2020. március 20.

Ludányi Bettina - Kettőnk bűne

 HANGULAT                                MOLY                                        2020

"Elég ​erős az emberi akarat, hogy megmentsen a tébolytól?

Niki Varela élete káoszba fordul, amikor rájön, mi a lakásában zajló különös jelenségek valódi oka. Eljön az a pont, amikor a tagadás már nem működik, és szembe kell néznie a sötét árnyakkal. Mindezt úgy, hogy már senkiben sem bízhat maga körül. Túlságosan elfajultak a dolgok. 
Alexios Hallas pszichológus még mindig nem tudott megbirkózni a történtekkel. Mire rájön a borosüvegek mögött húzódó rejtélyre, már túl késő lesz. Nem tehet semmit – sem az ártatlanokért, sem Nikiért. Mindketten megtapasztalják, mennyire törékenyek az emberi kapcsolatok, és olykor éppen az fordul ellenünk, akiben a leginkább megbíztunk…
Hogyan birkózik meg Niki az őt ért traumával? Vajon Alex képes lesz helyesen dönteni, amikor alkalma nyílik rá, vagy inkább utat enged a sötétségnek? Hogyan alakul egy függő sorsa, aki majdnem az életével fizetett egy barátságért?
A Kettőnk titka folytatásával újra lélektani vizekre evezünk. A sorok között megelevenedő pszichológiai thriller méltó lezárása Ludányi Bettina Függőség-sorozatának.

Ludányi Bettina legújabb remekműve azonnal levett a lábamról. A Függőség-duológia második része egy megrendítő jelenettel kezdődik, mely több szempontból is kulcsmomentuma a történetnek: egy pszichiáteri szobában tartózkodik egy Audrey nevű nő és a terapeutája. De vajon hogyan kötődik Audrey Nikihez? Mi a kapcsolat a jelenet és a mindenkori függőségek között? 

Mikor a borosüvegek mögött húzódó rejtély napvilágot lát, akkor kezdődnek el igazán a bonyodalmak. Az emberi elme rendkívüli összetettségével kell szembenéznie Nikinek, és megtalálnia a kiutat a tudata nyújtotta útvesztőből. De nem egyedül kell helyt állnia a nehéz időszakban, hanem a jóképű pszichiáter, Alexios Hallas is segíti őt az útján. Ám a saját, belső viszályain kívül meg kell birkóznia a társadalommal, az emberekkel, melyek körülveszik őt. A bélyeggel, a billoggal, mely örökre a homlokát ékesíti: függő. Hogyan képes ezen a jelzőn egy ember, egy fiatal lány túllépni? Hogyan engedje szabadjára a múltját, hogy a jövőjére koncentrálhasson? Miként veheti fel a harcot a belső démonjaival? 
Míg Niki önmagával küzd, és mindent megtesz a szebb, élhető jövője érdekében, addig a külvilág zajai egyre hangosabbá válnak, és mindent felforgatnak a gyilkosságok, melyek veszélyeztetik Páfosz városának lakóit. Vajon köze van az elkövetőnek a borosüvegekhez, melyek Nikit a Kettőnk titkában kísértették? És minden emberben a jóság munkálkodik, ha felajánlja a segítségét? Vagy mindenkiben ott lakozik az örök ösztön, az előrejutás vágya, akár a bosszú lenyomata? 

"Nem leszek többé áldozat! És ez csak úgy lehetséges, ha prédából ragadozóvá válok!"

Alex életét tovább nehezíti, hogy a színen újra felbukkan az öccse, Andre, aki maga is függőségével küzd, ami immáron az életét követeli. Sikerül Alexnek felülkerekednie az elmúlt évek terhein, és visszafogadni, segíteni testvérét? De az örök kérdés mindannyiuk feje felett ott lebeg: Kiben bízhatnak meg igazán? És ami még fontosabb... Mit jelent a valódi igazságszolgáltatás?

Ludányi Bettina ebben a regényében az emberiség fontos hiánycikkeire világít rá: az elfogadásra és az empátiára. Valamint bemutatja, hogy a traumákat csakis közös erővel vészelhetjük át, az egyedüli feldolgozásuk nehéz, szinte lehetetlen vállalkozás. Minden szava aktuálisan csenghet ezekben az időkben. Mindezt a tanulságot egy lehengerlő krimibe, egy ízig-vérig pszichológiai thrillerbe bújtatta. Minden újabb regényében megfigyelhető a hatalmas fejlődés, tudatosan építi fel a könyveit, minden szónak helye van a történetben, és ha figyelmesek vagyunk, nyomokként is szolgálhatnak a rejtély megfejtéséhez. Készen állsz te is egy újabb lélegzetelállító nyomozásra? 

Borító:
Bravúrosan kapcsolódik az első rész borítójához. Csodálatra méltó a színek összhangja, a rózsaszín és a szürke kombinációjának hatása. És természetesen a kiadó rendkívüli megoldása, a dupla, kinyitható borító maga is lélegzetelállító. 

Összességében: 
A Kettőnk bűne tele van intrikával, titkokkal és megoldatlan rejtélyekkel! Mély, gondolatébresztő tartalommal rendelkezik a megszokott fordulatok mellett. Egyrészt sosem lehetett tudni, mit hoz a következő fejezet, ugyanakkor társadalmi kérdéseket is feszeget az írónő ebben a történetben. Mindezek mellett mégis megmaradt könnyed, fondorlatos kikapcsolódásnak, vitt végig magával a cselekmény, tudni akartam, milyen csattanóval zárul a regény. 
Lenyűgöző mestermunka, valódi műalkotás! 
Azoknak ajánlom, ezt a történetet, akik egy duológia erejéig el szeretnének utazni egy varázslatos szigetre, Páfoszra, mely a homokos tengerpartjain túl igazi titkokat rejteget.  

Oldalszám: 396
Kiadó: Álomgyár

Kedvenc karakter: Niki Varela
Kedvenc idézeteim:

"Vannak sebek, amik sosem gyógyulnak be, és károk, amelyeket már nem lehet helyrehozni. Ilyen a függőség."

*

"A félelem egy gusztustalan, bűzlő lény. Egy megzabolázhatatlan, betörhetetlen fenevad, ami üvöltve rángatja láncait."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése