Cassandra Clare - Árnyak ura

HANGULAT                                MOLY                                        2017

"A napos Los Angeles igazán sötét hely is tud lenni.Emma Carstairs végre megbosszulta a szülei halálát. Azt hitte, békében élhet, mégsem tud megnyugodni. Hiába vágyakozik Julian után, meg kell védenie őt a parabataiok közötti szerelem rettenetes következményeitől, ezért inkább a fiú bátyjával, Markkal jár. Mark azonban öt évet töltött a tündérek között – vajon lehet-e még belőle valaha igazi árnyvadász?

Tündérföldén sincsen nyugalom. Az ellentündérek királya belefáradt a hidegbékébe, és többé nem hajlandó úgy ugrálni, ahogy az árnyvadászok fütyülnek. A tündérkirálynővel kötött alku és a Klávé törvényei között egyensúlyozva Emmának, Juliannek és Marknak meg kell találnia a módját, hogy megvédjék mindazt, ami kedves a szívüknek, még mielőtt túl késő lenne." 

Az árnyvadász univerzum mindig is az egyik kedvenc fantasy-világom volt és lesz is, míg forog a Föld. Ám nem tagadom, vannak a szívemhez közel és kevésbé közel álló kötetei is. Az Árnyak ura ez utóbbi kategóriába tartozik. 

Az eddigi regények során nagyon megkedveltem Emma és Julian karakterét, valamint ez a trilógia egy olyan kérdéskört dolgoz fel, amely már az elejétől fogva foglalkoztat engem: Mi történik, ha két parabatai egymásba szeret? Így nem csoda, hogy az Éjfél kisasszonyba izgatottan kezdtem bele, kíváncsian vártam, hogy mit hoz ki a zseniális Cassandra Clare ebből a felállásból. A kezdeti lassú történetvezetés után hamar le is vett a lábamról, izgalmakat izgalmakra halmozott, és hatalmas függővéggel zárta a Gonosz fortélyok első kötetét. Malcolm Fade-et megöli feltámasztott szerelme, Annabell Blackthorn, Emma pedig ráébred, mekkora szörnyűségeket is okozhat két fiatal szerelme, ha őket parabatai-rúna köti össze. Hogy Jules kiszeressen belőle, közönyt színlel, és elhiteti a fiúval, hogy a bátyja, Mark iránt táplál gyengéd érzelmeket. De vajon mennyit bír el a hazugságok hálója? 

Az Árnyak urában megismerkedhetünk Christopher Herondale-lel, az elveszett árnyvadásszal, aki eddig árnypiacok rejtekein élt és mindenki Kit Rooknak hívta. A Blackthorn család befogadja a fiút, aki lassan beletanul, milyen is az árnyvadászok élete. A Los Angeles-i Intézet falai között látszólag biztonságban élhetnek, de akkor megjelenik egy csapat árnyvadász, akik a vezetői pozícióra pályáznak. A Blackthornoknak ideje megvédenie az otthonukat! De emellett számos próbát ki kell állniuk: meg kell menteniük egy, az apja szemében áruló tündérherceget, megtalálni egy elveszett könyvet, mely tele van feketemágiával, meg kell küzdeniük egy halállal aktiválódott démonsereggel és eközben az érzelmeiket is le kell győzniük, hiszen ha nem sikerül, az a szeretteik életébe kerülhet. 

Imádtam ismételten belecsöppenni a Cassandra Clare által felépített univerzumba, hiszen még mindig képes ugyanúgy elvarázsolni, ahogyan az első alkalommal tette. Ám a lassú kezdés itt is megtalálható. A valódi cselekményszál igazából a könyv harmadától kezdődik, akkor indul be igazán történet, és érkezünk el egy olyan pontra, mely kulcsfordító a regény szempontjából. Addig lényegében visszarázódunk a trilógia folyamába, próbáljuk felvenni a lépést, apróbb, a későbbiekhez képest jelentéktelen eseményeknek lehetünk szemtanúi. Ettől függetlenül élveztem már az elejétől fogva, és mint már említettem, ez az utánozhatatlanul különleges árnyvilág ismételten képes volt már rögtön az első oldalakon kiszakítani a valóságból. Ez hatalmas erénye az összes Cassandra Clare könyvnek. Viszont az Árnyak ura a közelébe sem érhet a Pokoli szerkezetek trilógiának.

Bár rendkívül élveztem minden sorát, szaggatottságot az adott nekem az olvasása közben, hogy sok szálon játszódik a történet és rengeteg szereplővel dolgozik az írónő. Ez utóbbi nem jelent bonyodalmat számomra, hiszen Trónok harcán nevelkedtem, ott meg aztán vannak karakterek szép számmal, a rengeteg cselekményszál viszont erősen novellisztikus hatást keltett. Cassandra Clare ugrált az egyes helyszínek és aktuális események között, legtöbbször a legizgalmasabb részeknél vágva el a jeleneteket. Valamint azt sem éreztem, hogy lenne íve a regénynek. Darabos volt, töredezett, és lényegében a teljes könyv jövés-menésről szólt. Los Angelesbe, az árnypiacra, Cornwallba, Londonba, Alicantéba, a tündérek udvarába és így tovább. Sok helyen jártak, de a céljukhoz valójában nem lettek sokkal közelebb. 
Hiányoltam a szívritmust növelő jeleneteket és az igazán nagy csavarokat a történetben valamint azt is, hogy mindez valami köré épüljön fel, ahogyan az Éjfél kisasszonyban az izgalmak és fordulatok egy sor gyilkossághoz voltak fűzve. Ezért nem vagyok teljesen megelégedve a Gonosz fortélyok második részével. A hatását elérte, kiszakított a valóság fojtogató szürkeségéből, mégis tudom, milyen az, amikor az írónő igazán nagyot és ütőset alakít, ez pedig csupán az utolsó néhány oldalra történt meg. 
Mindezen negatívumok ellenére alig várom, hogy milyen befejezést szán az írónő a trilógiának és a parabatai-szerelem témának.

Borító:
Nekem ez a legkevésbé tetsző a trilógia köteteinek borítói közül. Ugyan nagyon tetszik a sötét színvilága, teljesen passzol a regényhez és a címhez is. Ám azért lóg ki a sorból, mert a férfialak csupán eltörpül a többi borító női szereplői mellett. A fejre fordított világ akár szimbolikus tartalommal is bírhat, hiszen a Juliannek ebben a nem hétköznapi helyzetben kell helyt állnia mint árnyvadász, mint barát és mint testvér egyaránt.

Összességében:

Mivel tudom, milyen az, amikor Cassandra Clare valósággal elvarázsol és teljességgel levesz a lábamról, ezért volt csalódás számomra az Árnyak ura. Élveztem újra az árnyékvilág részesének lenni: a rúnákat, a szeráfpengéket, a vérpezsdítő összecsapásokat, mégsem rabolta el a szívemet olyannyira, mint elődei tették. 

Felfedeztem benne hiányosságokat, amelyek ellenére bár nagyon élveztem a történetet, mégsem tudok szemet hunyni felettük, és ezek miatt nem kap maximális csillagozást sem. Ugyanakkor annyira beszippantott, hogy kezdek is neki a befejezőkötetnek!
Az Árnyvadász Univerzum minden darabját ajánlom az olyan fantasy-rajongóknak, mint én vagyok, hiszen ha egyszer beszabadul az ember az árnyvadászok világába, onnantól nincs megállás. A szereplők mindig vonzanak vissza: Jace, Tessa, Jem, Clary, Alec és Magnus, valamint még sokan mások. És persze a szeráfpengék birodalma, mely a mondének érzékelésén túl található.

Oldalszám: 700
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: Jace Herondale, Kit Herondale, Magnus Bane
Kedvenc idézeteim:

"– Ki kíváncsi a filmekre meg a tévére, amikor vannak könyvek is? – kérdezte méltatlankodva Ty."

*

"– Egyszer találkoztam Jace Herondale-lel. – Zara várakozással telve nézett körbe.

– Azta! – szólt Kit.

Ez a fiú tényleg Herondale, gondolta Emma. Sikerült Jace-éhez fogható közönyt és szarkazmust sűrítenie egyetlen szóba."

*

"– Még egyszer, mi is a nephilimek mottója?

– “Por és árnyék vagyunk” – felelte Ty, fel sem pillantva a könyvéből.

– Akad köztünk nagyon jóképű por is – tette hozzá Jace éppen abban a pillanatban, amikor kivágódott az ajtó, és Clary dugta be rajta a fejét.

– Gyertek a könyvtárba! – szólt. – A csáp kezd oszlani.

– Megvadítasz a szexi szövegeddel – mondta Jace, és belebújt az edzőruha felsőjébe.

– Felnőttek! – húzta el a száját némi undorral Kit, és kivonult a teremből."