2020. január 4.

Hajdú-Antal Zsuzsanna - Visszatérünk

HANGULAT                                MOLY                                        2019

"Szücs Kori középiskolás évei óta képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól.
Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, ami néha összekeveredik a rémálmaival.
Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót. Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján. Nem csak a múlt kovácsolja őket össze, hanem egy közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta az életüket. Ami után semmi sem volt többé ugyanolyan. Ami után egyértelmű a feladat: megkeresni volt osztályfőnöküket, akinek jóval többet köszönhetnek, mint azt a középiskolában valaha is gondolták volna…" 

Hajdú-Antal Zsuzsi eddig is szívbemarkoló témákról írt, ám a Visszatérünk különösen mély lélektani tartalommal bír, amely ugyanakkor sokak számára érzékeny pont is lehet. Hiszen mindenki gyászolta már szerettét. És tudjuk, hogy az itt maradtaknak a legnehezebb, a veszteségélményt pedig minden ember másként dolgozza fel. Ez a történet a gyászfeldolgozás különböző lehetséges utait ismerteti, a megtört szívekhez szól, és mutatja a fényt az alagút végén.
Fájdalmas belegondolni, hogy emberéletek múlnak másodpercek törtrészein, aprónak tűnő döntéseken. A baleset óta évek teltek el, de Kori, Anti és Csilla életében még mindig hatalmas szerepet játszik az a bizonyos kirándulás, amelyről a 11.a osztályból csak ők hárman tértek haza. Azóta leérettségiztek, munkát találtak, járják a világot, és próbálják nem a múltban ragadva élni a jelenüket. De mikor újra találkoznak, rá kell ébredniük, hogy akaratlanul is összeköti őket a fájdalmas emlék. 
Ez a látszatra vékonyka könyv ólomsúlyú tartalommal rendelkezik. Olyan gondolatok szólalnak meg a Visszatérünkben, amelyektől másként kezdjük látni a világunkat, másként értékeljük az életünket, a szerencsés pillanatok törtrészeit, hiszen villanások alatt minden megváltozhat. Nehéz a könyvről spoilermentesen beszélni, hiszen a regényt magát is titokzatos atmoszféra lengi körül. Mit takarhat az, hogy a "A pipacsok ártatlanok"? Különös, hogy minden sugallja a rejtély megfejtését, mégis  a kérdéseinkre választ csak a végén kaphatunk. 

"– Elnézést. Bocsánat!
Ha sejtettem volna, mi vár rám, az utolsó vizsgám után nem rohanok lélekszakadva, hogy a fülledt júniusi zivatarban elérjem a következő vonatot hazafelé."

Kori, Anti és Csilla illetve a volt osztályfőnökük, István bácsi mind egy-egy példája a gyász különböző feldolgozási lehetőségeinek. Kori alkotói életét teljesen felforgatta a baleset, a lelkébe bűntudat költözött, a festményei színeinek helyébe pedig a szénrajzok melankóliája lépett, ezzel lévén a lány lelkének metaforája. Anti a digitális univerzumba menekült a valóság elől, ahová nem követik a múlt árnyai. Inkább elmerül az Assassin's Creed világában, minthogy a jelennel együtt a régi érzelmek, sebek is felszakadjanak. Csilla új életet kezdett, bejárja a Földet, maga mögött hagyta a gimnázium rögös útját. Ahogyan Lengyel István is. Senkinek sem szólt, hova vagy merre költözik, magányra vágyott, hogy a belső szobájában feldolgozhassa osztálya elveszítését. De van, amikor az idő sem segít a fájdalmak meggyógyításában. 
Feltehetnénk a kérdést, mégis melyikük jár a helyes ösvényen? A könyv nem fogalmaz meg értékítéletet, hiszen ahányan vagyunk, annyiféleképpen kell megküzdenünk a gyász nehézségével, és annyiféle módszer van a fájdalmak enyhítésére. Hogy melyik a helyes vagy éppen a helytelen, nem a mi jogunk eldönteni. 

Szívhez szóló, mély tartalommal bíró, reményt nyújtó történet, amely elgondolkodtat bennünket az élet jelentőségéről és a véletlenek fájdalmas súlyáról. 
Gyönyörű emléket állít egy országot megrázó tragédiának! Felteszi a kérdést: Hogyan nézhetnek vissza a túlélő fiatalok? Hajdú-Antal Zsuzsi festőien válaszolja meg mindezt, írói stílusával megpengeti a lelkünk húrjait. 
Fiatalok állnak a középpontjában, ifjúsági irodalomnak is címkézhetjük, de a Visszatérünk jóval nagyobb olvasóközönséghez szól. Mindenkinek, aki vesztett már el hozzá közel álló személyt, kortól és nemtől függetlenül. Mindannyian könnyen tudunk azonosulni a szereplőkkel, főként a magába roskadó, önmarcangoló Korival és az egykori mókamester Antival, aki által az írónő kiszakított bennünket egy-egy pillanatra a fájdalmakkal teli történetből, és mosolyt csalt az arcunkra, amikor szükségünk volt a mélységből feltekintve egy fénysugárra. 
Nagyszerű történet mélyenszántó gondolatokkal!

Borító:
Egy igazán szívhez szóló regény gyönyörű külsővel! Ugyanolyan titokzatos, ahogyan a fülszöveg, de a történet végéhez érve minden egyes összetevőjét megértjük. A sötétkék háttéren egy pipacsot láthatunk, benne három fiatalt, két lányt és egy fiút. Tökéletesen passzol a könyvhöz, igazi mestermunka, akárcsak maga a regény! 

Összességében:
A Visszatérünk az elveszett pillanatok könyve. A gyász súlyáé, a továbblépésé és a múlttal való harcé. Három fiatalon és egy felnőtt férfin keresztül mutatja be Hajdú-Antal Zsuzsi az elmúlással járó nehézségeket, annak feldolgozási lehetőségeit, valamint segítő kezet nyújt, megértő szívet és lelket. Egy örökzöld történet, ami minden nehezebb időben megállja a helyét. A társunk lehet, amikor nem vágyunk másra, csak a csendre és a betűk nyújtotta vigaszra. A legnagyobb sodrásban lehet a kapaszkodónk. 
Fiatalokról szól, de nem csupán fiatalokhoz, hanem mindenkihez. 
Azoknak ajánlanám, akik egy vékony, de annál tömörebb történetre vágynak, 232 oldal biztatásra és megértő gondolatokra.

Oldalszám: 232
Kiadó: Ciceró

Kedvenc karakter: Mosonyi Anti
Kedvenc idézeteim: 

"Előtte olyan nagy volt a zaj. Utána meg olyan nagy a csend."

*

"Zseniális találmány ez a Facebook: egy gombnyomással sugallhatom, micsoda úri magaslatokból szarok mindenre és mindenkire."


12 megjegyzés:

  1. Nekem is Anti volt a kedvencem. Annyira kis aranyos a srác és olyan jó volt látni, ahogy ő feldolgozta az átélt eseményeket. Örülök, hogy tetszett neked is a könyv! :)

    VálaszTörlés
  2. Hajdú-Antal Zsuzsanna méltó emlékek állított a Visszatérünkkel az 1999-ben és a 2017-ben azokban a bizonyos autóbusz balesetekben elhunytak számára.

    Annyira örülök, hogy ennyi embernek tetszik ez a könyv.

    VálaszTörlés
  3. Ez a könyv nálam épp várólistáb van, hamarosan bele is kezdek 😊 Az értékelésed pedig gyönyörű! 😍👏

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes, kezdj bele mihamarabb!*-*❤ Köszönöm szépen!❤

      Törlés
  4. 2019 az Utánaddal zártam le és ennél jobb nem is történhetett volna. Azt hiszem egyet ke értenem veled fantasztikus az írói stílus, de a tiéd is 😍 Eddig is szemeztem a könyvvel, de most teljesen meggyőztél Hajdú-Antal Zsuzsannával együtt. Lehet mazochista vagyok, hogy ennyire keresem az ilyen könyveket

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyönyörű történet az Utánad, örülök, hogy ennyire tetszett!
      Jajjj köszönöm, drága❤
      Szerintem nagyon fogod szeretni ezt is!

      Törlés
  5. Csajszim!

    Mióta elmentünk arra a bizonyos könyvbemutatóra, olvasni szeretném, de még nem került rá sor. Az idén mindenképpen kézbe veszem. Az ajánlód csak méginkább meghozta a kedvem hozzá!💖

    Puszka,
    Lillsz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, drágám, alig várom, hogy te is átélhesd ezt a csodát.:)

      Törlés
  6. Nagyon szép értékelés lett a könyvről, látom Téged is megérintett a történet és persze a tragédia, aminek emléket állít.
    Nagyon örülök, hogy együtt voltunk a könyv bemutatóján. <3
    Pusziii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, drága! Igen, gyönyörű történet, méltó emlék a fájdalmas tragédiának. :( <3
      Én is! Remélem, Zsuzsinak 2020-ban is megjelenik újdonsága!

      Törlés