"Sophie Mercer épp csak belenyugszik, hogy démonnak született, a Tanács máris elveszi tőle varázserejét.
Sophie most védtelen, magányos, és ráadásul a prodigiumokra vadászó Brannick amazonok jóindulatára szorul. Sophie legalábbis ezt hiszi, amíg érdekes felfedezést nem tesz: a Brannickok tudják, hogy háború közeleg, és azt állítják, hogy egyedül ő képes meggátolni a világvégét. Ám ebben a varázserejétől megfosztott Sophie nem olyan biztos. Főhősünkre újabb pokoli kalandok várnak. Vajon vissza tudja szerezni a varázserejét, még mielőtt késő lenne?"
Imádtam már az első két részt, nagy kár, hogy ilyen későn fordították le a befejezőkötetet.
Az elején furcsa volt újra belecsöppenni Sophie életébe, ráadásul a 2. résznek a végére már alig emlékeztem.
A Démonüveg végén a Thorn Abbey elpusztítását olvashattuk, és hirtelen minden bizonytalanná vált. Lehet, hogy főszereplőnk elveszítette egyszerre a legjobb barátját, apját, vőlegényét és szerelmét. Nem irigyelnénk. Ráadásul maga mellett tudhat egy szellemet, aki ráadásul nem volt a legjobb barátnője még a történet legelején. Elodie mégis vele tart. A halott lány néha megszállja Sophie-t, így főszereplőnk tudja használni annak varázserejét.
Cal utolsó utasítása az volt, hogy Sophie keresse meg a Brannickokat, ott megtalálja az édesanyját, akivel még akkor ismerkedhettünk meg, mikor leadta lányát a Hekáté Hallban.
Viszont nem nagyon veszik hasznát már neki, hiszen elvesztette a varázserejét, így szimpla tinédzser. Nem tud lejutni az alvilágba, hogy démonüveget hozzon fel, nincs elég ereje hozzá, pedig ez lett volna a Brannickok terve. Brannickok... Három, pontosabban négy. Akik nem mások, mint a családja, mégpedig az anyja oldaláról.
Irónikus, ugye?
Sophie, aki egy boszorkányvadásszal randizik, félig démon félig boszorkány, ráadásul anyai ágon sajt magát kéne üldöznie... Ez aztán a vicces szituáció.
De szerencsére mindenki időben kimenekült, se Jenna, se Cal, se az apja nem dobta fel a pacskert, így kiötölhetnek egy tervet a Castnoff család legyőzésére, akik egy egész démonhadsereget képesek lennének létrehozni. És mindezt miért?
Hirtelen visszakerülünk az eredeti helyszínünkre, a Hex Hallba, ahol a két szerelmes újra együtt lehet, a barátoknak együtt kell harcolnia az ellenséggel, a saját démonjaikkal és az erőikkel. Vajon sikerül legyőzniük? És mindenki túléli a harc végét?
Karakterek:
Sophie: Az a tipikus cserfes lány, akinek mindenre van valami epés megjegyzése, és ez így is van rendben. Imádtam. Többször is felnevettem a megnyilvánulásain, de emellett bátor is rendkívülien, és képes önmagát is akár feláldozni mások megmentése érdekében.
Archer: Mindig is tudtam, hogy szeretni fogom, na de ennyire? Eskü, valakinek fel kéne már azt a gépezetet találnia... Jelentkezők?
Cal: Még őt emelném jobban ki, mivel főszereplőnk vőlegénye. Ez elég furcsán hangzik, igaz? Bár aki már olvasta az első két részt, az tisztában lehet a részletekkel. Bár nem egy Archer Cross, sokkal jófiúsabb, ő a tipikus megmentő. Így az ő karaktere is a szívemhez nőtt.
Borító:
Nagyon jó az alapja, bár egyre több ilyen borítójú könyvvel találkozom. Leginkább az elsőnek a külsejével hoznám összefüggésbe, pontosabban a kettőn ellentét is van, ha jobban megnézzük. A Hex Hallon felül láthatjuk az iskolás tinilány képet, míg alul megmentőt, de itt. Ezzel ellentétben. Itt felül van a megmentő egy karddal a kezében, de viszont benne még ott van az iskolás lány is, aki alulra lett helyezve, de már nem azzal az összefogott, jó kislány hajjal, hanem kiengedve, ezzel is mutatva, hogy az első kötet óta rengeteget változott.
Összességében:
Egy tökéletes befejezése a trilógiának, tele fordulattal. Nem maradtak kérdések, minden le lett zárva, azért remélem, hogy Rachel még ír egy másik könyvsorozatot, amit ugyanilyen hatalmas várakozással várhatunk.
Oldalszám: 260
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: Sophie Mercer, Archer Cross, Alexander Callahan
Kedvenc idézetem:
Kedvenc idézetem:
"Olyan arcot vágsz, mintha fejben végeznél gyökvonást."
~ Cal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése