Ruta Sepetys - Árnyalatnyi remény

HANGULAT                                MOLY                                        2016

"1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába deportálják őket. Lina apja a családtól elszakítva él át hasonló borzalmakat, majd egy munkatáborban halálra ítélik. Minden elveszett. Linának eközben fogalma sincs arról, miért történnek velük ezek a szörnyűségek. A lány félelmet nem ismerve küzd az életéért, mindent kockára tesz, hogy rajzaival, alkotásaival üzenni tudjon. Reméli, hogy művei eljutnak az édesapjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja életben van.Lina és családja hosszú, szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erő, szeretet és reménykedés segít nekik a keserves napok túlélésében. De vajon elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?

A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós elemekkel átszőtt történet egy tizenéves lány szemszögéből mutatja be annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának élére került." 

Sokan ajánlották már a figyelmembe Ruta Sepetys írónő regényeit: Kalitkába zárt álmok, Tengerbe veszett könnyek és Árnyalatnyi remény. Mind már első hangzásra különlegesnek, de egyben melankolikusnak csengnek. Ám engem mégis az írónő litván származása fogott meg leginkább. Nem olvastam még ilyen nemzetiségű szerzőtől, ráadásul magáról az országról is vajmi keveset tudok, történelemórán is maximum említés szintjén fordult elő, ám az Árnyalatnyi reményből kiderül, ezt a népet sem kímélte a végzet, akárcsak kishazánkat. Két veszélyes nagyhatalom között rekedt, saját sorsáról pedig évtizedeken keresztül maga nem dönthetett. Emiatt a számomra egzotikusnak ható vonás miatt is vettem előre a várólistámon az írónőt és regényeit. És nem bántam meg egy betű erejéig sem. 

Már nagyban folyik a II. világháború, amikor 1941-ben a szovjet titkosrendőrség 20 percet ad a Vilkas családnak, hogy összeszedjék a holmijaikat, hogy aztán elszállítsák őket ismeretlen helyekre. Aznap az édesapa már haza sem jöhetett a munkából, csupán az anyuka és két gyermeke kel útra néhány váltás ruhával a bőröndjükben, nem sokat érő aprópénzzel úgy, ahogy vannak, pizsamában. Ám nem ők az egyedüliek. Ugyan vannak olyanok is, akik az ablakból és a kályha melege mellől nézik végig szomszédaik elhurcolását, és inkább elkapják a tekintetüket, mintsem sorsközösséget vállaljanak velük. Lina és Jonas nem tudják, miért is történik velük mindez, de azzal tisztában vannak, hogy nem szakadhatnak el egymástól. Édesanyjukkal együtt egy dohos marhavagonba tuszkolják őket sok más gyerekkel és asszonnyal együtt, de férfiaknak nyoma sincs. Őket elvitték messze, az ég tudja, hova. Lina amióta ez eszét tudja, híres festő szeretne lenni, csak egy papírfecnire és egy kis grafitdarabra van szüksége, és övé a világ. Nyomokat hagy az édesapjának, reménykedik minden nap minden percében, hogy egyszer újra viszontláthatja szeretett papáját. Ám ahogy telik az idő, úgy halványul el minden, míg végül csupán egy árnyalatnyi remény marad arra, hogy minden rendbe jön. 

"Az óceán fenekéről próbáltuk elérni az eget. Rájöttem, ha felemeljük egymást, talán kicsit közelebb érünk hozzá."

A történet bár egy tizenéves, fiatal lány élettörténetét járja körül és az ő szemszögéből mutatja be az eseményeket, univerzális értékű. Hiszen ez a kislány, ez a család bárki lehetett volna, bármelyik nemzetiségből ebből az időből. Lina alakja magába foglalja a gyermeki értetlenséget a háborúval kapcsolatban, a dacot, amivel ő is részt akar venni a szabadság elnyerésében és a fájdalmat, melyet a sok erőszak okoz egy tiszta lélekben. Érzelmek színes skáláját járja végig a főhős, mire eljut a cselekmény végéig. Mi, olvasók pedig teljes mértékben képesek vagyunk vele együttérezni. Emberséget, empátiát ébreszt, mely gondolkodásra sarkall. 

Brutális korrajz ez a történet. Az írónő naturalisztikusan tárja elénk Lina életkörülményeit, a bűzlő vagonokat, a fáradalmas munka okozta vízhólyagokat, a legyengültség minden testi jelét, az éhség pedig komikus méretűvé válik a regény folyamán. Olyan érzékletesen mutatja be Ruta Sepetys mindezt, hogy szinte az orrunkban érezzük az orrfacsaró szagokat, és halljuk a gyomrok korgását, a pisztolyok lövését. Az expresszív leírások sokként érnek elsőként, de ezáltal válunk mi is a borzalmak részeseivé: csupán 350 oldal erejéig, évtizedek távlatából. Az Árnylatnyi remény úgy mutatja be a II. világháborút, ahogyan egy tankönyv nem képes. Lina és családja által megelevenedik a kor, nem csupán a múlt egy szörnyű darabkájaként gondolunk rá, hanem konkrét alakot ölt. Fájdalmas, szívfacsaró történet, de minden betűje kincset ér.

Borító:
Egyszerű, mégis egyedi, és többletjelentéseivel tökéletesen passzol a történethez. Egy havas tájon mennyi az esélye annak, hogy bármi növény is kiserkenjen? Ez a reménynek lehet a metaforikus ábrázolása, mely mindenhol felüti a fejét, még a legkilátástalanabb helyzetben is. Mindezt keretként foglalja magába a rácsok motívuma, mely a rabság szimbóluma, ami végigkíséri az Árnyalatnyi reményt. 

Összességében:
Az Árnylatnyi remény egy megrázó történet a II. világháború fájdalmas időszakából. Empátiával telve olvassuk Lina és családja hányattatott sorsát és értékeljük ezzel párhuzamosan saját korunkat. Igaz történeten alapuló, egzotikus regény, melyben keveredik a fájdalom és a remény örök sugara. 
Azoknak ajánlom ezt a történetet, akik egy őszinte, mély olvasmányra vágynak, mely formál és épít. Igazi örökséget továbbít. 

Oldalszám: 350
Kiadó: Maxim

Kedvenc karakter: Andrius Arvydas
Kedvenc idézetem:

"Eltűnődtek-e ​valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért."

*

 "– Ne félj! Ne adj nekik semmit! Még a félelmedet sem, Lina!"