2024. szeptember 26.

Stephanie Garber - Finale

 HANGULAT                                MOLY                                        2020

"Egy szerelem, amelyért megéri küzdeni. Egy álom, amelyért megéri meghalni. Egy befejezés, amelyre megérte várni.

Két hónap telt el a legutóbbi Caraval befejezése óta. Két hónapja, hogy a Fátumok kiszabadultak egy elvarázsolt kártyapakliból, két hónapja, hogy Legend bejelentette igényét a trónra, és két hónapja, hogy Tella rájött: a fiú, akibe beleszeretett valójában nem létezik. Amikor életek, birodalmak és szívek sorsa múlik rajta, Tellának el kell döntenie, hogy megbízik-e Legendben, vagy régi ellenségeként kezeli. Miután rábukkan egy titokra, amely fenekestül felforgatja az életét, Scarlettnek képessé kell válnia a lehetetlenre. Legendnek pedig meg kell hoznia egy döntést, amely örökre megváltoztathatja.

A Caraval véget ért, de minden idők legnagyobb játéka még csak most kezdődik. Ezúttal nincsenek nézők – csak nyertesek vagy vesztesek." 

A Finale egy erős lezárása egy különleges fantasytörténetnek. A Caraval trilógia végül is egy testvérpár, Scarlett és Donatella életét mutatja be, de míg az elsőben inkább az idősebb nővér, a másodikban pedig a húga áll a középpontban, a trilógia utolsó kötetében mindketten oszloposan jelen vannak a történetben, ez a közös regényük.

Miután befejeződött az újabb Caraval, és Dante elfoglalta a császári trónt Tella hirtelen megint egyedül találja magát. Hiába derült ki Legend kiléte és hiába tett a férfi tanúbizonyságot arról, milyen fontos is neki a lány, a szerelem a halhatatlanok számára gyengeség mintsem erő. A szerelmes Fátum hétköznapi halandóvá válik, és vajon erre a karneválok és az illúziók mestere készen áll?

Mindeközben meg kell küzdeniük a kiszabadult gonoszokkal, az egykoron kártyába zárt Fátumokkal, akik kedvüket lelik az emberek sanyargatásában - ám köztük ott van Tella és Scarlett édesanyja is, akinek életét továbbra is számos titok őrzi.

Ez a harmadik kötet már nem egy illuzórikus karnevált mutat be, hanem jelen pillanatban a két lány múltja és jövője forog kockán. Kik is ők valójában? Mit akarnak elérni az életben? Hogyan szerezhetik meg? 

"– Ha valóban gyűlölnél, egyáltalán nem találnál vonzónak.
– Sosem állítottam, hogy jó az ízlésem."

És vajon a szerelem tényleg csupán gyengeség? Tella mindig is arra vágyott, amit Scarlett és Julian közösen átélnek. De amit ő kíván, azt Legend nem tudja neki megadni, hiszen a játékmester sosem mondana le a halhatatlanságáról. Hogyan nyerheti el mindenki a boldog befejezést ebben a tündérmesében?

A Finale bemutatja, hogy amikor már azt hittük, hogy kezdünk a történet vége felé közeledni, akkor még képes az írónő megcsavarni a szálakat - ez megtanít bennünket hinni abban, hogy a való életben sem mindig ott a befejezés, ahol elsőnek gondolnánk. Jacks szerintem továbbra is vitte a hátán a regényt, és már nagyon kíváncsi vagyok az ő saját trilógiájára - főleg mindannak ismeretében, amit a Legendary és a Finale során megtudtam róla és a Fátumok jellegéről. Meg kell hagyni a Caraval világa egy rendkívül addiktív univerzum, könnyen olvastatja magát, emiatt csak falja a sorokat az olvasó. Ennek ellenére nem tudok maximum csillagot adni a történetnek, mert habár Scarlett karakterét nagyon szerettem, de Tellával nehezen barátkoztam meg. Az a baj, hogy az ikonikus fantasy-szerzők magasra tették a mércét a női főszereplők számára, amit nehéz megugrani. Szerintem pont a fantasy az a zsáner, ahonnan női olvasók erőt meríthetnek, akire felnézhetnek, és bár Tella sem nevezhető gyáva karakternek, vakmerősége inkább meggondolatlanná tette, mintsem erőssé. 

Borító:
A Finale köntöse ezennel lila színben pompázik. A cím mögött a szív motívuma rejlik, ami a regény főbb cselekményszálára enged következtetni: vajon a szerelem erő vagy gyengeség? Továbbra is imádom a trilógiának a borítóit, hiszen egyszerre szimbolikusak és szemet gyönyörködtetőek. 

Összességében:
A Caraval trilógia befejezőkötete sem okozott csalódást. Tella és Scarlett közös története végre révbe ér, de a befejezése előtt még számos próbát ki kell állniuk. Többek között saját édesanyjuk rejtélyét kell megoldaniuk. Így tehát hiába tudjuk a legégetőbb kérdésre a válasz - hogy ki is valójában Legend, a titokzatos karneválok titokzatos mestere -, az utolsó kötetre sem maradunk izgalmak nélkül.

Lehengerlő, fordulatos történet tele varázslattal.

Azoknak ajánlom a trilógiát, akik szeretik a romantasy zsánerét, és szívesen részt vennének egy misztikus karneválon.

Oldalszám: 460
Kiadó:
Kolibri

Kedvenc karakter: Jacks
Kedvenc idézeteim:

"Minden történet négy részből áll: a kezdete, a közepe, a majdnem-vége és a valódi vége. Sajnos nem mindenki részesül igazi befejezésben. A legtöbb ember feladja, amikor a történetében a legrosszabbra fordulnak a dolgok, és reménytelennek érzi a helyzetét. Pedig épp ekkor van leginkább szükség a reményre. Csak a kitartóak juthatnak el az igazi befejezésig."

*

"– Nem tudom, hogy te vagy-e az igaz szerelmem, Donatella. Csak azt tudom, hogy szeretném, ha az lennél."

 *

"Nem akarta kitörölni a fájdalmát: szüksége volt rá, hogy cselekvésre sarkallja. Csak mert negatív érzelem, az nem jelenti azt, hogy nem értékes."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése