Ugyan az előző bejegyzésemben a vizsgaidőszakról írtam, ez most sincs másként, hiszen eltelt 14 hét, egy újabb szorgalmi időszak. Ez idő alatt rutinos róka lettem a munkaerőpiacon, amit szerencsére egyetem mellett is könnyedén tudtam végezni, szabad perceimben olvastam, blogoltam, vagy filmet néztem, de azt mindenképp állíthatom, hogy nem unatkoztam egy percig sem.
Ez a tavasz mondhatni a Shadow and Bone-é és a teljes Grishaverse-é volt. Ahogy közeledett az áprilisi sorozatpremier időpontja, úgy kapott magával a világa, és nem engedett el valójában mind a mai napig. A sorozatról kicsit később beszélek, de annyit megelőlegezek, hogy teljességgel imádtam, ennek hatására pedig egy bejegyzés is született az oldalra. A Shadow and Bone szereplőgárdája valami eszméletlenül aranyos, így szerveztek egy Zoom-közönségtalálkozót, amin volt alkalmam nekem is részt venni. Nehéz fangirlingkedés nélkül erről beszélni, de higgyétek el, hihetetlen érzés a kedvenc írónőddel - mert Leigh Bardugót most már hivatalosan is nevezhetem a kedvenceim egyikének - és tehetséges, zseniális színészekkel beszélgetni, akik teljességgel megelevenítik azt a regényt, ami egyszerűen elrabolta a szívedet.
Ebben az évszakban is leginkább egyik fantasy-birodalomból eveztem át a másikba. 12 tavaszi olvasmányom közül 8 olyan egyedi, kitalált világ, amibe bármikor szívesen elvesznék. Visszatértem egy kicsit az Üvegtrón kötetek közé, mégpedig Az orgyilkos pengéje és más történetek c. könyvvel, ami bemutatja, Celaena hogyan is került Távolvégre, miként és hogyan vált azzá, amilyennek mi megismertük a királyi udvarban és később a számos megpróbáltatások alatt. Ezután egy rég várt folytatás következett - A kalózkirály lánya a 2020-as évem egyik kiemeltje volt, ezt pedig Tricia Levenseller még fokozta A szirénkirálynő lányában. A Vörös királynő már régóta birizgálja a fantáziámat, ahogyan a Hamupipőke mesét egyedien feldolgozó Stepsister is, ezeknek most végre behódolhattam. Amy Harmontól már olvastam lehengerlő lélektani regényeket, ám most kipróbálta magát a fantasy-zsánerben, és jött, látott, győzött. Egyedi regény, különleges, mesei atmoszférával A madár és a kard. Ugyan sokáig nem tudtam, hogy a jól ismert Szépség és a szörnyeteg retellingje, de A sötét magányos átok csak hívogatott magához. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a kosaramban landolt, majd éjszakákat olvastam át, mert annyira nem bírtam letenni. Direkt a végére hagytam Leigh Bardugo regényeit - a Hat varjú duológiát. Vannak az ember életében igazán meghatározó olvasmányok - nekem ilyen volt Sarah J. Maas Tüskék és rózsák udvara trilógia, és ugyanilyen a Hat varjú és a Bűnös birodalom. Leigh Bardugo annyit fejlődött az Árnyék és csont trilógia óta. Rendkívül komplex mindkét kötet, olyan karaktereket sorakoztat fel, akikkel eddig még sehol nem találkozhattunk, egyedi, zseniális, és tényleg függővé tesz. Nem tud az ember szabadulni a világából. Beszippantott, és nem eresztett. Külön tetszett, hogy a Jóbarátok c. sorozathoz hasonlóan nincs egy kiemelt szereplő, egy központi páros, hanem ők hatan mind főszereplői a regényeknek. Ez nagyon egyedivé, és különlegessé varázsolta számomra a Hat varjú történetét. És akkor még az igazi kalandokról nem is beszéltünk, ami mind megbújik a lapok mögött.
A fantasy mellett olvastam egy igazán elgondolkodtató Colleen Hoover történetet, aki a Merit nélkülben szokásához híven brillírozott. Átértékelteti a család fontosságát, a hazugságok erejét, melyre van hogy emberéletek építkeznek. Különös és fura egy történet volt, de minden szavának nehéz súlya van. És három romantikus regény is akadt tavasszal a kezembe. Ebből kettő Papp Csilla írása - a Ha/mar és a Szerelem újraírva. Mindkettő mély tartalommal teli olvasmány volt, az írónő stílusa teljességgel lenyűgözött, és már nagyon várom, mivel áll elő a következő, ötödik regényében. Valamint egy újdonsággal is megismerkedtem, A füredi lánnyal Karády Anna tollából, ami egy időutazásra hív bennünket a magyar tenger partjaira és a 18. századba, ahol a főszereplő Annával hasonlóan találkozhatunk azzal, mennyiben különböznek az 1700-as évek a mai megszokott hétköznapjainktól. Ezeken kívül olvastam szakirodalmakat - színháztudomány történetét, csillagászatot, Kierkegaardot, Heideggert, Sarte-ot, és még sok mást is, akit érdekelnének az ilyenek, az tudja, merre talál. :)
A nagy Szökés-maraton után, amiről beszámoltam az előző összefoglaló bejegyzésben, nagyon nehéz volt olyan új sorozatot találni, ami ennyire leköti a figyelmemet, és ennyire magával ragad. Összesen 191 epizódot néztem meg. Próbálkoztam a Vikingekkel, kezdetben nagyon érdekes volt, de harmadik évad után nem tudtam folytatni. Ám nagy örömömre, végre kijöttek a Marvel új sorozatai, így egy-egy lányos partyval összekötve megnéztem a WandaVíziót és a Sólyom és a Tél Katonáját. Mindkettő zseniális volt, egyszerűen imádtam! És nagyon ajánlom mindenkinek, MCU fanoknak meg még inkább! Ezután megnéztem egy könyvadaptációt: A szolgálólány meséjét. Egyszerűen brutális volt, de sokszor lélekterhelő. Jelenleg folyik a 4. évad - ki mit tud, lesz-e következő évad, vagy ez a vége? Április végén viszont elstartolt a Netflixen a Shadow and Bone sorozat. Ötször néztem végig azóta, és nem tudom megunni. Mindig megfigyelek benne valami újdonságot, valami könyves utalást, amit csak azok érthetnek, akik olvasták a regényeket. Ódákat tudnék erről az adaptációról zengeni, mert olyan szuper lett minden változtatás ellenére is. Érdekes ötlet volt összekötni a Hat varjú szereplőit az Árnyék és csont cselekményszálával, és az biztos, hogy meredek vállalkozás volt - de jött, látott és győzött. A varjak színesítették a sorozatot, nélkülük biztosan nem lett volna ekkora siker, és remélem, visszatérnek további évadokra is, alig várom, hogy magát a Hat varjú cselekményt is láthassam megelevenedni. Megvoltak a magaslatok, most jöjjön a mélypont az idei tavaszi sorozatélmények között. Ez pedig nem más, mint a várva-várt Lucifer 5. évad második fele. Nem kötött le. Laposak voltak a nyomozások, Dan egyenesen idegesített, az égi család perpatvarát meg nem tudtam komolyan venni, a végkimenetele az évadnak pedig komikus volt. Rossz értelemben. Ami egyedül tetszett, az Lucifer és Chloe között alakuló kapcsolat, na az aranyos volt, néhol meg is siratott.
Filmekből 15-öt tudok ebben az évszakban felmutatni. Amit kiemelten ajánlanék ezek közül, az a Christopher Nolan-féle Batman-trilógia, azoknak, akik szeretik a szuperhősös filmeket. Egy magyar romantikus film, a Seveled, ami egyszerre volt aranyos és vicces, valamint szintén egy magyar alkotás, az Apró mesék, ami a '40-es évekbe kalauzol el bennünket. Zseniális a színészek alakítása, a vége pedig teljesen kiszámíthatatlan, vérbeli krimi. És persze nem hagyhatom ki a Jóbarátok c. sorozat reunion különkiadását. Csaknem 20 év után ismét összegyűlt az ikonikus sorozat hat szereplője egy film erejéig. Én - őszintén - sokkal inkább megrendezett dolgot vártam. Biztosan egy alapforgatókönyvre támaszkodtak a színészek, de közben megmaradt a spontaneitás, és az egyes reakciókat még ilyen jó aktőrként sem tudták volna eljátszani. Csak hamar letelt az az 1 óra 40 perc. Túl hamar.
Összességében ennyi lett volna a tavaszom, remélem, az időjárás is hamar észhez kap: ITT A NYÁR!
Millió puszi:
Barby
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése