2024. október 7.

Vi Keeland & Penelope Ward - Hogyan randizzunk?

 HANGULAT                                MOLY                                        2024

"Az ​ellentétek vonzzák egymást…
Minden azzal kezdődött, hogy egy kis partit rendeztem pár új barátnak. Bár a „barát” kifejezés talán nem a legmegfelelőbb, mivel a meghívottak azon nők voltak, akikkel a pasim a hátam mögött csevegett. Amikor az ünnepelt – vagyis a legújabb exem – színre lépett, az események felbolydultak. Szerencsétlenségemre egy vadidegen is szemtanúja volt az események sűrűjének. Nem voltam valami jó passzban aznap este, a dühömet pedig ezen a dögös pasin vezettem le. És ha mindez nem lenne elég, mielőtt elviharzott, közölte velem, hogy ő a főbérlőm.
Colby Lennon három barátjával együtt megvásárolta az ingatlant, melynek aljában a tetoválószalonom nyílt. Mi ketten nem is különbözhettünk volna jobban egymástól. Az öltönyös férfiból csak úgy árad a magabiztosság, köszönhetően a nőknek, akik az évek során a lábai elé omlottak. A tetejében sosem fél kimondani, mit is akar… nemrégiben pedig rám esett a választása. Gyűlöltem, hogy vonzódom hozzá. Nem utolsósorban azért, mert még az exem árulásán sem tettem túl magam. Mégis úgy tűnt, képtelenek vagyunk távol maradni egymástól. Így hát megegyeztünk egy baráti kapcsolatban. Még odáig is elmentem, hogy szabályokat kreáljak a közös programjainkhoz, amiket ő úgy hívott: „antirandi”. Még mindig félek attól, hogy újra összetörik a szívem. Vajon Colby képes lesz ledönteni a szívem köré húzott falakat?
Merülj el ebben a csupa szív történetben!" 

Ismét egy szórakoztató romantikus történettel érkezik a sokak által rajongott Vi Keeland és Penelope Ward alkotópáros! Billie elég rémes helyzetben találkozik először az új főbérlőjével, Colbyval, akin sikerül levezetnie az exe miatt felgyülemlett haragját, de hamar rádöbbennek, hogy a rossz időzítés ellenére is nagyon vonzódnak egymáshoz. Tartsatok velünk ennek a humoros regénynek a blogturnéján, és ne felejtsetek el játszani se, hiszen a Könyvmolyképző Kiadónak hála egy olvasónk meg is nyeri a Hogyan randizzunk? című könyvet!

🕮🕮🕮

Vi Keelandtől és Penelope Wardtól leginkább külön-külön olvastam, de több évvel ezelőtt a Nagyképű öltönyös című közös kötetükkel én is megismerkedtem. Az akkor bennem kavargó kérdésekre - miszerint hogyan tudja két írónő összeegyeztetni a saját stílusát, saját gondolatait, és miként folyhat egy ilyen kooperáció - azóta sem igen leltem választ. De a The Rules of Dating - Hogyan randizzunk? című szintén közös regényük ismét bemutatta, hogy ez a két írónő nagyon egymásra tud hangolódni, és az ujjai köré csavarta a romantikus-erotikus zsánert.

Billie egy teljes véletlen folyamán jön rá, hogy a barátja igazán nyíltan értelmezi a monogámiát. A telefonjából kiderül, hogy nem kettő, de nem is három vasat tart a tűzben, hanem tizenkettőt. De a nőt nem akármilyen fából faragták: bosszúból meghívja az egész háremét a saját tetoválószalonjába, ahol hivatalosan egy meglepetéstetoválás készül az ünnepelt számára. Hát igen, a bosszú az mindig édes... De a nagy bosszúkampány kellős közepén beállít egy öltönyös férfi a szalonba a meghívott szeretőkön kívül, és azt állítja, hogy ő az új főbérlő. 

Colby Lennon egy szingli édesapa, akinek a világát a négyéves kislánya, Saylor teszi ki. De amikor belép a tetoválószalonba, Billie vadsága mégis teljesen elcsavarja a fejét. A fűzője, a tetovált karja, sőt még a beszédstílusa is vonzani kezdi magához valami mérhetetlen elementáris erővel - de ő egy felelősségteljes apuka, aki nem cselekedhet meggondolatlanul, ráadásul egyben ő a nő főbérlője is, így bármiféle kapcsolat kettejük között csak bonyolítaná mindenkinek az életét. Mert hát vonzalom az tagadhatatlanul szikrázik közöttük. 

Eleinte meghúzzák a határokat, de annyira vágynak egymás társaságára, hogy a leghétköznapibb dolgokat, mint a mosás, hajtogatás vagy bevásárlás, mégis együtt végzik. Ezek az antirandik. Az együtt töltött lopott percek. Colbynak fel kell mérnie, hogy kit enged be a lánya életébe, és Billie-nek is végig kell gondolnia, hogy szeretne-e mostohaanyja lenni egy négyéves kislánynak - hiszen ebben a kapcsolatban már rögtön hárman vannak. Nem szabad elhamarkodott lépéseket tenniük.

Kicsoda Saylor szülőanyja? Miért nincs velük? És mi történik, ha egyszer mégiscsak vissza szeretne jönni az életükbe? Vajon Billie és Colby jövőjére milyen hatással van a múlt?

Szerettem olvasni a szerzőpáros regényét, hiszen egy könnyed, kikapcsolódást nyújtó szerelmi történettel van dolgunk. Ugyanakkor csempésztek bele különleges elemeket - mint az apaság, a felelősségérzet kérdése, vagy a tetoválások -, melyek színesítették a zsánert. Nincsenek könnyű helyzetben a romantikus-erotikus regényírók, hiszen ebből a kategóriából szinte már mindent kihoztak a piacon lévő történetek, de Vi Keeland és Penelope Ward közös erővel mégis meg tudja ugrani ezt a szintet, és képesek együttesen egy olyan történetet, mely egyszerre perzsel fel és olvasztja meg a szíved.

Borító:
A Hogyan randizzunk? című kötet borítóján Colby alakját látjuk. A fiatal, elegáns öltözetű apuka, aki egy tekintetével képes csábítani. Az üvegablak mögött a város látképe tárul halványan elénk. De ami a kedvencem a képen, az a cím különleges megoldása, ahogyan a szívmintát belecsempészték. A borítóra ránézve nem kell sokat gondolkodnunk, miféle történettel van dolgunk, de erről még a rubin pötty is árulkodik.

Összességében:
Vi Keeland és Penelope Ward közös regénye egy szívmelengető, romantikus történet, melyben fontos szerepet kap az apaság, a család. Billie az egyik pillanatban egy tetoválószalon tulajdonosa, a másikban pedig elrabolja a szívét egy négyéves kislány és az egyedülálló, sármos apukája. De vajon mennyire tudja átszőni a jövőt a múlt?

A Hogyan randizzunk? egy humoros, bájos, ugyanakkor szenvedélyes történet, és amikor már azt hinnéd, hogy közel a boldog befejezés, tartogatnak a szerzők számunkra még izgalmakat.

Oldalszám: 384
Kiadó:
Könyvmolyképző
Beleolvasó: x

Kedvenc karakter: Colby Lennon
Kedvenc idézeteim:

"– De miért nem beszéltek?
– Mert mi nem tudunk csak félszívvel jelen lenni egymás életében."

*

"– Nem hinném, hogy valaha is képesek lennénk túltenni magunkat az igazin. Én inkább beleugranék, tudva azt, hogy megsérülhetek, mint hogy egész hátralévő életemben gyötrődjek azon, vajon miről maradtam le."

*

"– Hűha! Ez olyasmi, amit Rose tenne a Titanicból.
Elnevettem magam.
– Meg vagyok lepve, hogy tudod, ki az a Rose a Titanicból. De igen, olyasmi."


Nyereményjáték

A Könyvmolyképző Kiadó honlapján beleolvashattok a regénybe, és épp ez lenne a mostani harci feladatotok is! Minden állomáson találtok egy kérdést, amire a beleolvasóban találhatjátok meg a választ. Jó keresgélést!  

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az állomás feladványa:
Mit tört össze Billie?

A turné állomásai:
10.03. Hagyjatok! Olvasok! - extra
10.04. Insane Life
10.06. Hagyjatok! Olvasok!
10.07. Kitablar

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése