.png)
Sienna Cole - Ígéret sorozatának harmadik része, A bosszú arcai hamarosan a polcokra kerül - de egy bejegyzés erejéig beleolvashattok Joyce Saunders nyomozó és Nicholas Benning kalandjának következő epizódjába!
RÉSZLET A REGÉNYBŐL:
Letaglózva hagyta el az épületet. A fegyelmi eljárás hírét hátbatámadásként élte meg, mintha a saját
csapata fordult volna ellene. Pontosan tudta, hogy egy ilyen eljárás sokáig húzódhat, és roppant
kellemetlen lehet, ráadásul örökre nyomot hagy a renoméján. Ha sikerül is a tisztségében maradnia,
akkor sem moshatja le magáról ezt a szégyenfoltot. Megsuhintotta az elképzelés, hogy leszerelésre
kényszerül. Mihez kezd azután az életével? Semmi máshoz nem ért, nem is akart soha mást csinálni.
A parkoló felé vette az irányt. Lily Grace a kocsinak dőlve nyomkodta a telefonját, és csak
akkor nézett fel, amikor a nő mellé ért.
– Akkor megyünk moziba? – kérdezte, mire Saunders lassan, bűnbánóan megrázta a fejét.
– Muszáj dolgoznom. Elviszlek a nagyihoz.
A lány összevonta a szemöldökét.
– Azt mondtad, végre hazamehetek.
– Tudom, de máshogy alakultak a dolgok… Egy ideig még szeretném, ha a nagyinál maradnál.
– Amikor beleásta magát a Benning körüli merényletekbe, jobbnak látta, ha ideiglenesen az
anyjához költözteti a lányát, hiszen éjjel-nappal dolgozott, és aggasztotta, hogy ő egyedül van
otthon. Az elején pár hétben állapodtak meg, de folyamatosan távolodott a hazatérés időpontja.
– Ahh – grimaszolt Lily Grace. – Nem akarok Pasadenában maradni. Ezer éve nem gengeltem
a barátaimmal.
– Mi?
– Nem találkoztam velük – fordította le neki a lány az ismeretlen kifejezést, mintha szívességet
tenne. Saunders rosszul volt a Z generációs szlengtől, amivel kénytelen volt valamelyest lépést
tartani, ha kommunikálni akart a kiskamasz gyermekével. Még mindig akadtak hiányosságok a
nyelvtudásában.
– Csak egy kicsit tarts még ki – kérte Lily Grace-t. – Esküszöm, hogy hamarosan vége.
– Mindegy – duzzogott a lány.
Ekkor egy ismerős hang furakodott közéjük valahonnan a háta mögül.
– Hadnagy!
A pulzusa egy pillanat alatt az egekbe szökött. Nem hitte, hogy ez a nap még borzalmasabb
irányt vehet, de az lassan meghaladta az elviselhetőségi küszöböt.
– A francba… – szűrte a foga között, miközben – nem törődve az értetlenkedő
arckifejezésével – ösztönösen Lily Grace köré terjesztette a karját, és a közeledő alak felé fordította
a fejét.
Nicholas Benning ennél rosszabb időpontot aligha választhatott volna a felbukkanására. Senki
sem tájékoztatta Saunderst, hogy a férfi is látogatást tesz aznap a kapitányságon, ráadásul nem is
egyedül: a fia is ott lépdelt mellette. A nő nem így emlékezett rá: a fejében Nicky még mindig
kisfiúként élt, aki bár a külsejét tekintve az apja kiköpött mása, mégis őrzi még a gyermeki bájt és
ártatlanságot. Ez a fiú azonban az elmúlt napokban éveket komolyodott. Szögletes arcából
távolságtartó, de megviselt tekintet szegeződött a nőre. Rá szabott sötétszürke öltönynadrágot és
fehér, rövid ujjú inget viselt – bizonyára az elrablása és a Santa-Ana-hegység-beli gyilkosságok
kapcsán vették fel a tanúvallomását, és Nicholas adni akart a látszatra. Ő maga is elegánsan festett.
– Nem akarom feltartani, csak…
– Ez nem a legmegfelelőbb pillanat – hárította a nő, de Nicholas már nem vele foglalkozott.
A szeme Lily Grace-re siklott, és a váratlan meglepetéstől hirtelen kitágult a tekintete.
– Örülök, hogy végre találkozunk – nyújtotta a kezét a kislány felé.
– Én is… – hebegte ő, és varázsütésre levedlette az iménti flegmaságát. Megszeppenten
vizslatta a férfi felé meredő jobbját, majd végül bátortalanul elfogadta.
– Hogy vagy? – kérdezte tőle Nicholas.
– Jól… – préselte ki magából Lil.
Saunders megfogadta, hogy ha a férfi nekiáll a szívműtétről érdeklődni, és arra vetemedik, hogy
felemlegeti benne a saját érdemét, puszta kézzel fojtja meg itt, a kapitányság épülete előtt, és az sem
fogja érdekelni, ha utána személyesen Robert de Luca tuszkolja be egy cellába. Szerencsére Nicholas
nem tette.
– Ő itt a fiam, Nicky – mutatta be ehelyett a két gyereket egymásnak. – Lily, megengednéd,
hogy négyszemközt beszéljek az édesanyáddal? Addig beülhetnétek Nickyvel az autómba –
mutatott a Lamborghinije felé.
Az átkozott batmobil! – füstölgött magában Saunders. – Hogy is nem szúrta ki azonnal?
– Nézze, sietünk… – ellenkezett.
– Csak pár percig rabolnám az idejét – mondta a férfi, azzal megnyomta a nyitógombot az autó
távirányítóján. Nicky hallgatagon elindult a kocsi felé: úgy tűnt, mintha nem lenne más választása,
és a nő eltöprengett azon, hogy neki vajon van-e. Lil tanácstalanul rásandított, mire végül nagy
nehezen biccentett. Nem szívesen hagyta volna magukra a gyerekeket; tudta, hogy az
emberrablóknak nem az volt a tervük, hogy Nicky visszakerüljön az apjához, így továbbra is
folyamatos veszély vetül rá. A legbiztonságosabb megoldásnak valóban az autó fedezéke tűnt.
– Öt perc – mondta neki. – Mindjárt indulunk. – Kirázta a hideg: az ő lánya és Nicholas fia
egy helyen – mintha két párhuzamos dimenzió között nyílt volna féregjárat.
– Mit akar, Mr. Benning? – sóhajtott türelmetlenül, miközben a két távolodó gyereket követte
a tekintetével. – Ha az orrom alá dörgölni, hogy megállapodtak a kapitánnyal, felesleges. Már
értesültem róla.
– Nem az volt a célom, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam.
– Azoknak a vádpontoknak mindegyike jogos volt.
– Maga pedig jogtalanul helyezett el nyomkövetőt a kocsimon – jegyezte meg Nicholas.
–
Kvittek vagyunk.
– Nem vagyunk, és soha nem is leszünk.
– Talán érthető, hogy a saját érdekeimet védem.
– Ha együttérzést akar belőlem kicsikarni, nem fog menni – szűkült össze Saunders szeme. –
Nagyon rossz időpontot választott.
– A nyomozás folytatásáról érdeklődnék – felelte a férfi. – Most, hogy Milena megszökött…
– Folytatódik – vágott közbe a nő. – De nem velem lesz kapcsolatban.
– Hogy érti ezt?
– Nem beszélhetek magával. Kap egy másik kapcsolattartót.
Nicholas eltűnődött.
– Úgy érzem, nagyobb kalamajkába keveredett a vártnál…
Saunders gúnyosan horkantott, majd ismét elnézett a gyerekek irányába. Nem voltak messze,
nem kerültek ki a látóteréből, de így is elviselhetetlennek érezte a helyzetet. Már menni akart; végre
szabadulni Nicholastól. Talán az egyetlen pozitív hozadéka az egész ügynek, hogy többé nem neki
kell megküzdenie vele. Vesződjön vele valaki más; majd kiderül, hogyan boldogul.
– Mutatnom kell magának valamit – mondta a férfi, és a hangszíne érezhetően megváltozott,
amire a nő azonnal felfigyelt.
– Mi az? – kérdezte.
– Nem itt. – Nicholas hosszan az arcán felejtette a tekintetét. – Jöjjön át hozzám később.
– Nem érti, amit mondtam? Nem találkozhatunk többet.
– Ez a bizonyíték mindent megváltoztat…
– Majd odaadja egy másik nyomozónak. Vagy az FBI-nak… – Némi elégtétellel ejtette ki az
utolsó szót: tudta, hogy a férfi mindenáron el akarta kerülni a szövetségiek bekapcsolódását.
– Senki mással nem akarok beszélni, csak magával – jelentette ki Nicholas, amitől Saunders kis
híján felnevetett.
– Ez nem a maga hatásköre. És az enyém sem.
– Robert de Luca csak azért keménykedik magával, mert az ügyvédem ráijesztett. Egy igazi
pöcs. A kinevezésem után az lett volna az első dolgom, hogy eltávolítom a hivatalából.
Végre, visszatért a jó öreg arrogancia – gondolta Saunders.
– Nos, ezt már nem érjük meg, ugyebár – húzta gúnyos mosolyra a száját.
– Higgyen nekem, ez a dolog magát ugyanúgy érinti, mint engem – engedte el a füle mellett a
megjegyzést Nicholas. – És tudni akar róla. Előbb, mint bárki más. Jöjjön át! A kapitány miatt meg
ne fájjon a feje. Őt csak az érdekli, hogy ne bukjon bele ebbe az ügybe.
– Engem is csak ez érdekel.
– Épp ezért kell találkoznunk.
– Ennyi? Befejezte? – Saunders ismét elnézett a férfi válla fölött a közelben parkoló
Lamborghini felé. – Lil! Gyere! – emelte meg a hangját. A jobb hátsó ajtó kinyílt, majd a lány
kelletlenül kikecmergett az ülésről. Nicholas megvárta, míg melléjük ér, majd röviden biccentett
Saunders felé.
– Várni fogom – mondta, azzal sarkon fordult.
Ha felkeltette az érdeklődésedet a részlet, rendeld elő a könyvet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése