HANGULAT MOLY 2019
"Jóváteheti-e a szeretet a jóvátehetetlent?
"Jóváteheti-e a szeretet a jóvátehetetlent?
Az 1950-es években járunk a kanadai Québecben, ahol az angol és francia közösségek együttélése csak látszólag harmonikus, a mélyben súlyos feszültségek húzódnak.
A tizenöt éves Maggie Hughes angol apja sem szíveli a franciákat, s mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Maggie a szomszédos farmon élő francia fiúhoz menjen feleségül. Így amikor Maggie teherbe esik, a szülei ráveszik, hogy mondjon le a kislányról, s az újszülött Elodie árvaházba kerül.A kislány amúgy sem könnyű sorsa újabb tragikus fordulatot vesz, amikor a nagyobb állami támogatás miatt a gyermekotthont, ahol él, elmegyógyintézetté, a több ezer állami gondozott gyermeket pedig értelmi fogyatékossá nyilvánítják.Van-e szabadulás ebből a kilátástalan helyzetből? Túl lehet-e élni egy léleknyomorító intézmény megaláztatásait, és létezhet-e feloldozás és megnyugvás egy anya számára, aki ilyen helyzetbe taszította gyermekét?
Joanna Goodman valós eseményeken alapuló regénye szívbe markoló és felemelő történet az anya-lánya kötelék megbonthatatlanságáról, s megrázó pillanatfelvétel Kanada történelmének egyik sötét időszakáról.
Joanna Goodman kanadai írónő ötödik regénye, az Elveszett lelkek otthona 2018-ban jelent meg, és óriási kritikai visszhangot váltott ki. A 20. század közepén a québéci hatóságok a katolikus egyház közreműködésével körülbelül húszezer árva gyereket nyilvánítottak értelmi fogyatékossá a nagyobb állami támogatás reményében. A tartomány akkori vezetője után magukat Duplessis-árváknak nevező károsultaknak az ügy kirobbanását követően a kanadai kormány jóvátételt fizetett."
Az Elveszett lelkek otthona már beharangozásakor felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészt alig vártam, hogy a megszokott tájakról egyenesen Kanadába utazhassak, de nemcsak térben, hanem időben is eltávolodhassak a megszokottól, és visszamehessek majdnem 70 évet 2019-től. Így más mentalitással, életvitellel találkozhattam végig a regény során, amely oldalról oldalra formált engem is.
Joanna Goodman erőteljesen indította a regényét, hiszen már a prológus soraiban szívbemarkoló jelenetek kompozícióját olvashatjuk, amelyben egy gyermek bűntudata és egy apa fájdalma van belevésve. Maggie-t szülei kétnyelvűen nevelték, ez pedig egy olyan vidéken, ahol az angol és a francia egyaránt jellemző, igazán kedvező dolog. Mióta eszét tudja, isteníti édesapját, minden szavát bámulattal issza magába, egy nap pedig a nyomdokaiba akar lépni, és átvenni a boltot, amit előde minden energiával igyekszik nagy becsben tartani. Olyan számukra ez az üzlet, mintha már családtag lenne. Nem vagyok pszichológus, de nem lepett meg, hogy Maggie ennyire ragaszkodik az apjához, hiszen ez gyakori, mindennapos előfordulás még a ma is, évtizedekkel a történet után járva. Piedesztálra állította őt, a házban fellépő vitákért, szülei házasságának kihűléséért pedig teljes mértékben anyját vádolja. Mígnem 16 évesen olyan döntés elé állítja őt a sors, amelyet kamaszfejjel, tinédzser álmokkal és fájdalmas szívvel nem tud másként meghozni, mint erős családi nyomásnak engedelmeskedve. Megszakítja a kapcsolatot szerelmével, Gabriellel és elsőszülöttjét kiadja a kezei közül, hogy a csöpp kislány olyan családban nőhessen fel, akik gondoskodnak róla, vigyáznak rá. Legalábbis a terv szerint így ment volna. Bár telnek az évek, Maggie életében az űrt nem tudja betölteni semmi, és ekkor rá kell döbbennie, hogy Elodie nem is ott van, ahol ő azt egy évtizeden keresztül hitte...
Amikor azt mondom, hogy egy ültő helyemben elolvastam ezt a 450 oldalas regényt, akkor egyrészt nem túlzok, másrészt ez is leírja, mennyire addiktív történetről beszélünk. Ahogyan már korábban említettem, rendkívül ütős kezdést tudhat magáénak a regény, és a későbbiekben is bőven bővelkedik fordulatokban, amiktől konkrétan leesik az állunk. Ezek a nem várt csavarok hajtottak előre és előre, na meg persze az a kérdés, hogy mi lesz az anyának és a lányának a sorsa.
A történet maga két központi téma köré koncentrálódik, amelyek persze összekapcsolódnak. A tágabb része a regénynek Maggie életét mutatja be, az ő döntésének körülményeit, fájdalmát és szerelmi életét. Egy család hétköznapjai bontakoznak ki a szemünk előtt, a szereplők egymáshoz való viszonya, mélyre ásott titkok és csatabárdok látnak napvilágot. Emellett pedig megjelenik Elodie-nak, ettől a közegtől leszakított kislánynak az élete, amit eleinte nevelőotthonban töltött, majd borzalmas botrány következményeként az őrültek házába kerül. Joanna Goodman az ő világát pasztellesen, ám szívhez szólóan adja át nekünk, megkímél bennünket a brutalitások nagy részétől, de közben érzékelteti az ott történtek súlyát. Lehet teljes az élete egy olyan kislánynak, aki a szeretetet csak nyomokban tapasztalhatta? Akiről saját édesanyja lemondott, neki pedig az elhagyatottság tudatában kellett élnie évtizedeken keresztül? Ám így, hogy mindkét oldalról láthatjuk a történteket, felmerülhet a kérdés: Haragudhatunk-e Maggie-re, amiért 16 évesen ilyen döntést hozott? A kérdés csendes megválaszolása előtt annyit kell tudatosítanunk magunkban, hogy felelősségünk van a világban, ez pedig nem életkorhoz kötött.
Ítélkezés nélkül szabad csak végigolvasnunk a regényt, hiszen Elodie mellett Maggie mindennapjai is tele vannak fájdalommal és keserűséggel. Kimondatlan a tény, de mind a tinédzser, mind pedig a felnőtt nő identitászavarban szenved, hiszen a kétnyelvűség lehet a gyakorlati szempontjából áldás, ugyanakkor átok is, ha Maggie belső világát vesszük alapul.
Végül annyit mondanék, hogy ez a történet olyan lelki mélységekbe kalauzol el bennünket, amelybe nem sokszor van lehetőségünk betekinteni.
„Az ígéret legalább annyira önmagának szól, mint a csecsemő kislányának. Visszaszerezlek, és minden rendbe jön.”
Borító:
Gyönyörű színekben pompázó külső, amely összeszorítja a szívünket és lelkünket. Egy kislány lába és cipellője látható rajta. Imádom, hogy rettentően kapcsolódik a történethez anélkül, hogy arcokat és teljes embereket jelenítenének meg rajta. Csodálatos.
Összességében:
Ez a regény a keserű sorsok könyve, egy anyáé, akinek egy életen át cipelnie kell egy döntés súlyát, egy lánygyermeké, aki szeretetlenségben nőtt fel és az örök kérdésé: vajon a történelem ismétli-e önmagát.
Azoknak ajánlom az Elveszett lelkek otthonát, akik képesek megbirkózni ekkora fájdalommal, ami ebben a könyvben lakozik, és azoknak, akik szeretnének sajátos, egyedi időgéppel az elmúlt évszázad eseményeibe úgy belecsöppenni, ahogyan azt a történelem órák nem tanítják.
Oldalszám: 462
Kiadó: Libri
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetem:
"Az embereket láthatóan rendkívüli módon foglalkoztatja az a kérdés, hogy egy férjes asszony elfogadható időhatárokon belül teherbe esik-e vagy sem. Ha ez nem történik meg, az roppantul zavarja őket, mintha egyenesen a világrendet sértené meg az illető."
Az Elveszett lelkek otthona már beharangozásakor felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészt alig vártam, hogy a megszokott tájakról egyenesen Kanadába utazhassak, de nemcsak térben, hanem időben is eltávolodhassak a megszokottól, és visszamehessek majdnem 70 évet 2019-től. Így más mentalitással, életvitellel találkozhattam végig a regény során, amely oldalról oldalra formált engem is.
Joanna Goodman erőteljesen indította a regényét, hiszen már a prológus soraiban szívbemarkoló jelenetek kompozícióját olvashatjuk, amelyben egy gyermek bűntudata és egy apa fájdalma van belevésve. Maggie-t szülei kétnyelvűen nevelték, ez pedig egy olyan vidéken, ahol az angol és a francia egyaránt jellemző, igazán kedvező dolog. Mióta eszét tudja, isteníti édesapját, minden szavát bámulattal issza magába, egy nap pedig a nyomdokaiba akar lépni, és átvenni a boltot, amit előde minden energiával igyekszik nagy becsben tartani. Olyan számukra ez az üzlet, mintha már családtag lenne. Nem vagyok pszichológus, de nem lepett meg, hogy Maggie ennyire ragaszkodik az apjához, hiszen ez gyakori, mindennapos előfordulás még a ma is, évtizedekkel a történet után járva. Piedesztálra állította őt, a házban fellépő vitákért, szülei házasságának kihűléséért pedig teljes mértékben anyját vádolja. Mígnem 16 évesen olyan döntés elé állítja őt a sors, amelyet kamaszfejjel, tinédzser álmokkal és fájdalmas szívvel nem tud másként meghozni, mint erős családi nyomásnak engedelmeskedve. Megszakítja a kapcsolatot szerelmével, Gabriellel és elsőszülöttjét kiadja a kezei közül, hogy a csöpp kislány olyan családban nőhessen fel, akik gondoskodnak róla, vigyáznak rá. Legalábbis a terv szerint így ment volna. Bár telnek az évek, Maggie életében az űrt nem tudja betölteni semmi, és ekkor rá kell döbbennie, hogy Elodie nem is ott van, ahol ő azt egy évtizeden keresztül hitte...
Amikor azt mondom, hogy egy ültő helyemben elolvastam ezt a 450 oldalas regényt, akkor egyrészt nem túlzok, másrészt ez is leírja, mennyire addiktív történetről beszélünk. Ahogyan már korábban említettem, rendkívül ütős kezdést tudhat magáénak a regény, és a későbbiekben is bőven bővelkedik fordulatokban, amiktől konkrétan leesik az állunk. Ezek a nem várt csavarok hajtottak előre és előre, na meg persze az a kérdés, hogy mi lesz az anyának és a lányának a sorsa.
"Aki magot vet, életet vet."
A történet maga két központi téma köré koncentrálódik, amelyek persze összekapcsolódnak. A tágabb része a regénynek Maggie életét mutatja be, az ő döntésének körülményeit, fájdalmát és szerelmi életét. Egy család hétköznapjai bontakoznak ki a szemünk előtt, a szereplők egymáshoz való viszonya, mélyre ásott titkok és csatabárdok látnak napvilágot. Emellett pedig megjelenik Elodie-nak, ettől a közegtől leszakított kislánynak az élete, amit eleinte nevelőotthonban töltött, majd borzalmas botrány következményeként az őrültek házába kerül. Joanna Goodman az ő világát pasztellesen, ám szívhez szólóan adja át nekünk, megkímél bennünket a brutalitások nagy részétől, de közben érzékelteti az ott történtek súlyát. Lehet teljes az élete egy olyan kislánynak, aki a szeretetet csak nyomokban tapasztalhatta? Akiről saját édesanyja lemondott, neki pedig az elhagyatottság tudatában kellett élnie évtizedeken keresztül? Ám így, hogy mindkét oldalról láthatjuk a történteket, felmerülhet a kérdés: Haragudhatunk-e Maggie-re, amiért 16 évesen ilyen döntést hozott? A kérdés csendes megválaszolása előtt annyit kell tudatosítanunk magunkban, hogy felelősségünk van a világban, ez pedig nem életkorhoz kötött.
Ítélkezés nélkül szabad csak végigolvasnunk a regényt, hiszen Elodie mellett Maggie mindennapjai is tele vannak fájdalommal és keserűséggel. Kimondatlan a tény, de mind a tinédzser, mind pedig a felnőtt nő identitászavarban szenved, hiszen a kétnyelvűség lehet a gyakorlati szempontjából áldás, ugyanakkor átok is, ha Maggie belső világát vesszük alapul.
Végül annyit mondanék, hogy ez a történet olyan lelki mélységekbe kalauzol el bennünket, amelybe nem sokszor van lehetőségünk betekinteni.
„Az ígéret legalább annyira önmagának szól, mint a csecsemő kislányának. Visszaszerezlek, és minden rendbe jön.”
Borító:
Gyönyörű színekben pompázó külső, amely összeszorítja a szívünket és lelkünket. Egy kislány lába és cipellője látható rajta. Imádom, hogy rettentően kapcsolódik a történethez anélkül, hogy arcokat és teljes embereket jelenítenének meg rajta. Csodálatos.
Összességében:
Ez a regény a keserű sorsok könyve, egy anyáé, akinek egy életen át cipelnie kell egy döntés súlyát, egy lánygyermeké, aki szeretetlenségben nőtt fel és az örök kérdésé: vajon a történelem ismétli-e önmagát.
Azoknak ajánlom az Elveszett lelkek otthonát, akik képesek megbirkózni ekkora fájdalommal, ami ebben a könyvben lakozik, és azoknak, akik szeretnének sajátos, egyedi időgéppel az elmúlt évszázad eseményeibe úgy belecsöppenni, ahogyan azt a történelem órák nem tanítják.
Oldalszám: 462
Kiadó: Libri
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetem:
"Az embereket láthatóan rendkívüli módon foglalkoztatja az a kérdés, hogy egy férjes asszony elfogadható időhatárokon belül teherbe esik-e vagy sem. Ha ez nem történik meg, az roppantul zavarja őket, mintha egyenesen a világrendet sértené meg az illető."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése