2023. július 26.

Amy Harmon - Az ismeretlen kedves

 HANGULAT                                MOLY                                        2023

"1938 ​- Néhány évvel vagyunk a szesztilalom és a nagy gazdasági világválság után. Az amerikai nagyvárosokban, így Clevelandben is emberek százezrei szegényedtek el. A nincstelenek között ráadásul brutális sorozatgyilkos szedi áldozatait. A város biztonságáért felelős Eliot Ness egykori szövetségi ügynök nem jut előrébb a nyomozással, így megkeresi régi barátját, Michael Malone-t, hogy segítsen kézre keríteni a tettest. Néhány évvel azelőtt Al Caponét is sikerült rács mögé juttatniuk, így bízik benne, hogy ezúttal is elkapják a tettest. Malone szobát bérel Clevelandben, és beleveti magát a munkába, ám az adatgyűjtés és a jelentések elemzése nem sok eredménnyel kecsegtetnek. A kilátástalan helyzetben azonban nem várt helyről érkezik segítség: Malone rájön, hogy a fiatal varrónőnek, akitől a szobát bérli, különleges képessége van. Dani Flanagan egyfajta hatodik érzék, különleges intuíció birtokosa: a ruhadarabok, amelyeket megérint, „beszélnek” hozzá, fontos információkat mesélnek számára egykori viselőjükről. Vajon ez segíthet a gyilkossági ügy megoldásában? Dani és Malone sötét titkokkal szembesülnek, és versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a Kingsbury Run őrült Mészárosát, mielőtt ők lesznek a következő áldozatok.

Amy Harmon kötete egyszerre izgalmas detektívregény és romantikus történet, amelyben végig izgulhatunk a szereplők sikeréért és azért, hogy ne csak az elkövető kilétére derüljön fény, de Dani és Malone is egymásra találjanak." 

Amy Harmon sokszínű írónő. Otthonosan mozog a lélektani történetekben, mint az Arctalan szerelem és a Homokból és hamuból, ám szintúgy a fantasy birodalmában is, mint A madár és a kard. Ugyanakkor Az ismeretlen kedvessel megmutatta, hogy a romantikus krimi zsánere sem áll tőle távol. 

Történetünk ismét egy olyan időszakban játszódik, amit nevezhetünk a történelem egyik mélypontjának. Közeledve a második világháborúhoz a gazdasági világválság nyomai rányomták a bélyegüket az átlagemberek életére. Sok a nincstelen, az elszegényedett polgár Clevelandben, mikor egy sorozatgyilkos üti fel a fejét, aki olyan emberekre portyázik, akik magányosak, akiket nem keres senki. Brutális módon meggyilkolja őket, a hullájukat pedig meggyalázva darabokra vágja, majd a rendőrséggel játszadozva nyomokként hagyja szét őket a városban. Eliot Ness, a helyi kapitány régi barátja, Michael Malone segítségét kéri az ügy megoldásában. A férfit semmi nem tartja Chicagóban, így rábólint a felkérésre, hogy felkutassa a Kingbury Run őrült Mészárosának kilétét. Ám arra nem számít, hogy a múltjából valaki feltűnik a színen, és az életét örökre megváltoztatja.

Dani Flanagan szülei halála után idős rokonaihoz költözik. Sosem volt sok barátja, mert mindenki furcsának tartotta. Egy idő után inkább elhallgatta különleges képességét miszerint kommunikálnak vele a ruhadarabok. El tudják mondani neki a viselője történetét, érzéseit, gondolatait. Ez már így megy a Kos-családban generációk óta. Egy napon a házuk küszöbén megjelenik egy nyomozó, hogy kivenné a meghirdetett szobát. Eltelt tizenöt év, de a régi emlékek egyiküknél sem halványodtak. Michael Malone veszélyes játékot űz, de a nyomozás nem jut egyről a kettőre. Ugyanakkor a fiatal lány talán segíthet a rejtély felgöngyölítésében. Ezután a férfi egyetlen célja nem az ügy sikere, hanem Dani biztonsága. Vajon ki áll a rémes halálesetek mögött? És mi az indítéka? 

"Nem a szenvedés oltja ki a lángot. A reménytelenség. Amikor már nem hiszünk többé… mintha lassan elveszítenénk emberi mivoltunkat."

Amy Harmon ismét egy újabb oldalát mutatta meg az olvasóinak. Dani és Michael története izgalmas, különleges, egyedi és mindemellett bájos és szenvedélyes is. A képesség, amivel az írónő felruházta a lányt páratlan és kivételes, engem mégis a benne lakozó ártatlanság és kedvesség nyűgözött le. Dani Flanagan egy olyan karakter, aki segít az elesetteken, nyitott szívvel fordul az emberek felé, valamint bátor, nem ismeri a lehetetlent. Igazi küzdő személyiség, akire érdemes felnézni, főleg egy olyan világban, ahol az empátia és az önzetlenség kihalófélben van.

Borító:
Az ismeretlen kedves borítóját dominánsan a zöld szín uralja, melyen feltűnik egy hölgy, akinek a szeme heterokrómia jeleként különböző színben pompáznak. A női alak tökéletesen megeleveníti a főhősnőnket, Dani Flanagant, így adva egy szeletet magából a történetből. Egyszerű, könyvhű, mégis figyelemfelkeltő borító.

Összességében:
Amy Harmon neve számomra már egyet jelent egy kalandos, szívhez szóló olvasmánnyal. Azonnal tudtam, hogy Az ismeretlen kedvest is a polcomon kell tudnom, és nem csalódtam a megérzésemben. A regény a maga bájával és kedvességével egy olyan világba kalauzol el bennünket, ahol a romlás üti fel a fejét, mégis a főszereplő, Dani Flanagan egy reményfolt ebben a közegben, amit Michael Malone nyomozónak is be kell látnia előbb utóbb. Imádtam a könyvet, azonnal beszippantott a különleges atmoszférája, igazi varázsereje. Egy krimi zsánerben bújtatott történelmi romantikus regény egy igazán tehetséges írónő tollából.

Azoknak ajánlom Az ismeretlen kedvest, akik egy rendkívül fordulatos történetre vágynak a '30-as évek Amerikájából, amiben megjelenik az, milyen is igazán szeretni.

Oldalszám: 508
Kiadó:
Libri

Kedvenc karakter: Dani Flanagan, Michael Malone
Kedvenc idézeteim:

"– Azok a dolgok adnak hozzá a legtöbbet az életünkhöz, amelyeket a leginkább szeretnénk letenni, amelyeket a legnehezebb cipelni, elviselni. Néha leveszik rólunk a terheinket. Néha mi menekülünk el előlük. Előfordul, hogy jó érzés megszabadulni tőlük. Megkönnyebbülünk. De nem kell sok idő, hogy rájöjjünk, a legtöbb dolog, amit teherként élünk meg, súlyt ad az életünknek, megvilágítja, kik is vagyunk. És abban a pillanatban, amikor elveszítjük őket… elveszítünk mindent."

*

– Szeretni a legnagyobb teher mind közül. A legsúlyosabb."

*

"– Az az igazság, hogy minél keményebbek vagyunk, annál könnyebben törünk össze. Szükség van némi lágyságra, hogy álljuk az élet csapásait."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése