2024. június 10.

Beleolvasó|Baráth Viktória - Egy év Provence-ban

 

Baráth Viktória legújabb regénye, az Egy év Provence-ban megjelenik az idei Ünnepi Könyvhétre. Olvassatok bele!

🕮🕮🕮

A vacsora kellemesen telt, de utána rögtön kimentettük magunkat a további bájcsevej alól. Matt megígérte, hogy elvisz moziba, de végül a lakásomon kötöttünk ki. Képtelenek voltunk elindulni, az ágyam szinte rabul ejtett minket. Alig bírtuk kivárni, hogy újra kettesben lehessünk.

A plédem épphogy takarta a derékvonalát. Én a hasamon fekve olvasgattam a sarki kínai étterem szórólapját, ő pedig engem nézett. Sosem felejtem el azt a pillantást, amit akkor vetett rám. Komolyan, már-már megfontoltan pihentette rajtam a szemét, miközben az ajkát félmosolyra húzta.

– Mi az? – kérdeztem értetlenül.

– Szeretlek – mondta nemes egyszerűséggel. – Azt hiszem, még sosem szerettem ennyire senkit.

Lefagytam a szavaitól. Egyáltalán nem számítottam ilyesfajta vallomásra, főleg nem ilyen rövid idő után. Na, nem mintha én máshogy éreztem volna, csupán belőle nem néztem ki, hogy ennyire komolyan gondolja a dolgot.

Felültem az ágyon, vele szemben.

– Én is szeretlek – feleltem.

A következő csókja már egészen máshogy hatott, mint a vallomása előtt. Eleinte azt gondoltam, hogy a kapcsolatunk nem lesz több, mint néhány átmulatott éjszaka, de napról napra egyre közelebb kerültem hozzá. Azt hittem, csak én érzek így, de amikor kimondta ezeket a szavakat, úgy éreztem, végre megtaláltam azt, amit kerestem. Akit kerestem.

– Tavasszal eljöhetnél velem az egyik üzleti utamra – mondta.

Nem gondolkodtam ilyen hosszú távra előre, de mivel kezdett komolyabbá válni a helyzet, jólesett, hogy ilyen távlatokban is tervez velem.

– Hova? – kérdeztem.

– Franciaországba. Délre. Csodálatos vidék, meg akarom mutatni neked.

– Biztosan gyönyörű – mosolyogtam rá.

– Meséltem már rólad az ottaniaknak. Mindenki meg akar ismerni.

Lassan csókolgatni kezdte a vállamat.

– Úgy gondolod, méltó vagyok arra, hogy megismerjem az egész családodat? – incselkedtem vele.

– Még sokkal többre is, Lily Perkins. Komoly terveim vannak veled.

– Ez egy kicsit úgy hangzik, mintha el akarnál rabolni, hogy fogva tarts a pincédben.

– Csak a szívedet akarom foglyul ejteni.

– Ez pedig borzasztó nyálasan hangzik. Akkor már inkább a sorozatgyilkos éneddel tárgyalnék.

Nagyot nevetett, majd magához vont, és ismét megcsókolt. Amikor elengedett, én is komolyabban szólaltam meg:

– Szerinted kedvelnek a szüleid?

– Maximum nem beszélek velük többet – vonta meg a vállát.

Elnevettem magam.

– Tényleg érdekel, hogy szerinted mit gondolnak rólam – erősködtem.

– Szerintem kedvelnek. Ha nem így lenne, már kaptam volna néhány üzenetet, hogy felejtselek el. De kedves voltál, megnyerő, és hoztad a szülőcsábító mosolyodat, úgyhogy nem lehet gond.

– Szülőcsábító mosoly? – kérdezek vissza kacagva.

– Igen, tudod, az a jó kislányos nézés, amitől az összes szülő azt hiszi, hogy benned megbízhatnak, veled jó társaságban van a gyerekük.

– Miközben teljesen tévúton járnak – csóváltam a fejemet.

– Rendesen elrontottál, az már igaz! Mióta megismertelek, semmi másra nem tudok koncentrálni. Folyton csak veled akarok lenni. És nem akarom, hogy véget érjenek a találkozóink. – Az ölébe húzott, összefonódva feküdtünk le az ágyra. Arcomat a nyakába fúrtam. – Fogalmad sincs, mit műveltél velem – sóhajtotta. – Már amikor megláttam azt a fotót a faladon, tudtam, hogy újra látni akarlak. És hidd el, nagyon sok tervem van még, amiben te is szerepelsz.

– Igen? Milyen terved?

– Majd meglátod!

Ezzel lehajolt hozzám, és egy gyengéd csókot lehelt az ajkamra.

🕮🕮🕮

MOLY
ÁLOMGYÁR
LIBRI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése