2024. január 1.

2023 évzáró ॥ 5+1 könyv, amit ajánlok az idei olvasmányaimból


 

Megint nagyon hamar elrepült egy év, és ismét ezeket a sorokat írom. Felfoghatatlan! Ugyanakkor egy kis számvetést tartva 2023-ban nagyon sok, számomra fontos esemény történt velem. Az első mindezek közül, hogy megszereztem az alapképzéses diplomámat! *konfettieső* Egy év kihagyás után 2022-ben ismét visszaültem az iskolapadba a szabad bölcsészet tanszéken, majd megírtam a szakdolgozatomat arról, hogyan hatott a kierkegaardi egzisztencializmus Kafka műveire (ezt még mindig nagyon menő kimondani), azután leállamvizsgáztam és megvédtem az írásomat. Ez nagyjából le is fedi mindazt, ami kitöltötte az idei évem első felét. Ezután egy könnyed két hónap következett, habár azt is főként a munka töltötte ki, szeptemberben pedig új célokat állítottam magam elé: elkezdtem a mesterképzést. Jelen pillanatban úgy érzem, megvan a medre az életemnek, amiben szépen lassan csörgedezik, amit nem bánok különösebben, mert nehezen viselem a változást - főleg, ahogy öregszem. 

Bővebben a 2023-as eseményekről, olvasmányokról, filmélményekről az évszakonkénti összefoglalóimban olvashattok:

Január & Február
Március & Április & Május
Június & Július & Augusztus
Szeptember & Október & November

Idén mindent egybevetve 115 könyvet olvastam el. Ehhez a számhoz hozzátartozik a rengeteg kutatómunka, amit a szakdolgozatomhoz végeztem és az iskolai kötelezők is, de összességében elégedett vagyok az eredménnyel, amit ritkán mondhatok el. A magánkönyvtáram 2023-ban 42 könyvvel gazdagodott, ami kettővel több, mint tavaly, de külön kiemelendő, hogy az első szerzeményem március végén vettem, viszont a megmaradt önuralmam az év vége felé teljesen elpárolgott, hiszen rengeteg újdonságot szemeltem ki magamnak. 

Most pedig lerántom a leplet 2023 legkiemelkedőbb olvasmányélményeiről:

Amy Harmon nagyon kedves írónő a szívemnek. Lenyűgöző, ahogyan a zsánerek között áttöri a falakat, nem számít, hogy fantasy, lélektani vagy történelmi romantikus történetről van szó, az írónő mindben otthonosan mozog. Az ismeretlen kedves fejezeteiben pedig megmutatta, hogy a krimi és a thriller világához is ért. A '30-as években járunk, ahol egy fiatal lány különleges képességek birtokában, mellyel segíthet egy nyomozónak megoldani az évtizedes rejtélyt: felfedni egy gyilkos kilétét. A regény érzelmekben gazdag, különleges történet, ami azonnal levett a lábamról, és mindeközben izgalmakban és fordulatokban is bővelkedik.

Igazán friss olvasmányélményem, de nem kevésbé meghatározó idén Colleen Hoover nemrég megjelent regénye: az Emlékek róla. Rendkívül sokan dicsérik ezt a művet, hiszen az írónőtől nem szokatlanul komoly témákat jár körbe. Az anyaság, a második esély, a gyász mind megjelenik ebben a történetben. Kenna Rowan a börtönből frissen szabadulva kislánya után indul abba a kisvárosba, ahol őt már nem látják szívesen. Az öt évvel korábbi tragédia mély sebként éktelenkedik a szívében. Egykori szerelme szülei és barátai megvetéssel viszonyulnak hozzá - de elfelejtik, hogy az akkor este történeteket valójában egyedül a lány képes elmondani, és a levelek, melyeket Scottynak írt. Gyönyörűen megírt, fájdalmas történet. Colleen Hoover valamiért mindig helyet kap az év végi sikerlistámon.
 

Mindig is szerettem a görög mitológiát, így amikor megjelent a Spárta lányai, azonnal beszereztem. Claire Heywood regénye a két spártai hercegnő - Klütaimnésztra és Heléna - történetét dolgozza fel, valamint a trójai mondakörnek a háború közvetlen előzményeihez kötődő eseményeket. Tündareósz lányai szöges ellentétei egymásnak. Kütaimnésztrát mindig is arra készítették fel, hogy egyszer megörökli apja trónját és Spárta királynőjévé koronázzák. Ám a rémes pletykák, melyek Heléna fogantatásának körülményeiről születtek, gyengének mutatják be a királyságot, amit a Tündareósz nem hagyhat annyiban. Klütaimnésztrát Mükéné harcos királyához adja feleségül, Spártát pedig a bájos, de vezetésre nem alkalmas lányának, Helénának adja. A Spárta lányai egy nagyszerű történet a testvéri kötelékről, és egy olyan perspektívából mutatja be a görög mitológiát, amibe ritkán kapunk betekintést: a női oldalról.
🕮 értékelésem 🕮 
 
Az idei évem nagy felfedezettje a világszerte ismert Taylor Jenkins Reid. Eddig három könyvet olvastam tőle: az Evelyn Hugo hét férjét, a Szikrázó Malibut és a Daisy Jones & The Sixet. Mindegyiket nagyon megszerettem, rendkívüli alkotások, mégis azért választottam ebbe a listába a Daisyt, mivel nemcsak története egyedi, hanem a formája is. A Daisy Jones & The Six egy fiktív zenekar megalakulását, élettörténetét mutatja be, ugyanakkor az egész interjúként van publikálva. Nem lehetett egyszerű az írónőnek úgy megalkotnia ezt a regényt, hogy a 400 oldalas beszélgetés mégiscsak egy cselekményszálat rajzoljon ki. Lehengerlő mestermű, igazi írói bravúr!
🕮 értékelésem 🕮 

 
Sokáig szkeptikusan álltam az Énekesmadarak és kígyók balladájához. Coriolanus Snow, a későbbi főgonosz középpontba emelése felvetette bennem a kérdést: Vajon képes leszek-e megkedvelni őt mindannak ellenére, amit a későbbiekben tett? Ugyanakkor a mozikba került adaptáció (ami amúgy zseniális lett!) rávett arra, hogy mindenképpen adjak neki egy esélyt. Ezt később sem bántam meg, hiszen egy olyan jellemívet látunk kirajzolni a jövőbeni Snow elnök kapcsán, ami megmagyarázza mindazt, hogyan és miért vált ő a hatalom megszállottjává. A regény a 10. Éhezők Viadalát mutatja be, és hogy hogyan csináltak az eseményből igazi showelemet. Coriolanus a 12. körzetből érkezett énekest kapja mentoráltjának, Lucy Gray Bairdöt. Ám hamar kiderül, hogy a lány sorsa és a fiú jövője között fontos kapocs van: ha Lucy megnyeri a viadalt, akkor Coriolanus esélyt kaphat, hogy kiléphessen a nyomor árnyékából.
🕮 értékelésem 🕮 

De az idei legkedvencebb olvasmányom nem más, mint a Negyedik szárny Rebecca Yarros tollából. Annyi jót lehetett hallani róla, ezért nagyon vártam a magyar megjelenését, majd ezt a 800 oldalas csodát két nap alatt kivégeztem. Teljességgel beszippantott a világa, azonnal megszerettem Violetet és Xadent. Egy katonaiskola, ahol sárkánylovasokat képeznek, akiknél mindennapos esemény a halál... Kegyetlen világ, mégis lenyűgöző az a bátorság, ami a főszereplőket jellemzi. Egyszerűen imádtam!
🕮 értékelésem 🕮 

Nektek melyek voltak 2023 meghatározó olvasmányélményei?

Boldog új évet Nektek!

Puszi,
Barby

2 megjegyzés:

  1. Az Emlékek rólát én is imádtam, a Negyedik szárnyat pedig idén mindenképpen sorra kerítem. ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem fogod megbánni az olvasását. <3 Millió puszi :*

      Törlés