzódó pasivá, akinek kell idő, hogy megeméssze a dolgokat. Aztán, amikor ez megtörtént, pusztán a szerencsére bízva azt, hogy Liza hallgatja-e a rádiót, egy dalon keresztül üzen neki, ami nagyon romcsi, ha úgy vesszük, mégis azért egy "Mit csinálsz szombat este? Jó, akkor velem randizol." SMS célravezetőbb, és kevésbé rizikósabb. Titokzatos idegen, akit az egész regény alatt alig lehetett megismerni, sőt egyáltalán nem. Az utolsó fejezetekben a nevére fény derül, magára a karakterre viszont egyáltalán nem. Aztán a végső bekezdés hoz egy csattanót. 

"Sóhaj. Egy eszméletlenül jóképű srác a szobám közepén a kezében egy könyvvel. Van ennél szexibb dolog a világon?"

Borító:

Bevallom, engem eleinte a borító varázsolt el, utána a fülszöveg is kezdett érdekelni. A külső megfog, a belső megtart. Na az első felét a mondatnak már ki lehet pipálni. A pár erősen azt sugallja, hogy romantikus történetről van szó, nem is tévedünk ebben. Szerintem ez az a kategória, ami még jól is mutat, nem nevezhető nyomtatott pettingelésnek, és még a történethez is illik. De ami engem megfogott, az a pontosvessző a cím mellett. Eleinte nem tudjuk hova tenni, az utolsó fejezetet olvasva azonban kikristályozódik, miért is került rá a borítóra. Szerintem remek ötlet. 

Összességében:

Nem egy tökéletes könyvről van szó, azonban a világa azon nyomban beszippant. Az első száz oldal nevezhető egy hosszabb expozíciónak, amikor aztán rátér a lényegre az írónő, és megismerkedhetünk a fülszövegben leírt alaptörténettel. Ki is ez a Gábriel? Kíváncsi vagyok, létezik ilyen férfi egyáltalán?
Romantikus, szenvedélyes történet egy traumát átélt újságíró lányról és egy városi legenda övezte srácról. Megválaszolatlan kérdések sorozata sorakozik bennem, az biztos, hogy az írónő nem varrta még el a szálakat, hagyott bőven titkokat a második részre. Ez azonban hatalmas függővéget jelent, ami egyszerűen arra készteti az olvasót, hogy mihamarabb a kezébe vegye a folytatást. Én is kíváncsi vagyok rá.
Azoknak ajánlanám leginkább, akik szeretik a rejtélyeket romantikus köntösbe csomagolva, nem sokallnak be a drámáktól és a naiv főhősnőktől.

Oldalszám: 334

Kiadó: Libri

Kedvenc karakter: Barni

Kedvenc idézetek: 

"Megállok az ajtóban, és éppen vissza akarok szólni valamit, amikor egy tőle megszokott kedves megjegyzés kíséretében szinte kidob az irodájából, és bezárja mögöttem az ajtót. 

 – Nemi betegséget ne szedj össze, arra nem jó a céges biztosítás." 

*

 "– A pálinka mindenre gyógyír, nem tudtad? Kivéve terhességre, azt általában előidézi – köhint egyet, és ezen együtt mosolygunk." 

*

"– Kérdez rólad is, vagy csak magáról beszél? Akkor is találkoztok, amikor te akarod? Van olyan, hogy nincs szex, csak sétáltok egyet a parkban, mondjuk? Ha erre három nem a válasz, akkor pótkávé vagy. 

 – Hogy mi vagyok? – ütközöm meg a kifejezésen. 

– Pótkávé. Tudod, olyan, mint a kávé, csak mégsem. Amíg nem kap igazi, finom tejszínhabos, fahéjas kapucsínót, addig megteszi neki a három az egyben instant is, mert azt nem kell lefőzni, csak ráönti a vizet, és kész van. Nem olyan finom, mint az igazi kávé, nincs is benne annyi koffein, de megteszi, ha nincs más. Tudod, pótkávé."