Istók Anna - Elejétől a végéig

 HANGULAT                                MOLY                                        2022

"Hányszor ​lehet beismerni, ha tévedtünk? Semmi sem az, aminek látszik, és még kevésbé az, aminek hisszük.  

Lilla és Eszter barátok, ezer szállal kötődnek egymáshoz. Ám mi történik akkor, ha ugyanabba a férfiba szeretnek bele? A szenvedélyes, erős érzések sodrában marad hely a barátságuknak? És mit tesz Olivér ebben a helyzetben?  

A különleges sodrású, szépirodalmi igényességű történet egy szerelmi háromszög krónikája, amit újra és újra elmesélnek a szereplők, és ahogy tovább szövik az emlékek fonalát, úgy lesz belőle valami teljesen más. Talán a bántalmazás regénye. Talán az árulások és megbocsátások könyve. Egy barátság története. A zene regénye. Vajon milyen új titkokra, árulásokra derül fény, míg szól a zene? Hogyan lesznek az árulókból elárultak, és vajon be lehet-e fejezni a végénél a dalt, vagy az egész folytatódni fog?  

Istók Anna a kortárs szépirodalom sokszínű alkotója, aki hatalmas érzékenységgel ragadja meg a mindennapi élet sorshelyzeteit.  Fedezd fel, és tudd meg, mit jelent neked a története!" 

Lassan három éve, hogy megismerkedhettem Istók Anna munkásságával a Semmiért egészen kapcsán. Az írónő nem okozott csalódást, igazi érzelmi mélységeket járt be színes és választékos szókinccsel. A legújabb regénye, az Elejétől a végéig címet viseli, avagy zenei kifejezéssel: Da capo al fine. A könyv már a borítójával beleírta magát a szívembe, gyönyörű alkotás, így alig vártam, hogy megtudjam, mit rejt.

A cím nem hazudtolja meg önmagát. Eszter és Lilla barátságát meséli el a könyv különböző elbeszélő személyekben az elejétől a végéig. A két lány gimnáziumban találkozott, látszólag pedig teljesen különböznek egymástól ahhoz, hogy életre szóló barátság szövődjön köztük. Mégis mélyen a családi sérelmek egymás felé vonzzák őket - mindketten megtapasztalták, milyen csonka családban élni és felnőni.

Eszter immár felnőttként visszatekintve, retrospektíven meséli el a múltat E/1-ben. Az expozíció szerint a két lány már évek óta nem áll szóba egymással annak ellenére, hogy fiatalon teljesen elválaszthatatlanok voltak. Ebben az idilli békeidőben nemcsak barátok, szinte családtagok voltak. Eszter mindig is művészlélek volt. A zene szeretetét édesanyjától örökölte, aki bár támogatta - csaknem elvárta - a zongora- és énektanulásban, de sosem akarta, hogy ebből éljen meg. Persze a lánynak más álma sem volt, minthogy híres zenész és énekes lehessen. Így amikor megismerkedett Olivérrel, mintha a szíve otthonra talált volna nála. A helyi feltörekvő rockegyüttes frontemberénél, akinek minden mozdulatában jelen van a zene.

"Egymás tökéletes ellentétei, akiknek mégis azonos hangnemben szólaltak meg a gondolataik."

Lilla sokkal zárkózottabb személyiség. Mind előlünk, olvasók elől, hiszen ő E/3-ben szólal meg, mind pedig történetileg. A mély vallásos közegben nevelkedett lány, akinek elváltak a szülei, és a nevelőapjával enyhén fogalmazva nem túl jó a viszonya. A biológiai apja súlyos mentális problémákkal küzd, mely öröklés által Lillában is előtörhet. Ennek megelőzésére burokban akarják tartani a lányt, ám ő többnyire nem hagyja ezt. Kiszökik, bulizik, eleinte erős, impulzív személyiség, ám amikor ő is megismerkedik Olivérrel, a fiú válik az életének középpontjává, Lilla ezzel párhuzamosan egykori önmaga árnyékává halványul. A lány már felnőtt nővé, házas asszonnyá érik, akivel mi találkozhatunk. Bemutatja az új életét Eszter nélkül, hogyan ismerte meg a férjét, Tobiast, és miért döntött úgy, hogy hirtelen hazalátogat elvarrni a múlt szálait, ahol végül meglátjuk a végét a két lány barátságának.

Úgy érzem, ez a történet az elhallgatásokról szól. Jelen világunk egyik legnagyobb hibája az őszintétlenség, pedig nem hiába szól úgy a mondás, hogy az egyenes beszéd a legrövidebb út két fél között. A félresiklott emberközi kapcsolatok legtöbbje manapság a helytelen (vagy részleges) kommunikáción alapszik, ahogy jelen esetben Eszter és Lilla barátságának megszakadásában is nagy szerepet játszott mindez. Bármennyire is úgy tűnik, hogy az alapkonfliktus az, hogy ugyanabba a fiúba szerettek bele, valójában ez sokkal mélyebben gyökerezik. Biztos vagyok benne, hogy sokkal boldogabb élete lett volna mindkét lánynak, ha őszintén beszélnek egymással és közösen megoldják a kialakult érzelmi feszültséget megfelelő érettséggel és önzetlenséggel. Úgy gondolom, a hazugsággal minősítették is a barátságukat. Akaratlanul is azt sugallja, hogy nem tartották elég erősnek ahhoz, hogy túlélje a krízist, amit Olivér megjelenése hozott a kapcsolatukba.

Szerettem, hogy az Elejétől a végéig rendkívül érzelmes történet. Azon kívül, hogy a szemünk előtt nő fel, válik felnőtté Lilla és Eszter, sokszínű lelki skálán vezet bennünket végig az írónő. Megjelenik benne a diákszerelem és a felnőttkori párválasztás témája, de olvashatunk benne a tinédzserkori lázadásokról, a szerteágazó családi kapcsolatokról, múltbéli atrocitásokról, különböző komplexusok hátteréről és arról is, milyen érzés, ha teljesen kívülállóként éled az életedet. Valamint felteszi a kérdést: Mikortól nevezzük a hangok sokaságát zenének? Ennek ellenére mégsem éreztem azt, hogy sok volna vagy éppen kidolgozatlan egy alig 200 oldalas könyvhöz képest. Minden apró szónak, mondatnak valódi helye volt a történetben, és az érzelmek széles spektruma csak színesítette a regényt, sőt a lényeges mondanivaló ezen a lelki szinten található meg igazán.

Amit nagyon szerettem még a könyvben, arra már a cím és a borító is utal. Da capo al fine. A zenei kifejezés már az első pillanatban sugallja a történet kapcsolatát a hangokhoz. Eszteren keresztül mutatja be az írónő azt a szenvedélyt, amit egy művész érez akkor, amikor megszólaltatja a hangszerét. Istók Anna festőien és ámulatba ejtően ír erről. Ugyan ezzel kapcsolatban zenészként teljesen elfogult vagyok, hiszen Eszterhez hasonlóan én is évekig zongoráztam, most pedig éneklek, valamint édesanyám nekem is művész, zenetanár, így közel éreztem magamat a lány lelki világához, és a zene szeretetével minden mértékben azonosulni tudtam, ami itt csodálatosan megjelenítésre kerül.

Borító:
A borítót két szín uralja: a fehér és a fekete. Ez két részre osztja a képet, mint a zongorát a billentyűi. Mindkét oldalon megjelenik a pitypang mint motívum, melynek a szálló magjai hangjegyekből állnak. Ehhez képest a cím betűtípusa egyszerű, egyedül az alcím - da capo al fine - kapott díszesebb, de nem túl feltűnő változatot. Nekem rendkívül tetszik ez a megoldás, hiszen egyszerű, mégis mutatós kép lett a végeredmény. Szemet gyönyörködtető alkotás, melyre azonnal felkaptam a fejemet.

Összességében:
Istók Anna a legújabb regényében egy barátság történetét meséli el az elejétől a végéig. Bemutatja, hogyan találhat egymásra két látszólag nagyon különböző, ugyanakkor valahol mégis hasonló lélek, hogyan osztozhatnak a terhekben és fájdalmakban, és miként küzdenek meg a problémákkal, hol közösen, hol önerőből.
Eszter és Lilla barátsága a múltban gyökerezik, és habár évek óta nem beszéltek egymással, ugyanúgy meghatározza a jelenüket is. A történetüket átjárja a zene, és rávilágítanak arra, hogy a titkok súlya sokszor nehezebb az igazságénál, és mindennél fontosabb az emberközi kapcsolatainkban az őszinteség.

Azoknak ajánlom az Elejétől a végéiget, akik meg szeretnének ismerkedni egy igazán élő történettel, mely bemutatja korunk problémáit, hibáit és segít abban, hogy tanuljunk ezekből, miközben áthat bennünket a zeneiség.

Oldalszám: 224
Kiadó: Könyvmolyképző

Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:

"Mitológiai jelenetek tömkelege szól arról a csodáról, amikor két bolyongó lélek, akiknek találkozniuk kell, egyszer csak belecsöppennek a létezés koordinátáiba. Teret és időt kapnak, arcot, alakot öltenek, és megkapnak még valami fontosat: az alkalmat."

*

"Lépkedj végig minden akkordon, minden utcán, minden apró kis kövön újra, és hallgasd meg, mit üzen most a dal, amit egyszer, régen már hallottál. Hogy meglásd azt a másik igazságot, amit eltakartak eddig előled a nagy, lehulló függönyök. Da capo al fine. Elejétől a végéig. És újra elölről. Újra és újra."