Egyetemi élet, barátságok és romantikus bonyodalmak! A Blogturné Klub bloggerei ezúttal egy háromkötetes romantikus sorozat világába kalauzolnak benneteket. Tartsatok velünk, és ismerjétek meg mindhárom kötet szerelmi történetét!
🕮🕮🕮
Selina Mae sorozata meghódította a Wattpadot, most pedig a Könyvmolyképző Kiadó hozta el nekünk a Hall Beck University trilógiát, amelynek első kötetében egy vérbeli fake dating-történettel van dolgunk: itt a Színlelésből jeles, avagy Athalia és Dylan története!
Athalia Pressley jegyei cudarul állnak statisztikából, és ha nem javít rajta, annak súlyos következményei lesznek. Ezért a tanár beosztotta egy korrepetitor mellé, aki viszont történetesen a lány testvérének ősellensége: Dylan McCarthy Williams. Már a neve is túlságosan elitista, nemhogy a viselkedése, de kénytelen alkut kötni az ördöggel, ha bátyjának meg akarja mutatni, hogy igenis képes uralni a saját életét, és Henrynek ebbe nincsen beleszólása. Athalia daca vezeti el a szereplőket a megállapodáshoz: azt színlelik, hogy együtt vannak, és ezért Dylan majd behajt egy adósságot valamilyen formában. Nincs semmi érzelem, csak puszta színjátszás. Legalábbis így tervezik... De ahogy ez lenni szokott, a kamurandik és a megjátszott szerelem mögött elkezd valódi vonzalom kialakulni, míg már nem lehet megkülönböztetni a valóságot a tettetéstől.
Selina Mae történetétől nem kell sokat várni, hiszen egy jól bevált képletről beszélünk a Színlelésből jeles kapcsán. A regény pedig nagyon hasonlít Elle Kennedy The Deal - Az üzlet című regényéhez - csak kicsit megcsavarva: most a lánynak vannak tanulási gondjai, és közel sem szerelmi az üzlet alapja, hanem testvéri, mégis adott egy sportoló fiú, egy eltöltött ünnep a családnál, mindez elitista, gazdag környezetbe csomagolva, ami szintén értelmezhető valamiféle színjátszásnak a szereplők részéről, hiszen a csillogás mögött traumák lakoznak, mint elvesztett szülők és végzetes örökség. Könnyed, romantikus történet, és a jól ismert toposzok tovább könnyítik az olvasását - tökéletes kikapcsolódást nyújt az olyan helyzetekre, amikor nem az újdonság varázsára van szükségünk, hanem egy bevált receptre, az ismerősség érzetére.
Borító:
Aranyos történethez aranyos borító társul. Nekem különösen tetszik ez az elosztás és a design, amiben a főszereplők köré különböző, rájuk jellemző elemeket raktak. Mindeközben pedig nem szakadunk el a Wattpad-vonaltól, a cartoon-borító egyfelől csatlakozik a mostani trendhez, másfelől megidézi a blogos környezetet. Letisztult, pasztell színekkel dolgoztak, engem már ezzel megvettek.
Összességében:
A Színlelésből jeles egy igazi csemege az álkapcsolat-történetek rajongóinak, ugyanis Athalia és Dylan üzletet kötnek: a tettetett szerelmükkel az őrületbe kergetik a lány bátyját, és megmutatják neki, hogy nem uralhatja a húga életét. Mindenki nyer ezzel, de az együtt töltött idő nemcsak színlelt érzelmeket hoz, hanem valóban megkedvelik egymást. De mi valódi és mi csak az üzlet tárgya?
Könnyed, kikapcsolódást nyújtó történet - egy jól bevált recepttel.
Oldalszám: 378
Kiadó: Könyvmolyképző
Beleolvasó: x
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézeteim:
"Megint emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ez nem egy átlagos, valódi kapcsolat volt. Egyáltalán nem volt valódi, és még csak kapcsolatnak sem volt mondható: nem volt ez semmi sem. Semmi, ami néha összeforrt ajkakban és szinte tapintható vágyban végződött."
*
"Mi a fenének tervezgettem volna, ha az élet úgyis ennyire múlandó? Amikor valaki az egyik pillanatban még szerves része lehet az életemnek, a másikban pedig már a saját hibáján kívül egyszer csak nem létezik tovább?"
Blogturné
10.10. Ambivalentina
10.13. Kitablar
10.16. Ambivalentina
10.19. Kitablar
10.22. Ambivalentina
10.25. Kitablar



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése