"Van valami fájdalmasan ismerős Daniel Grigoriban.
A rejtélyes és zárkózott fiú azonnal felkelti Luce Price érdeklődését, amint a lány meglátja a Sword & Cross bentlakásos iskolában. Ő az egyetlen jó dolog az intézményben, ahol tilos mobiltelefont használni, a többi diák nehéz eset, és minden mozdulatukat biztonsági kamerák figyelik.
Csakhogy Daniel nem akarja, hogy bármi köze legyen Luce-höz és mindent megtesz, hogy ezt nyilvánvalóvá tegye a lány számára. De Luce nem képes lemondani róla. Úgy vonzza a fiú, mint az éjjeli pillangókat a tűz fénye, és muszáj kiderítenie, amit Daniel olyan elszántan szeretne titokban tartani…
A veszedelmesen izgalmas és sötéten romantikus regény letehetetlen olvasmány és felülmúlhatatlan szerelmi történet."
Csalódtam. Könyvmolyságom elején vetettem még rá szemet, azóta sokszor kerülgettem, balszerencsémre , vagy éppen szerencsémre... nem volt benn a könyvtárban eddig bármikor voltam, csak a második rész, így tolódott és tolódott, míg aztán végül szintén egy molyos kihívás miatt nekikezdtem. Megbántam? Mélységesen. Eddig abban a hitben ringattam magam, hogy jó, moly.hu-n nagyon le van húzva, de biztos jó könyv, nem lehet, hogy ne legyen. Naiv voltam, és így hatalmasat csalódtam.
De kezdjük az elején.
Az első oldalakon meglepett a szemszög. E/3. Mint tudjuk, régen nem nagyon szívleltem - fogalmazzunk így - azokat a könyveket, amik így lettek megírva. Azóta az változott, hogy találkoztam egy pár zseniális íróval, akik kiszedtek ebből a nézetemből, ilyen például Cassandra Clare, Sarah J. Maas és Carrie Cooper. Az ő műveikkel összehasonlítva ez elég kisköltségvetésű lett. Szó szerint kívülállónak éreztem magam az olvasása közben, pedig a fentebb említett szerzők megmutatták nekem egytől egyig, hogy igenis lehet olyan könyvet alkotni, ahol a külső szemlélő írásmódot alkalmazzák, mégsem éreztem azt, hogy nem vagyok részese az eseményeknek. Viszont ez itt megjelent. Mint egy szellem csak úgy cikáztam összevissza, és nem tudtam élvezni így az olvasást. Azon agyaltam, mikor lesz már vége, mert menne a szappanoperám a tv-ben, még az is érdekesebb, mint ez.
És ezzel eljutottunk a következő ponthoz. Egyszerűen hót unalmas volt. A könyv 368 oldalas. Abból bő 300 időhúzás a javából, 30 oldalnyi nyáladzás és 20 történés. Ugyanis a regény háromnegyedében semmi, azaz tényleg semmi nem történik, csak megy a lány fejében a vita, hogy mégis akkor most melyik srácot válassza, mert amúgy ő beleszerelmesedett első látásra DanielbeIsmeri? Nem. Mondjuk azért abban a 20 oldalnyi történésben erre is fény derül, hogy miért lett olyan hamar szerelmes, na mindegy. , de azért elmegy randizni Cammel, meg csókolóznak, of course, de azért ő szerelmes Danielbe ugyebár, logikus.
Az egésznek se füle, se farka nem volt. Csak úgy odahányták, már bocsánat a kifejezésért, jobban nem lehet szemléltetni, hogy ez tényleg micsoda valójában a tömény szenvedésen kívül. Csodálkoztam, hogy elrontották a filmet, mert igen, abba is belenéztem, de hát már értem. Hogy várjam el, hogy egy menő adaptáció készüljön egy olyan könyvről, ami maga nem az. Nem várhatjuk el a rendezőtől, hogy homokból készítsen palacsintát. Az egészben semmi összefüggés nem volt, csapongott minden összevissza.
A női főhősünk valami borzadály volt. A könyv értékét nagyon leveszi, ha az olvasó a főhőst ki nem állhatja. Főleg, ha emellett a regény más sebből is vérzik.Mert lássuk pl. A Szent Johanna Gimit, ami szárnyal, mert egyszerűen csak maga a főszereplő volt olyan, amitől égnek állt a hajam, de Leiner Laura stílusa viszont lenyűgöző, így ezt ellensúlyozta. És lássunk csodát, a szériának temérdeknyi rajongója van! Hogy milyen is ez a leányzó, arra még később kitérnék a Karakterek részlegnél, mégis azért muszáj volt megemlítenem, de talán már a fentebbi soraimból is ki lehetett venni a Luce iránt érzett erős ellenszenvemet.
Míg a beharangozója alapján egy angyalos könyvről van szó, addig a műben az utolsó 15 oldalra jelenik meg ez a szó, ami azért lássuk be, elég késői. Ezt az Alkonyathoz tudnám hasonlítani. Bella nem tudta meg túl korán, hogy Edward vámpír, de mégsem a regény epilógusára hagyták az egészet, hanem az írónő egy izgalmas szálat hozott ki belőle, ami a Fallennél teljességgel hiányzott. De mivel nem vagyok szőrösszívűannyira, arra a 15 oldal történésre megkapja tőlem azt az egy kerek csillagot.
Karakterek:
Luce: Irritált. Nem is ragoznám tovább. Egyszerűen idegesített minden lépésével. Zavart, hogy nem is ismeri a srácot, de már rögtön bele is szerelmesedett, aminek később már ismerjük a hátterét, mégis azért ilyen mégsem létezik. És hát amit már említettem, a nincs ló, jó a szamár elve, mikor elkezd Cammel randizgatni, mert Danielt szerinte nem kaphatja meg.
Daniel: Azt gondoltam az elején, hogy meg fogom szeretni, erre... Az idő nagy részében ábrándosan és gonoszan merengett, aztán az utolsó 20 oldalban bevallja, hogy ő amúgy angyal meg milyen jótét lélek.
Cam: Ehh... Hát őt sem sikerült megkedvelnem, az biztos. Agresszív volt, ami a végén kiderült, hogy miért is, rámenős és nyomulós... Nem, egyszerűen nem nőtt a szívemhez, akkor már inkább Daniel a maga zordságával.
Borító:
Emberek, bárki bármit mond, nekem tetszik. Bár a csaj egyáltalán nem ilyen a könyvben, de annyira jól bemutatja ez a kompozíció az alapját meg a borongósságát a történetnek, hogy tisztára passzol hozzá. De mégis azért félrevezető, mert egy ilyen szép borítót tervezni egy ilyen... Szépen fogalmazva is borzalmas könyvhöz... Újabb indok arra, hogy ne ítéljünk meg egy regényt csak a külseje alapján.
Összességében:
Mérhetetlenül csalódott vagyok. Annyi ideje akarom már elolvasni ezt a könyvet, és szentül hittem, hogy valami jó élményt fogok kapni tőle, de az a baj, hogy a molyos százalék nem hazudik. Tényleg borzalmas. Unalmas, semmi történés nincs benne, stagnál végig, maximum az utolsó 20 oldalra kezd valami esemény kialakulni, ahol már az olvasó esetleg izgulhat is a szereplőkért, de ez az idő sem tart sokáig.
Igen, kijelentem, untam az olvasását. Így azoknak ajánlanám, akiknek nincs jobb dolguk, mint nekikezdeni a Fallennek.
De kezdjük az elején.
Az első oldalakon meglepett a szemszög. E/3. Mint tudjuk, régen nem nagyon szívleltem - fogalmazzunk így - azokat a könyveket, amik így lettek megírva. Azóta az változott, hogy találkoztam egy pár zseniális íróval, akik kiszedtek ebből a nézetemből, ilyen például Cassandra Clare, Sarah J. Maas és Carrie Cooper. Az ő műveikkel összehasonlítva ez elég kisköltségvetésű lett. Szó szerint kívülállónak éreztem magam az olvasása közben, pedig a fentebb említett szerzők megmutatták nekem egytől egyig, hogy igenis lehet olyan könyvet alkotni, ahol a külső szemlélő írásmódot alkalmazzák, mégsem éreztem azt, hogy nem vagyok részese az eseményeknek. Viszont ez itt megjelent. Mint egy szellem csak úgy cikáztam összevissza, és nem tudtam élvezni így az olvasást. Azon agyaltam, mikor lesz már vége, mert menne a szappanoperám a tv-ben, még az is érdekesebb, mint ez.
És ezzel eljutottunk a következő ponthoz. Egyszerűen hót unalmas volt. A könyv 368 oldalas. Abból bő 300 időhúzás a javából, 30 oldalnyi nyáladzás és 20 történés. Ugyanis a regény háromnegyedében semmi, azaz tényleg semmi nem történik, csak megy a lány fejében a vita, hogy mégis akkor most melyik srácot válassza, mert amúgy ő beleszerelmesedett első látásra Danielbe
Az egésznek se füle, se farka nem volt. Csak úgy odahányták, már bocsánat a kifejezésért, jobban nem lehet szemléltetni, hogy ez tényleg micsoda valójában a tömény szenvedésen kívül. Csodálkoztam, hogy elrontották a filmet, mert igen, abba is belenéztem, de hát már értem. Hogy várjam el, hogy egy menő adaptáció készüljön egy olyan könyvről, ami maga nem az. Nem várhatjuk el a rendezőtől, hogy homokból készítsen palacsintát. Az egészben semmi összefüggés nem volt, csapongott minden összevissza.
A női főhősünk valami borzadály volt. A könyv értékét nagyon leveszi, ha az olvasó a főhőst ki nem állhatja. Főleg, ha emellett a regény más sebből is vérzik.
Míg a beharangozója alapján egy angyalos könyvről van szó, addig a műben az utolsó 15 oldalra jelenik meg ez a szó, ami azért lássuk be, elég késői. Ezt az Alkonyathoz tudnám hasonlítani. Bella nem tudta meg túl korán, hogy Edward vámpír, de mégsem a regény epilógusára hagyták az egészet, hanem az írónő egy izgalmas szálat hozott ki belőle, ami a Fallennél teljességgel hiányzott. De mivel nem vagyok szőrösszívű
Karakterek:
Luce: Irritált. Nem is ragoznám tovább. Egyszerűen idegesített minden lépésével. Zavart, hogy nem is ismeri a srácot, de már rögtön bele is szerelmesedett, aminek később már ismerjük a hátterét, mégis azért ilyen mégsem létezik. És hát amit már említettem, a nincs ló, jó a szamár elve, mikor elkezd Cammel randizgatni, mert Danielt szerinte nem kaphatja meg.
Daniel: Azt gondoltam az elején, hogy meg fogom szeretni, erre... Az idő nagy részében ábrándosan és gonoszan merengett, aztán az utolsó 20 oldalban bevallja, hogy ő amúgy angyal meg milyen jótét lélek.
Cam: Ehh... Hát őt sem sikerült megkedvelnem, az biztos. Agresszív volt, ami a végén kiderült, hogy miért is, rámenős és nyomulós... Nem, egyszerűen nem nőtt a szívemhez, akkor már inkább Daniel a maga zordságával.
Borító:
Emberek, bárki bármit mond, nekem tetszik. Bár a csaj egyáltalán nem ilyen a könyvben, de annyira jól bemutatja ez a kompozíció az alapját meg a borongósságát a történetnek, hogy tisztára passzol hozzá. De mégis azért félrevezető, mert egy ilyen szép borítót tervezni egy ilyen... Szépen fogalmazva is borzalmas könyvhöz... Újabb indok arra, hogy ne ítéljünk meg egy regényt csak a külseje alapján.
Összességében:
Mérhetetlenül csalódott vagyok. Annyi ideje akarom már elolvasni ezt a könyvet, és szentül hittem, hogy valami jó élményt fogok kapni tőle, de az a baj, hogy a molyos százalék nem hazudik. Tényleg borzalmas. Unalmas, semmi történés nincs benne, stagnál végig, maximum az utolsó 20 oldalra kezd valami esemény kialakulni, ahol már az olvasó esetleg izgulhat is a szereplőkért, de ez az idő sem tart sokáig.
Igen, kijelentem, untam az olvasását. Így azoknak ajánlanám, akiknek nincs jobb dolguk, mint nekikezdeni a Fallennek.
Oldalszám: 368
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetek:
"– Te egyikünket sem ismersz igazán – állt fel és lépett odébb Cam –, de máris készen állsz arra, hogy válassz?"
Pont ezt kérdeztem volna én is Luce-tól, köszönöm, Cam, hogy kimondtad végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése