"Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy tizenöt éves lánya, Wren is a klinikán tartózkodik. De vajon hogy reagálnak a túszok? Egy nővér úrrá lesz saját pánikrohamán, és segít egy sebesült nőn. Egy orvos a hite miatt gyakorolja hivatását… Most éppen ezt a hitet teszi próbára az élet. Egy magzatvédő aktivista páciensnek álcázva tapasztalja meg, milyen annak a gyűlöletnek a kereszttüzében lenni, amit őt is szított. De vajon mi a túszejtő valódi célja? A lebilincselő történet visszafelé halad az időben, így az emberi sorsok szépen lassan bontakoznak ki.
Jodi Picoult korunk egyik legvakmerőbb írója. Most éppen azt boncolgatja, hogyan lehet egyszerre figyelembe venni a várandós nő és a még meg nem született gyermeke jogait. Az Életszikra beszélgetésre, vitára inspirál… és talán megértésre sarkall."
Jodi Picoulttól már megszokhattuk, hogy a regényeit nem olyan pillanatokban kell elővenni, amikor az olvasás csupán élvezeti cikként szolgálna, mivel eddigi olvasmányaim tőle is bizonyítják, hogy nemcsak az eszünkre, hanem a szívünkre is hatnak a sorai. Minden alkalommal egy olyan témát választ a történetének, amely sokszor tabunak számít, megosztó véleménnyel vannak róla az emberek, probléma a társadalomban. Előre tudtam, hogy ez nem egy könnyed olvasmány lesz egy napsütéses délutánra.
Már az első oldalakon belevág a történet közepébe és főszálába. Elmeséli a fülszövegben leírtakat, bemutatja a sebesülteket, a túszokat, a halottakat, de hogy a férfi milyen indíttatásból érkezett a klinikára és kezdett neki a lövöldözésnek, arról sok ideig csak saját magunk gyárthatunk elméleteket. Nem találkoztam még hasonló történettel, amely visszafele halad az időben. Jodi Picoult délután öttől óráról órára visszafele bontja a szálakat, így ismerjük meg egyre jobban az egyes szereplők hátterét, és megválaszolja a kérdést: Ők miért kötöttek ki az abortuszklinikán?
Az abortusz téma alapjáraton is elég kényes, nem sokszor kerül elő délutáni kávézások alkalmával, ezen azonban még csavar egyet az írónő, és a kérdést jogi, etikai és vallási szemszögből is elemzi. Mikortól számít élőlénynek a megtermékenyített petesejt? Hogyan egyeztethető össze az anya és a még meg nem született baba jogai? Ezek olyan szélsőséges kérdések, amelyeknél az aranyközépút nem járható, azonban Jodi Picoult nem foglal állást, a döntést az olvasóra hagyja. Véleményem szerint az élet már a fogantatással kezdődik, ellenzem az abortuszt, mégis vannak olyan helyzetek, mint amikor a magzat az anya életét veszélyeztetni, amikor szükséges a beavatkozás. Viszont amilyen világot az írónő bemutat, ahol a felek - az aktivisták és az abortuszklinikára érkezők - közti ellentét szinte háborúként áll fenn, már azt mondom, átlépték a határt. Amikor már fegyveres konfliktushoz kell folyamodni, ahol emberek halnak meg csak azért, hogy elmondhassák, igazuk van, az nem egy olyan helyzet, amely egy ideális világ része lehetne. Álszentségnek tartom az aktivisták azon részét, amely kiáll a meg nem született kisbaba jogaiért, viszont az élő emberét semmibe veszi.
Jodi Picoult emberi sorsokon keresztül mutatja be az abortusz témáját mindenféle oldalról. Ahogyan mélyedünk el a történetben, úgy ismerjük meg ezeket a szereplőket is. Isabelle-t, Dr. Wardot, Wrent, Bexet, Joyt és Janine-t. Azonban végső soron két apafigura képe bontakozik ki előttünk. Hugh és George két egyedülálló édesapa, akik számára a lányuk a legelső. Bármit megtennének értük. Viszont a jellemük egy pontok kettéágazik, és míg a túsztárgyaló a foglyul ejtett gyermekéért harcol, addig a zaklatott és a gyász sújtotta férfi elhagyja őt és a sérelmei vezérlik.
Az egész könyv kiszámíthatatlan és drámai minden mozzanata. Minden szó nem csak az eszünket, hanem a szívünket is megérinti, az írónő ezzel is érezteti, hogy valóságos problémát tár elénk.
Érzelmes, különleges történet, ahogyan azt már Jodi Picoulttól megszokhattuk.
Borító:
Gyönyörű, engem már az első alkalommal levett a lábamról. Az egész úgy van megalkotva, mint egy festői vászon, a színkavalkád pedig az emberek különbözőségét ábrázolhatja. Mégis a foltokba két arcot vélhetünk látni, amelyek az egymáshoz képesti méretüket nézve egy szülő-gyermek párost jeleníthet meg. Csodaszép és szemet gyönyörködtető.
Összességében:
Jodi Picoult ismét nagyot alkotott. Olyan témát választott könyvének, amely elgondolkodtatja az olvasót, döntéshelyzetbe hozza: Vajon ő miként cselekedne egy hasonló helyzetben? Melyik oldalon állna?
Az abortusz alapjáraton is egy nehéz téma, ezt pedig az írónő különböző oldalakról vizsgálja, elemzi, majd egy különös középutat talál a szépirodalmi alkotás és a szakmai regény között. Ki meri mondani, amit gondol, mégis a végső döntést az olvasóra hagyja.
Egy élvezetes, fordulatos, de legfőképpen tanulságot regény az életnek egy olyan részéről, amely abszolút vitatémaként is felmerülhet. Segít nem elítélni, sokkal inkább megérteni a helyzetet.
Azoknak ajánlanám a könyvet, akik nem rettennek el egy lelkileg nehéz témától, szeretik az írónő stílusát, vagy egy lebilincselő történetre vágynak a való életnek egy csöppet sem könnyű szeletéről.
Oldalszám: 368
Kiadó: Athenaeum
Kedvenc karakter: Hugh McElroy
Kedvenc idézeteim:
"Aki egész életében csak magára számíthat, arra szinte drogként hat, ha valaki végre törődik vele."
Az abortusz téma alapjáraton is elég kényes, nem sokszor kerül elő délutáni kávézások alkalmával, ezen azonban még csavar egyet az írónő, és a kérdést jogi, etikai és vallási szemszögből is elemzi. Mikortól számít élőlénynek a megtermékenyített petesejt? Hogyan egyeztethető össze az anya és a még meg nem született baba jogai? Ezek olyan szélsőséges kérdések, amelyeknél az aranyközépút nem járható, azonban Jodi Picoult nem foglal állást, a döntést az olvasóra hagyja. Véleményem szerint az élet már a fogantatással kezdődik, ellenzem az abortuszt, mégis vannak olyan helyzetek, mint amikor a magzat az anya életét veszélyeztetni, amikor szükséges a beavatkozás. Viszont amilyen világot az írónő bemutat, ahol a felek - az aktivisták és az abortuszklinikára érkezők - közti ellentét szinte háborúként áll fenn, már azt mondom, átlépték a határt. Amikor már fegyveres konfliktushoz kell folyamodni, ahol emberek halnak meg csak azért, hogy elmondhassák, igazuk van, az nem egy olyan helyzet, amely egy ideális világ része lehetne. Álszentségnek tartom az aktivisták azon részét, amely kiáll a meg nem született kisbaba jogaiért, viszont az élő emberét semmibe veszi.
"Mindnyájan képesek vagyunk olyan dolgokra, amiket el sem tudtunk képzelni magunkról."
Jodi Picoult emberi sorsokon keresztül mutatja be az abortusz témáját mindenféle oldalról. Ahogyan mélyedünk el a történetben, úgy ismerjük meg ezeket a szereplőket is. Isabelle-t, Dr. Wardot, Wrent, Bexet, Joyt és Janine-t. Azonban végső soron két apafigura képe bontakozik ki előttünk. Hugh és George két egyedülálló édesapa, akik számára a lányuk a legelső. Bármit megtennének értük. Viszont a jellemük egy pontok kettéágazik, és míg a túsztárgyaló a foglyul ejtett gyermekéért harcol, addig a zaklatott és a gyász sújtotta férfi elhagyja őt és a sérelmei vezérlik.
Az egész könyv kiszámíthatatlan és drámai minden mozzanata. Minden szó nem csak az eszünket, hanem a szívünket is megérinti, az írónő ezzel is érezteti, hogy valóságos problémát tár elénk.
Érzelmes, különleges történet, ahogyan azt már Jodi Picoulttól megszokhattuk.
Borító:
Gyönyörű, engem már az első alkalommal levett a lábamról. Az egész úgy van megalkotva, mint egy festői vászon, a színkavalkád pedig az emberek különbözőségét ábrázolhatja. Mégis a foltokba két arcot vélhetünk látni, amelyek az egymáshoz képesti méretüket nézve egy szülő-gyermek párost jeleníthet meg. Csodaszép és szemet gyönyörködtető.
Összességében:
Jodi Picoult ismét nagyot alkotott. Olyan témát választott könyvének, amely elgondolkodtatja az olvasót, döntéshelyzetbe hozza: Vajon ő miként cselekedne egy hasonló helyzetben? Melyik oldalon állna?
Az abortusz alapjáraton is egy nehéz téma, ezt pedig az írónő különböző oldalakról vizsgálja, elemzi, majd egy különös középutat talál a szépirodalmi alkotás és a szakmai regény között. Ki meri mondani, amit gondol, mégis a végső döntést az olvasóra hagyja.
Egy élvezetes, fordulatos, de legfőképpen tanulságot regény az életnek egy olyan részéről, amely abszolút vitatémaként is felmerülhet. Segít nem elítélni, sokkal inkább megérteni a helyzetet.
Azoknak ajánlanám a könyvet, akik nem rettennek el egy lelkileg nehéz témától, szeretik az írónő stílusát, vagy egy lebilincselő történetre vágynak a való életnek egy csöppet sem könnyű szeletéről.
Oldalszám: 368
Kiadó: Athenaeum
Kedvenc karakter: Hugh McElroy
Kedvenc idézeteim:
"Szülőnek lenni olyan, mint szappanbuborékot tartani a kezedben, amit óvni kell, miközben ejtőernyővel kiugrasz egy gépből, megmászol egy hegyláncot, majd háborúba mész. El akarod rejteni, hogy biztonságban tudhasd, ne érje természeti csapás, erőszak, előítélet és gonoszság, de persze mindez lehetetlen küldetés. Állandó rettegésben élsz, hogy kipukkad a buborék, vagy hogy te magad teszel kárt benne. És tudod, hogy ha az a buborék eltűnik, te is semmivé válsz."
*
"Ennyit jelent az emberi lét, gondolta. Sebhelyeket rajzol életünk festővásznára a sors."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése