"Elképzelted már, milyen lenne egyszerűen kilépni az életedből?
Magad mögött hagyni mindent?
Dena egy jó nevű londoni reklámügynökségnél dolgozik, és minden vágya, hogy fényes karriert fusson be a szakmájában. A barátja épp arra készül, hogy megkéri a kezét, Dena azonban hallani sem akar a házasságról.
Jason a cég nőcsábásza, igazi életművész, akinek mindig lapul egy vicc a tarsolyában. A bohócjelmez mögött azonban régi sérelmek lappanganak. A hallgatag és megközelíthetetlen
Patrick áll az ügynökség élén, és egy nap ő örökli az egész reklámbirodalmat. Házassága zátonyra fut, mikor megtudja, hogy a felesége megcsalja.
Mindhármuk élete gyökeres fordulatot vesz, amikor egy ártatlannak induló hétvégi kiruccanás szenvedélyes afférba torkollik. A rendhagyó, titkos viszony felforgatja mindennapjaikat, melyek már egyikük számára sem ígérnek boldogságot. Úgy határoznak, belevágnak életük legnagyobb kalandjába, hogy megtalálják és megtapasztalják a mindannyiuk által áhított szabadságot.
De vajon van-e létjogosultsága egy ilyen kapcsolatnak? Létezik-e korlátlan szabadság? És ha igen, hol kell keresni? Meg lehet-e szabadulni a múlt árnyaitól?
Sienna Cole szenvedéllyel és drámával tűzdelt romantikus története ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben az utazás nemcsak lélegzetelállító tájakra kalauzol, de a lélek legmélyebb bugyraiba is elvezet."
Az írónőtől már volt szerencsém a Lefelé a folyón című kötetét elolvasni, azonban a Négyszáz nap szabadság merőben más annál mind témában, mind felállását tekintve. Bevallom, sokáig nem vonzott, hiszen nem vagyok a poligámia híve, a könyvben előforduló szerelmi háromszögeké meg végképp nem, így úgy gondoltam, mindenkinek jobb lesz, ha a mi két egyenesünk párhuzamos egymással, és soha nem lesz metszéspontjuk. Látszik, hogy mennyire értek a matematikához, hiszen ez nem így következett be. Azóta megjelent a Reményszimfónia, ami már a címével, fülszövegével, borítójával, mindenével belopta magát a szívembe, azt viszont minden idegszálammal a kezembe akartam fogni. Ám a csajok azt javasolták, és én is ezt teszem most nektek, hogyha tehetitek, olvassátok el először a Négyszáz nap szabadságot, hiszen a mi Patrickünk itt is megjelenik, a karakterét színesebbé teszi, ha először megismerkedtek azzal, mégis hogyan vitte őt az útja Bécsbe.
A regény maga fontos kérdéseket boncolgat, ami valamikor minden emberben felmerülhet. Három főszereplőnk életét egy hosszú hétvége változtatta meg és egy nyaraló Lynton városában. A közös munkahely köti össze őket, és a monoton életszakasz, amelyet mindhárman élnek. Vágynak a változásra, amelyet az ösztönös önfeltárás hoz el számukra. Eldöntik, hogy felégetnek maguk mögött minden hidat, és megvalósítják Pat álmát: elindulnak, mennek, amerre az út viszi őket, bejárják Európát kötöttségek nélkül. Ennek érdekében mindannyiuknak fel kell adniuk az addigi életüket és az az jelentette biztos pontokat, hogy hárman a világ ellen fogják a Range Rovert, és nekivágjanak az országrésznek. Mindhármuknak ez a nyaralás több volt puszta együtt töltött időnél, erőt adott mindnyájuknak ahhoz, hogy végre merjenek kilépni a komfortzónájukból, és megtapasztaljanak valami újat. Hárman.
Megvallom őszintén még most az elején, hogy én monogám természetű vagyok, így alapjáraton nem egészen tudtam azonosulni Dena karakterével, hiszen bár nem csak azon volt a hangsúly, végül kit is választ a nő, mégis azért tudni akartuk, ki mellett teszi le a legvégső voksát. Van az az idézet: "Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba". Johnny Depp szájából hangzott el ez a mondat, és lényegében igaza van. Biztosan vannak, akik másként gondolják, de szerintem nem lehet pontosan ugyanúgy szeretni két embert. Dena hangulatember, így aszerint változtatta, hogy éppen melyikkel kíván együtt lenni, ha nem éppen egyszerre mindkettővel... Ráadásul nehezen is megy neki az elköteleződés dolog, így nem csodáltam, hogy sokáig tartott, mire végül az egyiket képes lett elengedni, hiszen valljuk be magunknak is, egy hármas barátság sem létezhet örökké, valaki mindig ki lesz jobban szorítva, mint a másik kettő, nemhogy egy hasonló elrendezésű kapcsolatszerűségben. És ezzel Dena is tisztában volt, de örült, hogy kiléphetett a kötöttségek sötét fellege alól, és az aktuális hangulata határozhatta meg a döntéseit, és éppen a párját is. Ez a felállás egy ideig boldogíthatja őket, mégis örökké nem állhat fent, éppen ettől az instabil hármas szerkezettől, hogy az a bizonyos harmadik kerék szerep váltakozik Jay és Pat között. De bevallom, azért titkon irigyeltem is Denát, hiszen egy évet töltött két ilyen fantasztikus pasi között, akik csak hogy nem minden figyelmüket neki szentelték. Ki ne élvezné, úgy őszintén? Bár én nem hezitálnék, ha döntenem kéne, én egyértelműen Patrick-párti vagyok. Nem tehetek róla, őrülten vonzanak a hozzám hasonló művész lelkek, és sajnáltam, hogy a férfi ilyen erősen kötődik érzelmileg Denához, aki közel sem érdemelte meg a zongorista felé irányuló szeretetét. Egyszerűen nem tudta értékelni ezt a fajta elvont, különös szenvedélyt, amellyel a férfi fordult felé, hiszen ezeket a rezgéseket jól csak egy hasonló művészbeállítottságú nő tudja megfelelően dekódolni. Erre pedig Dena nem volt alkalmas. Igen, igen, ömlenghetnék róla még sokáig, habár Patrick Byrne nem a szőke herceg fehér lovon, de én minden fekete foltjával együtt a szívembe zártam őt. Nincs mese, megfelelő módon csak egy embert lehet szeretni az életben, mégpedig az igazit, aki hozzánk lett rendelve. Én és a végtelenül romantikus lelkem...
"Vannak olyan pillanatok, amikor egy szívdobbanásnyi időre megszűnik a tér és idő, amikor beleszédülsz, beleveszel, és egy kicsit belehalsz a jelen tökéletességébe, és egyszerűen tudod, hogy ez a pillanat örökre beléd égett."
A legelején már kirajzolódott, hogy az írónő stílusa különleges, festői, de közben kecses és légies, választékosan ír, néhol akár patetikusan is. Teljesen művészi. Olyan, mint a fülledt, nyári délutánon egy hűvös szellő. Kellemes és beleborzong az ember lelke is. Minden mondata körültekintő megszerkesztettséget sugárzott, de mégis teljesen lerítt róla, hogy ösztönösen jöttek a szóáradatok és a szófordulatok, amelyek más szerzőkre nem jellemzőek. Kiforrott stílussal rendelkezik, ezer könyv közül is felismerném, melyiket írta Sienna Cole.
Az egész könyvet átjárja a szerelem és az ilyesfajta testi szenvedély helyénvalóságának kérdése, amely elgondolkodtatja az olvasót is. Ő vajon milyen lépéseket tenne Dena karaktereként? Szurovecz Kitti könyvéhez képest nem magyarázatként szolgál a jelenségre, inkább bemutatja a létezését a mai világban, ezt az életvitelt, azonban a kérdésben állást nem foglal. Bemutat, de nem analizál, a lelki mélységéig behatol, de nem vájkál az okában. Egyfajta tanító jellegű szándék is jellemzi a sorok mögött, de ugyanekkor kikapcsolódást nyújthat egy megfáradt olvasónak a nap végén. De a szerelem és a szenvedély mellett megjelenik önmagunk keresésének a témája is, hiszen ameddig nem tudjuk, mi kik is vagyunk valójában, hova tart az életünk, azt nem tudjuk kellőképpen megosztani valaki mással. Dena ilyen helyzetbe került. Egyszerűen önmagát sem ismerte eléggé ahhoz, hogy belemenjen tartósan egy házaspári kapcsolatba, vagy bármiféle erősebb elköteleződésbe. Ki kellett próbálnia magát különféle élethelyzetekben, szembesülnie azzal, ki is ő igazán, és csak utána vállalni minden mást, amit a társadalom egy nőtől elvár. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy miután az ember megtalálta az igazit és még a boldogító igent is kimondta, nem tárulhatnak fel rejtett tulajdonságok, mivel a közös jövő is egy olyan élethelyzet, amit meg kell élni ahhoz, hogy önmagunknak minden alappillérjét ismerhessük.
"Bármilyen messzire menekülsz is, önmagadtól sosem tudsz megszabadulni, mindenhova magaddal cipeled a bénító béklyókat."
De még mindig vannak olyan részei a könyvnek, amelyet még nem említettem, pedig fontos tartóoszlopa a történetnek, ez pedig az: utazás. Mesés helyeket jár be Jay, Pat és Dena szerte Európában, ezeket az élményeket pedig minden olvasó irigyli tőlük. Különböző kultúrákat, embereket, gasztronómiát és nevezetességeket ismerhettek és szemlélhettek meg. Hát ki ne akarna néhány napot a Riviérán tölteni, vagy meglátogatni Barcelonában a Güell-parkot esetleg a francia épületeket. Azt hiszem, sokunknál bakancslistás dolog egy hasonló utazás, amely rengeteg európai országot közrefog. Amit sajnos szintén nem lehet tartósan csinálni, hiszen ez a szabadságérzés, amivel ez együtt jár, egyszer hirtelen már nem lesz elég, hanem már csak egy szó árasztja el a tudatunkat: otthon. Kinek kell a Google-Maps, ha van nekünk Sienna Cole? Olyan pontosan és részletesen ábrázolta a különböző helyeket, mintha mi magunk is ott helyben lennénk. Bár közben csak Budapest egyes részét jártam be, míg olvastam, úgy éreztem, mintha Denáékkal együtt én is bejárnám ezeket az országokat. (Amerre pedig már voltam, a könyv hatására előtört belőlem egy "throwback" érzés és elfogott a nosztalgia, és visszagondoltam az ott eltöltött pillanatokra.)
Összességében igazán élveztem az olvasását. Varázslat lengte körül, annak ellenére, hogy néhol Denával kapcsolatban erős ellenérzés fogott el, magával ragadó és elgondolkodtató volt. Minden szempontból. Alig várom már Patrick saját történetét, a Reményszimfóniát, ha már ennyire a szívemre helyeztem a sorsát a sötét útra lépdelt zongoristának.
"Ha léteznek olyan emberek, akik megkérdőjelezhetetlenül egyetlen életfeladat beteljesítésére születtek, akkor Patrick egy volt közülük. És ezt mindenki tudta, aki valaha hallotta őt zongorázni."
Borító:
Tökéletesen tükrözi a regény beltartalmát, nem árul zsákbamacskát, röviden összefoglalja néhány kép segítségével, miről is szól a könyv. A nő akár Dena is lehetne, a rajta lévő kalapról és napszemüvegről rögtön a vakációra asszociálhatunk, ami szerves része a történetnek. És hát a lényeg! A lencséről visszatükröződő két férfi látványa: a nagymenő nőcsábászé és a titkokat hordozó, csábos zenészé. A színei pedig abszolút nyári hangulatot teremtenek az olvasóban.
Összességében:
Sienna Cole már a történet elején megpengette a szívem húrjait. Csodaszép és varázslatos stílusával rögtön levett a lábamról, és ezt csak tetézte a nem szokványos alaptörténettel. Bár a szerelmi háromszögek nem az én terepem, inkább vagyok híve Johnny Depp mondásának, de az írónő elénk tárja egy hétköznapi példa segítségével, hogy ilyen is létezik. A monoton mindennapok szürkeségéből kitörni vágyó három munkatárs története, akiket összekapcsol egy életre szóló utazás és felejthetetlen kaland, a határok feszegetése és önmaguk meglelése.
Elgondolkodtató, kreatív és művészi alkotás.
Ajánlom azoknak a könyvmolyoknak, akik a kanapén ülve be szeretnék járni Európát, és egy olyan történet részeseivé szeretnének válni, amely magával ragad és nem ereszt el egészen a végéig.
Oldalszám: 448
Kiadó: Álomgyár
Kedvenc karakter: Patrick Byrne
Kedvenc idézeteim:
"Remény nélkül halottak vagyunk, megszűnünk, értelmét veszti a létezésünk. Kell, ami újra meg újra előrehajtson, ami lebontsa a kétségbeesés rideg, nyirkos falait és visszavezessen az örökkévalóságtól való fénybe."
"A korlátlanság felelősséggel jár. Ha nem tudsz elszámolni önmagaddal, az azt jelzi, hogy rossz irányba haladsz."
"Érdekes találmány az alkohol. A legolcsóbb és legkönnyebben hozzáférhető terápia a sebzett lélek számára."
"A hatalmas napkorong lassan emelkedett a horizonton, és lélegzetelállítóan magával ragadó volt a zafírkék vízen végigömlő arany fényár; az ibizai napfelkelte.Némán szemléltük, magunkba ittuk minden másodpercét, kiélveztük minden színét, árnyalatát, minden ízét, rezdülését és hangját. Olybá tűnt, mint egy nagyszabású, végtelen szinesztézia, egy kavargó lázálom, ahol elmosódnak a határok az érzékszervekkel felfogható tapasztalatok között."
"– Azt az életet éled, amit álmodtál magadnak?"
Megvallom őszintén még most az elején, hogy én monogám természetű vagyok, így alapjáraton nem egészen tudtam azonosulni Dena karakterével, hiszen bár nem csak azon volt a hangsúly, végül kit is választ a nő, mégis azért tudni akartuk, ki mellett teszi le a legvégső voksát. Van az az idézet: "Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba". Johnny Depp szájából hangzott el ez a mondat, és lényegében igaza van. Biztosan vannak, akik másként gondolják, de szerintem nem lehet pontosan ugyanúgy szeretni két embert. Dena hangulatember, így aszerint változtatta, hogy éppen melyikkel kíván együtt lenni, ha nem éppen egyszerre mindkettővel... Ráadásul nehezen is megy neki az elköteleződés dolog, így nem csodáltam, hogy sokáig tartott, mire végül az egyiket képes lett elengedni, hiszen valljuk be magunknak is, egy hármas barátság sem létezhet örökké, valaki mindig ki lesz jobban szorítva, mint a másik kettő, nemhogy egy hasonló elrendezésű kapcsolatszerűségben. És ezzel Dena is tisztában volt, de örült, hogy kiléphetett a kötöttségek sötét fellege alól, és az aktuális hangulata határozhatta meg a döntéseit, és éppen a párját is. Ez a felállás egy ideig boldogíthatja őket, mégis örökké nem állhat fent, éppen ettől az instabil hármas szerkezettől, hogy az a bizonyos harmadik kerék szerep váltakozik Jay és Pat között. De bevallom, azért titkon irigyeltem is Denát, hiszen egy évet töltött két ilyen fantasztikus pasi között, akik csak hogy nem minden figyelmüket neki szentelték. Ki ne élvezné, úgy őszintén? Bár én nem hezitálnék, ha döntenem kéne, én egyértelműen Patrick-párti vagyok. Nem tehetek róla, őrülten vonzanak a hozzám hasonló művész lelkek, és sajnáltam, hogy a férfi ilyen erősen kötődik érzelmileg Denához, aki közel sem érdemelte meg a zongorista felé irányuló szeretetét. Egyszerűen nem tudta értékelni ezt a fajta elvont, különös szenvedélyt, amellyel a férfi fordult felé, hiszen ezeket a rezgéseket jól csak egy hasonló művészbeállítottságú nő tudja megfelelően dekódolni. Erre pedig Dena nem volt alkalmas. Igen, igen, ömlenghetnék róla még sokáig, habár Patrick Byrne nem a szőke herceg fehér lovon, de én minden fekete foltjával együtt a szívembe zártam őt. Nincs mese, megfelelő módon csak egy embert lehet szeretni az életben, mégpedig az igazit, aki hozzánk lett rendelve. Én és a végtelenül romantikus lelkem...
"Vannak olyan pillanatok, amikor egy szívdobbanásnyi időre megszűnik a tér és idő, amikor beleszédülsz, beleveszel, és egy kicsit belehalsz a jelen tökéletességébe, és egyszerűen tudod, hogy ez a pillanat örökre beléd égett."
A legelején már kirajzolódott, hogy az írónő stílusa különleges, festői, de közben kecses és légies, választékosan ír, néhol akár patetikusan is. Teljesen művészi. Olyan, mint a fülledt, nyári délutánon egy hűvös szellő. Kellemes és beleborzong az ember lelke is. Minden mondata körültekintő megszerkesztettséget sugárzott, de mégis teljesen lerítt róla, hogy ösztönösen jöttek a szóáradatok és a szófordulatok, amelyek más szerzőkre nem jellemzőek. Kiforrott stílussal rendelkezik, ezer könyv közül is felismerném, melyiket írta Sienna Cole.
Az egész könyvet átjárja a szerelem és az ilyesfajta testi szenvedély helyénvalóságának kérdése, amely elgondolkodtatja az olvasót is. Ő vajon milyen lépéseket tenne Dena karaktereként? Szurovecz Kitti könyvéhez képest nem magyarázatként szolgál a jelenségre, inkább bemutatja a létezését a mai világban, ezt az életvitelt, azonban a kérdésben állást nem foglal. Bemutat, de nem analizál, a lelki mélységéig behatol, de nem vájkál az okában. Egyfajta tanító jellegű szándék is jellemzi a sorok mögött, de ugyanekkor kikapcsolódást nyújthat egy megfáradt olvasónak a nap végén. De a szerelem és a szenvedély mellett megjelenik önmagunk keresésének a témája is, hiszen ameddig nem tudjuk, mi kik is vagyunk valójában, hova tart az életünk, azt nem tudjuk kellőképpen megosztani valaki mással. Dena ilyen helyzetbe került. Egyszerűen önmagát sem ismerte eléggé ahhoz, hogy belemenjen tartósan egy házaspári kapcsolatba, vagy bármiféle erősebb elköteleződésbe. Ki kellett próbálnia magát különféle élethelyzetekben, szembesülnie azzal, ki is ő igazán, és csak utána vállalni minden mást, amit a társadalom egy nőtől elvár. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy miután az ember megtalálta az igazit és még a boldogító igent is kimondta, nem tárulhatnak fel rejtett tulajdonságok, mivel a közös jövő is egy olyan élethelyzet, amit meg kell élni ahhoz, hogy önmagunknak minden alappillérjét ismerhessük.
"Bármilyen messzire menekülsz is, önmagadtól sosem tudsz megszabadulni, mindenhova magaddal cipeled a bénító béklyókat."
De még mindig vannak olyan részei a könyvnek, amelyet még nem említettem, pedig fontos tartóoszlopa a történetnek, ez pedig az: utazás. Mesés helyeket jár be Jay, Pat és Dena szerte Európában, ezeket az élményeket pedig minden olvasó irigyli tőlük. Különböző kultúrákat, embereket, gasztronómiát és nevezetességeket ismerhettek és szemlélhettek meg. Hát ki ne akarna néhány napot a Riviérán tölteni, vagy meglátogatni Barcelonában a Güell-parkot esetleg a francia épületeket. Azt hiszem, sokunknál bakancslistás dolog egy hasonló utazás, amely rengeteg európai országot közrefog. Amit sajnos szintén nem lehet tartósan csinálni, hiszen ez a szabadságérzés, amivel ez együtt jár, egyszer hirtelen már nem lesz elég, hanem már csak egy szó árasztja el a tudatunkat: otthon. Kinek kell a Google-Maps, ha van nekünk Sienna Cole? Olyan pontosan és részletesen ábrázolta a különböző helyeket, mintha mi magunk is ott helyben lennénk. Bár közben csak Budapest egyes részét jártam be, míg olvastam, úgy éreztem, mintha Denáékkal együtt én is bejárnám ezeket az országokat. (Amerre pedig már voltam, a könyv hatására előtört belőlem egy "throwback" érzés és elfogott a nosztalgia, és visszagondoltam az ott eltöltött pillanatokra.)
Összességében igazán élveztem az olvasását. Varázslat lengte körül, annak ellenére, hogy néhol Denával kapcsolatban erős ellenérzés fogott el, magával ragadó és elgondolkodtató volt. Minden szempontból. Alig várom már Patrick saját történetét, a Reményszimfóniát, ha már ennyire a szívemre helyeztem a sorsát a sötét útra lépdelt zongoristának.
"Ha léteznek olyan emberek, akik megkérdőjelezhetetlenül egyetlen életfeladat beteljesítésére születtek, akkor Patrick egy volt közülük. És ezt mindenki tudta, aki valaha hallotta őt zongorázni."
Borító:
Tökéletesen tükrözi a regény beltartalmát, nem árul zsákbamacskát, röviden összefoglalja néhány kép segítségével, miről is szól a könyv. A nő akár Dena is lehetne, a rajta lévő kalapról és napszemüvegről rögtön a vakációra asszociálhatunk, ami szerves része a történetnek. És hát a lényeg! A lencséről visszatükröződő két férfi látványa: a nagymenő nőcsábászé és a titkokat hordozó, csábos zenészé. A színei pedig abszolút nyári hangulatot teremtenek az olvasóban.
Összességében:
Sienna Cole már a történet elején megpengette a szívem húrjait. Csodaszép és varázslatos stílusával rögtön levett a lábamról, és ezt csak tetézte a nem szokványos alaptörténettel. Bár a szerelmi háromszögek nem az én terepem, inkább vagyok híve Johnny Depp mondásának, de az írónő elénk tárja egy hétköznapi példa segítségével, hogy ilyen is létezik. A monoton mindennapok szürkeségéből kitörni vágyó három munkatárs története, akiket összekapcsol egy életre szóló utazás és felejthetetlen kaland, a határok feszegetése és önmaguk meglelése.
Elgondolkodtató, kreatív és művészi alkotás.
Ajánlom azoknak a könyvmolyoknak, akik a kanapén ülve be szeretnék járni Európát, és egy olyan történet részeseivé szeretnének válni, amely magával ragad és nem ereszt el egészen a végéig.
Oldalszám: 448
Kiadó: Álomgyár
Kedvenc karakter: Patrick Byrne
Kedvenc idézeteim:
"Remény nélkül halottak vagyunk, megszűnünk, értelmét veszti a létezésünk. Kell, ami újra meg újra előrehajtson, ami lebontsa a kétségbeesés rideg, nyirkos falait és visszavezessen az örökkévalóságtól való fénybe."
*
*
"Érdekes találmány az alkohol. A legolcsóbb és legkönnyebben hozzáférhető terápia a sebzett lélek számára."
*
"Nem titkaim vannak, csak emlékeim, amiket nem akarok újra meg újra megélni."
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése