Flynn-nek jól mennek a dolgai egyetemistaként. A Királyi Konzervatórium egyik legjobb zongoristájaként életre szóló lehetőséget kap, amikor felkérik egy fontos koncerten való szereplésre. A felszín alatt azonban minden kezd megváltozni. A jó napokon Flynn tele van élettel és energiával, de a rossz napokon megváltásnak tűnik a halál. Néha egész éjszaka komponálni és gyakorolni akar, máskor viszont az ágyból se tud kikelni. A lakótársa, Harry igyekszik megérteni, de egyre jobban összezavarják Flynn kiszámíthatatlan hangulatingadozásai. Egy barátja, Jennah is próbál segíteni, de Flynn-nek nehezére esik normálisan viselkedni a lány közelében, mivel nem tudja kordában tartani az érzelmeit. A közelgő koncert nyomása és a családja, valamint barátai növekvő aggodalma hatására vulkánszerűen törnek felszínre az érzések.
Néha minden rosszabb lesz, mielőtt javulásnak indulhatnak a dolgok.
Egy őszinte vallomás a bipoláris zavarról. Meríts belőle!"
Tabitha Suzumától 6 éve olvastam utoljára, de a Kimondhatatlan rendkívül maradandó olvasmányélmény volt számomra. Emiatt kíváncsian kezdtem bele az írónő újabb regényébe, mely nem kevésbé nehéz és tabunak számító témákat jár körbe, mint a korábbi könyve. Ez a bipoláris zavar, depresszió és az egyetemi stressz.
Flynn Laukonen életével a legtöbb egyetemista azonosulni tud. Az elvárások végeláthatatlan sora, a megmérettetések, dolgozatok, a folyamatos készülés óráról-órára. Ugyanakkor a fiúnak a zenei tehetsége még több súlyként nehezedik a vállára. A professzora egy nívós zongoraszereplésre nevezi, ami keveseknek adódik meg az életben. A londoni Királyi Konzervatórium intézményébe csak a legjobbak jutnak be, Flynnben mégis folyamatosan ott lebeg a kérdés: Vajon elég jó ahhoz, hogy itt legyen a helye?
Éjt nappallá téve gyakorol, sokszor a barátait is elhanyagolja, hogy megfelelő teljesítményt nyújtson az előadáson, a német származású professzora pedig folyamatosan nyüstöli, hogy kihozzon belőle minden potenciált. Mindemellett az önfenntartásáról is gondoskodnia kell. Flynn pedig szépen lassan azt veszi észre, hogy a lelke csődöt mond. Egyik pillanatban teljes versenydarabokat komponál át, a másikban csak magányra és alkoholra vágyik némi önsajnálattal fűszerezve. A hangulatingadozásai között nincs átmenet, de magának és a környezetének mindezt azzal magyarázza, hogy fáradt a túlzott zongoraóráktól és az otthoni gyakorlásoktól. De tényleg csak ennyi van mögötte?
Egyik alkalommal teljesen kiszakad a kontroll a kezéből, és kénytelen belátni, hogy segítségre szorul. Míg a barátait Flynn teljesen eltaszította magától, aki tettlegesen képes segíteni neki, az a bátyja. Ennek hátterében állhat az életkorbeli különbség, mely közöttük feszül, és mindemellett Harrynek és Jennah-nak egy határon túl meg van kötve a keze, nem tudnak egy olyan embernek segíteni, aki nem akarja azt. Valamint Rami szakember, orvos, aki ismeretségein keresztül képes segítséget nyújtani öccsének. Általa reprezentálódik az, hogy a testvéri kötelék erősebb bármi másnál, egy életre szól, és a legrosszabb pillanatokban is lehet rá számítani.
"Néha, mikor meglátom magam a tükörben, egy pillanatra, épp csak egy pillanatra úgy érzem, hogy nem tudom, ki vagyok. Mármint felismerem magam, de olyan, mintha valaki más lenne álruhában…"
Az őrület hangjai teljesen valóságos, általános léthelyzetet közöl. Amikor összecsapnak az ember feje felett a hullámok, egy pont után kénytelen belátni, hogy egyedül nem bírja a terhet. És ez nem szégyen, nem a teherbírás hiányáról árulkodik, hanem pont az ellenkezőjéről: hogy ismerjük magunkat és a határainkat. Ehhez hozzájön a neurotikus zavar, betegség, mellyel Flynn küzd. Az emberi tudat egy folyamatosan felfedezésre váró mechanikai szerkezet. Mindig képes meglepni jó és rossz értelemben is. Ez a könyv ennek kétarcúságát mutatja be: a fellegeket és a mélységeket.
Meggyőző, fájdalmasan csodálatos írás, ahogyan azt már Tabitha Suzumától megszokhattuk.
Borító:
Szerintem a magyar borító jobban tartalmazza a regény atmoszféráját, mint az eredeti borítói. Ott explicit módon próbálják közölni Flynn belső vívódását, de az esztétikai elemek mégis elmaradtak róluk. Míg a hazai borító többletjelentésében tartalmazza a történet mondanivalóját miközben megjeleníti a mű másik fontos elemét: a zenét. Az összegyűrt kotta bemutatása egyszerre árulkodik a központi témáról és a muzikalitásról, ami átszövi Flynn Laukonen világát.
Összességében:
Tabitha Suzuma nem tud csalódást okozni. Nem ismer tabukat, mindenféle témáról nyíltan beszél. Flynn Laukonen története, Az őrület hangjai valamilyen szinten univerzális, hiszen mindannyiunknak számos teendője van a mindennapokban, a felgyorsult világban tényleg csoda, ha nem őrülünk meg. De hol van a neurózis határa? Mikortól betegség? Honnantól szorulunk segítségre? Ez a történet helyes önismeretre tanít, bátorságra, hogy megosszuk másokkal a terheinket, és empátiára, hogy másoknak is segítsünk elcipelni azokat.
Azoknak ajánlom a regényt, akik egy érzékletes, olykor fájdalmas, de végtelenül igaz történetre vágynak tele a zene szólamával.
Oldalszám: 280
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedvenc karakter: -
Kedvenc idézetem:
"Te a racionalitás világában élsz, ahol minden problémára van egy logikus megoldás, minden kérdésre akad egy válasz. Hát nem látod, hogy nekem egy problémámra sincs megoldás, hogy nekem nincs válasz a kérdéseimre? Az én irracionális agyamban semmi sem oldható meg a te józan eszeddel, nem osztozhatsz a fájdalmamban a te rendszerezett érzéseiddel! Az én világomban fehér a fekete, egy meg egy sosem kettő, és a szenvedés és a gyönyör végérvényesen összefonódott."
*
"Egyébként meg, mit jelent pontosan az, hogy őrült? Nem vagyunk mindannyian egy kicsit őrültek? Nem kell valamelyest őrültnek lennünk ahhoz, hogy kitartsunk az élet mellett, hogy ne adjuk fel a reményt?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése