Abbi Glines - Álmomban szerettelek

HANGULAT                                MOLY                                        2018

"A ​nap, amikor Vale McKinley és barátja, Crawford átvették az érettségi bizonyítványukat, tragédiába torkollott, amikor egy szörnyű autóbaleset után a fiú kómába került. Az egész nyarat a fősuli tervezgetésével kellett volna tölteniük, majd pedig együtt indulhattak volna el a lehetőségekkel teli, ragyogó jövő felé. Ők ketten – hiszen ezidáig senki más nem számított. Ehelyett Vale minden napját Crawford kórházi ágya mellett tölti, reménykedve, hogy a fiú, akit gyerekkora óta szeret, felébred.

Slate Allen, Vale bátyjának jó barátja, aki nem mellesleg igazi nőcsábász, szintén abban a kórházban tengeti a napjait, haldokló nagybátyjának nyújtva támogatást. Amikor találkozik a lánnyal, Vale nem tagadhatja az azonnal érzett perzselő, tiltott vonzalmat. Próbálja figyelmen kívül hagyni ezt, de nem tud sokáig ellenállni – reményei Crawford iránt azonban még nem hunytak ki, így Slate-tel szép lassan barátság alakul ki közöttük.Azonban Crawford nem ébred fel… Vale-nek rá kell jönnie, hogy muszáj megpróbálnia folytatni az életét a fiú nélkül, így egyedül vág bele a főiskola nyújtotta új kalandokba, melyek során útjai folyton összefutnak az észvesztően dögös Slate-ével. Barátságuk tagadhatatlanul átalakul, és szenvedélytől lázas kapcsolatuk nemsokára nem várt fordulatot vesz." 

Abbi Glines műveivel többször is próbálkoztam már a könyvmolylétem során, ám egy ideje ambivalens érzelmekkel gondolok a nevére. A Ha az enyém lennél és a Ha esélyt adnál különös helyet foglalnak el a szívemben, de a Sea Breeze sorozat közel sem sikerült tökéletesre, így éveken át parkolópályára helyeztem az írónő újonnan megjelenő regényeit. Ám úgy döntöttem, újra adok egy esélyt annak, hogy elvarázsoljon, méghozzá az Álmomban szerettelek című könyvével.

A történet középpontjában egy baleset áll: a nagybetűs élet küszöbén Vale és Crawford autóbalesetet szenvednek, aminek következtében a fiú kómába esik, és hetekig nem tér magához. Vale nem is emlékszik olyan időre, amikor ne lettek volna ők ott egymásnak, a szerelmük visszanyúlik egészen óvodáskorukig.  A kapcsolatuk bár mindig is kiegyensúlyozott volt, sorsszerű, mintha így lett volna elrendelve, hogy ők együtt élik le az életüket. Vagy talán mégsem? 

A kórház nagyon paradox hely. Legtöbbször az élet kezdete és vége. Keretbe foglalja az életünket, ide születünk és itt távozunk el. Sorstragédiák, vagy éppen az önmegvalósítás épülete. Itt találkozik Vale Slate Allennel, az igazi szoknyapecér egyetemista fiúval, akiről kiderül, hogy ugyanabba a fiúszövetségbe jár a bátyjával, Knoxszal. Óvva intik a lányt Slate sármjától, és ő kitart a kómában fekvő barátja mellett. Vale minden nap bejár a kórházba, felolvas Crawfordnak, és reménykedik abban, hogy minden visszaáll a régi kerékvágásába, de a jelek hónapok elteltével sem mutatnak javulást a fiú állapotán. Vale-nek döntenie kell, hogy éli-e tovább az életét, elmegy-e egyetemre, vagy elnyeli az önsajnálat futóhomokja. Végül csomagol, mert várja őt a campus és az új élmények. És az ottani idegenvezetője nem más, mint Slate Allen, akit az összes egyetemista lány meg akar szerezni, mindenki be akarja törni a hírhedt nőcsábászt, de senkinek sem sikerült még. Talán Vale lesz az, aki megzabolázza?

A regény első fele merő csalódás volt számomra. Ennyiből állna a regény? Egy mély témát valóban elvitt az írónő egy egyszerű, egyetemista történetbe? Ami nem mellesleg tele van klisétömbökkel és hűtlenséggel? Épp ezért ütött nagyot a felénél a fordulat, ami után abszolút letehetetlenné vált a regény.

Az Álmomban szerettelekben több van, mint aminek elsőre tűnik. Csak az olvasónak kicsit ásnia kell ahhoz, hogy felfedje az elrejtett értékeket. És persze mint egy jó ásatásnál, a türelem is drágaköveket terem. Az írónő nem hagyja el Vale és Crawford szálát, hiszen bár távol vannak egymástól fizikailag és lelkileg is, gondolatban a lány nem képes szabadulni a kórházi ágyon fekvő kedvesétől. Sokszor visszatekint a múltba, a kedves emlékekbe, fogódzkodik a reménybe, hogy egyszer újra megpillanthatja a fiú szempárját, ugyanakkor az állandó kesergésből néhány jóbarát próbálja kiemelni. Többek között Slate is, akivel Vale egyre több időt tölt el. Mint azt gondolhatjuk, az érzései nem viszonzatlanok, melynek hatására más szemmel tekint Vale a Crawforddal való kapcsolatára. A kezdeti tökéletesség lassan kezd alábbhagyni, kezd lehullni a lepel arról, hogy az eleinte sorsszerűnek vélt viszony valójában mérgező a lány számára. Hiszen sosem tapasztalhatta meg, milyen az, amikor igazán a saját lábán áll, amikor nem függ senkitől, amikor a döntései nem egy személy körül forognak. Ha nem tudja, ki is önmaga igazán, hogyan lehetne egy másik ember mellett az? 

"Nekem nem kell ahhoz férfi, hogy teljes legyek. Sosem kellett. Csak sosem volt alkalmam ezt megtudni. Mostanáig."

Végül ambivalens érzésekkel fejeztem be a könyvet. Eltekintve a kezdeti csalódástól, mely végül pozitív meglepetésbe torkollott, közel sem volt tökéletes Abbi Glines ezen regénye sem. A szereplőket kidolgozatlannak éreztem sokszor, többször is ellentmondtak önmaguknak, amit viszont több szempontból is megvizsgálva sem találtam korrektnek. Racionálisan végiggondolva nem tudok amellett elmenni, hogy a szereplők csapongtak, még akkor sem, ha figyelembe veszem a szereplők életkorát és élethelyzetét. Másrészt a legnagyobb könyves klisével dolgozik az írónő, ami valaha is létezett, és ez szintén nem írható a pozitív elemek listára. Ám ami már nem tudom, mennyiben az írónő sara, és mennyiben a fordítás minőségéé, az a furcsa nyelvezet. Többször is a regényt olvasva megakadt a szemem olyan szóhasználatokon, ami nagyon nem passzolt az adott szituációhoz, sokszor gyerekesen hatott számomra, és nem tudnám elképzelni művelt, éles eszű fiatalok szájából. pl. trotyli, elagyabugyál, nagy kandúr, gunnyaszt. Ez szintén rombolta az olvasmányélményemet, és növelte az elégedetlenségemet a regénnyel kapcsolatban.

Egy szó mint száz, Abbi Glines a továbbiakban sem vált a kedvenc szerzőmmé, és lehet, hogy ezek után teljesen parkolópályára teszem az írónő műveit. Mert bár könnyen haladtam vele, megragadta a figyelmemet, a nagyobb hibái mellett nem tudok szó nélkül elmenni, nem tudtam teljesen elégedetten becsukni a könyvet. 

Borító:

Harmonikus kép egy búzakalászokon fekvő párról. Tetszik az elgondolás, a színösszeállítás, egyedül a szerző nevének megjelenítése furcsa, hiszen elüt a zöld árnyalat a kép többi, barna-sárga keverékétől. Valamint a betűk nagysága miatt belelóg a szereplőkbe is, így inkább érződik az, hogy a név uralja a borítót, mintsem a cím és a karaktereket megjelenítő modellek. Ugyanakkor a kereszt- és vezetékneve közti szív motívum igazán ötletes és aranyos megoldás.

Összességében:

Abbi Glines okozott már csalódás a könyvmolylétem során, és sajnos az Álmomban szerettelek című regényével sem vagyok teljesen elégedett. Sokkal mélyebb tartalmat vártam volna a leírás alapján, ehelyett kaptam egy egyetemi, romantikus történetet, melyben kliséket halmoztak fel. Ugyanakkor volt egy pillanat, amikor pozitívan csalódtam a regényben, egy számomra váratlanul jött fordulat, ami miatt addiktívvá vált a könyv, vonzotta a figyelmemet és csak pörögtek az oldalak a kezemben. 

Vannak értékei ennek a történetnek, nem állítom, hogy nincsenek, mégis kiforratlannak éreztem, amit egy többkötetes szerző nem engedhet meg magának. Sokkal többet láttam ebben a regényben a belekezdése előtt, és emiatt kellett csalódnom igazán a végére érve. 

Azoknak ajánlanám a könyvet, akik egy laza, könnyed kikapcsolódásra vágynak, egy igazán jó fordulatra, egy vékonyka regényre, egy egyetemi sztorira az önvalósításról és az ahhoz vezető útról. 

Oldalszám: 320
Kiadó: Maxim

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetem:

"Ennek a fiúnak van a legnagyobb szíve a világon. Ha szeret, akkor nagyon szeret. Nem hagy cserben, és kitart melletted tűzön-vízen át!"